Magyarság, 1938. március (19. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

1938 március 1, kedd UMLCglBSAft Olaszellenes kommunista tüntetés Londonban Londonban az olasz nagykövetség előtt mintegy tízezer főnyi, túlnyomóan kommu­nista tömeg tüntetett Olaszország ellen és követelte Chamberlain lemondását. A tün­tetést megelőzően a kommunista párt lon­doni osztálya a Hyde-parkban tartott gyű­lést és onnan vonultak az olasz nagykövet­ség elé. Mussolinihoz intézett levelet akar­tak átadni, amelyben határozati javaslatuk értelmében támadták Chamberlaint, amiért engedett az olasz követeléseknek. A nagy­­követség épületét rendőrkordon vette körül, amelyen csupán kisebb küldöttséget bocsá­tottak keresztül. Amikor a küldöttség tagjai előtt a nagykövetség főkapuját nem nyitot­ták meg, ezek megelégedtek azzal, hogy a levélszekrénybe dobták be üzenetüket. A küszöbön álló angol—olasz tárgyalá­sokról az angol sajtó úgy ír, hogy azok már a jövő héten megindulnak Rómában. A Ti­mes római levelezője azt jelenti, hogy egyre mind kedvezőbb lesz a légkör a megbeszélé­sek számára. Olaszország örömmel üdvözölte Halifax lord külügyminiszteri kinevezését. A parlament mindkét házának legutóbbi vi­tája kitűnő benyomást keltett. Az olaszok őszintén hálásak, hogy sok kiváló angol sze­mélyiség igyekszik az olasz álláspontot meg­magyarázni, sőt még ellenzéki vezérek is a kibékülés érdekében emeltek szót. Perth lord londoni tanácskozásai Az angol király hétfőn a Buckingham-pa­­lotában titkos tanácsülést tartott, amelyen Halifax lord külügyminisztert kineveztetése alkalmából a hagyományos kézcsókra fo­gadta, majd átnyújtotta neki új hivatalának pecsétjét. Mint félhivatalosan közük, Perth lord ró­mai angol nagykövet egész héten át folytatja londoni megbeszéléseit, amelyek az angol— olasz tárgyalásokat készítik elő. A Times feltűnő cikke a revízióról A Times nyílt levelet közöl Alwyn Parker közíró tolláiról, mely emlékeztet arra, hogy Asquith, az egykori nagy államférfi, a ké­sőbbi Oxford lord, már 1920-ban a legéle­sebben elítélte a békeszerződéseket. Azóta — így folytatja a levél — tizennyolc éven át volt gúzsba kötve a nemzetközi együtt­működés és sorvadozott a népek közti jó­indulat, nyilván azért, mert a népszövetség alapjait homokra, a békeszerződésekre ala­pították, melyekről Asquith helyesen állapí­totta meg, hogy nem az államférfi a böl­csesség, sem a gyakorlatiasság vagy a józan ész alkotása. Az elmúlt évben beutaztam Középeurópát — mondja a levélíró __ és meggyőződtem arról, hogy a háború óta megkísérelt erőszakos megoldások eseteiben igen gyakran arra az enyhítő körülményre lehet hivatkozni, hogy a kormányok képte­lenek voltak egymás között a módosítás ész­szerűbb eszközeiben megegyezni. Minden le­hetőt el kell követni a józan ész által köve­telt módosítások előmozdítására a tartós béke elő­feltételeinek föláldozása nélkül. Kihirdették a román alkotmányt A bukaresti királyi palota tróntermében vasárnap délben Károly király Mihály trón­örökösnek, a kormány valamennyi tagjának és a törvényhozó tanács tagjainak jelenlété­ben kihirdette az új alkotmányt. Miron Cristea pátriárka miniszterelnök felolvasta a népszavazás eredményéről szóló hivatalos jelentést, amely szerint 4.297.581 szavazatot adtak le az alkotmány mellett és csak 5483 szavazatot az alkotmány ellen. Majd a kor­mány nevében kihirdetés végett a király elé terjesztette az új alkotmányt, akinek beszéde után a kormány tagjai letették az esküt Politikai körökben a kormány lemondásá­ról