Magyarság, 1921. július (2. évfolyam, 142-168. szám)
1921-07-31 / 168. szám
1921 julius 31. vasárnap Budapest, II.évf. 168. (182.) szám Előfizetési árak: Szerkesztőségi VII. kerület, Miksa utca 8. szám.? Ba*K évre 440 korona Negyedévre 110 korona Peldlös SzPrl.'í'Szfn • Mil OT AV ^ eV '' . Telefőn.: József 1800,József(1891.Kiadóhivatal: Félévre 220 korona Egy hóra ... 40 korona X’ elöl JS SZU lltSZlv . iUlCOlAJ 1^ Az VII. kerület, MikSa utca 8. Telefon: József OS-02, Bayes számára 2 korona* Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Ingóvagyon és Ingatlanvagyon A liberalizmus jelszóvá tette, a közvélemény pedig, — amely tudvalevőleg kritikát nem gyakorol, — a jelszót az igazsággal összetévesztve hajlandó volt el is hinni, hogy Magyarországon a föld kevesebb közterhet visel, mint az ingótőke. Divat volt ennek az állításnak olyanforma igazolása, hogy hivatkoztak egyrészt a kataszteri tisztajövedelem mérsékelt voltára, másrészt az ingatlanokat és pedig főleg a mezőgazdasági ingatlanokat terhelő adó kulcsának alacsony voltára. Nem csekély mértékben ennek a hamis világításnak eredménye lett az, hogy az ingóvagyon föléje kerekedett az ingatlannak és a mezőgazdasági termelés jelzáloghitelének segítségével a bankok és a bankok révén uralkodó plutokrácia járma alá jutott. Az úrbéri megváltás idején a nemzeti föld jelzálogos terhe említést sem érdemlően csekély volt, alig félszázad múlva pedig az 1900. évi telepítési ankéten Fellner Frigyes a 10,630.914.140 korona értékű nemzeti föld jelzálogos terhét 3,371.480.000 koronára becsülte, ami annyit jelent, hogy — a meg nem terhelhető kötött birtok (35%) levonásával — a föld értékének 47%-a erejéig volt megterhelve. Ha ehhez hozzászámítjuk a földre háramló közterhek tőkésített értékét, vagyis 3,156825,680 koronát, megállapítható, hogy a föld terhe a múlt század utolsó esztendejében az érték 61,39%-ával volt egyenlő. Ugyancsak Fellner mutatta ki, hogy a jelzálogi terhek évenkint 644 millió koronával növekednek és ez alapon helyesen becsüli Czettler Jenő 1913- ban a jelzálogos terheket 748 milliárdra. Eszerint a számítás szerint rövid félszázadon át a magyar föld 75%-ig adósodott el. Hogy ez az eladósodás mit jelent, azt Bernát István a földtehermentesítésről írt munkájában mutatja ki, megállapítván, hogy már 50%-os megterhelésen túl a telekkönyvi tulajdonos nem ura földjének és nem saját magának gazdája. Ez a magyarázata annak, hogy a társadalomnak egyik legértékesebb rétege, a középbirtokososztály az úrbéri váltságot követő rövid néhány év múlva tönkrejutott és hogy a céltudatos nemzetiségi politika Érdekben az Albina révén oly sikeresen mozdította elő az idegenkéz térfoglalását. Az ingóvagyon, a banktőke, mint a nedvet kiszívó folyondár övezte át az ingatlant és bár a föld és annak népe volt mindenkor a nemzet- és fajfenntartó elem, éppen a helytelen közteherviselési és mezőgazdasági szociálpolitika következtében a folyondár lett úrrá a hatalmas törzs felett. Az 1868. évi irtás és szőllődézsma-váltság az alig felszabadult és tehermentesen a jobbágyra szállott parasztbirtokok eladósodását is megalapozta. Ez a magyarázata nemcsak a sok dobrakerült falusi kisbirtoknak és az egyes parcellák összevásárlása révén alakult át, de nem magyar kézen levő nagybirtokoknak, hanem jórészt a magyar falu népe kivándorlásának is. A föld terheinek növekedése