Vasárnap, 1926. április-július

1926-04-04

40 oldal Jelenet abból a feneketlen mélységből, amelyet a felületes emberek pesti életnek neveznek. Történik a festő lakásán, aki a téli tárlaton aranyérmet kapott, egyszerre öt képét vette meg az állam és a főváros s az elterjedt hírek szerint legalább is két­százmilliót keresett. Délután négy óra van s a felesége kikészíti az estélyi ruhá­ját, a báli cipőt, meg a nutria bundát. Férj: Hát ezekkel mit akarsz? Feleség: Érdekel? Férj: Csak nem akarsz délután négy órakor estélyi ruhába öltözni! Feleség: Beleszólok én abba, hogy te mikor rakjad ki a festékeket, kit pingálj, ki legyen a modelled? Férj: Nagy böjt van, édes lelkem! Hol rendeznek most táncot? Feleség: Ki akar táncolni? Én akarok táncolni? Hát ráérsz te arra, hogy engem elkísért egy intim házibálra? Van nekem uram? Te nem engem szeretsz, hanem a fűzőidet szereted, meg a ködkéket, a nap­aranyat, a földbarnát, meg a többi égi szint, a halhatatlanságot, a témáidat — most talán az államtitkárt, meg a képző­művészeti bizottságot, akik vásároltak tő­led! De engem? Férj: Nem arról van szó! Délután négy órakor estélyi harisnyát válogatsz. Ezt magyarázd meg nekem. Feleség: Mikor megy át a műterembe? Férj: Ha terhedve vagyok ... Feleség: Ugyan! De mintha ma egy ki­csit lusta volnál. Férj: Gyanú!... Gyanú!... Szörnyű gyanúm ébredt! Te vársz valakit. El akarsz tüntetni. Felesleges vagyok. Miért nem szólsz mindjárt? Miért akarsz meg­téveszteni azzal, hogy női holmikat raksz ki? Mióta hordanak a rajongó fiatalembe­rek estélyi ruhákat? Női harisnyákat? Csak nem akarod elhitetni velem, hogy Dombos Pista — ne tagadd!... Ugy­e meghívtad uzsonnára? Mondta nekem, tegnap a klubban eldicsekedett vele előt­tem, hogy ide jön. Engem akartál meg­lepni? Hát én is őt várom, ha tudni aka­rod. És most rakd vissza lelkem a legye­zőt is — ne komédiázz tovább. Elképzel­heted, hogy nem hagylak egyedül ezzel a veszedelmes fiúval. Itt maradok. Feleség: Te, én azt az éhenkórászt ki nem állhatom, azt a parazitát! Bogáncs! Ragacs! Érted? Beléd kapaszkodik, híze­leg, belőled él, a vérünket szívja, kompro­mittál a barátságával, csak olyan naiv lé­lek, mint az én uram, az hisz neki. Miért nem rázod már le a nyakadról, miért eszik itt minden héten háromszor, ki hívja, ki marasztalja? Sohasem hittem volna, hogy ilyen gyenge vagy és így be tud fönni egy tehetségtelen. Tudod mi ez az ember: bélyeg? Férj: Ne bántsd a barátomat. Feleség: Szégyenbélyeg! A te szégyen­bélyeged. Mindenki nevet már rajtad, hogy kitartod! Ő csap zajt körülötted, ő a te jazz-bande­d, a hiúságod! Férj: Mégis megvárom. Feleség: Hát várd. De akkor itt ül­hetsz holnap délig. Mert holnap eljön ebédelni, hiszen holnap 30-ika van! Im­ponáló dátum. Egy ilyen szanált tehet­ségnek, mint ő. Férj: Valaki csengetett! Mari! . . . Nem hallotta, hogy csengettek! Feleség: Megszégyenítesz a legjobb barátnőm előtt! Menj át legalább az úri szobába, ne piruljon szegény itt előtted. Azért, mert valaki szegény, nem muszáj porig alázni. PESTI PARAZITA * IRTA •­ PAPP JENŐ ===== ... HS£&IRSIC 1926. április 4., vasárnap.

Next