Magyarság, 1930. augusztus (11. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-01 / 173. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS ,/ FELELŐS SZERKESZTŐ! MILOTAY ISTVÁN BUDAPEST, 1930 AUGUSZTUS 1, PÉNTEKI ÉVFOLYAM, 173. (2833.) SZÁM SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! BUDAPEST, VI. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZ. TELEFON: AUTOMATA 294—31, 294-32, 294-33 LEVÉLCÍM: BUDAPEST 71. POSTAFIÓK 19 MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP A szaléziánusok (p. s.) A Magyarság csütörtöki számában egy érdekes és bensőséges hangú tudósítás számolt be arról az apostoli és szociális munkásságról, amelyet egy szegény és szerény szerzetesrend, a szaléziánus barátok folytatnak az esztergomvármegyei Nyergesújfaluban s amelynek hasonló kiágazásaival találkozhatunk az Esztergom-tábori nevelőintézetben, a szentkereszti kegyhelyen, vagy a rákospalotai proletárnegyedben. Ezeknek az új misziósoknak áldott munkája nem dolgozik reklámmal, sőt szemérmesen és alázatosan elvonul a nyilvánosság elől, nem kérve és nem nyerve hivatalos elismerést, sőt talán tudomásulvételt se senkitől. Ezek a jóságos barátok halkan, majdnem észrevétlenül jelennek meg a nyomor, az elhagyatottság és a kétségbeesés sötét tanyáin, hogy felszántsák a könnyeket, hogy megenyhítsék a bánattól meghervadt szívek terhét, hogy megáldják a munka verejtékét és a görnyedés hősi vonalait, hogy elvigyék lelkükben és tetteikben Krisztus arcát azokhoz, akik elvesztették hitüket, miután előbb már elvesztették minden reménységüket. Ezek a derék szaléziánus páterek és fráterek maguk köré gyűjtik a proletársikátorok szegény kis árváit és gyámoltalanjait, azokat a kis utcai suhancokat, akiket talán a keresztvíznél is előbb ért az édesanyjuk könnye s akik kurta kis életükben talán sohase látták az élet fényét és sohase érezte az otthon nyájas melegét és a fészek puhaságát. Ezek a gyermekek valójában annak a kegyetlen kapitalizmusnak kitagadottjai és kifosztottjai, amely kitermelte magából a „világtörténet leggyászosabb aposztáziáját“, a lázadó szocializmust s a nyomor vackait benépesítette az Antikrisztus szegénykéivel, a poverelli di Christo-val akik nem éreznek és nem is érezhetnek mást e bomlott erkölcsi világreddel szemben, mint gyűlöletet és a megtorlás vágyát. Krisztus e modern apostolai, majdnem magukra hagyatva, csupán néhány névtelen jótevő segítségére támaszkodva, nem félnek megzörgetni ezeket a hittől és könyörülettől elzárt proletárajtókat, összegyűjtik a veszendő gyermekéleteket, hogy azután feltáplálják őket testi és lelki mannával és hogy a Caritas hatékony tüzével szítsák fel ezeknek a hajlékoknak elhamvadt hitét és bizalmát és megmutassák a kárhozatra ítélt lelkeknek a Hegyi Beszéd malasztját, ennek a legfölségesebb és örökkévaló szocializmusnak balzsamát, amely egyszerre gyógyítja a test és a lélek sebeit. A tudósító azt is megírja, hogy ezek a szerzetesek nagyon szegények, majdnem koldusok. Miért, hogy oly kevés anyagi eszközzel rendelkeznek? S miért nem lehet missziós munkájuk tökéletesebb, hatékonyabb, egyetemesebb? Ezek a járvor és tevékeny papok, akik a testi és lelki proletarizmus gyógyítására tettek fogadalmat, szegényebbek a templom egerénél is, s hogy a szó szoros értelmében csak úgy tudják teljesíteni hivatásukat, hogy mindennap meg kell ismételniök az öt árpakenyér és a tizenkét hal bibliai csodáját. Lehetetlen, hogy a hivatalos magyar katolikus egyház s a katolikus társadalom tudomást ne vett volna a jótékonyságnak erről az égbekiáltó nyomorúságáról, a heroikus tékozlásnak erről a nélkülözéséről. Lehetetlen, hogy az óriási vagyonnal rendelkező Holt Kezet meg ne érintette volna Krisztus egyszerű szolgáinak ősi bátorsága és önfeláldozása, amellyel nekivágtak annak az óriási vállalkozásnak, hogy a Hegyi Beszéd halhatatlan virágait elvigyék — e, nem az egzotikus világrészek