Magyarság, 1924. október (5. évfolyam, 205-231. szám)
1924-10-01 / 205. szám
2 sem felejtették el három év előtt a vármegyék gyűlésén mondott támadó beszédét és aki azóta sem szerzett valami nagy tekintélyt és népszerűséget. Bethlen István is könnyen belenyugodnék Rakovszky elvesztésbe, aki a kedvezményes részvények óta a kormány tekert életeihez számít. Baj csak az, hogy ■Pesthy Pál állását rövid miniszteri éde után is szintén ostromolják az elégedetlenség hullámai az Esküttügy bírósági tárgyalása miatt. [Nagyatádi Szabó környezetébe] sodroat vannak, akik azt szeretnék, ha a kormány elkerülhetetlen átalakulása esetén Pesthy is kimaradna az új miniszteri névsorból. Nagyon sok függ attól, hogyan foglal állást Pesthy Pál azokkal a követelésekkel szemben, amelyeket a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter felállított. A belügyminiszter mindenekelőtt Fuchs Gyula szolnoki törvényszéki elnök fejét követeli. Egy előkelő és feddhetlen bíró kidobása, azért, mert nem a miniszter szájasze szerint ítélkezett, természetesen a legnagyobb törvénysértés volna, ezért máris keresik a lehetőségét annak, hogy ezt a lefejezést a bírói státus és az ítélőtanácsok átrendezésének jelszava alatt csinálják meg és pedig olyanformán, hogy az október 7-én öszszeülő nemzetgyűlés elé még a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásának folytatása előtt egy szakaszos törvényjavaslatot terjesztenek, amely szabadkezet biztosít a kormánynak a bírák nyugdíjazása, áthelyezése és B-istálra való helyezése tekintetében mindaddig, amíg a nyugdíjazást, áthelyezést és B-listára helyezést rendszeres törvényjavaslattal nem szabályozzák. Ezt a rendszeres törvényjavaslatot a kormány három hónapon belül tartozik majd előterjeszteni. A bírói státus átrendezésénél arra hivatkoznak, hogy ilyen átrendezésére már volt példa Tisza István alatt, mikor az új polgári perrend bevezetése miatt törvényhozási útán két évre felhatalmazták a kormányt, hogy a bírákat áthelyezhesse, és nyugdíjazhassa, valamint Teleki Pál idejében, a forradalom után, amikor szinténrövid időre jogot kapott az igazságügyminiszter az ítélőbírák áthelyezésére és kirendelésére. Magától értetődik, hogy ebből a két esetből nem lehet precedenst csinálni a szolnoki bírák belügyminiszteri megrendszabílyozására, mert a rendkívüli intézkedésekre mindkét esetben nagy elvi okok és átalakulások, nem pedig személyi duzzogások szolgáltak. A Tisza-kormány akkor is sokat kifogásolt törvényét azzal támasztotta alá, hogy az új perrend keresztülvitele a bírák tervszerűbb elosztása nélkül nem lehetséges, a Teleki-kormány pedig a forradalmak utáni helyzetet volt kénytelen likvidálni, amikor gondoskodni kellett a megszállott területről kiüldözött bírák elhelyezéséről. Ennek az új »rendezésnek«, ha meg merik kísérelni, más indoka nem lehet, mint hogy a mai rendszer, amely átkorhasztotta a nemzetgyűlést, a közigazgatást, a korrupció csatornavizével öntötte végig a közéletet, most nekirugaszkodik az utolsó érintetlen várnak és kész eszközévé akarja belistázni a bíróságot is. Mindezt az Eskütt-per és a kedvezményes részvények perc előtt, nem riadva meg attól, hogy a közvélemény milyen szörnyű összefüggéseket fog emögött kutatni. A Diószeghij-figil újabb leleménjei A csongrádi bűnpörben hozott felmentő ítélet kapcsán Diószeghy János miniszteri tanácsos ellen elrendelt fegyelmi vizsgálat ügyében ma érdekes változás történt. Az eredeti terv szerint, mint megírtuk, a belügyminiszter Nádossy Imre országos főkapitányt akarta megbízni a fegyelmi vizsgálat lefolytatásával s ilyen értelemben tárgyalt is tegnap Nádassyval, aki azonban nem szívesen vállalta volna a megbízatást. A Nádassyval folytatott tanácskozás után a belügyminiszter ma érintkezésbe lépett a miniszterelnökkel, akivel egyetértve Schreiber Lajos belügyi helyettes államtitkárra