Magyarság, 1966 (42. évfolyam, 1-47. szám)
1966-11-04 / 39. szám
PITTSBURGH megtette a magáét! Az események krónikásának nem mindig a legkönnyebb megütnie azt az alaphangot, melynek biztonságában aztán sikerül olyan beszámolót adnia, amitől pl egy ünnepség után úgy a rendezőségnek, mint az ott megjelent közönségnek kifelé áll a füle a gyönyörtől, mert a dicsérő mondatok egymásra halmozódnak és főleg a szereplők megelégedéssel olvashatják az őket ajnározó kitételeket. Erre ezúttal sem válalkozhatom, mert élesen szembenállók azoknak a konok véleményével, mintha bármiféle ünneplésre, vagy ünnepeltetésre okunk lehetne csak azért, mert 1956 óta 10 év múlt el . . . Mire ez az újság kikerül a sajtóból, éppen november 4 van, s és ez a dátum most már a legjobb úton halad arrafelé, hogy beleilleszkedjék az október 6 komorságának a szomszédságába. — Hogy lehessen még egy gyásznapunk, a 45 évesnél is öregebb június 4 mellett . . Befelé borongó költőknek az idő afféle sebtapasz, “gyógyír”.. Nekünk, magyaroknak inkább keserű tapasztalatok egymásra taposó mindennapjaiból ál. — így fogadjuk a tízéves “jubileumi” lehetőséggé érett 1956-os magyar szabadságharc gyászos emlékét is. litt vagyaink Amerikában, meg szavaszerte a bús világban azok, akik egyebet aligha tehetünk, mint időnként jubilálunk egyet . . . A legszívesebben inkább megfeledkeztünk volna róla, hogyha eredményes munkálkodásban, lázas tevékenységben odahaza vehetnénk részt az ország újjáépítésében! — Akkor úgy cselekedtünk volna, mint a pestiek, meg a vidékiek, akik az idei október 23-án szép csendben kisétáltak a temetőkbe s virágot, koszorút, és égőgyertyát helyeztek nőseink sírjára. (A pislogó kis szabadság-fényeket még késő este sem merték eloltani a komcsi-párttag sírásók . . . ) Amerika a jubileumok hazája. Akinek van egy jó dátuma, — nem fontos, hogy 1 év, 8 év, 10 év, 017, vagy akár 48, — alaposan és kiadósan megünnepeteti magát! — Úgy megszokták itt ezeket a "suprise”partikat, hogy jólmenő üzletágak megélnek belőle és legtöbbször az ünnepeltnek nem meglepetés, — legfeljebb a később érkező számla... Olvasóim most azt hiszik, hogy elkanyarodtam a témától és kész ünneprontást művelek ... — Tévedés! Helyben vagyunk. Egy helyben! Akarva-nem akarva (aki asszimilálódik, okosan tegye!) belekényszerültünk az amerikai szokásoknak megfelelő módozatokba és ez alkalommal fényes bankettek, heje-hujás műsorok(táncosok, danászok) kellettek, hogy a szíves érdeklődők figyelmét felhívjuk a magyar tragédiára! Már egy évvel ezelőtt nekifogott minden valamirevaló amerikai magyar közösség, hogy ‘‘megünnepelje”, vagy inkább: “megünepeltesse” az 56-os forradalmat... Mint világszenzációt! — Mint ‘‘nie da gewesen” magyar attrakciót, aminek csúcspontja az volt, hogy Budapesten a ‘‘pesti srácok” ezrei adták életüket a szabadságért! Nem volt más megoldás! — Mert, képzeljük csak, — hányan jöttek volna el egy eszem-iszom nélkül, szárazkenyeres magyarházi találkozóra, vagy a Hősök szobrához,(már ahol van!?) — és hányan imádkoztak volna síró magyarokkal a pesti utcákon szovjet tankok hernyótalpaival az aszfaltba taposott kis magyarok lelki üdvössgéért?? Hogyha úgy emlékeztünk volna, akkor alig egy-két amerikai vezetőembert láttunk volna közöttünk. Akkor méginkább igaza lett volna a Széchenyitől kölcsönzött múlt heti beszámolómnak: EGYEDÜL VAGYUNK ! Most, hogy a bankettek és ünnepségek végefelé tartunk, akadnak, akik elvárnák tőlem, hogy visszavonjam megállapításomat. Nem tehetem! Annyit megteszek, főleg kötelességből, és nem másért, hogy ezeken a hasábokon (arra a pár napra, amíg nem kerül a szemétkosárba a “papír”) — megörökítem a lezajlottakat. Különben nyilvánvaló, hogy leginkább egymásnak és egymásról beszéltetünk. — Lélekből fakadó, gyönyörű szavak hangzanak el. Ennyi az egész! Hogy a tetteket elismerjük, meg kell jegyeznünk, a magyar szabadságharcosok szervezeteiben van akaraterő, hit és kitartás, mely nem hagyja teljesen elveszni a közöny pocsolyájában a magyar ügyet! Világszerte megmozdult a magyarság! Elérték azt, hogy nem a