ismét hírek terjedtek el. A Balkánszövetség záróértekezlete Ankarában a Balkán-szövetség értekezlete alkalmából a szövetség tanácsa közleményt adott ki, amely hangsúlyozza a Románia, Délszlávia, Törökország és Görögország kö­zötti teljes egyetértést és hűségüket a nép­­szövetség irányában. Kijelenti a közlemény, hogy Etiópia kérdése a Balkán-szövetség számára tárgytalanná vált és így — miután Románia és Délszlávia már elismerte az olasz császárságot — Törökország és Görög­ország is rövidesen alkalmazkodik ehhez az állásponthoz. A szövetség tagállamai beje­lentik végül, hogy gazdasági érdekeik vé­delmének biztosítására kapcsolatba léphet­nek Franco kormányával. Párisban nagy meglepetést keltett a Bal­kán szövetség ankarai konferenciájának az a határozata, hogy a Balkán államok elis­merik az etiópiai olasz császári birodalmat és felveszik a normális kapcsolatokat a spa­nyol nemzeti kormánnyal. Az a körülmény ugyan, hogy a Balkán szövetség továbbra is ki akar tartani a népszövetség mellett, ele­jét vette a legsúlyosabb aggodalmaknak. A sajtó az ankarai határozatokat általában Olaszország diplomáciai sikerének köny­veli el. A külpolitika egyéb hírei Hitler kancellár — hétfőn kiadott berlini hivatalos jelentés szerint — május első felé­ben látogat el Olaszországba. Mintegy nyolc­napos tartózkodása során Rómát, Firenzét és Nápolyt látogatja meg. Hitler kancellár Rómában a Quirinálban fog lakni. ★ A tót néppárt vezére, Hlinka páter, ismét nagy beszédet tartott a tót autonómiáról és bejelentette, hogy a tót nép semmiféle tár­gyalásra nem hajlandó Prágával addig, amíg nem kapja meg az önkormányzatot. Az Emden német iskolahajó hétfőn Ra­­guzába érkezett, ahol érkezésekor 21 üdv­lövést adott le, amelyet a kikötőben hor­gonyzó Zmaj délszláv hadihajó viszonzott. Az Emden zenekara eljátszotta a délszláv nemzeti himnuszt, amelyre a délszláv hadi­hajó zenekara a német himnusszal és a Horst Wessel-dallal válaszolt. A fogadta­tásnak valóságos ovációjellege volt a kikö­tőben. Hasznos és fontos Engländer Árpád dr.: Ischiás és derékfájás HEXENSCHUSS MEGELŐZÉSE ÉS GYÓGYÍTÁSA Ezt a most megjelent könyvet mindenkinek el kell olvasnia, aki ezen rosszindulatú és veszélyes betegségtől magát megóvni akarja A tartalomjegyzékből: Mi az ischiás? — Az ischiás tünetei és lefolyása — Az ischiás keletkezésének okai — Az ischiás kezelése — Kóroki kezelés, borogatások, melegkeze­lések, elektromos kezelések, masszázs és torna, diéták és ivókúrák. — Derékfájás. — A derékfájás megelőzése, kezelése és gyó­gyítása, stb., stb Ara csak: P 1.80 Beszerezhető: a Magyarság könyvosztályán. IV., Eskü­ ut 6. Hol lép életbe elsején a negyvennégyötös munkahét? A magántisztviselők szolgálati viszonyainak rendezéséről szóló 1937. évi XXI. törvénycikk részben március elsején életbe lép. Egy hónappal ezelőtt adta ki az iparügyi miniszter a törvény­végrehajtási utasítását. A végrehajtási rendelet szerint a törvény rendelkezései egyelőre csak a kereskedelmi, ipari, bányászati és kohászati vállalatoknál lépnek érvénybe. A végrehajtási rendelet kimondja, hogy március elsejétől kezdő­­dőleg az említett vállalatok tisztviselői naponta legfeljebb 8 órát, hetenként 44 órát kötelesek dolgozni. A rendelet megengedi, hogy kivételes esetekben napi 9 órára lehet emelni az alkal­mazottak munkaidejét, a heti foglalkoztatási idő azonban ez esetben sem lehet több heti 44 óránál. Előírja a rendelet, hogy szombaton a munkát a kereskedelmi és ipari vállalatoknál legkésőbb 1 