Magyarság, 1922. október (3. évfolyam, 223-248. szám)
1922-10-01 / 223. szám
4 1922 október 1. vasárnap MAGYARSÁG Kun Bélának versenyistállója van Moszkvában... — A Magyarság tudósítójától — Hébert Oszkár lengyel-zsidó származású újságíró volt Budapesten; nyughatatlan férfi fiatalember, aki a Károlyi-forradalom polgári radikálisainak szemétjével tilt fel, hogy polgári radikálisból egyszerre a legvadabb kommunistává legyen. Mint ilyen, viselt dolgai miatt nyolc évi fegyházat kapott, de Oroszországban rávették a kicserélendők listájára s igy kijutott Moszkvába. Ott rájött arra, hogy a kommün már régen megbukott s egyszerre felfedezte, hogy tulajdonképpen szociáldemokrata meggyőződésű szécsba utazott, ahol egy magyar nyelven megjelenő hetilapban nagy leleplezéseket közöl a magyarországi kommunistákról. Róbert a moszkvai Voronzovopólján lévő magyar (?) »emigráns«-házban élt, a nagyrablók közvetlen közelében s kegyetlenül leleplezi őket, csak egy helyen jegyzi meg mosakodva, hogy amiért őt Kun Béla kiszabadította a pesti börtönből, azért nem tartozik neki hálával, de kímélettel sem. így aztán minden köteléktől megszabadulva a legnagyobb kéjjel döfi le Kun Bélát — a bécsi mocsár távolságából. Mielőtt azonban bemutatná a moszkvai dúvadakat, leirja a mai moszkvai életet s ebből egyre világosabban tűnik ki, hogy Moszkvában és egész Oroszországban a síkerek és táncosok régen megölték a diktatúrát. Amit Wrangel és a többi vakmerő ellenforradalmár fegyverrel sem tudott elérni, azt a síkerek vér nélkül elérték, a szovjet lábuk előtt hever. Egy moszkvai temetés legelőször leír egy moszkvai temetést. Maskarák vonulnak fel a Machovaja-téren, a Komintern-palota (a vl. Internacionále rövidített neve) előtt. Elől komor munkások haladnak nyolcas sorokban, utánuk fegyveres férfiak, ezek mögött egyenruhás nők, barna bársonyblúzban, kerékpárnadrágban, hosszú fekete harisnyában , meztelen a bokájuk. Azután a gyári pártsejt tagjai, a jacsejkák, a legvadabb kommunisták következtek. Nagy, lompos, erős nők is vannak a jacsejkák közt, ők is katonák. Azután egy munkás szürke blúzban nagy művirágkoszorút cipel, következik egy autó, tömve milicekkel, akiknek piros a nadrágjuk, egy másik autó, amelyen a dühös csekisták, a politikai detektívek és rendőrügynökök állnak. Köztük van a koporsó, s hogy valami emlékeztessen a kommünre: a fekete koporsóra vörös pokrócot dobtak. A koporsó lötyög, kézzel tartják, hogy le ne zuhanjon és közben cigarettáznak, pipáznak, köpködnek. Az út két oldalán pedig dús kirakatok mentén zúg, hömpölyög a világvárosi forgalom, a járda szélén sikerek, láncosok, csempészek és spekulánsok röhögő sorfala közt vonul lankadtan, komoran a szovjet maskarája, a mai moszkvai temetés... — Visszatért a kapitalista áradat, mondja, a koporsó mintha a szovjet holtttestet vinné a nyüzsgő emberáradatban a sír felé. S minderre ráteszi a koronát azene: a gyászmenet mögötta zenekar méla gyászindulót játszik.« Nincs már kommunizmus, a kommunizmus haldoklik s visszatért a régi kapitalista kalmárélet. Pénzért mindent lehet kapni, nincs élelmiszerhiány, a piac bőséges és gazdag. Nem éhezik senki, csak a proletár, csak a külvárosokban fordulnak fel még emberek az éhségtől. Fény, pompa virul a palotákban s mindez a jólét azóta szakadt Oroszországra, mióta Lenin kiadta a jelszót: — Kommunisták, tanuljatok meg keresikedni / „Lesz még egyszer ,proletárdiktatúra Oroszországban!" Lenin azt vallja ugyanis, hogy sokkalédesebb a hatalom, mint amilyen erős az elv. Engedni kell az elvből! Engedett és rajokban törtek