bízta a vizsgálat lefolytatását. Schreiber a napokban Csongrádra utazik a fegyelmi eljárás megindítása céljából. main Ferenc nullt levele a belügyminiszterbe Rakovszky Iván belügyminiszternek a csongrádi bűnpörben hozott ítélet ügyében tegnap tett nyilatkozatára Vlain Ferenc nemzetgyűlési képviselő, a csongrádi vádlottak védője, ma nyílt levelet intézett a belügyminiszterhez. A nyílt levél szerint Rakovszky Iván bikacsók és kényszervallatások nélkül nem tudja biztosítani az ország belső rendjét és akkor is tehetetlen a belügyminiszter, ha a bíróságnak továbbra is joga lesz az előtte álló tanuk valló Interpelláció a csongrádi bombapör ügyében A nemzetgyűlés tudvalévően október 7-én ismét összeül. Fábián Béla már az első ülésen szóvá akarja tenni a csongrádi bűnpörben hozott ítéletet s a Ház elnökségétől sürgős interpellációra kér engedélyt. Interpellációját, melynek címe «Az életbiztonság kérdése Magyarországon» a honvédelmi-, belügy- és igazságügyminiszterhez fogja intézni. Génii utóbon. Mózsa József úr írja nekünk a következő sorokat: Ma már a kisgyermek is tudja, hogy megcsonkíttatásunkban mekkora része van annak a szívós propagandának, amellyel nemzetiségeink a külföld érdeklődését megnyerve, évtizedeken keresztül szították ellenünk annak hangulatát. A legkisebb atrocitásra vitriolba mártott tollak százai ontották a történelmi aláfestésekkel szerkesztett ferdítéseket, amelyekkel szemben kormányaink alig, az összbirodalom nagyhatalmi fényétől elkápráztatott magyar társadalom pedig sehogysem védekezett, így bukott el a háborúval együtt a magyar béke is, társadalmunk hihetetlen naivitása és példátlan indolenciája folytán, már évekkel Trianon előtt. Harmincéves bűnök katasztrofális következményeit hosszú céltudatos küzdelemmel hozhatja csak helyre a magyar társadalom fegyelmezett lelkesültsége, ha van ereje és szívóssága arra, hogy lépésről-lépésre csikarja ki Európa megértését és jóindulatát. Tanulságképpen, ha vizsgáljuk a szerb és román nacionalizmus módszerét, látjuk, hogy ezt a sikert az egységes nemzeti hitvallásban fanatizált társadalom készítette elő, melynek törekvéseit és politikai ábrándjait a szomszéd nagyhatalommal szemben látszólag lojális kormányaik mindegyre megtagadták. Az általunk lenézett balkáni társadalom tudta, hogy céljai megvalósítására nem a külpolitikailag fegyverrel is felelősségre vonható és épp ezért megkötött helyzetben lévő hivatalos politikai hanem a társadalom akciója van hivatva, ez okból magától értetődőnek tartották, hogy kormányaik óvatosak legyenek és semmit se kockáztassanak addig, amíg a gyümölcs meg nem élik. Ezért nem kormányaiktól kívánták azt, hogy fegyvertelenül nekimenjenek a drótsövényeknek és ott pusztuljanak velük aspirációik is, hanem maguk a társadalom vezetői vállalták a kockázatosabb merényeket, dacolva halállal és börtönbüntetésekkel. Az informálásnak és meggyőzésnek egyik fegyvere,a világsajtó publicitása nagy anyagi áldozatokkal megszerezhető, de a siker feltétele az, hogy az egész társadalom, egyéni akciók s különvélemények nélkül egy lobogó mögé tömörüljön, minél kevesebb olyan alvezérrel, aki csak a marsallbot felé pislogat. Nem kell lámpával keresni azt a szervet, mely a békés küzdelmet irányítja. A Magyar Külügyi Társasa®, vagy a Magyar Nemzeti Szövetség volnának elsősorban hivatva arra, hogy országos, minden lelket magukban foglaló hatalmas szervezetté kifejlesztve ne legyenek kénytelenek a sok pénzbe kerülő külföldi informálást, anyagi nehézségekkel küzdve, csak a legszerényebb keretek között végezni. A külföldi propagandának nagyobb hatást biztosítna annak egy másik fajtája, mely olcsóbb, de maradandóbb, mert mintegy rezonanciája lehetne a hírlapoknak. Egész Európában mindenütt sok magyar él, egyedül Paksban jóval több, mint harmincezer, köztük sokan jelentékeny pozícióban, de