órakor, a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó bank- és pénzváltóüzletekben legkésőbb felkeltő órakor be kell fejezni. Szük­ség esetén a vállalatok ügyeletes szolgálatra berendelhetik az alkalmazottaikat. Ez esetben a szolgálat napi 8, illetve 9 óránál hosszabb ideig is tarthat, az egyheti teljes munkaidő azonban ez esetben sem haladhatja meg a heti 44 órát. A legalább öt tisztviselőt foglalkoztató üzemben vagy vállalatban a tisztviselőknek leg­feljebb egyötöd részét és egy tisztviselőt leg­feljebb havonta egy ízben szabad ügyeletes szolgálatra berendelni. Ez a rendelkezés azon­ban nem vonatkozik a víz-, gáz- és villamos­­művekre. A magántisztviselői törvénynek a munka­időre vonatkozó intézkedése nem lép életbe március elsején a nyílt árusítási üzletekben, gyógyszertárakban, ügyvédi irodákban, társa­dalmi egyesületeknél és hasonló munkahelyeken alkalmazott tisztviselőkre nézve. Ezeknek az alkalmazottaknak munkaidejét majd külön ren­deletben szabályozzák. Ezek a rendeletek már előkészítés alatt állanak az igazságügyi és a­­ belügyminisztériumban. aPOLN­KAHIHE! Hindy Zoltán ötszavas több­séggel lett Kőszeg képviselője Kőszegről jelentik. Vasárnap tartották meg a pótválasztást Kovács Sándor kereszténypárti és Hindy Zoltán kormánypárti jelölt közt. Délután kettőkor Kovácsnak 4620, Hindynek 4248, délután fél 4-kor Kovácsnak 4786, Hindy­nek 4677 szavazata volt Végeredményben Hindy Zoltán 5158, Kovács Sándor pedig 5153 szava­zatot kapott, így a képviselő Hindy Zoltán lett, mindössze öt szavazatkülönbséggel. Steibel Mihály országgyűlési képviselőhöz, aki a keresztény párt agitációját vezette, jelentés érkezett arról, hogy a kőszegszerdahelyi körzet­ben a szavazás lezárása után szavaztattak le kilenc választót. Ennek folytán a választási ered­ményt megpeticionálják. Hétfőn délután az Egyesült Keresztény Párt központjában a kőszegi pótválasztáson meg­jelent képviselők Reiber Mihály elnöklésével ér­tekezletet tartottak. Az értekezlet elhatározta, hogy a kőszegi pótválasztást petícióval támad­ják meg. A petícióban a választási eredmény kiigazítását kérik, mégpedig egyes szavazókül­döttségek törvénytelen magatartása címén. A kőszegi választás ügye egyébként valószínűleg interpelláció formájában a képviselőház elé kerül. választójogi értekezlet A NÉP választójogi bizottsága hétfőn dél­után Tomcsányi Vilmos Pál elnöklésével ülést tartott. Megjelent Széll József belügyminisz­ter, Mikecz Ödön államtitkár, Lányi Márton előadó, Tasnádi Nagy András pártelnök, Szinyei Merse Jenő pártalelnök, valamint a párt sok tagja. Széll József belüg­yminiszter ismertette a javaslat módosításai tekinteté­ben a kormány álláspontját. A vita során sokan szólaltak fel. Kedd helyett csütörtökön ülésezik a közoktatásügyi bizottság A képviselőhöz közoktatásügyi bizottsága kedden délelőtt 11 órára összehívott ülését közbejött akadály miatt március 3-án, csü­törtökön délelőtt 10 órakor tartják meg az I. számú értekezleti teremben. Makray Lajos bécsi tárgyalásai Vitéz Makray Lajos, a tolnatamási vá­lasztókerület országgyűlési képviselője már­cius 13-án délelőtt beszámolót tart választó­­kerületének székhelyén, Tamásiban. Beszá­molójára elkíséri mint vendég Sigray Antal gróf is, aki a beszámológyűlésen szintén föl­szólal. Sigray Antal gróf tamási beszédét, kü­lönösen a szenzációs gyöngyösi beszéd után, fokozott érdeklődéssel várják. Vitéz Makray Lajos országgyűlési kép­viselő hétfő este osztrák politikusok és ve­zető államférfiak meghívására Bécsbe uta­zott. Amennyiben tanácskozásai