föl a föld alól az új és régi kereskedők, előkerültek az elrejtett áruk s ma a Petrovka, vagy a Kurnecky Moszt (Kovácsok hídja, a moszkvai Váci utcai aszfaltján selymekben és sprémekben pompázik minden valamire való nő, ragyog minden üzlet, szédítő »a forgalom s a trojkák uj hercegnőket« Röpítenek. A proletár? — Az kábultan lapul a falhoz, mert van minden — de minden a másé s nem a népé. A proli elájul a tündöklés láttára és kussol — csak az dühöng a vezetők közül, aki nincs jó állásban és e nekivadult apostolok is lábujj hegyen járnak a pompa városnegyedében. A pártokból kiszorult farkasok és legfanatikusabb kommunisták sem merik már kinyitni a szájukat, lázban égő fejjel kódorognak Moszkva utcáin s mikor ketten összekerülnek, csak súgva merik mondani egymásnak, miközben kezük ökölbe szorul: — Nem baj: »lesz még egyszer proletárdiktatúra Oroszországban...« A panamák fészke: a külkereskedelmi népbiztosság A külkereskedelmet árucsere formájában a Wyestorg bonyolítja le, ez a külkereskedelmi népbiztosság, amely a kiviteli engedélyeket adja. Anyagot visznek ki és anyagot hoznak be s eközben dühöng a panama, hogy ki kapjon anyagára kiviteli engedélyt. A kéz alatt továbbított pletykák trilliós panamákról beszélnek s ezt a hasznot nem a prolik látják, hanem a vezetők, akik egytől-egyig csupa régi kereskedők és bankárok, mert csak nekik van szaktudásuk. Ők tartják kezükben ma az egész szovjetet. A kiviteli engedélyek titkos árának neve is van: nadácsa — »nyaralásra váró.* Kun Béla — lovakat futtat A moszkvai rothadt élet leírása után rátér Róbert a moszkvai volt »magyarokra«. A politikai portrékat azzal kezdi, hogy az »emigráltak« mind hazudnak Moszkvában. Nekikvan a legvéresebb szájuk, holott belül valamennyien csak a zsebükre és a hasukra dolgoznak. Kun Béla mögött csak megfizetett brigantik állanak s ő mégis állandóan »lázas forradalmi tevékenységről és izzó forradalmi tömegekről« hazudik. Ezzel csal ki az oroszoktól pénzt. Roppant vagyonából arra is telik, hogy a moszkvai derbyn lovakat futtasson s lovait a vörös zenekar International hangjai mellett vonultatja fel. Fejedelmi istállót tart fent. Moszkvában ilyen jelzőkkel emlegetik Kun Bélát: »érzékien vigyorgó, öreg kerítő, a világ legaljasabb tolvaja.« Kun Béla tömegáruként vásárolja össze a többi »emigránst,« akiket »himvengerkák«-nak becézget, míg az ő becéző neve: Barach. Legkedvesebb himvengerka darabja Bokányi Dezső, mert rajta keresztül még nagy tervei vannak a magyar szociáldemokratákkal. Mióta Bokányi eladta magát Kun Bélának, azóta a bécsi »emigránsokat« »sötét bécsi odúk lakóinak« nevezi és »siker-emigrációnak.« Ilyen him-vengerkák még, akik Bórach vezért imádják s akiket Kun Béla megvásárolt : Bajáki, a pipás Nyisztorrál, Szabados, Jancsik, Babinovics és Kelen. Kun-Bórach ma Moszkva teljhatalmú ura és becstelenségeit legelőször a Landler- Rudas László banda leplezte le, mert őket elverte a moszkvai burzsoázia ékszerei mellől, amelyeket Rudnyánszky Endrével rabolt el. „Bórach" vezér, a főtolvaj Landler és Rudas azzal támadták meg Kun-Bórachot, hogy két és fél kiló aranyat lopott. Landler memorandumot irt és be akarta nyújtani a komintern elnökének, Zmnovjevnek. A komintern éppen választás előtt állt és a legfőbb testületbe be akarták választani Kun Bélát. Landler a választás előtt a büffében »elvesztette« a kényes memorandumot, amelyet a tagok találtak meg. Óriási botrány tört ki, Kun Béla hebegve kérte, hogy más elfoglaltsága miatt ne válasszák meg s Rudasék kint »röhögtek«, hogy Kun Béla »bekapta a deftert«. Még