majd valamennyien szoros kapcsolatban az ottani társadalmak különböző rétegeivel. Ellenben eltekintve egypár tessék-lássék egyesülettől, ezek a kint élő magyarok egymásról alig tudva, egymással alig vannak érintkezésben, pedig összeszedve és keményen összetartva kiszámíthatatlan segítségére lehetnének annak a magyar ügynek, amelynek legkomolyabb támogatói mégis csak mi, magyarok kellene, hogy legyünk. Hogy azonban ősi magyar szokás szerint ne képviseljen minden magyar egyéni ízlése szerint egy-egy külön álláspontot, nemcsak együttartani, de fegyelmezni és iskolázni is kellene őket, hogy kibontakozzék bennök a szubjektív meggyőződésnek és hevületnek az a foka, amellyel mindent el lehet érni. Mert nem áll az, hogy azok már nemzetköziek lennének, akikkel nem érdemes vesződni. Még a háború által teljesen összezavart itthoni társadalmunkban sincsenek tisztázva azok az elvek, amelyek az egész magyarságot, egy általános, mindenki által vallott nemzeti dogmatikában egyesítsék, hát hogyan tudjon akkor orientálódni a külföld magyarja ebben az összevisszaságban? De hozzuk csak egy nevezőre a magyar világnézeteket s menjen ki azokkal egy Mester és tizenkét apostol az Igét hirdetni, pár rövid év alatt, úgy átformálódik a külföld magyarsága és vele a magyar glóbusz is. Persze egy föltétel alatt. Egypár hónappal a mohácsi véss előtt,, amikor Szulejmán janicsárai már menetkészen várták a parancsot magyarország elpusztítására, Bürgin nuncius azt jelentette a pápának: »Ha Magyarországot a veszélyek örvényéből három forinttal ki lehetne ragadni, azt hiszem három ember sem találkoznék, aki magát elszánná erre az áldozatra«. Ma is ugyanerről az egy föltételről van szó. Itt négyszáz év múlva megtalált értnék az a három forint és az a három ember, aki vállalkozzék az ország megmentésére. A parasztvér írta: Dénes Gizella (Utánnyomás tilos) A bányahivatal pénztárában komolyan dolgoztak. Hangosan Hercegett a toll a sürü dohányfüstben s a számok végtelen sora egyre gyűlt az iveken. Hónap utolsója volt. Másnap elseje és munkásfizetés. Sietniök kellett hát az összegezésekkel. A dijnok egy hosszú ívlapról neveket olvasott fel. — Előleget kaptak: Beer Gábor,Vendel József, Kistar István. A pénztárnok bosszúsan kapta föl fejét. — Mi a franszot olvas maga? Kistar István? Sose kapott az előleget. — Pedig itt van kérem — hebegett félénken a dijnok. — A gáz meg a dinamit! Húsz éve fizetek itt, de még Kistar István nem kért előleget. Annak sose kellett a forsusz... Az ellenőr unta a dolgot és közbeszólt: — Mennyit beszéltek egy előlegről. Lakodalmat tartott a Kistar, orra kellett neki a forsusz. A pénztárnok cigarettára gyújtott. . . •— Egye, ennek a fia a Jancsipusztán béreslegény? — Az hát. Furcsa egy alak ez a Kistar. Bányász, a fiát meg béresnek adja. — Egyszer kérdeztem tőle, hogy miért teszi? Hát, leszegte fejét az öreg és csak annyit mondott: hadd tanulja meg a gyerek a paraszti munkát. Az ellenőr unta a dolgot és az órára nézett, mely, veszedelmesen közeledett a hat felé. Ebben az időpontban ő már kívül szokott lenni a nagy épületen és valamelyik jóképű bányászasszonytól virágmagot, rózsaszemet kért a szép kertje részére. Most is legszívesebben már letette volna a tollat,e a pénztárnok szigorúan nézett reá. _____ — Társam, még csak félóra van vissza. Fizetés előtt csak ki lehet húzni a hivatalos hatot.?! Kopogtak az ajtón és félben maradt a beszéd. Öreg, magyararcu bányász lépett a pénztárszobába. — Jószerencsét... A pénztáros feléje inteti. — Éppen jókor jön Kistar. Magáról beszéltünk — csak nem forsusz kell újból? Vidám, gyerekes mosoly futotta el az öreg arcát. Egy cseppnyi büszkeség bujkált a szeme szögletében. Megforgatta kezében a gyűrött, öreg, kerekszélű kalapot. — Leszámolok kérem — mondta ünnepélyesen, komolyan. A pénztárnok felugrott. — Elmegy innét? De miért? Jobb