Magyarság, 1936. október (17. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-25 / 245. szám

8 A Dunamedence és Magyarország sorsközössége Ilyen címmel Ajtay József tollából a Magyar Nemzeti Szövetség kiadásában idő­szerű tanulmány jelent meg, amely a sző­nyegen forgó dunai kérdést történeti, faj­népességi és gazdasági vonatkozásban tömör és világos előadásban tárja elénk és vilá­gossá teszi a központi fekvésű Magyar­­országnak nemzetközi szempontból is nagy­­fontosságú hivatását a Dunavölgyében, a revízió kérdésének szoros összefüggését a dunavölgyi problémával. Az osztrák-magyar, monarchia, de különösen a csodálatosan egységes Magyarország esztelen feldarabo­lása nyomán nem állandó és szilárd jellegű államjogi viszonyok jöttek létre a Duna­­medencében, hanem megindult a hatalmi küzdelem a szétzüllesztett Dunavölgy birto­káért A kisantantnak Prágából irányított „statusquo“ politikája görcsösen ragaszko­dik az ölébe hullott zsákmányhoz és a mos­tani állapot fenntartásához, anélkül azon­ban, hogy másfél évtized alatt egyetlen ko­moly lépést tudott volna tenni a Duna­­n medence feldúlt politikai és gazdasági össze­­működésének helyreállítása felé. Sőt a kis­­antant maga is, minden erőfeszítés ellenére, csupán laza alakulat maradt, amely csak a Magyarország revíziós követeléseinek ellen­zésében ért egyet. Az egységes hatalmi és gazdasági szervezet nélkül maradt Duna­völgyében természetszerűen jelentek meg a nagyném­et és nagyszláv hatalmi törekvések, amelyeknek egymással folyó küzdelme épp úgy pusztulással fenyegeti a Dunavölgyét és elsősorban Magyarországot, mint a múlt­ban a törökök és nyugati szövetségeseik szá­zados harca a német hatalmi eszmét akko­riban képviselő Habsburg-birodalommal. Mindezzel szemben Olaszország kezde­ményezésére — az utóbbi időben jelentkez­nek olyan józan törekvések is, amelyek a békeszerződésekben elkövetett súlyos hibák jóvátétele útján, a szétszaggatott Duna­­medence politikai és gazdasági összeműkö­­désének helyreállításával, próbálják a duna­­völgyi helyzet szanálását elérni és a meg­­békült Dunamedence önállóságának biztosí­tásával elhárítani úgy a nagynémet, mint a nagyszláv dunavölgyi hódító törekvések ve­szedelmét, amelyek az európai egyensúlyt és békét felbontással fenyegetik. A szerző rámutat arra, hogy a történelem, a földrajzi, a gazdasági és fajnépességi vi­szonyok bizonyságtétele szerint Magyar­országé volt mindig a döntő szerep a Duna­­rzedencsben és a se nem német, se nem szláv, magyar nemzet képviselte és védte mindig a Dunavölgy önállóságát. Ma is csupán Magyarország talpraállításával lehet újra biztosítani a Dunamedence politikai és gazdasági összeműködésének helyreállítását és csak így lehet e nemzetközi szempontból oly fontos terület önállóságát megvédeni akár a nagynémet, akár a nagyszláv terjesz­kedési törekvésekkel szemben. De a magyar nemzet sem emelkedhetik ki mai alárendelt és szorongatott helyzetéből, ha csupán ön­magára gondol és nem törekszik betölteni a ráháruló dunavölgyi hivatást. Csak egy cél­tudatos dunavölgyi magyar politika tudja sorompóba állítani az igazi békére vágyó dunavölgyi népek többségének és az érde­kelt nyugati nagyhatalmaknak erejét Ma­gyarország helyreállítása érdekében. A ma­gyar történelem megdönthetetlenü­l bizo­nyítja, hogy Magyarország függetlensége és boldogulása függvénye a Dunamedence füg­getlenségének és boldogulásának. A bizonyító adatok bőségével és meggyőző erővel megírt füzet tartalma már előzetesen megjelent francia, angol, olasz és spanyol nyelven is. Ára egy pengő és minden könyv­kereskedésben kapható. la assa, “SE ftromferistályok gyár. W A & MM ara Uf áron. uvego»i»*d­á«l I Un "Ili­uír,,iB,i­Bz és' Kftssingsr. lak. Kisdiófa­«. 