hajtotta a falu népét egészségtelenül a városok felé és ez adta kezébe a vándorbotot, hogy az amerikai bányákban próbálja megszerezni az interesek fizetéséhez szükséges összeget. Ha van a sötét gyászban valami vigasztaló is, ha édesanyánk koporsójánál emberi gyengeségből felcsillan is egy pillanatra annak a jövőnek a képe, amikor már letehetjük a fekete ruhát, akkor a mi nemzeti gyászunkban egyetlen vigasztaló momentum az volt, hogy a csonka ország földje a háború alatt anynyira, amennyire megszabadult bénító terheitől. Az ingótőke uralma az ingatlan fölött, ha nem is szűnt meg teljesen, de lényegesen csökkent. Ez a nemzeti termelés szempontjából beláthatatlan előny, mert az ingatlan tőkének most módja nyílik hasznos beruházásokra, módja nyílik arra, hogy hozadékát fokozottabb intenzitás révén növelje és ezzel az ország gazdasági mérlegének aktivitását előmozdítsa. Hogy ezt megtehesse, nem szabad abba a hibába esnünk, amelybe a liberális törvényhozás esett, nem szabad az miből annyi jóság és szelídség sugárzott feléje, hogy önkéntelenül így felelt: — Tessék parancsolni. Csont Nándor leült, aztán megint az asztaltársára emelte megvesztegetően becsületes tekintetét: — Kedves uram, jó és erős bort szeretnék inni, mert el akarom felejteni a bánatomat. . . Akkor melegenajánlom ezt a muskotályt, — felelte Galamb József s kövér, kis keze önkéntelen mozdulattal a palackért nyúlt. — Ha megengedi, töltök is belőle. Ezzel a mozdulattal dőlt el kettejük jövő életének sorsa. A második liter muskotálynál elmondták életük eddigi folyását és úgy találták, hogy meglepően hasonló módon történt nekik minden. Később karakterük egyéni és legsajátabb tulajdonságait is közölték egymással. — Sohase csaltam, becsületes uton kerestem a vagyonkámat — jelentette ki Csont Nándor. — Én is — bólintott a másik. — Mindig jószívű voltam. Segítettem a barátaimon és mindig rut hálátlanság volt a fizetségem — mondta rezignáltan Galamb József s Csont Nándor elérzékenyülten felelte: — A börtöntől mentettem meg egy embert s mi volt a bérem: elcsábította a menyasszonyomat. Hallgattak egy kicsit a mély és egyenlő teherviselés elvén az ingóvagyon javára és az ingatlan vagyon terhére rést ütnünk. Hadik János grófnak és Gaál Gasztonnak a Magyarság hasábjain a nemzetgyűlés előtt lévő ingatlanváltság-javaslatról mondott kritikái arról kell, hogy meggyőzzenek minden pártokon felül álló és tárgyilagos vizsgálat, hogy az a javaslat, amely tíz kát. hold után 33.000 korona,ötven kát. hold után 165.000 korona, ötszáz kát. hold után pedig 1.800.000 korona vagyonváltságot tervezett, valóban rést ütött volna az egyenlő teherviselés elvén és a régi liberális adópolitikát inaugurálta volna. Ez a politika mindég megfeledkezett arról a nagy igazságról, hogy az ingatlanvagyon, ha alacsonyabb kulccsal is, de mindég megállapítható teljes értéke után adózik, míg az ingóvagyon akkor is ki tud bújni az adóztatás alól, ha nem zsebben van, ahová az adókivető nem lát, de részvénytársaság, vagy más üzleti vállalat alakjában jelentkezik. Mert a leírások, rejtett tartalékok és egyéb könyvelési technika révén előálló egyenleg soha sem jelenti a valóságos vagyont. Kétségtelen, hogy ezt a váltságterhet a föld jövedelméből kifizetni nem bírja és a gazda kénytelen lenne birtokát újból adóssággal megterhelni. Alapos így az az aggodalom, hogy az ingatlan vagyonváltság