Magyarság, 1936. július (17. évfolyam, 148-174. szám)
1936-07-01 / 148. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL, VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1936. JÚLIUS 1, SZERDA JOSZEMESZTOI JI PETHŐ, SÁNDOR J1 POMUGUTASSI AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON: *1-294 46. SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM: BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZTÁLY: IV. KER. ESKÜ-UT 6. TELEFON: *1-888-66. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 28990. 1. ÉVFOLYAM: 148 (4579) SZÁM A lajosmizsei országúton írta: Sulyok Dezső országgyűlési képviselő Egy alföldi politikai gyűlésről Budapest felé tartottunk néhányan, országgyűlési képviselők. Az autónk kellemesen úszott a nagy transzkontinentális út sima betonján, épp arrafelé, ahol világrekordkísérleteket szoktak végrehajtani merész vezetők. A kecskeméti Beretvásban uzsonnáztunk, elhagytuk Lajosmizsét s most a jól végzett napi munka tudatán körözve, sokáig szótlanul ültünk egymás mellett és mögött, figyelgetve, miként kerüli ki vezetőnk a sok fegyelmetlen kerékpárost és a közlekedési kódexszel hadilábon álló szekerest. Igen kellemes alkonyat volt, két oldalt ritmusosan hajlongott az esteli szélben a kaszára már jócskán megérett kalászrengeteg. Idő és alkalom olyan volt, amikor előbb-utóbb előtörnek a mélyebben rejtőző gondolatok és eljön a pillanat, hogy őszinte vallomások halk szava zsonosuljon meg a miniatűr Noé-bárkában, így is lett. S minthogy az utolsó szó, mely az önkéntelenül beállott csendet megelőzte volt, éppen egy ellenzéki jóbarátról szólt, régi töretlen, becsületes harcosról, aki már a régi Házban is sokat és eredménytelenül küzdött népéért, természetesen most is ott vettük föl a fonalat, ahol abbahagytuk és megint csak szabáént jött szóba. Látjátott — mondta minden apropó nélkül az, aki kirándulócsoportok látható feje volt—, ennek az embernek egész élete hangosan kiabáló példa arra, hogy Magyarországon öngyilkosság ellenzéki politikát csinálni. Ez az ember mindig saját lelkiismerete rabja volt, önérdek, haszonkeresés és érvényesülési vágy sohasem irányították lépteit, megalkudni soha nem tudott. És mi lett élete küzdelmének az eredménye? Egy egész életet harcolt végig népe, nemzete, faja jobb sorsáért és boldogulásáért és ezt el nem érve, elvesztette mellette a maga boldogulásának a játszmáját is. Figyik háza a másik után csúszott le a politika Molochjának a torkán, sorra adogatta el ingatlanait, azután egymásután szedte föl a kisebb-nagyobb kölcsönöket s ma egy elúszott vagyon roncsain ott áll, hogy nincs meg az a minimális jövedelme, amely az öregkor nyugalmát biztosítaná számára. Bár önmaga előtt is kétségbeesetten titkolja, gyakorta jelenik meg előtte a kínzó önvád, mint a haszontalan idealizmusban elpazarolt élet, egészség és vagyon keserű utóize, visszajáró kísértő szelleme. Nem jobb lett volna ennek, ha csendesen behódol, úszni kezd az árral, elnöke lesz a mindenkor uralkodó pártnak, gondtalanul él és a közéletnek csak kellemes oldalait ismeri meg? Ma nyugalmazott főispán lenne, vagy legalább kormányfőtanácsos, megvolna szép vagyona és nagy jövedelme, a telet a Riviérán tölthetné, a nyarat a fjordok között és az emberek azzal a suta irigységgel süvegelnék meg, amely mindig és mindenütt kijár azoknak, akik Fortuna szekerén okosan ültek. A gazdag ember mindig egyúttal okos ember is, a szegénynek, pláne az elszegényedettnek, igen hamar kétségbevonják az eszét is, a pénzzel elúszik a tekintély is és egyre kisebb ívben kerülnek le a fejekről előtte a kalapok, amelyeknek mozgásában annyi társadalmi szimbólum tud testet ölteni. — És ennek az embernek a példája nem is áll egyedül — tette hozzá rövid szünet után egy másik társunk. — Nézzétek meg a mai magyar ellenzék egyik legnagyobb tehetségét. Kétségtelenül ő az ország egyik legragyogóbb politikai elméje, kinek veleszületett ragyogó képességei, szorgalommal megszerzett tudása, intuiciója és gyakorlati készsége egyaránt olyanok, melyek más országban és más körülmények között felnyitnának előtte minden ajtót az érvényesülés útjában. Igaz, itt is lehetett volna