1« (Király-Utcánál/ Tel.: Hil-ttó, laser 6. marton ■» msmmm 1836 október 25. Vasárnap Izsáky Margit: A szegény asszony háza... „Egy szegény nő, Isten látja, Nincs a földön egy barátja" Először legendák keltek szárnyra. Aztán a színpadon is találkoztunk vele. Vörösbár­sony zsöllyékben szmokingos urak, estélyi­ruhás hölgyek lesték áhitatosan, borzongva, a színpadról hallatszó, gondosan megmért és kicirkalmazott szavakat. A filmhíradó­ban hetenként látom, hogyan teszi le sírjára koszorúját az olasz követ, a német külügy­miniszter, a fronthar­cosok szövetségének elnöke, az amerikai magyarok egyesülete, az idén érettségizett diákok és külföldi lá­togatók csoportja. Nem, nem feledkeznek meg róla. Mindenki lerója előtte adóját, elhelyezik a zöld lombot, vagy a párszál virágot a kő­lapon, amely fölött örökmécs lobog, zászló leng, kiscserkészek állnak őrt és alatta nyugszik az Ismeretlen Katona. Nem, nem feledkeznek meg róla. A hadiözvegy és a hikalzácia Pesthidegkut. Tisztára súrolt, frissen me­szelt lapos kis falu. Itt nincsenek maszatos, utcán ténfergő gyerekek, itt mindenütt rend és tisztaság van, mintha az őszi szél is csak arra való volna, hogy tisztábbra mosdassa a a falucska rcát. A nyílegyenes főutca felső végén, a jobbra-balra katonás rendben felsorakozó kis házak között egyszerre megdöbbenve torpanok meg. Uram Isten, micsoda hajlék! Valamikor ez is olyan lehetett, mint a többi. Formára, építésre egy azokkal, de a teteje/ Micsoda darabokra szakadozott, széjjelment, behup­­pant máladozó szörnyűség. A közepén ket­téroppant a tető és égre ágaskodik, mint az elmerülő hajó orra. És ez alatt a tető alatt éppen olyan fe­hérre meszelték a ház falait, mint a többi büszke, házakéi, szinte sirnivaló, ahogyan ez a ház is ház akar lenni a többi között. Ebben házban lakik Thalwieser Jánosné hadiözvegy, a bürokrácia és a hivatalos ad­minisztráció nyomorultja. Kim, kihez fordultam volna, a gyerek még kicsi volt, ügyvédre meg nem volt pénzem. hől ezt is szabad? Benn a házban tiszta falak, omladozó tető, a konyha földjén kukoricahaj, úgy lát­­szik, ezzel tüzelnek. A vizes, nedves falon vakítóra takarított edények, néhány porcel­­lánbögre, ezeknek a füle nyomorúságos, kis vörös selyemszalagokkal feldíszítve. Ez az ujjnyi hitvány kis szalagcsokor Thaid­wieser Jánosné minden fényűzése, felesle­ges luxusa. Az egyik szobából már eltaka­­rítottak mindent­ ,4 tető gerendázata több helyen megtört, kettőbe roppant, ez a szur­­dok gerendákkal, lécekkel, deszkadarabok­kal van alátámasztva, Istenkísértés csak be­lépni alája, bármelyik percben az ember fe­jére omolhat. A konyha még úgy, ahogyan 411, de a másik szobába is becsorog az eső, málladoznak, omladoznak a falak, Isten sza­bad ege világít be fölötte. Az asszony nagy kendősen, kopottan, so­ványan tördeli a kezét. A keze lilásvörös, foghíjas a szája, alig értem, amint elfogódot­­tan motyog, a szemét elönti a könny, nedve­sen fénylik a szemgolyója. Mellette prémsapkás, nagykötényes gazda: Steinemann János, ennek a senkije sincs asz­­szonynak menedéke, támasza. — Még 1915-ben kint az orosz harctéren fogságba esett az uram, aztán meghalt, ha­disegélyt is kapok, öt pengőt minden hó­napra­­*- mondja Thalwieser Jánosné. — Azt mondja meg lelkem, hogy történ­hetett, hogy a háza ilyen világcsufja? Az asszony reszket, most már az arcára csorognak a könnyek, ahogyan meséli. T- Még 1927-ben történt. Volt egy kis telkem és azt eladtam Steinemann János­nak. Akkoriban még koronában beszéltek, milliókba, úgy számították át pengőre, 569 pengő lett a vételára. A főjegyző urat kér­ték meg, csinálja meg a szerződést. Előttem az írás, amely szerint Thalwieser Jánosné 