Makói Népujság, 1946. december (2. évfolyam, 268-291. szám)

1946-12-01 / 268. szám

1946 december 1 Az új szellemű Közjóléti Szövetkezet keresethez akarja juttatni a szegény lakosságot, meg akarja segíteni a földhözjuttatottakat Különböző üzemeket akar szervezni, háziipari munkát indítani és állatjuttatásokat végrehajtani . A vármegye szociális munkatervé­vel egyidőben elkészült a közjóléti szövetkezetek munkaterve is az elkö­vetkező esztendőre. A tervezet arról tesz tanúbizonyságot, hogy a közjó­léti szövetkezet — amely megújulva, új szellemben, tehát elsősorban a népért végezve mindent — valóban a szegény és megsegítésre szoruló emberek felemelését látja legközvet­­lenebb célnak elkövetkezndő munká­jában. A munkaterv két irányban indul a­­ megvalósítás felé. Először a munka­­alkalmak, sőt helyesebben a kereseti lehetőségek biztosítása terén akar olyan alkalmakat biztosítani, hogy a téli tétlenség idején azok, akik nem tudnak keresetre szert tenni, hozzá­jussanak a lehetőséghez a munkájuk és annak gyümölcse révén. Háziipari akciókat akar szervezni. . Elsősorban tanfolyamok rendezé­sével meg akarja tanítani népün­ket arra, majd segítségével és közreműködésével irányítja a munkát és elősegíti az értékesí­tést. A háziipari munkákban szerepet ját­szik elsősorban a csuhéfonás, seprő­kötés, a szövőüzemek munkája stb. A cél az, hogy befektetésre ne legyen szükség és lehetőleg a semmiből te­remtsék elő a kereseti lehetőségeket. A másik cél az állatjuttatások fo­kozása. Itt leginkább a f­öldhöz juttat­ot­­tak szükséglete kerül előtérbe. Sok nehézséget okoz a földhözjutta­­tottak életében, hogy jóformán min­den tőke nélkül kerültek birtokba és nincs erejük az új birtok beruházá­sára. Ebben akár a közjóléti szövet­kezet erejéhez mérten segítséget nyújtani. Szövőüzem, seprűkötőüzem, szappanfőzőm... A közjóléti szövetkezet célját a következőképen akarja megvalósí­tani : Mezőkovácsházán szövőüzemet tart fenn. Ennek célja az, hogy ott szak­képzett szövőmester irányítása mel­lett a jelentkező leányok szakszerű kiképzést nyerjenek, hogy onnan hazatérve, otthon folytathassák a szövést, most már saját anyagi hasznukra. A kovácsházi szövőüzem jelenleg 4 nagy kéziszövőszékkel dolgozik. Mi­­után a gyári szövéssel nem tud a háziszövés versenyezni, a közjóléti szövetkezet gyakorlati módon gon­dolkozva leépíti a mezőkovácsházi üzemet és áttelepítve annak egy ré­szét Makóra, • berendezkedik a törülköző, törlő­ruha, konyharuha s általában a gazdasági szövésre, hogy így a háziszőttesek komoly értékével álljon a versenybe. Az elhelyezés is biztosítva van, mert az erős és kitűnő minőségű gazda­sági szőtteseket a kórház, tüdőbeteg­­gondozók, napközi otthonok, s más szociális intézmények azonnal átve­szik. Általában 72 kilogramm volna a heti fonalszükséglet, erre, vala­mint a munka­bérre kellene fedezet. Ugyancsak Mézkovácsházán van a szövetkezetnek egy másik gyümöl­csöző üzeme: a seprőkötő üzem. Az inflációs időket megérezte az üzem, annyira, hogy kénytelen volt átmenetileg beszüntetni munkáját, de ebben az esztendőben a ciroktermést már fel akarja dolgozni s ezért ismét munkába áll. 100 mázsa cirokszalma feldolgozását tervezi egyelőre. A seprőnyelek és egyéb, a gyártáshoz szükséges anyagok megvannak. Az