magyarok mondtak egymásnak beszédeket az ismert fájdalmakról, hanem az amerikaiak, németek, spanyolok, portugálok, franciák és a többiek élesztgették a saját szunnyadó lelkiismeretüket, amiért 1956-ban cserbenhagyták korunk legnagyobb csodáját a magyarság felkelését! Ha másra nem is, arra nagyon jó volt ez a véghezvitt világ-lelkimasszáns, hogy levonhatták maguk számára a tanulságokat és közben valóban ünnepelhették a közöttük begyökeresedő volt szabadsághősöket! Nos, — általában ilyen külsőségekkel és ilyen kiszorított benső hangulattal bonyolódtak le mindefelé a tízéves jubileumok . (Senki se vegye cinizmusnak, mert az nincs benne, — most már várhatunk 1970-ig! Akkor lesz a 15 évi jubileum! — Mert ahogyan a világpolitika ma áll, mindenre felkészülhetünk, csak arra nem, hogy a közeli napokban, hetekben, hónapokban reményeink megvalósulnak. — Ekkora hízelgést a Nyugat még sohasem csapott a Szovjet felé, — mint napjainkban. — Ha így megy, akkor 1970-ben a polgármesterek még csak helyettesüket sem küldik el a jubileumokra..) Oldalas beszámolókkal van beborítva íróasztalom. Ezúttal talán dupla oldalszám sem volna elég ezekre. — Ahogy egyetlen vízcseppben megcsillan az ég, akárcsak a tengerben, — elég lenne pársoros hír, hogy hol mi volt. — Mégis, sorraveszem lehetőség szerint valamennyit. Legalább tanulnak belőlük a jövő ünnepek rendezői, hogy kell Hogy pl. Washingtonban annyira egyedül voltunk, végeredményben mindegy. — Budapest sem jelenítette soha Magyarországot, miért mutatná az igazi, országos hangulatot az a gyenge vacsora? — Márcsak az igazság kedvéért is meg kell írnom, hogy a mostani országos választásokon induló politkusok közül bármelyiket meg lehetett hívni bármely bankettre. Páran szinte törték magukat, hogy beszélhessenek, mert nekik a tömeg akkor is tömeg, ha történetesen magyar választékból áll. — Nos, — annyi baj legyen! — Mégicsak emelték szíves megjelenésükkel az ünnepségek fényét. Nem igaz? Legelsőnek itt volt a pittsburghi banker. Elsőrendűen sikerült, — ha szabad ezt a kifejezést használnom. A siker abban állt, hogy közel félezren voltunk a csillogó Hilton szálloda nagytermében. Vagy harmincan már jegyet sem kaptak Persze, hónapokon át kínáltuk mindenfelé! — A gyülekezésnél meglátszott, hogy nem “ünneplésre” jöttünk, mert nincs mit! — A férfiak javarésze szmokingban, feketében. A hölgyek estélyi ruhában és ezen az estélyen húsz magyar ruhás asszonyunk volt! Remekbe szabott, drága magyar varrottasok a magyar nagyasszonyokon! Ahogy illett! Az elkerülhetetlen műsor méltóságteljes levezetését Fiók A. Albert bíró, az AMSz országos elnöke biztosította áldomásmesteri tisztében. Dr. Zsédely Miklós (New York) angol nyelvű ünnepi beszédében a magyar szabadságharcosok szilárd elhatározását tolmácsolta, hogy amíg egy is él közülük, a magyar szabadsági eszmének lesz élenjárója A megnyitó-tsmát Wright r. k. püspök képviselője, Migr Shámar mondta, a záróimat F. Nagy Lajos vdf. püspök. — Lehetetlenség a bankettben megjelent előkelőségek nevének pontos felsorolása. Ott volt mindhárom megyei biztosunk,bírák, lelkészek, ügyészek, ügyvédek, mindenki, aki valamit is számít a város és környéke társadalmában. A felszólalók között szép helyet kapott Elkó ig. k. püspök személyi képviselője, Migr dr. Marina Gyula, ki a püspöki szózat átadása után komoly beszédében kifejtette, hogy nem ünnepelni jöttük, hanem fájó szívvel idézni az 56-os hősök emlékét. A ruténok nevében hitet tett azok igaz hűségéről és a szabad Magyarország szebb jövőjéről! Érdekes jelenet volt, mikor Barr polgármester megbízottja átadta Fábián Bélának a város kulcsát ismét. (Tudnivaló, hogy ő visszadta 1957-ben, amikor Kruscsev ellen tüntetett Pittsburghban, mert az is kapott egyet, mint ő valami pár évtizeddel ezelőtt.) Fábián a rabságban lévő magyar foglyokról beszélt, követelve szabadonbocsátásukkat. Dr. Kárpáthy Sándor, a pittsburghi szabadságharcosok elnöke és Pásztor László világszövetségi főtitkár kiosztotta a Freedom Award-ot melyben a következők részesültek: Vöröskereszt, Councill of