mostani formájában is a világháború egyetlen értékes eredmé A Sziriusz Ó, azok felejthetetlenül szép idők voltak. A kis kocsmakert sarkában, virágoktól roskadozó oleanderfa alatt állott a törzsasztaluk. Az asztal piros abrosszal volt leteritve s a bágyadtsárga szinü bor a hosszunyaku palackokból hivogatóan mosolygott Csont Nándorra s a barátjára, Galamb Józsefre, mintha mondotta volna: — Igyatok belőlem s nem csalódtok bennem. Megnyugvást adok nektek. Szépnek fogjátok látni azt, ami jut s vidámnak, ami szomorú ebben a bubánatos életben. S a barátok ittak a gyönyörű szinü borból s valóban úgy történt, ahogy a jószívű muskotály ígérte. Bánatos lelkű, az agglegénység vigasztalan állapotába sülyedt emberek voltak a hosszú, keszegalakú, nagy kékszemű Csont Nándor s a kövérkés, melankóliára hajló Galamb József. Az élet örömeit ragyogóan rakoncátlan fiatalságukban már learatták, küzdelmüket a vagyonért, jólétért már megvívták önmagukkal és embertársaikkal. Negyven éves korukig külön-külön kúsztak az életnek a halál felé vezető, szenvedélyekkel szegélyezett gyalogösvényén s amikor mind közelebb s közelebb látszott a végső cél, amely felé haladni emberemlékezet óta élethivatása egy embernek, hogy ötvenéves korukban találkoztak. Találkozásuk egy tavaszi délutánon történt. Azon a napon frisszappanozású abroszokat terített Katica, a kiskocsma fehérbóbitás pincérlánya, a kocsmái m és távoli rokona az asztalokra, az oleanderek akkor nyílt rózsaszín virágai bágyadtan illatoztak s a szomszédos emeletes ház ablakából gyönyörüszép hegedüszó hallatszott. Galamb József ott ült szokott helyén az asztalkája mellett s bánatos szemét Katicára emelve, igy szólt hozzá: — Katica lelkem, egy literrel kérek abból a jobbik muskotályból, mert máma a rendesnél is jobban gyűlölöm az emberiséget. — Katica mosolygott — hófehér fogacskája és piros, duzzadt szájacskája volt — s őzike-sietéssel ellibbent a borért. Ekkor egy idegen ember lépett be a kertajtón. Az idegen ember, aki mértéktelenül hosszú alakjával azonnal magára vonta a törzsvendégek figyelmét, megállt a kertecske közepén, körülnézett, aztán határozott léptekkel a Galamb József asztalához lépvén, megkérdezte : — Szabad lesz leülnöm? Galamb József haragosan akart felelni, de Csont Nándor kék szefiszta tekintetüket egymáson pihentetve sóhajtották. Majd pohár után nyúlva kocintottak. — Egészségedre, pajtás. Kezet fogtak. Erősen megszorították egymás kezét, ahogy talpig férfiak szokták. Később a kadarkánál derűsebb lett a hangulat. Csont Nándor néhány adomát mondott el s Galamb József a csattanó után kis pocakját fogva harsányan, könnyező szemmel nevetett. Majd a másik mondott el néhány kacagtató epizódot az életéből, s Csont Nándor derűs fényben, csillogó szemével a társára kacsintva, igy kiáltott: — Nagy kutyák vagyunk, mindketten, de jól összetalálkoztunk. Ezután még énekeltek egy kicsit. A régi nótákat szerették. Csont Nándornak mély tenor hangja volt, Galamb mély baritonján tercelt neki: »Ha a föld Isten kalapja Magyarország a bokréta rajta«... A fizetésnél kissé civódtak. Végül úgy egyeztek, hogy Galamb József legyen, mint a kiskocsma régi törzsvendége, a házigazda viszont következő alkalommal Nándoron le-gyen a fizetés sora. Kifelé menet, mikor Csont Nándor a két ujjával megcsippentette a Katica barátságosan mosolygó arcocskáját s egy pengőt csúsztatott a