Magyarság, 1929. október (10. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-01 / 222. szám
amy ELŐFIZETÉSI ÁRAK, FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FELL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1929 OKTÓBER 1. KEDD FELELŐS SZERKESZTŐ* MILOTAY ISTVÁN SZERKESZTŐSÉG) BUDAPEST, V. ARADI UTCA 10. TELEFON. AUTOMATA 252-30, 252-31, 252-40. KIADÓHIVATAL! BUDAPEST, V. KERÜLET, BANKUTCA 7. TELEFON! AUTOMATA 294-31, 294-32. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741, POSTAFIÓK 19 X. ÉVFOLYAM, 222. (2585.) SZÁM ! Csak tempósan Huszonnégy órával hazaérkezése előtt, Bethlen István gróf hosszú nyilatkozatot küldött maga előtt, még pedig két stafétával. Egyiket a déli liberálissal, amely egyforma arányban osztja meg rokonszenvét és támogatását Bethlen és Rothermere demokráciája között, a másikat saját külön személyi kurírjával, amelynek legtöbbször az a szerep jut, hogy a kormánynyilatkozatok hivatalos textusát megfelelő magyarázatokkal fűszerezze. Meg kell jegyeznünk, hogy a kétféle nyilatkozat nemcsak hangban és árnyalatban különbözik egymástól, hanem tartalmilag se fedi egymást. A verbum regens mind a kettőnél a demokrácia, illetőleg a demokrácia megvalósításának tempója, amelynek aktualitást ésÉrdekességet a Baltazár-féle tizenkét pont közzététele kölcsönzött. Bethlen nyilatkozatai annyiban mindenesetre hasonlítanak a Baltazár-féle pontokhoz, hogy semmi újság sincs bennük. Persze, a miniszterelnök is demokrata, éppen annyira, mint Mayer János, BaltazárDezső vagy akár a parlamenti baloldalés vidéke, csak éppen a tempóban tart különbséget közte és azok közt, akik Hole a demokráciának tettekben és intézményekben való megvalósítását sürgetik. A demokrácia nagy slágere gyanánt hivatkozik például arra, hogy már évekkel ezelőtt bejelentette a hitbizományok reformját. Hiszen, ami a bejelentéseket illeti, azokban sohasem volt hiány. Bejelentette már az új közgazdasági politikát, a takarékosságot, a békerevíziót, az agrárdemokráciát, a titkos választójogot, csak éppen néhány évnyi különbséggel baktattak, ha ugyan egyáltalán baktattak és le nem maradtak a nagy reformok, a bejelentések után. Még a legcsökönyösebb konzervatív politikát is valójában sohasem a cél választja el a reformpolitikától, hanem csak a tempó, s a gyakorlati politikának gyakran sokkal inkább átütő vonása a tempó és a módszer, semmint a végcél. Itt van például a titkos választójog. A miniszterelnök dehogyis utasítja el magától a szavazati jok titkosságát, csak fontolva halad előre s először kísérleteket tesz, vájjon miképpen válik be a városokban és most a törvényhatóságoknál. Semmi kétség benne, a Bethlen által engedélyezett titkos választójog a rendszerre nézve kifogástalan, sőt fényes eredményekben fog dokumentálódni. S aki tudja milyen kacskaringós esze van a konszolidációnak, az egy cseppet se fog meglepődni, hogy a törvényhatósági választásoknál csakis az lesz bizottsági tag, , akit átbocsátottak a közigazgatási kormányzat finom szűrőjén. A tempót csak a kulturfölényben nem sokallja a miniszterelnök úr. Tagadja, hogy a kultuszköltségvetés „túl volna méretezve.“ „Igaz lenne talán a szemrehányás, — úgymond — hogyha a magyar nemzet belenyugodott volna véglegesen az ország megcsonkításába s nem követelne revíziós politikát. De, aki a békeszerződések revízióját követeli , annak gondoskodnia kell arról, hogy azok a szellemi tőkék el ne pusztuljanak, sőt készenlétben álljanak, amelyek a nagyobb ország adminisztrációjára, közigazgatási életének irányítására és politikai tevékenységének felvételére szükségesek. A magyar kormány mulasztást követne el, ha nem volna meg benne a kellő előrelátás ebből a szempontból.