ismételten miniszter egy kis árulás árán, ami azonban nem fért össze gondolkodásával, ízlésével és jellemével. S most mit látunk nála is? Filléres gondjai vannak, nélkülözi azt a csekély anyagi bázist, mely nélkül nincs nyugodt gondolkodás és nincs kiegyensúlyozott élet: a legnagyobb szellemi kincsek mellett hiányával van a legkisebb földi javaknak. Az est egyre jobban kezdett kibontakozni. A korábban egyedül villanó esthajnalcsillagot egymás után követték a halványodó égen a kisebb fényű csillagok, előbb egy-kettő, majd egész csoportok. S a beszélgetésben is így volt. Amint előbb csak a vezető nagyképességű politikus alakja merült föl előttünk, most egyszerre mindenki beszélni kezdett és mindenki kettesével, hármasával hozta föl a felállított tétel igazolására a példájat. Szóba került ez is, az is. Az egyiknek egy tanyája, másiknak városi háza, harmadiknak a gyógyszertára, negyediknek biztos állása siratta meg, hogy ellenzéki oldalon fogta meg a politikát. A mérleg egyik oldalán ott áll a veszteség, a vissza nem térő vagyon, a másik oldalon a sokszor reménytelen és eredménytelen küzdelem, melyet nálunk, a mi berendezkedésünk mellett csak valami véletlen következtében koronázhat siker. Meggyőzés, alkotmányos rendszerváltozás, népakarat irányt fordító ereje: hol vagyunk mi ezektől? Egy világháború elvesztése, román megszállás, vagy a vezető politikus lelki vagy testi megrokkanása hozhat változást, narancshéjon megcsúszhatnak rendszerek és uralmak, de alkotmányos küzdelem ugyan hol és miként tudna nálunk eredményt elérni? A beszélgetésben a nagy föllendülés után újra egy kis visszaesés, elgondolkoztató csend következett s azután beállott az előbbi gondolat reakciója. Előkerültek a magyar politikai élet kormányhegyben fürdő napsütötte oldalának jellegzetes alakjai. S akkor kiviláglott, hogy a helyes politikai orientáció az erkölcsi érvényesülés mellett milyen jó anyagi befektetést is jelent. Kezdtük elsorolni, hogy ennek meg amannak milyen kellemes változások állottak be anyagi helyzetében is az után, hogy az egyedül építő irányzat üdvös voltát fölismerte és annak föltétel nélküli szolgálatába szegődött. Mintha a politikai előrehaladás ezeknél ikertestvérként maga után vonta volna a vagyonosodás megszületését is. Nevek hangzottak el csendesen, minden bántó él nélkül, kiknek gazdái a politika révén megtalálták a maguk egyéni boldogulását is. Volt, ki néhány év előtt még kissé vasalatlan és túlviselt nadrágban járt, más garasos kis állásban körmölt naphosszat, harmadiknak a birtoka nem látszott ki a hipotékából, jövedelmeit a zárgondnok szedte és az árverést csak kétségbeesett ügyvédi fogásokkal lehetett egyik terminusról a másikra tologatni és volt olyan is, akinél biztosabb volt a mindennapi végrehajtó, mint a mindennapi kenyér. S ma ezeken az utakon messziről kiált a jólszituáltság, a biztos kenyér, a kiegyensúlyozott polgári jólét. A birtok szanálva, a nadrág tegnap került ki a belvárosi szabótól és az állás nagyot ugrott, megelőzve a Volt hivatalfőnökök egész sorát. Ilyenkor az eszmetársítás ragadós és máris egy rokonjelenségről kezdett valaki beszélni. Értesülése szerint a közelmúltban meglátogatta hazánkat a német nemzeti szocialista forradalomnak egy korábban harcos, ma már erősen beérkezett közepes jelentőségű alvezére. Persze a NÉP fogadta és annak egy ismert fia kalauzolta. S miután a német szimpátiákról közismert magyar politikus elmesélt és megmutogatott német barátjának mindent, ami szépet és jót a nemzeti egységről elmondani és megmutatni lehet, a német váratlan kérdéssel állott elő. Szeretném látni most már — úgymond — az önök hősi halált halt tagjainak arcképét. — A magyar politikus első pillanatban a világháború hőseire gondolt és már a hősi emlékhez akarta barátját vinni. De aztán a német hamarosan megmagyarázta, hogy nem erre kiváncsi, ő a párt küzdelmében elesett párttagok galériáját szeretné látni. Mert, ugye, az természetes, hogy amíg a párt a nép legalacsonyabb rétegeiből kiindulva, a hatalomig jutott, számos utcai harcban sok derék fiát elvesztette. Úgy, mint Olaszországban és Németországban. Mikor aztán a magyar cicerone