üzem továbbra is Mezőkovácsházán működne. Makón szappanfőzőüzemet tartana fenn a szövetkezet, amely ellátná a kórházat, továbbá a szociális intéz­ményeket szappannal. A tervezet sze­rint évi 30 mázsa zsiradékot kíván feldolgozni az üzem. A nagy kereslet biztosítja ennek az üzemnek is a hasznosságát. Vala­mennyi üzem munkaalkalmakat je­lent és ezen túl a lehetőséget arra, hogy a szövetkezet juttatási terveze­téhez az anyagi fedezetet is elő­teremtse. Á­llatju­ti a tánok A földosztás során birtokba jutott gazdák legnagyobb része súlyos ne­hézségekkel küzd a szükséges állat­­állomány beszerzése miatt. A legna­gyobb erőfeszítéseket teszik, hogy valahogyan fenn tudják magukat tar­tani, de a tőkehiány és a különböző terhek kilátástalanná teszik a küz­delmet. A közjóléti szövetkezet ezért állat­juttatásokkal akar segítségére sietni a rászorultaknak. Elsősorban apró­­jószágokat akar adni, hogy az élet­­színvonal emelését előmozdítsa. Kis­állattenyésztést szervez, kecske s más kisállat juttatásokkal, de ezen túlmenően az igaerőhiány tekintetében is jelentős segítséget szeretne adni. A szövetkezet munkaterve sze­rint községenként, Makót is bele­értve, 5 pár lovat és 5 tehenet akar juttatni. Eke, borona, kovalakoló... A további segítés a föld­höz jutta­­tottak problémájában a gazdasági felszerelések területén indul. Eke, borona és kocsi akciót akar indítani. Ha sikerül a fe­dezetet megszerezni­ 100 ekét, 100 boronát akar kiosztani. 50 kocsit, 100 lószerszámot és Érdekes megajánlás is történt már erre az akcióra: dr Páll Endre alis­pán 30 köbméter szerszámfát aján­lott fel a kocsiakció sikeresebb le­bonyolítására. Cipő- Ga ruhajavító nyomok Érdekes terv és mindenekelőtt megvalósítandó, amit a tervezet ez­ után ismertet. A szegény és súlyos nehézségekkel küzködő lakosság megsegítésére cipő és ruhajavító üzemet akar létesíteni, hogy a rászorult néposztály igé­nyeit kielégíthesse és nekik ezen a téren hathatós segítséget nyújtson. Az üzemek a szegénylakosság cipő és ruha javítását végeznék el. Foglalkozik még a munkaterv a be nem fejezett házak felépítésének a kérdésével is. Ott, ahol csak üve­gezés és más kisebb munkálatok hiányoznak csak a befejezéshez, azt elvégezteti, ahol pedig, már súlyo­sabb nehézségek vannak, így első­sorban a nyersanyaghiány, ott el­halasztja a munkálatok folytatását. A tervezet rendkívül jelentős munkát vett fel. Remélhetőleg meg lesz a fedezet és mihamarabb meg­kezdődhetik a végrehajtása. Nagy segítséget jelenítene a szociális fel­­emelkedés terén. MAKÓI NÉPÚJSÁG It01- 65 EVERMEH HATOTT HUHOH | NA­G­Y VÁLASZTÉKBAN OLCSÓN BESZEREZHETŐK | „ESZTER“ szalonban, Széchenyi-tér 21. szám. | ! Kevermesen is megalakult a Földmívesszövetk­ezet Kevermesi tudósítónk jelenti: A kevermesi földhözjuttatottak megala­kították a Földművesszövetkezetet. Szervezettségüknél fogva már koráb­ban is végrehajthatták volna a szö­vetkezetbe való tömörülést, de mivel a tagok Elek község határából kap­tak földet és a község területéről más községek lakosai is részesültek földhözjuttatásban, az uradalmak gazdasági felszerelésének tulajdon­joga tisztázatlan volt és a keverme­­siek nem akartak zavart kelteni eb­ben az ügyben. Most végre sikerült megoldani minden problémát, mégpe­dig