“ Itt azonban teljesen csődbe jut Bethlen tempó-elmélete. Hogy az értelmiségi többtermelés ne váljék szociális feszítőerővé, ahhoz az volna szükséges, hogy a revíziós politika tempóját is a kultúrfölény tempójának sebességéhez igazítsák. Sajnos, a revíziós politika tempója még sokkal lassúbb és vigasztalanabb, mint az a tempó, amelyet a miniszterelnök a demokráciában és a közgazdasági politikában ígér. Ha ez a tempó nem változtatja meg menetrendjét, akkor a mai kultúrfölény által kitermelt diplomások nyolcvanesztendős aggastyánok lesznek, ha ugyan addig éhen nem halnak, amíg szükség lesz rájuk a „nagyobb ország adminisztrációjához, közigazgatási életének irányításához és politikai tevékenységének felvételéhez“. A miniszterelnök megszégyenítőnek tartja az országra nézve azt, hogy megszólaltattak „egyes külföldi személyiségeket“ az ország közállapotáról, akik alig ismerve azokat, „helybeli politikusok által félrevezetve ítélik meg a helyzetet“. Egy ezeréves ország méltósága nevében utasítja vissza a miniszterelnök ezeknek az előkelő idegeneknek beavatkozó kísérleteit. Nem nehéz kitalálni, hogy ez a rendreutasítás kinek a címére szól. Sajnáljuk, hogy a miniszterelnök ilyen rideg hangot üt meg, amikor Rothermere lord tanácsaival szemben a maga politikáját védelmezi. Rothermere lordot a magyar ügy érdekében tanúsított érdemei után nagy hiba olyan egyszerű külföldi előkelőséggé minősíteni, akinek beavatkozása az ország dolgaiba megszégyenítő. Lehet, hogy a nemes lord téves sugalmazások és információk alapján néha nem a legszerencsésebb módon nyilvánította ki véleményét Magyarország közállapotairól és kormányzatáról. Nem vitás azonban sem,jóhiszeműsége, sem pedig az a joga, hogy véleményei és nyilatkozatai komolyan figyelemre méltassanak. Utóvégre, ha jó volt nekünk a lord revíziós propagandát folytatni és jó volt zsebre vágni tőle a könyöradományokat, akkor nem lehet őt kitessékelni sem a magyar nép szívéből, sem az arra való erkölcsi illetékességtől elütni, hogy véleményét akkor is elmondhassa, amikor az nem hajszálnyira egyezik a fenálló rendszer közvéleményével. Az pedig, hogy olyan befolyások alá került, amelyek saját pártpolitikai céljaikra akarják őt felhasználni, az a kormány egyik legnagyobb bűne és mulasztása, nem önmagával, de az országgal s a revízió ügyével szemben. A miniszterelnök nyilatkozatai valóban baljóslatú előjelek ahhoz a sivár időszakhoz, amely előtt állunk. Még azok is, akik már nem sokat várnak ettől a rendszertől, csalódottan teszik le az újságot kezükből, amikor kénytelenek megállapítani, hogy a háromhónapi elvonulás és szilencium után, a gazdasági és szociális válságok halmozódásának tetőpontján, mindössze ennyi vigasztalással a tarsolyában érkezett a gazda haza. Ayles és Rennie Smith közös akciója Magyarország ellen Ayles ezt azonnal megígérte Hendersonnak és elkészítette azt a vádoló iratot, amelynek alapján Magyarország ellen a népszövetség előtt a denunciálást meg akarják tenni Ayles azonban nem állt meg ennél, hanem most a Londonban megjelenő No More War című folyóiratban, amely egy háborúellenes szocialista társadalmi szervezetnek a hivatalos közlönye, nyomtatásban is közölte Magyarország ellen irányuló vádjait és arra hivatkozik, hogy a beszerzett adatok az ő parlamenti felszólalását mindenben igazolják. Tudni kell azt, hogy az esetleges háború ellen alakult angol társadalmi szervezetnek, amelynek a pontos neve: „National Council for Prevention of War“, ügyvezető titkára Rennie Smith angol szocialista képviselő, aki egyúttal Hugh Daltonnak, Henderson külügyminiszter helyettesének is a titkára. Ugyanez a Rennie Smith a múlt hét folyamán a magyar szocialista párt meghívására Budapestre érkezett s a múlt szerdán és csütörtökön két előadást tartott itt. őreá a magyar szociáldemokrata párt közlönye úgy hivatkozott, mint Magyarország őszinte barátjára, aki a trianoni revíziót is beígérte nekünk, csak legyünk egy kissé demokratikusabbak. Hogy milyen barátunk ő, és az egész angol szocialista párt, arra nézve jellemző a „No More“ című folyóiratnak ellenünk irányuló támadó és minden komoly alapot nélkülöző közleménye. Ez a támadás nemcsak Aylestől, hanem Rennie Smithtől is eredt, mert a háborúellenes angol