Magyarság, 1934. október (15. évfolyam, 222-243. szám)
1934-10-02 / 222. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK! FÉLÉTRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA HÉTKÖZNAPI FILU VASÁRNAP 82 FUJ. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 80 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1934 OKTÓBER 2. KEDD FŐMUNKATÁRSI PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL) V. KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON: *278—99 SZ. (28 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 02. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZTÁLYA IV. KER., ESKÜ-UT 9. TELEFON: *888—00. postatakarékpénztári CSEKKSZÁMLÁI 2899. XV. ÉVFOLYAM, 222. (4065.) SZÁM Olaszország újabb lépéseket tervez az osztrák függetlenség védelmére Paris, szeptember 30 (A Magyarság tudósítójától.) A népszövetségi tanácsülés befejeztével lezárult az első szakasza annak a küzdelemnek, amely a genfi atmoszféra vattázott enyhében a diplomácia minden ádáz fegyverével igyekszik érvényre jutni. Ennek a küzdelemnek az elemei tisztán és világosan domborodnak ki. Minket legközvetlenebbül az osztrák kérdésre vonatkozó tárgyalások érdekelnek. Eredetileg egy nagyratörőbb tervről volt szó, amelynek gyámszülei az osztrák és a francia kormányok voltak. Arról volt szó, hogy Ausztria számára oly diplomáciai instrumentumot teremtsenek, amely az osztrák függetlenséget messzemenő nemzetközi garancia alá helyezi és a német nemzeti szocializmusnak e függetlenséget sértő törekvéseire nemzetközi ellenrendszabályokat biztosít. Úgy Párisban, mint Bécsben messzemenő várakozással néztek a tanácsülés elé, mert attól egy újabb nyilatkozat, sőt egy dunai paktum megvalósulását remélték. Ma már megállapítható, hogy ezek a remények Barthou minden fáradozása ellenére is meghiúsultak, annak ellenére, hogy a francia külügyminiszter még mindig ragaszkodik dunavölgyi terveihez. Anglia nem jelentett be érdektelenséget a Duna-völgyében A genfi tárgyalásokból az egyes hatalmak állásfoglalása félreismerhetetlenül megállapítható. A francia—osztrák terv meghiúsult először Anglia magatartásán. A brit kormány egész külpolitikája azon alapszik, hogy az európai kontinensen a locarnóin messzebbmenő kötelezettségeket nem vállal. Azonkívül az angolok ösztönszerűleg tartózkodnak minden olyan lépéstől, amely Németország bekerítését célozhatja s amely az európai szárazföld feszültségét csak fokozhatja. Genfben a francia diplomácia egymásután terjesztett elő különböző szövegeket, amelyek folyton csökkenő mértékben tartalmaztak kötelezettségeket Anglia számára. Az utolsóelőtti leegyszerűsített formula már csak úgy hangzott, hogy az Ausztriát érhető támadás esetén Anglia a hatalmakkal együttesen köteles eljárni. Londonban azonban ezt a leártalmatlanosított formulát is súlyosnak tartották, így azután nem volt más hátra, mint hogy a február 17-iki nyilatkozatot egyszerűen megismételték. Annyit jelent most már ez, hogy Anglia teljes désintéressement-t jelent ki Ausztriát és a Duna völgyét illetőleg? Egyáltalán nem. Ez az eljárás megfelel az angol diplomácia hagyományainak, amely cselekvési szabadságát meg akarja őrizni s azt az adott körülmények méltánylásával érdekeinek legmegfelelőbb módon érvényesíteni. A franciák eredetileg olyan megoldásra törekedtek, amely a népszövetség tanácsának égisze alatt csoportosította volna egy diplomáciai okmányban az Ausztria függetlenségét biztosító nagy- és kishatalmakat. Ezt a megoldást azonban a Duce határozottan visszautasította. Tudvalevő, hogy az olasz diplomácia a népszövetség hatékonyságát illetőleg nagyon lecsökkented bizalommal viseltetik. Mindenesetre egy pozitív építő diplomáciai munka fölépítését nem hajlandó a genfi intézmény papiros-fundamentumaira építeni. Olaszország, mint azt