Magyarság, 1923. szeptember (4. évfolyam, 196-215. szám)
1923-09-01 / 196. szám
1923 szeptember 1, szombat Budapest, IV. évf. 196. (801.) szám . Ára 250 korona HMfI iBilfc £15 fizetési árak: »X negyedévre 15.000 korona. Egy hóra 5000 korona. Egyes szám ára hétköznap 250 korona. Vasárnap 30© korona. Ausztriában hétköznap levő’~, vasárnap 2000 o. K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 8. szám. Telefőn: József 08-90, József 08-01. Kiadóhivatal( VII. kerület) Miksa-utca 8. Telefőn: József 08—02. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Az olasz ultimátum Spengler, a felbomlott Európa kulturtörténésze és történelemfilozófusa, az európai emberiség dekandenciáját és az indogermán művelődés züllését a többek közt finnak tulajdonítja, hogy a vénvilágrészvezető népeiben kialudt az emberiség lelkiismeretének fáklyája s hogy a technikai polgárosodás munkája felőrölte teremtő géniuszát és feldúlta idegzétét. Idestova tiz esztendeje nyögi földrészünk egy arányaiban és következményeiben beláthatatlan válság gyötrelmeit. A hosszú fegyveres béke, a világháború, a Paris környékén diktált új világrend annyira mélyen leszántott az európai lélek talajszerkezetébe, mint valamikor a német hitujítás mozgalma és a francia forradalom, azzal a különbséggel, hogy a felhasogatott barázdák nem friss termékenyítő energiákat ontanak többé, hanem a pusztítás és a dühös viszálykodás sárkányfogait. 1918 ősze óta Európa úgynevezett győztes felét az a gondolat foglalkoztatja, hogy minél szűkebbre hurkolják a germán titán torkán a kötelet s minél szorosabbra kovácsolják azokat a bilincseket, amelyeket a levert nemzetek tagjaira raktak. Minthogy az ántant vezető férfiaiban máig se sikerült ezt a lelkiséget és ezt az észjárást megváltozatni, minthogy Európa fejlődésének időszámítását erőnek erejével a versaillesi óraterem mutatóihoz akarják kényszeríteni, lefordították a történelem, a földrajz, a politikai és gazdasági esélyesség rendjét s, nem engedi meg, hogy a nagybeteg világrész felvánszorogjon kórágyáról.Akármekkora különbségek és ellentétek voltak is időnkint Európa mai zsarnokainak kormányzati módszereiben, abban mindig egyetértettek, hogy a féltéplászkodni akaró régi ellenfelet újra visszalökjék a betegágyára. Eddig, 1923 augusztusának végéig Európa testén volt egy Ríhr-seb, vérzett egy magyar seltőr, s volt egy forrongó Balkánja, amelynek különböző krátereit veszedelmesebb gőzök fesztették, mint bármikor, mióta csak Balkán-kérdés van. Most az imbit aláírt és hitelesített lausannei béke után Olaszország akcióba fenyegeti a dolgoknak azt az ideiglenes nyugalmát, amelyet ez a béke, illetőleg Kemal győzelmes kardja parancsolt. Olaszország kemény, sőt kegyetlen ulimátumot küldött a hellén kormánynak, hogy elégtételt és reparációt vegyen az albániai határkiigazítás közben görög közegek által elkövetett véres merényletért, amelynek olasz tisztek , és hivatalnokok estek áldozataiul. Mussolini feltételei kétségkívül lesújtak ez, megalázók a görögök iására, bizonyára irgalmatlanabbak és hajlíthatatlanabbak, mint aminekkel Berchtold gróf szerencsétlen jegyzéke Szerbiához fordult. A helyzet más tekintetben is analógnak látszik. Görögország maga mögött tudja a nagyántant vezető hatalmait: Angliát és Franciaországot, mint Pasics 1914-ben a cári Oroszországot. Mussolini sem közölte rideg feltételeit előzetesen szövetségeseivel, csakúgy, mint Berchtold mellőzte annak idején Olaszországot. Mussolini