Magyarság, 1922. október (3. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

4 1922 október 1. vasárnap MAGYARSÁG Kun Bélának versenyistállója van Moszkvában... — A Magyarság tudósítójától — Hébert Oszkár lengyel-zsidó származású újságíró volt Budapesten; nyughatatlan férfi fiatalember, aki a Károlyi-forrada­lom polgári radikálisainak szemétjével tilt fel, hogy polgári radikálisból egy­szerre a legvadabb kommunistává legyen. Mint ilyen, viselt dolgai miatt nyolc évi fegyházat kapott, de Oroszországban rá­vették a kicserélendők listájára s igy kijutott Moszkvába. Ott rájött arra, hogy a kommün már régen megbukott s egy­szerre felfedezte, hogy tulajdonképpen szociáldemokrata meggyőződésű s­zécsba utazott, ahol egy magyar nyelven meg­jelenő hetilapban nagy leleplezéseket közöl a magyarországi kommunistákról. Róbert a moszkvai Voronzovopólján lévő magyar (?) »emigráns«-házban élt, a nagy­rablók közvetlen közelében s kegyetlenül leleplezi őket, csak egy helyen jegyzi meg mosakodva, hogy amiért őt Kun Béla kiszabadította a pesti börtönből, azért nem tartozik neki hálával, de kímé­lettel sem. így aztán minden köteléktől megszabadulva a legnagyobb kéjjel döfi le Kun Bélát — a bécsi mocsár távolsá­gából. Mielőtt azonban bemutatná a moszkvai dúvadakat, leirja a mai moszkvai életet s ebből egyre világosabban tűnik ki, hogy Moszkvában és egész Oroszország­ban a síkerek és táncosok régen megölték a diktatúrát. Amit Wrangel és a többi vakmerő ellenforradalmár fegyverrel sem tudott elérni, azt a síkerek vér nélkül el­érték, a szovjet lábuk előtt hever. Egy moszkvai temetés legelőször leír egy moszkvai temetést. Maskarák vonulnak fel a Machovaja-téren, a Komintern-palota (a vl. Internacionále rövidített neve) előtt. Elől komor munká­sok haladnak nyolcas sorokban, utánuk fegyveres férfiak, ezek mögött egyen­ruhás nők, barna bársonyblúzban, kerék­pár­nadrágban, hosszú fekete harisnyában , meztelen a bokájuk. Azután a gyári pártsejt tagjai, a jacsejkák, a legvadabb kommunisták következtek. Nagy, lompos, erős nők is vannak a jacsejkák közt, ők is katonák. Azután egy munkás szürke blúzban nagy művirágkoszorút cipel, kö­vetkezik egy autó, tömve milic­ekkel, akiknek piros a nadrágjuk, egy má­sik autó, amelyen a dühös csekis­­ták, a politikai detektívek és rendőr­­ügynökök állnak. Köztük van a koporsó, s hogy valami emlékeztessen a kom­­münre: a fekete koporsóra vörös pokró­cot dobtak. A koporsó lötyög, kézzel tart­ják, hogy le ne zuhanjon és közben ciga­rettáznak, pipáznak, köpködnek. Az út két oldalán pedig dús kirakatok mentén zúg, hömpölyög a világvárosi for­galom, a járda szélén sikerek, láncosok, csempészek és spekulánsok röhögő sorfala közt vonul lankadtan, komoran a szovjet maskarája, a mai moszkvai temetés... — Visszatért a kapitalista áradat, mondja, a koporsó mintha a szovjet holt­­ttestet vinné a nyüzsgő emberáradatban a sír felé. S minderre ráteszi a koronát a­­zene: a gyászmenet mögött­­a zenekar m­éla gyászindulót játszik.« Nincs már kommunizmus, a kommuniz­mus haldoklik s visszatért a régi kapita­lista kalmárélet. Pénzért mindent lehet kapni, nincs élelmiszerhiány, a piac bőséges és gazdag. Nem éhezik senki, csak a proletár, csak a külvárosokban fordul­nak fel még emberek az éhségtől. Fény, pompa virul a palotákban s mindez a jólét azóta szakadt Oroszországra, mióta Lenin kiadta a jelszót: — Kommunisták, tanuljatok meg keres­­i­kedni / „Lesz még egyszer ,proletárdiktatúra Oroszországban!" Lenin azt vallja ugyanis, hogy sokkal­­édesebb a hatalom, mint amilyen erős az elv. Engedni kell az elvből! Engedett és rajokban