a négyes paktum is bizonyítja, a ködös genfi ideológia helyett a hatalmak tényleges és reális együttműködésében inkább látja biztosítva az európai helyzet szilárdságát. Ezektől az általános szempontoktól eltekintve, nem lehetett elvárni vagy föltételezni Mussolinitól, hogy egy olyan diplomáciai cselekményhez járuljon hozzá, amely a kisántaninak és így Szerbiának az Ausztria területét biztosító hatalom címét és jellegét juttatja és ezzel jogi alapot adjon a szerb hadseregnek esetleges Ausztriába való bevonulására. Gömbös miniszterelnök rádióbeszédé -ben az ősi alkotmányosság fenntartását, a gazdasági és társadalmi reformmunka fontosságát hangsúlyozta Gömbös Gyula miniszterelnök kormányzásának második évfordulója alkalmából újból rádióbeszédet mondott, hogy kétesztendős kormányzati tevékenységéről beszámoljon és tájékoztassa a közvéleményt a legközelebbi időre kitűzött programjáról. Beszédének elején a miniszterelnök megemlékezett Horthy Miklós kormányzó Budapestre való bevonulásának tizenötödik évfordulójáról és rámutatott arra, hogy ettől a bevonulástól kell számítanunk a háború utáni kor magyar történelmét. Ezzel jelöltük ki független nemzeti életünk új útjait, ez alatt a tizenöt esztendő alatt lett a független Magyarország a rend és a nyugalom hazája. Ezek után visszatérve előadásának tárgyára, hivatkozott arra, hogy mindjárt kormányralépése után világos kormányprogramot adott kilencvenöt pontból álló nemzeti munkatervében. Azóta ennek a munkatervnek megfelelően kormányával együtt igyekezett meggyőzni a magyar közvéleményt arról, hogy céljuk a magyar sors elviselhetővé tétele, a magyar jövő alapjainak lefektetése, a magyar nemzet megerősítése, ennek megfelelőig határozott és erőteljes, független állam megvalósítása, tehát az öncélú nemzeti állam kiépítése. A nemzeti egység programja — A külpolitikában a kormány célja az a gyar nemzet számára az ő múltjánál és belső volt, hogy a világ részéről biztosítsa a ma- értékeinél fogva megillető megbecsülést. Hi A francia terv nem építhet az olasz—kisántáni együttműködésre Ezzel kétségtelenné vált az a nyilvánvaló alapigazság, hogy az olasz—szerb ellentét megoldása nélkül, annak a francia koncepciónak a megvalósítása, amely a Duna völgyének politikai fejlődését Olaszország és a kisántáni együttműködésére alapítja, németellenes éllel, teljesen lehetetlen. Sándor király legközelebbi párisi látogatása alkalmával a francia külügyminiszter tehát mindent el fog követni, hogy tárgyalási alapot találjon az olasz—szerb közeledésre. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy mi lehet ez a tárgyalási alap? Akut, kimondott érdekellentét a két ország között nincs. Olaszországnak a dalmát tengerpartra való igénye, amelyre a londoni 1914-es titkos szerződés ad jogi alapot, egyelőre üvegbura alá van téve. Ezt akarná fölemelni Barthou? Bizonyára nem. Ugyanilyen kényes volna, ha az albán problémákhoz nyúlna. Vagy talán a szerb panaszokat akarná eljuttatni Rómába a szlovéniai olasz kisebbség állítólagos sérelmeiről? Nyilvánvaló, hogy ezekről a tárgyi kérdésekről nem fognak tárgyalni, mert hiszen azok fölvetésével egy teljesen meg nem érett helyzetet végleg elmérgesítenek. A francia diplomácia tehát csak az általános atmoszféra megjavítására törekedhetik. És amennyire valószínű, hogy Sándor király a szövetséges Franciaország külügyminiszterének közeledési törekvéseit nem utasíthatja brüszk módon vissza, éppoly valószínűnek kell tartanunk — legalábbis az adott viszonyok között —, hogy Barthou túlságosan messzemenő lehetőségeket vigyen a bőröndjében Rómába. Ilyen körülmények között — amennyire a világpolitika eseményeit csak hetekkel is előre lehet látni — valószínű, hogy Barthou római tárgyalásai sem fognak azzal a döntő eredménnyel végződni, amit kezdetben attól Párisban