Churches, Lutheran Service Soc. Salvation Army, r. k. Szent Anna templom nevében: Ft. Dázmacsek Ferenc; a magyar ev. egyháznak: Nt. Markovits Pál; a ref. egyh.: Varga István főgondnok; mckeesporti függ. ref. egyh. Ft. Nagy Lajos; a pghi Coordinated Hung. Belief.: Sztelkovics Albert; Hungarian Freedom Fund. Lengyel Ignác és Bercsi József- továbbá több olyan pittsburghi és környékbeli vállalat vezetősége is kapott kitüntetést, aki támogatta a menekülteket ideérkezésükkor, úgyszintén Congresman James Fulton, Mrs. James E. Barnes és Paul Sullivan. Rendkívül impozáns volt, amikor a Navy különítmény, a Veteránok bevonultak az amerikai zászlókkal s magyar zászlóink közül magasan kiemelkedett a címeres MHBK lobogó. — Műsor közben hallhattuk Tollas Tibor ismert versét (Bebádogoztak) Mr. Jeff Chandler szavalta angolul. — Mr. James J. Knox, városi ellenőr volt az angol szónok, aki megrázó gondolatokkal fűszerezett, hatalmas felépítésű beszédében méltatta a magyar szabadságharcot John Tabor, a GDP pennsylvaniai állami belügyminszter-jelöltje mélyhatású beszédében kegyeletteljes szavakkal hajtotta meg az elismerés zászlaját az 56-os hősök előtt és hangoztatta, hogy továbbra is Magyarországnak és a szomszédos államoknak a szabadságáért fog harcolni. Nagy tapsot kapott. Az estély a Magyar Himnusszal ért véget, melyhez a kíséretet a közismert Fülöp-zenekar adta. ők muzsikátak halkan vacsora közben. Nem lenne teljes a beszámoló, hogyha a résztvevők nevében köszönetet nem mondanánk a két főrendezőnek, dr. Kárpáthynak és Pásztor Lászlónak, akik szabadságharcos asszonyaink segítségével hosszú és fáradságos munkát végeztek a teljes sikerért! Hálásak lehetünk nekik! összefoglalva: Pittsburgh és környéke megtette a magáét. (szj.) Olvasás közben ÚJ NEMZETEK SORSA Alig van hét, hogy ne érkeznék a kontinensek valamilyen sarkáról valamiyen nyugtalanító hír. Még ott is, ahol a megízlelt szabadság régebbi keletű, vagy ahol ősi kultúrhagyományokon keresztül jutott el egy nemzet a fejlődés kezdetlegesfokára, egy bizonyos idő múlva kitör valamilyen zavargás, melyet különböző okok miatt téves volna forradalomnak nevezni. Ezen egyáltalában nem lehet csodálkozni. Barbara Ward kitűnő angol írónő a “Gazdag és Szegény Nemzetek” című könyvében egyszerű logikával fejti ki, hogy Európa, amely földrész átvtte az ázsiai őskultúrát, hogy azon egy új, most már gazdasági megalapozottságú kultúrát építsen fel, hány századon át küzdötte fel magát arra a színvonalra, amelynek óriási eredményeit van hivatva átadni a fejletlen gazdasággal rendelkező államoknak. Az írónő levezeti, hogy milyen lassú volt a fejlődés, amíg a nomád életmódból a földművelő életmód, majd a kereskedelmi forgalom és végül a tőkés gazdálkodás kialakult. Melynek alapja a szabad mozgást biztosító tőketartalék, és az átgondolt államvezetés, mely a fejlődés folyamatát irányítja. Ha ehhez még hozzáfűzzük azt a lemérhetetlen fejlődési fokot, melyet a technika terén az utolsó száz év produkált, nem kell tűnődni azon, hogy ezek az új nemzetek nehezen megoldható feladatok előtt állanak. Egyszerűen nem tudják megemészteni a mennyiségi és minőségi adagot, amellyel a fejlett gazdasági államok próbálják kitolni a veszedelmet, amely az előttünk lévő században kérlelhetetlenül ránk fog szakadni. A kongreszmen, vagy szenátor, a büffében elfogyasztott Martini után hajlandó még fel is emelni a Fehér Ház által igényelt segélyt, — hadd lakjanak egyszer jól ők is! — Erre repülőgépekről ledobnak egy csomó konzervet olyan területekre, ahol a bennszülöttek pár évvel ezelőtt még félreértett misszionáriusokat fogyasztottak Elismerem, hogy voltak figyelemreméltó próbálkozások is és hogy szinte leküzdhetetlen nehézségek vannak. Vegyük sorra azokat az államokat, amelyek a legbőkezűbben dotálták a fejletlen népek megsegítésére szánt alapo(Folytatás a 3. oldalon) Csp. "MAGYAR HÍRNÖK" PO Box 27 New Brunswick, N.J. 12 cents per copy “MAGYARSÁG” — “HUNGARIAN PEOPLE” Egyes szám ára 12 cent Vol. XLII. évfolyam. PITTSBURGH, PA., 15207. — U. S. A. 1966. november 4. No. 39. szám.