úgy, hogy a kevermesi szövetkezet egye­sülni kíván a lőkösházi föld­igénylők szövetkezetével. Hála a lőkösházi földigénylők meg­értésének, minden remény megvan, hogy a fúzió a legközelebbi közös tárgyaláson létrejön. De a kevermesi földigénylők ennél is messzebb kí­vánnak menni a szövetkezet megerő­sítése terén: a kevermesi Községi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet is be kívánják vonni a Földműves­­szövetkezetbe, vagyis a két földművesszövetkezetet és a fogyasztási szövetkezetet egy közös, szervvé akarják összehozni, amely így olyan erőssé válik, hogy biztosí­tani tudja tagjai részére a leg­messzebbmenő szövetkezeti elő­­­nyöket. E három szerv fúziója minden külső támogatás nélkül biztosíthatja a ke­vermesi és a lőkösházi újgazdák ié­­nyeinek kielégítését. 3 Siessen! Vegyen! Újjáépítési állami Sorsjegyet! Húzás már 1946 december 5 én! Főnyeremény: 50.000 forint. Sorsjegyek Árai Egész­ B Frt. Fél­­ 2.BO Fát. Nemcsak szerencsét próbál, hanem elősegíti az ország újjáépítését is. Sorsjegyek még kaphatók a Székesfővárosi M. Pénzügy­igazgatóságnál (Budapest V., Szalay­­utca 10—14 félemelet l.), azonkívül minden do­­hányárusnál és osztálysorsjegy árusítónál, 7185 De a régi gazdák sincsenek a há­borús lerongyolódás következtében olyan helyzetben, hogy gazdasági gé­peket szerezhessenek be szövetkezeti összefogás nélkül, ezért a régi gazdákat is szívesen látná a szövetkezet tagjai sorában. Kevermesen nincs olyan nagy távolság a régi és az új­gazdák között, amit közös megértés­sel át ne lehetne hidalni, tekintve, hogy gazdaságilag csaknem azonos érdekek fűzik össze Kevermesen az embereket és a pártélet sem von éles határ­vonalat közéjük. Egy-két kótyagos ember kivételével már fel is ismerték, ezt a keverme­­siek úgy a régi gazdák, mint az újak. Az újonnan megalakult Földmű­vesszövetkezet tehát igen nagy re­ményekre jogosító szervezkedés. A vezetőségbe a következőket válasz­tották be: igazgatósági tagok lettek: Vigh József, Mag Pál, Lakatos La­jos, Petró János és G. Kotroczó Béla. Felügyelőbizottsági tagok: Pá­pai Mihály, K. Kotroczó Béla, D. Kot­roczó Tamás és Bucu József. Az üze­mi bizottságba: Imre Pál, J. Rátz Kár­oly és B. Tóth János kerültek. Becsületbeli adósság a valutáris akadályokkal A világháború alatt Philipp Scot-Martin angol őrnagy német fogságba került. A thüringiai fo­golytáborban, ahová szállították, hamarosan sikerült néhány tár­sával sikerrel kecsgtető szökési tervet kidolgoznia. A terv kivite­léhez azonban szükség lett volna pontos órákra. A foglyok rövid tanácskozás után elhatár­ozták, hogy egy genfi óragyárhoz for­dulnak: küldje meg nekik az órá­kat azzal a feltétellel, hogy az árat a­­ háború után fizetik meg. Az eredmény minden várakozást felülmúlt: a gyár 2000 órát kül­dött az angol fogoly tiszteknek, mintegy 30 ezer font értékben. A­­ csoport szökése sikerült, de most a közben leszerelt Seolt .J­ar­innek az angol hatóságokkal kell csa­táznia, hogy engedélyezzék az óráért személyére eső 14 font■ át­utalását Svájcba. A hatóságok vo­nakodnak a kérdésnek eleget ten­ni, mert attól tartanak, hogy ■engedélyezés a többi 1999 adós ké­relmét vonná maga után. Össztánc a Hagymaházban , minden csütörtökön és vasárnap. December 5-én nagy Mikulás-est!

Next