560 pengőért eladja kicsi telkét Steinemann Jánosnak, Gyulaii Sándor fő­jegyző a tanú és Nacb Márton. — Amikor megvolt az írás — folytatja Steinemann gazda — a főjegyző úr azt mondta, számoljam át én a pénzt, megtet­tem, akkor azt mondta, no most Thahvie­serné, számolja meg maga. Erre ő — mu­lat az asszonyra — átvette, leszámolta, ab­ban a minutumban Vida Károly jegyző rá­tette a kezét és lefoglalta és azt mondta, no, ez most itt marad adóba. Én rögtön mondtam neki, hogy ez a kis rossz ház és ötszáz kvadrát földje ha van neki, azután nem­ lehet ennyi az adója, de bizony csak ott fogták az egészet. No és maga nem kereste az igazát? — fordulok az asszonyhoz. Az szegény reszket, folyik a könnye, vál­lat von, úgy mondja, nincsen nekem sen A hét Thalwieser Nézem az adóivet. Itt Pesthidegkút­on furcsa szokás van, mert például 1920-tól 1927- ig egyetlenegy adóivet látok, ebbe be­írták még 1920-ban a lerovás rovatba, hogy 318 koronát fizetett, aztán 1922-ben, hogy 1170 koronát fizetett. 1923-ban, hogy 5170 koronát fizetett, aztán minden évszám, egyéb nélkül egy helyen csekken utalvá­nyozva 400.000 korona, alatta 1927-ben 543 pengő 60 fillér, azaz 6,795.000 korona. .4 tartozás rovatban, hogy mit miért fizet, vagy mennyi az adója, a világon semmi! Tehát hol megtudta, hol nem, hogy mikor kell adót fizetni, amelynek a végösszegéről időnként és önhatalmúlag nagyhegyesen ér­tesítették. 1927-ben kapott külön adóívet, 1928- ban, 1929-ben szintén. 1929-től 1936-ig mély csend Az asszony ekkor már szaladgált, kap­kodott fáhöz-fához, hiszen ő azért adta el annak idején a kicsi földjét, ami volt, hogy a házát kijavíttathassa. De hiába! A faluban van egy másik Thalwieser Já­nos. Mondták is, hogy valószínűleg annak az adóját kerekíthették az ő nyakába, de egyetlenegy ember nem volt, aki ezt a nyo­morultat az igazságához hozzásegíthette volna. Végül az 1936-os adóíven, amelyik már rendesen és pontosan van kiállítva, talál­kozom a részletes kimutatással, amelynek értelmében 4 pengő és 40 fillér volna egy évre a kivetett adói Az adóívre szalag ráragasztva: Thalwie­ser Jánostól tévesen áthozott hátralék 260 pengő 66 fillér Hogy miért így és hogyan, miért csak ennyi? Ezt senki se tudja. Most végre rájöttek, hogy mégse lehetett igazság ennek a nyomorultnak a nyakába a rozoga háza és kicsike földje után egy évre 560 pengő adót vetni.­­ Az adóhivatal főnöke azt mondta, hogy öt év alatt elévül mindenféle adóki­­vetélés — sírja az asszony — kereshetem most már a pénzemet, amit elvettek tőlem sose fogom visszakapni, mi lesz a házam­­ból, ki akartak lakoltatni, de hát hova menjek az Isten világába? Egy rökdrúl Bé­­bert nyúzni! Ahogy lefordul az ember a hídról, a falu főutcáján van a gazdag Thalwieser János­nak a háza. Mályvaszínű szép kőház, istál­­lók lónak, tehénnek, látszik, hogy módos gazda udvara. Magas, tiszta, levegős szobák, nagy abla­kok, kellemes meleg, ide nem süvít be hasadékokon az őszi szél, öreg néni ül a széken, mellette dorombol a macska, a nénike arca pirospozsgás, kicsi lányunokája, szép sudár fiatal lány, menye, fia ott vannak körülötte. A gazda értelmes, széltől, naptól barnára sült ember, nagy papírborítékban elidém adja az adóiveit. Megvannak pontosan, időtlen idő óta. Ott is tapasztalhatom, hogy az adót egé­szen különös módon vetették ki azelőtt. Nem részletezték évről-évre, az utolsó ro­vatba csak beírták a végeredményt. Azt, amit az egész adó-ad­mini­sztrádára mondanak, nem írhatom le — mert az nem való papírra. A főjegyző Gyulay Sándor közben képvi­selő lett. Azt a bizonyos Vida Károlyt pe­­dig felfüggesztették, fegyelmit kapott — amint mondják — fegyelmi uton mozdítot­ták el állásából. Ki adja vissza a