törtek föl a föld alól az új és régi kereskedők, előkerültek az elrejtett áruk s ma a Petrovka, vagy a Kurnecky Moszt (Kovácsok hídja, a moszkvai Váci­ utcai aszfaltján selymekben és sprémekben pompázik minden valamire való nő, ragyog minden üzlet, szédítő »a forgalom s a trojkák uj hercegnőket« Röpítenek. A proletár? — Az kábultan lapul a falhoz, mert van minden — de minden a másé s nem a népé. A proli elájul a tündöklés láttára és kussol — csak az­ dühöng a vezetők közül, aki nincs jó állásban és e nekivadult apos­tolok is lábujj hegyen járnak a pompa városnegyedében. A pártokból kiszorult farkasok és legfanatikusabb kommunisták sem merik már kinyitni a szájukat, láz­ban égő fejjel kódorognak Moszkva utcáin s mikor ketten összekerülnek, csak súgva merik mondani egymásnak, miközben kezük ökölbe szorul: — Nem baj: »lesz még egyszer proletár­diktatúra Oroszországban­­...« A panamák fészke: a külkereske­delmi népbiztosság A külkereskedelmet árucsere formájá­ban a Wyestorg bonyolítja le, ez a külkereskedelmi népbiztosság, amely a kiviteli engedélyeket adja. Anya­got visznek ki és anyagot hoznak be s eközben dühöng a panama, hogy ki kap­jon anyagára kiviteli engedélyt. A kéz alatt továbbított pletykák trilliós pana­mákról beszélnek s ezt a hasznot nem a prolik látják, hanem a vezetők, akik egy­­től-egyig csupa régi kereskedők és ban­károk, mert csak nekik van szaktudásuk. Ők tartják kezükben ma az egész szovjetet. A kiviteli engedélyek titkos árának neve is van: na­dácsa — »nyaralásra váró.* Kun Béla — lovakat futtat A moszkvai rothadt élet leírása után rátér Róbert a moszkvai volt »magya­rokra«. A politikai portrékat azzal kezdi, hogy az »emigráltak« mind hazudnak Moszkvában. Nekik­­van a legvéresebb szájuk, holott belül valamennyien csak a zsebükre és a hasukra dolgoznak. Kun Béla mögött csak megfizetett brigantik állanak s ő mégis állandóan »lázas forra­dalmi tevékenységről és izzó forradalmi tömegekről« hazudik. Ezzel csal ki az oroszoktól pénzt. Roppant vagyonából arra is telik, hogy a moszkvai derbyn lovakat futtasson s lovait a vörös zene­kar International hangjai mellett vonul­tatja fel. Fejedelmi istállót tart fent. Moszkvában ilyen jelzőkkel emlegetik Kun Bélát: »érzékien vigyorgó, öreg kerítő, a világ legaljasabb tolvaja.« Kun Béla tömegáru­ként vásárolja össze a többi »emigránst,« akiket »him­vengerkák«-nak becézget, míg az ő becéző neve: Barach. Legked­vesebb himvengerka darabja Bokányi Dezső, mert rajta keresztül még nagy tervei vannak a magyar szociáldemokra­tákkal. Mióta Bokányi eladta magát Kun Bélának, azóta a bécsi »emigránsokat« »sötét bécsi odúk lakóinak« nevezi és »siker-emigrációnak.« Ilyen him-vengerkák még, akik Bórach vezért imádják s akiket Kun Béla meg­vásárolt : Bajáki, a pipás Nyisztorrál, Szabados, Jancsik, Babinovics és Kelen. Kun-Bórach ma Moszkva teljhatalmú ura és becstelenségeit legelőször a Landler- Rudas László banda leplezte le, mert őket elverte a moszkvai burzsoázia ékszerei mellől, amelyeket Rudnyánszky Endrével rabolt el. „Bórach" vezér, a főtolvaj Landler és Rudas azzal támadták meg Kun-Bórachot, hogy két és fél kiló ara­nyat lopott. Landler memorandumot irt és be akarta nyújtani a komintern elnö­kének, Zmnovjevnek. A komintern éppen választás előtt állt és a legfőbb testületbe be akarták választani Kun Bélát. Landler a választás előtt a büffében »elvesztette« a kényes memorandumot, amelyet a tagok találtak meg. Óriási botrány tört ki, Kun Béla hebegve kérte, hogy más elfoglalt­sága miatt ne válasszák meg s Rudasék kint »röhögtek«, hogy Kun Béla »bekapta a deftert«. Még el sem