el sem simultak az aranylopás hullámai, mikor hű betörőtársa, Rudnyánszky Endre becsapta. Rengeteg idegen valutát vett át tőle arra a célra, hogy ő majd Bécsből megszervezi a magyarországi földalatti kommünt. Bécsben nem csinált semmit, hanem a valutamilliókból nagy mulatozásokat rendezett s mikor kérdőre vonták, hogy hol a pénz, lemondott a szervezési titkárságról és el akart utazni. Az utolsó pillanatban Vágó Béla négy markás munkással kipofozott belőle 700.000 márkát. Aztán eltűnt s ma Berlinben rendőrkém, ő, aki munkapárti, vidéki hírlapíró volt s a szovjet végrehajtóbizottságának elnöke. Rudnyánszky szökése után Kun Béla minden lopást rá akart kenni, de Rudnyánszky Spanyolországból levelet írt Zinovjevnek, hogy Kun Béla, a főtolvaj. Zinovjev el is simította az ügyet, sőt még nagyobbat is. Kun Béla, mint »Vagyonőrző R.-T.« Hogy honnan volt Kun Bélának kilószámra aranya, valutája és külföldi vagyona, az véletlenül derült ki. Egyszer ugyanis a németek elfogták futárját, Kentzler Hugót, aki múzeumi őr volt Pesten és tizenötmillió német márkára szóló bont találtak nála, amelyeket Kun Béla állított ki német bankoknál lévő letétjei terhére. És találtak nála egy leltárt, amely Kun Bélának arról a vagyonáról szólt, amelyet a Dresdner Bank safe depositjében őriztek. A »Cseka« detektívjei kikutatták, hogy honnan eredt ez a milliárdos vagyon. Mikor a forradalom kitört, a megrémült moszkvai arisztokrácia minden ékszerét, aranyát, drágakövét és kincsét az osztrákmagyar követség épületébe hordta. Kisn Béla ezt az épületet Rudnyánszkyval együtt megrohanta, a kincseket elrekvirálta vagyonőrzés cimén és az egészet eltitkolta az oroszok előtt. Innen merítette a két szélhámos a rengeteg pénzt. Be is költöztek lakni a palotába s 60 főnyi fejedelmi udvart tartottak, amelynek parancsnoka később Nyisztor György lett. Ebből fedezték az agitálást és ebből helyezett el Kun Béla milliárdokat külföldi bankoknál. Mikor aztán Rudnyánszky ellopta a bécsi valuta-milliókat és Kun Béla ráüzent, hogy »Te tolvaj, ne merj hazakerülni«, Rudnyánszky leleplezte, hogy Kun a főtolvaj. A »Cseka« detektív-jelentését a fő-fő szovjet nagy megdöbbenéssel hallotta, azonban Zinovjev tréfásan megjegyezte a háborgók előtt, hogy csodálja Kun Bélát, hogy »nem dollárban, vagy fontban, hanem az ingatag német márkában tartotta a pénzét«. Ekkor küldték el Kun Bélát az óraiba »rendet csinálni« s állítólag 30.000 embert végeztetett ki, hogy újra poszibilis legyen. Bokányi szidja a zsidókat Bokányi Dezsőt nagyon várta Kun Béla Moszkvába: rajta keresztül akart dolgozni a magyarországi szociáldemokratáknál. Édes szivecskémnek nevezte és azzal biztatta, hogy felállítja részére Moszkvában is a Munkásbiztosítót. Bokányival azonban nagy baj volt: ki-kitört belőle az antiszemitizmus.Moszkvában a zsúfolt magyar házban kirontott a zsidó nőkre. — A zsidó nők a kommunizmuson keresztül a saját egyéni érdekeiket akarják előbbre vinni, maguknak kommunista cégér alatt minden jókat szerezni! Róbert Oszkárt elöntötte az epe. — Nana, most mégsem vagyunk Pesten, a Sorház utcában . . . Bokányi dühösen fojtotta bele a szót: — Hallgasson, maga is — zsidó. — Megadtam magam annak a szomorú gondolatnak, — írja Róbert, — hogy Bokányi sem tudta magát a börtönben teljesen immunizálni a kinti politikai divatoktól. A börtönbe került vezetők közül ugyanis, sajnos, néhányat régi, politikai avatottsága és műveltsége sem tudott megóvni attól, hogy ne érezze magát kellemetlenül, amiért »a zsidók szekerét tolta« s ne gondoljon ezért bosszúsan az úgynevezett