szegény asszony pénzecs­­kéjét? — Valószínű, hogy az én adómat fizettet­ték meg ezzel az asszonnyal — mondja Thalwieser János — de ugyanakkor én is megfizettem. — És mutatja az ő adóívét, amelyen látható, hogy januárban kifizette az egyik Thalwieser ezt az 560 pengő adót és novemberben bevasaltak a másiktól is ugyanannyit. Nincs segítség! —­ Van még egy kicsi földem, vagy öt­száz kvadrát, azt most el akartam adni, hogy kijavíttassam a házam­! Háromszáz pengőt kapnék érte —– mondja az asszony. — Az uramnak a nevén volt a föld, hát most rájöttek kérem, hogy nem adhatom el, mert az uram nincs hozzányiludnitva. Hát honnan tudhattam én azt? Hiszen a pénze­met, a hadisegélyt is özvegy Thalwieser Já­nosné nevén kapom. Most kérhetem a holt­­tányilvánítását, vagy mit is csináljak, mert addig nem juthatok pénzhez, de csak az Is­ten tudja, hogy mi lesz a télen velem, meg­fagyok, vagy rámszakad a házam. Én nem tudom, hogy azt, aki az alatt­as gránittömb alatt fekszik, amíg élt, hogyan nevezték. Kovács Jánosnak-e, Nagy Ábrás­nak, vagy Varga Mihálynak. Esetleg Thal­wieser Jánosnak. Azt hiszem, több neve volt: Varga is, Ko­vács is, sőt Thalwieser is. Ahány katonája esett el ennek a meggyötört hazának. Az evangélikusok gyámintézetének köz­gyűlése Sopronban Sopronból jelentik. Az evangélikus egyház szereteti­n­tézménye, a Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyárinntézet szombaton este a soproni evangélikus templomban tartotta ezévi köz­gyűlését. Megjelent a többi között Kapi Béla dr. püspök, Mesterházy Ernő dr. egyház­­kerületi felügyelő, felsőházi tag, ott volt a Sopronban időző Stange Károly dr. göttingai egyetemi tanár, Traeger Ernő dr. miniszter­­elnökségi miniszteri tanácsos, mint a dunán­túli gyámintézet világi elnöke; a négy egyház­kerületi gyámintézeti egyházi elnök: Sárkány Béla, Domján Elek dr., Scholtz Ödön és Podhradszky János esperesek, Turóczy Zol­tán győri lelkész, a város képviseletében Sopronyi-Thurner Mihály dr. polgármester és több más ismert személyiség. Közének után Dom­ján Elek dr. esperes­­lelkész imádkozott, majd Feilitzsch Berthold báró titkos tanácsos, mint az országos gyám­­intézet világi elnöke mondott megnyitó­­beszédet. Feilitzsch báró mindenekelőtt a nemzet és az egyház halottaitól búcsúzott, köztük Gömbös Gyulától, aki hitéhez hű­ evangélikus volt. Ziermann Lajos gyámintézeti egyházi el­nök, kormányfőtanácso­s javaslatai alapján szétosztották az ezévi országos gyűjtés ered­ményét. Szegény gyülekezetek egész sora jutott templomi felszereléshez, bibliához, énekeskönyvhöz a gyűjtött összegből, amely — a németországi Gusztáv Adolf Egylet adó- Hiányával együtt —- meghaladja a húszezer pengőt. Ziermann Lajos ezután előterjesztette az évi jelentést, amelyben kegyeletes szavakkal áldozott a soproni evangélikusok első gyám­­intézeti apostola, a közel nyolcvan évvel ezelőtt élt Kolbenh­eyer Mór emlékének. Traeger Ernő dr. kerületi gyámintézeti világi elnök magyar- és németnyelvű előadá­sában arra mutatott rá, hogy a krisztusi sze­retet munkáit nagyobb érdeklődéssel kellene kísérni a társadalomnak és egyebek között az evangélikus egyház karitatív működése csakugyan meg is érdemli a legmesszebbmenő egyéni, közéleti és állami támogatást. Végül Scholtz Ödön espereslelkész imád­kozott. A gyámintézeti közgyűlés előtt gyer­mek-, illetve ifjúsági istentiszteletet tartott Weltter Rezső hegyeshalmi lelkész és Sólyom Jenő dr. budapesti vallástanár. BEULE HOTEL R0V0L OSPEDALETTI LIGURE (OLASZ RIVIÉRA) Előkelő szálloda 88 legmodernebbül beren­dezett, elegáns szobá­val, sok fürdőszobás szoba Gyönyörű pál­mapark közepén fek­szik a Beale Hotel dóval, Zita királyné őfelsége kedvenc szál­lodája.

Next