is befejezett tények teremtésére törekszik Hellasz rovására, mielőtt a nyugati hatalmak beavatkozhatnának Periklész ivadékai érdekeiben. Mussolini ultimátuma is felkorbácsolt akkora fergeteget az európai diplomáciai közvéleményben, mint annak idején Berchtold pontokba foglalt diktátuma Szerbiának. Mussolini is, amikor hathatós politikai elhatározásra készült, éppúgy mellőzi a Népszövetséget, mint tették a többi szövetségesek, valahányszor érdekeik komoly védelmére és tekintélyük biztosítására törekedtek. De bizonyára senki se hozta képtelenebb és nevetségesebb helyzetbe a népszövetségi Európa úgynevezett döntőbíróságát, mint cselekedte az olasz diktátor most, amikor cirkálóit és páncélos sorhajóit elindította Pireusz kikötője felé. És mégis, őszintén bevalljuk, hogy ebben a kérdésben Mussolini és Olaszország pártján vagyunk. Egyszerűen azért, mert helyeseljük azt, hogy a komitácsi világgal azon a nyelven mer beszélni, amelyet a Balkánon egyedül értenek meg és méltányolnak. Hogy Mussolini kiégetni iparkodik azt az erkölcsi dzsungelt, ahol a Gavrillo Principe-k, a Massesok, a Catarel-k bombái, pokolgépei és revolverei a politikai érvek szokásos készletéhez tartoznak, azon az egész műveit Európának örvendeznie kell. A nagy tüzet csak úgy lehet eloltani, ha a lángot még idejében lokalizáljuk és elszigeteljük. Nem tudjuk, sikerülni fog-e az olasz miniszterelnöknek, hogy követeléseinek érvényt szerezzen, de tapsolni fogunk neki, ha a terrorra a terror fokozásával felel s a kutyabetegségeta saját szőrével gyógyítja meg. A Balkánnak ugyan hiába, dudálják a Népszövetség himnuszát. Ott a rendet és a tekintélyt, mint valamikor a mi nagy Andrássynk mondotta, csak korbáccsal és zabostarisznyával lehet fenntartani. A Népszövetséget arra a célra létesítették, hogy örök időkre biztosítsa a versaillesi és a trianoni ököljog rendszerét. A Népszövetség eddig jámboran szemet hunyt a Bulkr-akció felett, a magyar kisebbségek segélykiáltásaira a fülét bedugta, s egy hangját se hallatta, amikor a görög forradalmi kormány Konstantin király minisztereit lemészárola. tatta. A Népszövetség arra való, hogy fejet hajtson amaz erőszakos és durva tények előtt, amelyeket az ököljog nevében elkövetnek. Mussolini, akinek Olaszországa maga is egyik megalkotója volt ennek az intézménynek, ugyan közelről tudhatja, hogy ettől a sóhivataltól az Ítéletnapig várhatta volna a maga igazságának kiszolgáltatását. Ezért próbál a hajóágyuk nyelvén beszélni ott, ahol a nyugati diplomácia keztyüs kezére fütyülnek, vagy legfeljebb jól rákoppintanak. " Apponyi Albert gróf nyilatkozata a noritlantioa válságáról, a reszvely- Ugtyről és amerikai ufjáról — A Magyarság tudósítójától — Hosszú idő óta nem hallotta már a nemzetgyűlés Apponyi Albert grófot. Míg a magyar parlamentben pártok és politikusok csatáztak és veszekedtek, Apponyi Albert gróf a külföldön harcolt a magyarságért. Genfben, Kopenhágában, mindenütt, ahol magyar érdekek forogtak kockán, és ahol a magyar nemzetet kellett képviselni, mindig Apponyi Albert, vállalta magára a munka oroszlánrészét, és amint Titulescu, az oláh megbízott Genfben elég merész volt megjegyezni, mindig Apponyinak kellett jóvátenni azt, amit mások kirróztak. Apponyi Albert gróf alig párheti pihenőt engedélyez magának és ismét fárasztó külföldi útra készül. Amerikába hívták, hogy ott ismertesse a beteg Európa helyzetét és Apponyi vállalkozott is erre a feladatra. Újabb külföldi útja előtt