simultak az arany­lopás hullámai, mikor hű betörő­társa, Rudnyánszky Endre becsapta. Rengeteg idegen valutát vett át tőle arra a célra, hogy ő majd Bécsből megszervezi a magyarországi földalatti kommünt. Bécsben nem csinált semmit, hanem a­ valutamilliókból nagy mulatozá­sokat rendezett s mikor kérdőre vonták, hogy hol a pénz, lemondott a szervezési titkárságról és el akart utazni. Az utolsó pillanatban Vágó Béla négy markás mun­kással kipofozott belőle 700.000 márkát. Aztán eltűnt s ma Berlinben rendőrkém, ő, aki munkapárti, vidéki hírlapíró volt s a szovjet végrehajtóbizottságának elnöke. Rudnyánszky szökése után Kun Béla minden lopást rá akart kenni, de Rud­nyánszky Spanyolországból levelet írt Zinovjevnek, hogy Kun Béla, a főtolvaj. Zinovjev el is simította az ügyet, sőt még nagyobbat is. Kun Béla, mint »Vagyonőrző R.-T.« Hogy honnan volt Kun Bélának kiló­számra aranya, valutája és külföldi va­gyona, az véletlenül derült ki. Egyszer ugyanis a németek elfogták futárját, Kentzler Hugót, aki múzeumi őr volt Pes­ten és tizenötmillió német márkára szóló bont találtak nála, amelyeket Kun Béla állított ki német bankoknál lévő letétjei terhére. És találtak nála egy leltárt, amely Kun Bélának arról a vagyonáról szólt, amelyet a Dresdner Bank safe deposit­­jében őriztek. A »Cseka« detektívjei ki­kutatták, hogy honnan eredt ez a milliár­dos vagyon. Mikor a forradalom kitört, a megrémült moszkvai arisztokrácia minden ékszerét, aranyát, drágakövét és kincsét az osztrák­­magyar követség épületébe hordta. Kisn Béla ezt az épületet Rudnyánszkyval együtt megrohanta, a kincseket el­­rekvirálta vagyonőrzés cimén és az egészet eltitkolta az oroszok előtt. Innen merítette a két szélhámos a rengeteg pénzt. Be is költöztek lakni a palotába s 60 főnyi fejedelmi udvart tartottak, amely­nek parancsnoka később Nyisztor György lett. Ebből fedezték az agitálást és ebből helyezett el Kun Béla milliárdokat kül­földi bankoknál. Mikor aztán Rudnyánszky ellopta a bécsi valuta-milliókat és Kun Béla rá­üzent, hogy »Te tolvaj, ne merj haza­kerülni«, Rudnyánszky leleplezte, hogy Kun a főtolvaj. A »Cseka« detektív-jelentését a fő-fő­ szovjet nagy megdöbbenéssel hallotta, azonban Zinovjev tréfásan megjegyezte a háborgók előtt, hogy csodálja Kun Bélát, hogy »nem dollárban, vagy fontban, ha­nem az ingatag német márkában tartotta a pénzét«. Ekkor küldték el Kun Bélát az óraiba »rendet csinálni« s állítólag 30.000 embert végeztetett ki, hogy újra poszibilis legyen. Bokányi szidja a zsidókat Bokányi Dezsőt nagyon várta Kun Béla Moszkvába: rajta keresztül akart dolgozni a magyarországi szociáldemokra­táknál. Édes szivecskémnek nevezte és azzal biztatta, hogy felállítja részére Moszkvában is a Munkásbiztosítót. Bo­kányival azonban nagy baj volt: ki-kitört belőle az antiszemitizmus.­­Moszkvában a zsúfolt magyar házban kirontott a zsidó nőkre. — A zsidó nők a kommunizmuson ke­resztül a saját egyéni érdekeiket akarják előbbre vinni, maguknak kommunista cégér alatt minden jókat szerezni! Róbert Oszkárt elöntötte az epe. — Nana, most még­sem vagyunk Pesten, a Sorház­ utcában . . . Bokányi dühösen fojtotta bele a szót: — Hallgasson, maga is — zsidó. — Megadtam magam annak a szomorú gondolatnak, — írja Róbert, — hogy Bo­kányi sem tudta magát a börtönben tel­jesen immunizálni a kinti politikai diva­toktól. A börtönbe került vezetők közül ugyanis, sajnos, néhányat régi, politikai avat­ott­sága és műveltsége sem tudott meg­óvni attól, hogy ne érezze magát kelle­metlenül, amiért »a zsidók szekerét tolta« s ne gondoljon ezért bosszúsan az úgy­nevezett zsidókra. Bokányit most teljesen legyűrte Kun Béla, játékszer lett, szava sincs a szov­jetben s a Munkásbiztosító felállítása is BELVÁROSI SELYEMVÁSÁR OySnySh­i gsBn­­árnyalatok i CTHmQUHHBilMMra!