zsidókra. Bokányit most teljesen legyűrte Kun Béla, játékszer lett, szava sincs a szovjetben s a Munkásbiztosító felállítása is BELVÁROSI SELYEMVÁSÁR OySnyShi gsBnárnyalatok i CTHmQUHHBilMMra!rmm ■V- FERENCBEK-TERE -G S£. (Irányi-utca sarok), Velour-Chiffon, Velour-Chiffon-Broche, Marocaig, Crep de Chine, Ciep-Georgette, Brokátok stb. Az őszi divatkiállításon (Vigadó) cégünk az I. terem 100—102. sz. alatt állít ki rwBaaqgjji ■ wmbw mwwmamsm | Qsai gSsvaa| újdonságok 8 egyre késik. Ha majd nem lesz rá szüksége Kun Bélának, kikergeti a Krímire a tenger mellé. . . . így éldegélnek Oroszországban a kiebrudalt fegyencek és megszökött gyilkosok . . . Pszt! ÜVkről beszéltek *? ? Elvárom lapunk minden olvasójától, aki jelen soraimat olvassa, hogy alábbi bizalmas értesítésemet szigorúan titokképpen kezeli, senkinek tovább nem adja, sőt meg sem említi. Mielőtt tehát tovább mennénk, fölkérem kedves olvasóimat, hogy adják meg az ünnepélyes nyak jelt, aztán a bizalmas kézfogást egy hosszú és két rövid bizalmas nyomással. Most már biztonságban vagyunk kérem, mehetünk tovább. A szabadkőműves-rendnek az egész világon atyamestere, Reverson úr, tudvalevőleg Bánffy miniszter megbízására eljött Budapeste. Bánffy miniszterünk, mint tudvalevő, az összes művészeteknek, így közöttük a szabadkőművészeteknek is lelkes dilettáns barátja, üres óráiban tudvalevőleg kedvteléssel szokott szabadkőfalakat tervezni, melyek valódi cukorspárgával vannak a kuliszákhoz kipeckelve. Reverson úr tehát megjelent Bethlen miniszterelnökünknél, aki odafönn az elvarázsolt palotájában éldegél és ott főzögetett magának egy s más pártalakítási terveket. Kopogtatott az ajtaján a fő atyamester. — Nem eresztelek be, mert megeszel — mondta a Bethlen. — Kedves báránykám, ereszd be csak az egyik kezemet, — könyörgött a mestér és a Bethlen beengedte az egyik kezét. A mester azzal megadta a jelt: egy hosszú, két rövid. — Már megintt? Most már azért se engedlek be, mert megennél, — mondta Bethlen és még jobban bezárkózott. Ugyanígy járt a mester Rakovszky miniszterrel is, az se merte beengedni, így került a mester Klebelsberghez. Klebelsberg ravaszságból beengedte, de titkon odatett egy fazék vizet melegedni, hogy majd megfőzi a mestert. A mester szépen befarolt, megadta a nyak, szív és hasselt és beszélt, de olyan halkan, hogy egy szavát se hallottam, mert mondanom se kell, hogy én már akkor el voltam bújva a kandallóban. Én csak a Klebi leeresztett szempilláit láttam és az ő enyhe orrhangját hallottam. — Igen, annak idején magam is föl voltam háborodva, mikor a Move az épületet önhatalmúlag megszállotta, csakhogy nemmutattam. Természetesen meg fogok mozdítani minden követ és vakolatot a visszaadása érdekében, hiszen méltányolom azt a jelentős anyagi, szellemi és erkölcsi súlyt és befolyást, amelyet ma önök jelentenek: szeretném látni azt, amit én meg nem tudok érteni és méltányolni. Zsidó-nemzsidó, ugyan kérem, a huszadik században. Ma még engedni kell a fölkavart népszenvedélyek zsilipjein egyegy slukkot, de legjobb után vagyunk a teljes konszolidáció felé. — Valóban, ma még Bethlen ez az akadály, aki az irányzat érvényesülését késlelteti. De nem tagadom, ma már közvetlen környezete is bennem kezdi sejteni a jövő emberét. — Hogy a Bethlen bukása árán? Istenem, én az ő legbelső bizalmasa vagyok, de mit meg nem hoz az ember elvei érvényesüléséért. — Hogy majd akkor ? Igen, akkor majd találkozunk, kedves atyamester, akkor majd ... A többi, mi ezután következett, az már annyira bizalmas volt, hogy csak a harmadik fokozatunknak mondhatom «.