vad dzsungeljaiba, hanem abba a még vadabb és borzalmasabb kietlenbe, amely a rablókapitalizmus hódítása nyomán ellepte civilizációnkat a gyárkémények erdejében, a proletártanyák szomorú odvaiban, a bérkaszárnyák pincéiben, az alkoholtól bűzlő csapszékekben, a hajléktalanok menhelyein. A magyar egyházi feudalizmusnak fel kell rezzennie azokra a hangtalan jajkiáltásokra, azokra az irgalmat eldő könyörgésekre, amelyek a nyomorúság és az ínség pokoltornácaiból üvöltöznek hoz . Lehetetlen, hogy ne okuk legyen a tizenkét év előtti események értelmébe, lehetetlen, hogy magukra hagyja ezeket a szent térítőket, Krisztusnak e szelíd agitátorait, akik az egyház szociális arculatát mutatják meg annak a világnak, amely a társadalom és anyagi igazságtalanság szakadékain át csakis az evangéliumi szocializmus keskeny hídján mentheti át magát egy jobb, üdvösebb és termékenyebb életre. Ennek az egyháznak tudomásul kell vennie, hogy nem az ötvenezer pengős miseruhák katolicizmusa kell korunknak, hanem a szaléziánus atyáké, akik az aranyat szívükben hordják. Imádjuk a történelmi stílusokat a művészetben és mély és igaz élvezetet találunk a múltból ránkmaradt barokkcsodákban, amelyek a szépség és az egyszerűség helyett sokszor csak a gazdagságot és a pazarságot revelálják. Korunk azonban ettől az egyháztól nem a barokk pompát követeli, hanem az evangéliumi kereszténység hangsúlyozását, azt, hogy ami benne időleges és változékony, az örökkévaló depositum mellett, az átalakuljon és átenemesedjen a modern koreszmék és kozigazságok igényeihez és szükségleteihez. És fel kell eszmélnie a katolikus társadalomnak is, hogy érvényesítse és mennél sűrűbben és hathatósabban gyakorolja religiójának szociális tartalmát, hogy ne összetett kezekkel várja ennek a korhadt kapitalista világrendnek fejére zuhanását, hanem hogy megreformálja magát szívében és cselekedeteiben. És hogy éppen tárgykörünkön belül maradjunk, felhívjuk Vass Józsefnek, úgyis mint sociális miniszternek, úgyis mint egyházi férfiúnak figyelmét Krisztus szőlőjének szegény napszámosaira, a szaléziánus atyákra, hogy rajta keresztül talán érezzék meg végre a társadalmi kötelességre ébredt államnak és egyháznak jótékony hatalmát és kötelességét. Európa és Amerika felkészült a viríts izgatás megfékezésére A szovjet az idén is „vörös augusztust“ akar rendezni. A világ minden nagyobb városának rendőrsége megtette az előzetes intézkedéseket, hogy a tervezett tüntetések meghiúsuljanak. Londonban, Newyorkban, Berlinben, Parisban, Bécsben, Prágában, Bukarestben egymásután tartóztatják le a kommunista agitátorokat, akik fokozatos tevékenységet fejtettek ki az utóbbi napokban. Párisból csütörtökön huszonnégy külföldi agitátort toloncoltak ki és a kommunista Humanité szerkesztőjét, Florimon Bontet, letartóztatták. A gráci rendőrség betiltotta a Szabadság térre hirdetett ülést. A bukaresti kormány a legszigorúbb intézkedéseket léptette életbe a rendbontókkal szemben. Ugyancsak kérlelhetetlen szigorral léptek föl a hatóságok Berlinben és Németország többi városában. Budapest nyugodtan várta augusztus elsejét Néhány nappal ezelőtt Győrben éjszaka röpcédulákat szórtak szét és plakátokat ragasztottak ki ay házak falára. .A röpiratokon és plakátokon a vörös augusztus elsejére tervezett kommunista tüntetéshez való csatlakozásra szólították fel a győri munkásságot. A győri rendőrség, kétnapi hajsza után, csütörtökön leleplezte a kommunista izgatókat. A szervezkedés két irányítóját és hat fiatalkorú bűntársát őrizetbe vették. A rendőrség minden óvintézkedést megtett arranézve, hogy augusztus elseje rendzavarás nélkül múljon el. .A budapesti főkapitányság a kommunista tüntetésszervezők ellen tovább folytatja a nyomozást és csütörtökön ismét több agitátort előállítottak a rendőrségre. A rendőrség teljes nyugalommal néz augusztus elseje elé, mert a preventív intézkedésekkel elérte, hogy