bányát talált? Most jut eszébe húsz év után itt hagyni a bányát? — Nem mélt én más bányára — mosolygott a bányász. — Hát akkor miért számol le? Miből él majd? Hiszen még alig múlt ötvenesztendős, még dolgozhatik. — Majd dógozok én pénztárnok úr — mondta hangosan, zengő örömmel — de nem a bányában, hanem kint az Isten napja alatt, a mezőn. Majd dógozok én . . . — Csak nem áll be maga is béresnek a pusztára? — Azt már nem. Öreg napjaimra a magami ura akarok lenni. Kihúzta magát a bányász, körülnézett a szobában és diadalmasan húzta föl a fejét. — Fedet vettem pénztárnok úr — kiáltotta — szép kis birtokot vettem. Ott dógozok én a fijamma . . . — Aztán, hol az a birtok ? — Toronyban pénztárnok úr. Odavaló születés vagyok én. A pénztárnok elgondolkozott. — Hát jól van Kistar. Reggelre megkapja a leszámolást. . Kistar megforgatta kezében a kalapját. . — Csak hát hónap regge mennénk má a vonatra. Be is pakolóztunk ma. Egy pillanatra felnézett rá a pénztáros. Végül megrántotta a vállát. — Hát várjon. Majd hat óra után megcsinálom. Üljön le az előszobában addig. — Igenis kérem. Jószerencsét. A hivatalszobában ezután hang nélkül írtak és számoltak Kistar István meg kiállt az Utcára és öszszetett kezekkel nézett bele a lilába törő tavaszi alkonyat üde szineibe. Körülötte harsogott a telep. Vígan, őrült gyorsasággal zúgott a szénosztályozóban a munka. Dalolva csapták a rostába a fekete, tompafényű széndarabokat a legények és a csillérfiak táncoltak a kidobált falak körül. Fent a keskeny, hófehér házsorok között, a bányászkertekből néha a virágzó orgonafák alatt harmónikáztak a szabadidős munkások és a szurtos arcú bányászlányok egymást kergették az ifjú erdő tövében. Kistar István azonban most nem figyelt ezekre a jelenségekre. Jól ismert ő itt mindent. Húsz év óta dolgozott a seleften s ennyi idő alatt volt alkalma, hogy beleláthasson a föld külső-belső titkaiba. Nem volt hát előtte újság a tavasz délibábos öröme, melyet keltett a robotmunkában élők lelkéiben. Hejde sokszor állt is igy, összetett kezekkel a telep valamelyik zugában és mérte az irdatlan nagyságú bányafák ezreit, melyek sötéten, komoran hevertek a tárna kegyetlen, örökkön zakatoló öble előtt. És hányszor érezte határtalan nagy megrázkódással, hogy ez az eset, amelyet él — a bányászsors sötét, nyomasztó levegője nem neki való, hogy néki valahol másutt kell lennie, tiszta, azoros levegőben, csillogó kék ég alatt, illatos, virágos, zengő mezőkön, füvek, fák és hullámzó búzatáblák között. Esztendők óta minden tavaszon szerzett magának bérleteket s a munkaidő után, amikor lefürödte testéről a bánya kormát és porát, vállára vetett kaszával állt ő is a telep mentén dolgozó parasztok sorába s boldog volt, ha a gazdák megdicsérték a földjét, a vetéseit, a széna termését. Csak egy baj volt ezekkel az árendákkal: búzaföldet sohase adtak neki. Aratásra elhívták a parasztok cséplésre, krumpli- és kukoricavetésre is. De búzaföldön sohase vethetett, mert a legkényelmesebb gazda se engedte meg, hogy földjébe idegen kéz hintse el a magot. Pedig egyéb vágya sohasem volt. Kistar István bányásznak, csak egy: hogy egyszer ő is két kézzel nyúlhasson bele a kis, hófehér zsákba és kétmarékkal szórhassa szerte a fölszántott barázdákba a búzaszemeket. Nem tudják azt az emberek, hogy micsoda gyönyörűség is tavasszal, ősszel, a ragyogó nap alatt, azaikor a levegőben zest ! MAGYARSÁG 1924 oktober 1, szend* másait lelkiismerete és a törvények parancsai értelmében szabadon és a kormánytól függetlenül mérlegelni. Ezért azt ajánlja Illási Ferenc a belügyminiszternek, hogy sürgősen készítsen törvényjavaslatot a bírói intézmény eltörléséről és minden tisztességes magyar ember azonnali kitoloncolásáról. Egy ilyen értelmű törvényjavaslat — mondja végül a nyílt levél — bizonyára támogatásban részesül Bethlen István gróf részéről.