kénytelen volt bevallani, hogy ők nem szenvedtek ilyen veszteségeket, ők nem harc útján jutottak a hatalomhoz, a hatalom — hogy is mondjam — magától lett az övék, akkor a német kamerád nem volt többé kiváncsi semmire és hamarosan el is utazott. — Áldozat — vette át a szót egy másik társunk —, ugyan hogyan lenne itt szó áldozatról? Ha valaki felülről leereszkedve veszi át a hatalmat, mint a hálója biztos fonalán leereszkedő pók, vagy mint a hegyekről óvatosan aláereszkedő oláh kecskepásztorok tették, lassan befonva és átitatva a csendes bódulat mérgével azt, kit karjaiba akar szorítani, akkor nem igen akad alkalom áldozatok hotására. Itt anélkül lesznek emberek vezérekké, hogy akár a képük bőrén, akár az erszényükön egyetlen karcolás támadhatna. Kapni mindig készek, de adni, ugyan kinek jut ilyen bolondság eszébe? — Pedig — mondja valaki — Jézus Krisztuson kezdve, aki ezen a világon reformot akart csinálni, annak mindig és mindenütt áldozaton kellett kezdenie.. Hogy csak itthon maradjunk: Rákóczi, Kossuth, a két Wesselényi és annyi más száz és ezer vagyont vesztett, börtönt szenvedett és életet áldozott azért, mert a sors arra szemelte ki, hogy „reformer“ legyen Mi lenne az út két oldalán aranykalászt ringató zónából, ha senki sen akarna vetni, mindenki csak aratni akarna? Pedig az állatlétszámon felül élvezett tejszállítás, a közpénzből származó havi ötezres szerkesztői fizetés, a kellős törvényes alap nélkül kapott jogügyi igazgatói kinevezés, a D-osztályon kifizetett ezerpengős spiclidíj, a választási elnök közokirathamisítása révén szerzett mandátum és a lesállásból (offside) elfoglalt politikai vezérlet, mind, mind olyan aratások, melyeket nem előzött meg vetés. Kocsink egy előtte hirtelen keresztbefordult szekér miatt nagyot rándult és ez a zökkenő elterelte figyelmünket a beszédről, mindenki elhallgatott és figyelte, nem lesz-e baj? Mire észrevettük magunkat, már a külső Ferencvárosban jártunk, magunk mögött hagyva az országutat és az annak partjait szegélyező kalásztengert. Itt valaki újra kísérletet tett a téma továbbfeszegetésére, de mindnyájan idegenül, csodálkozva néztünk rá, mire abbahagyta félmondatát. S ekkor egyszerre a kinyilatkoztatás váratlan világosságával állott előttünk, hogy itt benn, Budapesten naivitás, kikacagni való gyerekség erről a tárgyról magábaszálló komolysággal beszélni. Itt más a levegő, mint a lajosmizsei országúton, itt modern élet lüktet, nincs helye szentimentalizmusnak, itt nem lehet siránkozni azokért, kik elhullottak egy meddő és negatív agyberendezkedés miatt tévesen megválasztott irány követésén. Itt az új világ „világnézete“ diktálja az iramot, mely, ha másban nem is, de a lelkek destruálásában, az egyéni érdek kultuszának mindenek fölé helyezésében és az egocentrikus világnézeten kívül állók könyörtelen eltaposásában kétségtelenül elérte a sokat hangoztatott gyorsvonati tempót. Hailé Szelassziét az olasz újságírók kifütyülték a népszövetség közgyűlésén A rendőrség a tüntető újságírókat őrizetbe vette és a rendőrfőnökségre kisérte — Valószínűleg kiutasítják őket Svájcból — Az incidens után Hailé Szelasszié szólalt fel Abesszínia nevébenr- Előzőleg felolvasták az olasz kormány feltűnően barátságos emlékiratát a népszövetséghez .Olaszország a genfi alapszabályok szellemében jár el az abesszinek civilizálásáva. Példátlan incidens zajlott le kedden délután Genfben a népszövetség közgyűlésén. A legutóbbi napok izgalmai — amelyek az angol—francia szövetség újjáalakulása körül fejlődtek ki és amelyekről lapunk más helyén számolunk be — önmagukban is feszültté tették a genfi légkört és ezt a hangulatot csak fokozta az a kérdés, hogy a Genfbe érkezett exnégust oda fogják-e engedni a népszövetség tárgyalóasztalához? A volt négus ugyanis tudvalévően azzal az eltökélt szándékkal utazott a népszövetség fővárosába, hogy ő maga fogja képviselni elhagyott országát az abesszin delegáció élén s hogy mindenáron felszólal a népszövetség pódiumán. Kedden délután még az utolsó pillanatban is úgy tudták Genfben, hogy a népszövetség főtitkársága meg fogja akadályozni, hogy Hailé Szelasszié személyesen részt vegyen a . Ára 16 fillér