reméltek. Mindez egészen logikusnak látszik. A diplomácia- » ban, akárcsak a természetben, nincsenek ugrások. Azért, mert Frauenfeld és Habicht Dollfuss és az osztrák rezsim elleni propagandájának véres befejezést adtak, még nem következik, hogy egy olyan gyökeresen leromlott viszonyt, mint amilyen az olasz—szerb, máról-holnapra meg lehetne javítani. Ez legjobb esetben is csak hosszas diplomáciai tárgyalások eredménye lehet. Fennáll az olasz—francia érdekközösség De váljon most már mindebből a Barthou római utazásának és a francia— olasz közeledés csődjére szabad-e következtetni? Egyáltalán nem .Franciaország és Olaszország között az érdekközösség Ausztria kérdésében továbbra is fennáll és annál erősebben fog fennállani, minél súlyosabban fenyegeti Ausztriát egy Németország felől jövő külső nyomás. És fordítva: az érdekközösség abban a mértékben csökken, amilyen mértékben rohad le vagy tűnik el teljesen a külső eszközökkel támogatott nacional-szocialista propaganda veszélye. De az olasz diplomácia már csak azért sem járulhatott hozzá Genfben egy olyan paktumhoz, amelynek a végrehajtása a népszövetségi tanács hozzájárulásától függ, mert ez egy esetleges olasz katonai akciót rendkívül megnehezítene. Ennek értelmében egy újabb puccs esetén Olaszországnak először össze kellene hivatnia a tanácsot Genfbe és csak ha a tanács hozzájárulna, akkor mozgósíthatná, illetve küldhetné csapatait Ausztriába. Mindez azonban, minden mástól eltekintve, néhány napot, esetleg hetet venne igénybe. Márpedig puccsok esetén az események, sőt országok és népek sorsa percek vagy órák kérdése. Olaszország tehát igyekezni fog Barthouval megértetni, hogy a három nagyhatalom, de különösen Olaszország és Franciaország együttműködése teljesen elegendő biztosítéka Ausztria békéjének és igyekezni fog a francia diplomáciát rábírni, hogy ezt a kérdést a kisántánt bevonásával ne bonyolítsák el. A római tárgyalásoknak különben pontos tárgyi alapjai is vannak. Ezek a tuniszi olaszok helyzetének és a líbiai határkiigazításnak a kérdései. Azonkívül fontos szerepet játszhatnak a római megbeszélésben bizonyos anyagi természetű kérdések is. Mindkét állam szilárdan és nagy nehézségek között védi aranyvalutáját. Az aranyvalutás országok blokkba készülnek tömörülni és ennek első lépése egy francia—olasz pénzügyi megegyezés volna. Az ilyen megegyezés a Urát mindenesetre erősen alátámasztaná. Vannak, akik ezen túlmenőleg egy francia—olasz érdekházasság tervét vetik föl, amelyben a vőlegény szerepét a francia tőke, a menyasszonyét pedig az olasz munkaerő játszaná. Bizonyos, hogy Olaszország a nagyszabású közmunkák folytán nagyon sok tőkét immobilizált és hogyha újabb hitelhez jutna, ezzel nemcsak pénzügyi politikája könnyebbülne meg, hanem újabb munkaalkalmak lehetősége nyilá Inék, amelyben a francia tőke is részesed- rhetnék. A német—olasz viszony enyhülésének ára A római tárgyalások eredményét természetesen befolyásolni fogja a Róma és Berlin közti atmoszféra. A két hatalom közti viszony a Dollfuss kancellár meggyilkolását követő idő óta mintha lassan javulni kezdene. A Németország politikájában fontos és aktuális Saar-kérdésben Olaszország nemcsak semlegességet, hanem jóindulatú barátságot tanúsít. Ennek megfelelően Aloisi báró, aki a népszövetség által teremtett hármasszövetség élén áll, teljes erővel igyekszik a népszavazás előkészítésének kérdését a legpártatlanabbul és a legtárgyilagosabb módon végrehajtani. A két diplomácia közötti szálak más kérdésekben, így például a leszerelés kérdésében sem szakadtak meg. Ezek a szálak megerősödhetnek, sőt erős kötéllé sodródhatnak, amelyet még a két ország diplomáciája eredményesen fölhasználhat, föltéve, ha Németország véglegesen, nyíltan és egyszers mindenkorra lemond Ausztria meghódításáról. Ára 16 fillér