társadalmi szervezetnek és említett orgánumának Rennie Smith az irányítója, szellemi vezére és ő sugalmaztatta azt a támadást, amely ellenünk a folyóiratban elhangzott. Rennie Smith budapesti szereplése és a No More War támadó közleménye között kétségkívül megvan a kapcsolat. Az angol folyóiratban éppen abban az időpontban tették közzé a denunciálást, amikor Budapesten Rennie Smith a mi szociáldemokratáink védelme alatt és vendégszeretetüket élvezve, a mi országunk belső viszonyait kritizálta. Rennie Smith a régi képviselőházban tartott előadásában az angol Labour Partynaik dicséretét zengte s magasztalta Macdonaldot. Dicsérte az angol szocialisták pacifizmusát és Magyarország belső viszonyaira is olyan célzásokat tett, amelyeket külföldi a köteles tisztelet és ízlés megsértése nélkül nem tehet. Mentségéül legfeljebb az szolgálhat, hogy Prágából jött Budapestre és így jól teleszitta magát ellenünk izzó gyűlölettel, innen pedig Bukarestbe utazott el és a román kormány olyan előzékenységet tanúsított vele szemben, hogy a határig szalonkocsit küldött érte. E külsőségek is elárulják azt, hogy Rennie Smith nekünk nem barátunk, hogy ő kisántánt befolyás alatt áll és hogy a szocialisták Magyarország egyik ellenségével szemben tanúsítottak vendégszeretet, amikor őt Budapestre meghívták. Amit Rennie Smith Budapesten a revízióival kapcsolatban a demokráciáról mondott és Amit Ayles a londoni folyóiratban ellenünk publikált, az egy közös mérgezőakciónak a folyománya és a hazugság mindkettőjüktől származik. De hogy a No More War közleményére áttérjünk, az hatalmas betűkkel az első oldalon, azt kérdi tőlünk: „Mi ez, Magyarországi Háborút Magyarország bosszúálló hadjáratra készül? Ayles a bevezetésben azt írja, hogy Magyarország és szomszédai között a viszony teljesen feszült és mindenki tudja már, hogy Közép- és Délkeleteurópa politikai helyzetében ez a feszültség micsoda veszedelmeket rejt magában. Háború előtt a magyarok, mint a legerősebb nemzetiség, a túlsúly és a puszta erő alapján tartották kezükben a gyeplőt és az egész politikájukat ennek az alapján irányították. A trianoni szerződés azonban felforgatta a háború előtti hatalmi és területi megoszlást. Az osztrák-magyar monrrchia felborulása után a kisebb nemzetiségek elhatározták, hogy bármi áron, megszerzik szabadságukat, a szerbek, szlovének, rutének és románok ezen az alapon terjesztették elő követeléseiket Párisban. Az eredmény az volt, hogy a békeszerződés valamivel kevesebbet adott Magyarországnak az etnikai határoknál. Ebben a tényben találjuk Ára 16 fillér i miét. • A magyar szocialisták angol képviselő-vendégének lapja azzal vádolja Magyarországot, hogy háborúra készül szomszédai ellen Az angol szocialista párt egyes tényezői köréből minősíthetetlen vádat koholtak Magyarország ellen. Valóságos denunciálás ez ellenünk. Már az új angol parlament megnyitását követő napon is elhangzott ellenünk egy szocialista interpelláció, amelynek a lényege az volt, hogy Magyarország szomszédai ellen fegyveres támadásra készül. Mint ismeretes, a szocialista párt bristoli főtitkára, W. H. Ayles képviselő július 10-én interpellációt intézett Henderson külügyminiszterhez, amelyben beárulta Magyarországot, hogy nem tartja be a trianoni békeszerződés katonai rendelkezéseit, mert tudomása szerint a katonai sorozást ismét bevezette és a nemzetközi szerződésellenes nagy fegyverkezésével szomszédai megtámadására készül és ezáltal Európa békéjét fenyegeti. Henderson akár az interpelláló képviselőnek rögtön válaszolt s kijelentette, hogy neki is tudomása van Magyarország magatartásáról, de pontos adatok, egyelőre, nem állanak rendelkezésére, azonban ha Ayles ilyen adatokkal rendelkezik s azokat illetékes helyükre eljuttatja, ebben az esetben Anglia nevében rögtön panaszt fog emelni a népszövetség tanácsa előtt Magyarország ellen, hogy az vessen véget annak az elitélendő militarista akciónak, amellyel Magyarország a világot lángba akarja borítani.