­rmm ■V- FERENCBEK-TERE -G S£. (Irányi-utca sarok), Velour-Chiffon, Velour-Chiffon-Broche, Ma­­rocaig, Crep de Chine, Ci­ep-Georgette, Bro­kátok stb. Az őszi divatki­állításon (Vigadó) cégünk az I. terem 100—102. sz. alatt állít ki rwBaaqgjji ■ wmbw mwwmamsm | Qsai gSsvaa­­| újdonságok 8 egyre késik. Ha majd nem lesz rá szük­sége Kun Bélának, kikergeti a Krímire a tenger mellé. . . . így éldegélnek Oroszországban a kiebrudalt fegyencek és megszökött gyil­kosok . . . Pszt! ÜVk­ről beszéltek *? ? Elvárom lapunk minden olvasójától, aki jelen soraimat olvassa, hogy alábbi bizal­mas értesítésemet szigorúan titokképpen kezeli, senkinek tovább nem adja, sőt meg sem említi. Mielőtt tehát tovább mennénk, fölkérem kedves olvasóimat, hogy adják meg az ünnepélyes nyak­ jelt, aztán a bizalmas kézfogást egy hosszú és két rövid bizalmas nyomással. Most már biztonságban vagyunk kérem, mehetünk tovább. A szabadkőműves-rendnek az egész vi­lágon atyamestere, Reverson úr, tudvale­vőleg Bánffy miniszter megbízására eljött Budapeste. Bánffy miniszterünk, mint tudvalevő, az összes művészeteknek, így közöttük a szabad­kőművészeteknek is lelkes dilettáns barátja, üres óráiban tud­valevőleg kedvteléssel szokott szabad­­kőfalakat tervezni, melyek valódi cukor­spárgával vannak a kuliszákhoz kipec­kelve. Reverson úr tehát megjelent Bethlen miniszterelnökünknél, aki odafönn az el­varázsolt palotájában éldegél és ott főzö­­getett magának egy s más pártalakítási terveket. Kopogtatott az ajtaján a fő atyamester. — Nem eresztelek be, mert megeszel — mondta a Bethlen. — Kedves báránykám, ereszd be csak­ az egyik kezemet, — könyörgött a mes­­tér és a Bethlen beengedte az egyik ke­­zét. A mester azzal megadta a jelt: egy hosszú, két rövid. — Már megintt? Most már azért se en­­gedlek be, mert megennél, — mondta Bethlen és még jobban bezárkózott. Ugyanígy járt a mester Rakovszky miniszterrel is, az se merte beengedni, így került a mester Klebelsberghez. Klebelsberg ravaszságból beengedte, de titkon odatett egy fazék vizet melegedni, hogy majd megfőzi a mestert. A mester szépen befarolt, megadta a nyak, szív és hasselt és beszélt, de olyan halkan, hogy egy szavát se hallottam, mert mondanom­­ se kell, hogy én már akkor el voltam bújva a kandallóban. Én csak a Klebi leeresztett szempilláit láttam és az ő enyhe orrhangját hallottam. — Igen, annak idején magam is föl voltam háborodva, mikor a Move az épü­letet önhatalmúlag megszállotta, csakhogy nem­­mutattam.­­ Természetesen meg fogok mozdí­tani minden követ és vakolatot a vissza­adása érdekében, hiszen méltányolom azt a jelentős anyagi, szellemi és erkölcsi súlyt és befolyást, amelyet ma önök je­lentenek: szeretném látni azt, amit én meg nem tudok érteni és méltányolni. Zsidó-nemzsidó, ugyan kérem, a husza­dik században. Ma még engedni kell a fölkavart népszenvedélyek zsilipjein egy­­egy slukkot, de legjobb után vagyunk a teljes konszolidáció felé. — Valóban, ma még Bethlen ez az akadály, aki az irányzat érvényesülését késlelteti. De nem tagadom, ma már köz­vetlen környezete is bennem kezdi sej­teni a jövő emberét. — Hogy a Bethlen bukása árán? Iste­nem, én az ő legbelső bizalmasa vagyok, de mit meg nem hoz az ember elvei ér­vényesüléséért. — Hogy majd akkor ? Igen, akkor majd találkozunk, kedves atyamester, akkor majd ... A többi, mi ezután következett, az már annyira bizalmas volt, hogy csak a har­madik fokozatunknak­ mondhatom «.

Next