felkerestük az ősz politikust, aki a mostani belpolitikai helyzetről és amerikai útjának terveiről a következőket mondotta munkatársunknak : — A magyar belpolitika fejlődését természetesen külföldi tartózkodásom alatt is a legélénkebb figyelemmel követtem. A kormánypártban legutóbb beállott szakadást én egy egészséges processzus kezdetének tartom, de csak a kezdetnek, amely befejezettnek csupán akkor lesz tekinthető, ha a kormány szakít mindazokkal az elemekkel, amelyeknek a múltban való szereplése bizonyította, hogy nincsenek tisztában a törvényesség szigorú követelményeivel és azzal, hogy az állam konszolidációja elsősorban minden önkény és mindenkie nem állott és be nem vallható hatalmi tényezőnek megszűnését kívánja. Nem tudom, módjában áll e a kormánynak és van-e akaratereje ahhoz, hogy ezt a tisztítást nemcsak a parlamentben, hanem a kormányzati gépezetben is kérlelhetetlenül végbezvigye. Ha van ehhez energiája, úgy állása kifelé és befelé is rendkívül meg fog erősödni. Kifelé különösen azért, mert a jelzett elemeknek hatalmi befolyása ássa alá az ország hitelét a külföldön, és mert látható, hogy befolyásuk csökkenésének első jelei is már jobb helyzetet teremtettek Efrókban Magyarország számára. Minden ellenzékiségem mellett lelkismeretem filtaná, hogy a kormánnyal szemben azok ügyét mozdítsam elő, akiknek hatalomrajutása, vagy csak a hatalomban való részesedése is kifelé és befelé rombolást jelent. Megkérdeztük Apponyi Albert grófot, mi a véleménye az újabban a nemzetgyűlésen a kormánnyal szemben emelt korrupciós vádakról? — Ezen támadások érdemét illetőleg, — volt a válasz — csak anynyit mondhatok, hogy aki valamit bizonyítani tud, álljon elő a bizonyítékokkal; ha erre nem képes, úgy nemcsak súlyos erkölcsi megítélés alá esik, hanem politikailag is véghetetlen káros munkát végez. Semmiféle visszaélés leplezésének nem voltam, nem vagyok és sohasem leszek barátja, de mentől kérlelhetetlenekből kell üldözni a közélet minden erkölcsi kinövését, annál szigorúbban kell óvakodni a be nem bizonyítható gyanúsításoktól. Szóba kerültek az utolsó hetekben úgynevezett kedvezményezési esetek is. Általánosságban szólva, minden legkisebb célzás nélkül arra, hogy ez megtörtént -e vagy sem, azt jelenthetem ki, hogy felfogásom szerint aktív kormány férfiúhoz vagy politikai befolyást gyakorló egyénhez nem illik közgazdasági tényezőktől kivételes kedvezményeket elfogadni, mert ez sohasem járhat oly ellenszolgáltatások elvállalása nélkül, amelyek az illető politikust közkötelességeivel ellentétbe hozhatják. Ez természetesen nem vonatkozik az állandó üzleti összeköttetésből eredő s általános megbízáson alapuló bankok által közvetített üzletekre, amelyek a rendes vagyonkezelés fogalma alá esnek. Amerikai útjáról a következő felvilágosításokat kaptuk Apponyi Albert gróftól: — Amerikába egy igen tekintélyes, főleg egyetemi rektorokból és tanárokból, továbbá bankárokból, jogászokból, kereskedelmi és iparkamarák elnökeiből álló bizottság meghívására megyek, hogy Európa válságos helyzetéről előadásokat tartsak, miközben természetesen ki fogom emelni hazám helyzetét is általános európai jelentősége szempontjából. Közelebbit még magam sem tudok, mert az előadások helyét, sorrendjét és a többi részleteket a meghívó bizottság állapítja meg. Az egész akció azon amerikai tényezők köréből indult ki, amelyek célul tűzték ki maguknak, hogy polgártársaik körében az európai ügyek iránt nagyobb érdeklődöt