komoly rendzavarástól Budapesten és az országban tartani nem kell. Minden eshetőségre számítva azonban megerősített rendőrjárőrök fognak cirkálni az útvonalakon. Pécsett az elmúlt éjszaka az összes laktanyákat kommunista röpcédulákkal szórták tele, amelyek az engedelmesség megtagadására szólítják fel a katonákat. A röpirat a nyomdai jelzés szerint Budapesten készült, valószínű azonban, hogy külföldről csempészték be. Az eljárás megindult az ismeretlen tettesek kinyomozására. Amerika erélyesen fellépett a kommunista ügynökök ellen Newyorkból jelentik: A parti őrség kizárta a Grelisle nevű angol és a Christian Bors nevű norvég hajót, amelyek szovjetrakománnyal akartak kikötni. A hatóság többféle okból tiltotta meg, hogy a szovjet árucikkeit kirakják. Politikai természetű ok is szerepel a tilalomban. Minden szovjet áruküldeménnyel egyúttal bolseviki ügynök is érkezik Newyorkba. Az amerikai munkásszövetség is tiltakozott a szovjet anyagok beengedése ellen, mert a szovjet munkások nem az egyéni szabadság értelmében létrejött bérszerződések alapján dolgoznak és munkájuk rabszolgajellegű. Az Egyesült Államok hatóságai az üzleti ürügyek alatt belopódzott szovjet ügynököket kiutasítják. Érdekes, hogy a bolseviki izgatás miatt letartóztatottak nyolcvan százaléka idegenből jött polgár, akiket a bíróság rövid uton deportálásra ítél. A kínai kommunisták előretörése megingatta Csang-Haj-Csek uralmát Pekingből jelentik. Honan tartomány fővárosa, Csangcsa, amely kedden a kommunista bandák kezére került, lángokban áll. A középületeken kívül a kommunista csőcselék a gazdagabb polgárok házait is felgyújtotta. Az üzleti negyedben mindent kifosztottak, majd felgyújtották az áruházakat. A Standard OH és a Texas Oil csangcsai raktárházai szintén elhamvadtak. A város teljesen kihalt, mert a polgári lakosság ezrével menekül a kommunisták elől. A kommunisták a külföldieket sem kímélik. Dühüket leginkább rajtuk és a nankingi kormány hivatalnokain töltik ki. Az elmenekült hivatalnokok fejére magas vérdíjat tűztek ki. A Csangcsa környékén álló kormánycsapatokat ismét visszaszorították. A város elvesztése Csang- Kai-Csek csapatainak legnagyobb balsikere. A nankingi hadseregben teljesen meglazult a fegyelem s Csang-Kai-Csek helyzete újból megrendült. Az északkínai ellenkormány csapatai ezt a körülményt, a jelek szerint újabb offenzívára akarják kihasználni. A nankingi csapatokat most már tehát két oldalról szorongatják s miután a pártviszály is felütötte fejét Nankingban, a délkínai kormány uralma aligha tart már soká. A szovjet keze a kurd rablóhadjáratban A török—perzsa határra a legújabb jelentések szerint ötvenezer főnyi török hadsereg vonult fel, két teljes hadosztály hatalmas repülőparkkal. Ekkora haderőt apró kis helyi lázongásokért nem mozgósítana a török kormány s hogy mégis mozgósította, ez azt jelenti, hogy a kurdok nem magukban vannak, a zavar nemcsak helyi jelentőségű, hanem a háttérben olyan hatalom rejtőzködik, mely a határszéli felégett török falvak tüzénél szeretné a maga pecsenyéjét megsütni. A Kínából érkező jelentések kínai kommunisták rablóhadjáratáról számolnak be s aligha járunk messze az igazságtól, ha azt tételezzük fel, hogy a szovjet mozgatja a kurdokat is Európában gátat vetettek a harmadik Internacionále fenyegető aknamunkájának Amerika éppen most van leszámolóban a kommunista veszedelemmel, a szovjet tehát kénytelen egész működését a maga igazi világában, Ázsiában fordítani zavarok szítására. Hogy Törökországgal három nappal ezelőtt cserélték ki a barátsági szerződést, az a szovjet erkölcsöket semmire nem kötelezi. A kurd nép harca a török uralommal nem újság. Ez a küzdelem legalább is öthatszáz esztendeje folyik és valószínűleg egyhamar nem is lesz vége. Törökország hatalmi fénykorában is számolni kellett mindig ezeknek a veszedelmes nomádoknak rabló expedícióival. A török nem sokat te Ára 16 fillér