hosszabb időt vennének igénybe, Makray Grigor Miklós végtisztességén nem vehet részt és az Egye­sült Keresztény Párt megbízásából más fogja búcsúztatni az elhunyt politikust. Heves választási harc • a tolnai kerületben Tolnáról jelentik: Egyre szenvedélyesebb lesz a választási küzdelem a tolnai kerület­ben. A kisgazdapárti jelölt ellenfelének kor­tesei a legszokatlanabb eszközöktől sem riadnak vissza, hogy a választókat megnyer­jék. Ennek ellenére a független kisgazdapárt újab­b sikereket arat, amerre csak gyűléseket tart. Vasárnap Harc, Rakasd és Zomba köz­ségben voltak kisgazdapárti gyűlések. Klein Antal is felszólalt, többek közt ezeket mondta: — Úgy hallom, Rajniss Ferenc képviselő­társam a kerület községeit járva csekély­ségemről gúnyosan és lekicsinylően emléke­zik meg. Egyéni ízlésem tiltja, hogy őt ezen az utón kövessem. Úgy látszik, az emberek hálátlansággal fizetnek. Rajniss Ferenc né­hány évvel ezelőtt, mint a független kisgazda­­párt jelöltje, az igazi kerületben csekélysé­gem és az egész kisgazdapárt erkölcsi támo­gatását élvezte. A legutóbbi választásokon Tolna megye egyik kerületéiben, Dombóváron ugyancsak a mi pártunk és Eckhardt Tibor erkölcsi támogatásával — most immár nem kisgazdapárti programmal — mandátumot szerzett. Igaz, hogy a mi pártunk csak erkölcsi támogatást nyújthatott, az anyagia­kat máshonnan kapta. Hogy annak mivel fizet vissza, azt nem tudom ... megtakarítja előfizeté­sének díjat,ha a Magyarság klíring- szelvényével vásárol . , Riesz Ádám, Dulin Jenő, Láng Lénárt, Tolnai-Knefély Ödön, Payr Hugó és Mirbach Antal báró mondtak még nagysikerű beszé­deket a gyűléseken. A tolnai kerületben mindkét jelölt ezen a héten is folytatja programbeszéd-körútját, mert a hatóságok nem tartották szükséges­nek, hogy az úgynevezett „néma hetet“ ren­deljék el, amit különben a választójogi tör­vény úgy sem ismer. Kedden Tolnay-Knesély Ödön támogatására a választókerületbe ér­keznek Tildy Zoltán, Andaházi-Kasnya Béla és Czirják Antal országgyűlési képviselők. ES Copyright by Magyarság (System: Sándor Mihály)­.­Ctr Divatos női kalapok | FRIEDMANN.nál § Király-u. 10. Fióküzlet innes |É| Divatos női kabátok, ruhák olcsón ABEL divatházak­­­ Rákóczi ut 4 ~ Rákóczi-ut 86 3 Tavaszi Kalifflog,ruhák g RA­DÓ ALADÁRNÁL | Bécsi-u. és. Deák Ferenc-u. sarok s 10% os k 1 i r i n g - t­a­g §| Tavaszi babátok, ruhán i Kosztümön Ízléses, olcsó 3 HAVAS ERZSÉBET | IV., Kecskeméti-utca II. , Szövet-, selyem-, mosókelme­i különlegességek László és Fekete 1 Petőfi Sándor-utca 14-16. § (10°Vo8 kliring-tag) feh^cma . | IV. Váci-utca 1 Selyem-, bársony-, 3 szövet-, mosóáruk | P"“rífeai 10%-os kliring­tagi Aruhón." IV., Calvin-tér 2. szám § . . . Világdivat a H­GYIK­ RETIKÜL | Ej "hj már 12’80-tól kapható § G­yepes b«rönd«»női­­ Erzsébet-körut 54 10%-os klíringtag =| |P • "Bőrkertyük­­ és harisnyákban legnagyobb választék Lukács M. cégnél §| Kigyó-utca 5. Petőfi S.-utca 16 Harisnyát, Kesztyűt! finom kötöttárut y lil Iff! a Jó minőségek 3 ¥HHjÍSBÍtUI szakitaletéból.­­ ■■ Vllig Rákóczi-ut26 5 Elegáns hölgy V ÉRAÍM* | Kossuth Lajos-u. 11. | K11 r 1 n g - t a g 5»/o =§ '(fiinmtrrmni Megszavazták a numerus clausust a kecskeméti ügyvédi kamarában Kecskemétről jelentik. A kecskeméti ügy­védi kamara vitéz Márkus Ferenc elnöklé­sével hétfőn tartotta közgyűlését. A közgyű­lés a tagok zárt számának bevezetésével fog­lalkozott és a javaslatot 57 szavazattal hét ellenében megszavazta. Eszerint az igazság­ügyminisztertől kérik a zár­szám beveze­tőét.

Next