Makói Ujság, 1942. szeptember (8. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-01 / 197. szám
4 szovjet embertartalékai se kimeríthetetlen A kolofon harcoló honvédek főparancsnokának megsebesülése és nyilatkozata Álhírek albániai összetűzésekről Zürich. A Neue Züricher Zeitung berlini tudósítójának német katonai helyről szerzettértesülése szerint a Sztálingrád elleni koncentrikus támadás az ellenség makacs védekezése ellenére tovább halad előre. A Sztálingrád körüli térséget a szovjet mélyen tagozott, erősen kiépített védelmi hálózattá fejlesztette ki, ahol úgyszólván minden talpalatnyi földért külön kell harcolni. A félkör alakú német támadási front azonban ennek ellenére egyre közelebb nyomul a Volga-hajlám fontos támadási célpontjához, Sztálingrádhoz. A kaukázusi fronton, a Kubántól délre, az Elbrusz alatti harci terület most már kelet felé is kiterjedt. A keleti front középső részén, szovjet csapatok az utolsó napokban főképen Kalugánál és a Ladoga-tó körül ismételték meg támadásaikat, amelyeket többször ellentámadásokkal kellett visszaverni. A csata hevességét Berlinben ismételten hangsúllyozzák. A harcok középpontja Rzsev, ahol egy hónap óta a legnagyobb erőfeszítéseket tette a Szovjet a német front áttörésére. Moszkvai jelentésekkel szemben illetékes berlini helyen azonban ismételten megállapítják, hogy a német védelmi frontot sehol sem sikerült megingatni. A keleti harctéren az általános helyzet nem sokat változott: Sztálingrád ostroma nagy erővel és sikeresen folyik, a Kaukázusban szintén tart a németek előnyomulása. E sikerek ellensúlyozására a szovjet kétségbeesett,anyag- és emberpazarló támadásokkal próbálkozik a középső és az északi arcvonalszakaszokon. A szovjet légi haderő tegnap légi harcokban és a német légvédelmi tüzérség tevékenysége következtében összesen 108 repülőgépet vesztett, amivel szemben csupán 8 német repülőgép pusztult el. A német tengeralattjárók ma 30 hajót süllyesztettek el 181 ezer tonna űrtartalommal, öt másik hajót pedig megtorpedóztak. Jány Gusztáv vezérezredes, a keleti arcvonalon harcoló honvéd hadsereg parancsnoka a napokban gránátszilánktól karján megsebesült. Eleinte ügyet se vetett jelentéktelennek látszó sérüléseire, most azonban az egyikseb feltárásánál kitűnt, hogy az egyik szilánk csontot tört. Sebeinek tüzetesebb megvizsgálása végett a vezérezredes feljött Budapestre s itt érdekes részleteket mondott el a honvéd csapatok szovjetoroszországi harcairól. Elmondta, hogy a honvédeket az első találkozásnál meglepte a szovjet tűzorgiája s a Sztalinorgonának nevezett gépágyú, de ahogy átestek az első tűzkeresztségein, a legendás magyar katona-erényekhez méltó teljesítményekkel bizonyították be harcra való rátermettségüket. Még nagyobb elismeréssel és lelkes dicsérettel szólott Jány Gusztáv vezérezredes a hősi halált halt kormányzóhelyettesről. A magyar hős katona példaképül állította oda, aki első volt a kötelességteljesítésben s a példaadó , bátorságban egyaránt. Hogy a szovjet ember tartalékai sem épen kimeríthetetlenek, arra nézve érdekes bizonyítékkal szolgál a NTI, amely elmondja, hogy a, szovjet erők l az Ilmen-tónál a legutóbb állandóan támadták a német arcvonalakat, de ezek a támadások minden esetben meghiúsultak és véres veszteségeikkel végződtek. A szovjetnéhány hét alatt ezen a szakaszon több mint 12 ezer emberből álló tartalékot vetett harcba. Ezek a tartalékok csaknem teljesen a középázsiai népcsoportokhoz tartozói katonákból állottak: zürjénekből, vozjákokból és turkománokból. Az első 2000 emberből álló szállítmányt rögtön a megérkezése után harcba dobták. Ezeknek a katonáknak az elesettektől kellett fegyvert szerezniük. A másik csoport polgári ruhába érkezett az első vonalba s csak ott kapott ruhát és fegyvert. Egy egész hadosztály zömét börtöntöltelékekből állították össze. A szovjet tisztek azt panaszolták, hogy ezek az ázsiaiak nem sértik ,a nyelvüket sem, s emiatt nagyon gyenge a Vezetésük. Róma. A londoni lapok és a newyorki rádió állítólag Ankarából keltezett értesítést közölt , amely szerint Albániában harcok voltak „albán hazafiak” és olasz csapatok között. Ugyanez értesülés szerint a tiranai börtönök teljesen megteltek, úgyhogy az olasz hatóságok többezer letartóztatott albánt Szicíliábaés más délolaszországi helyekre voltak kénytelenek küldeni. Olasz hivatalos körökbenkijelentették, hogy a szóban forgóértesülés elejétől a végéig teljesen légből kapott. Az utóbbi időben Albániában csak egy összetűzés volt. Ez se volt súlyos s csak kétes elemeknek és a környező területekről beszivárgott és angolszászok által pénzért kommunistáknak tulajdonítható. A hírben közölt számok egyenesen elképesztőek, remény alakult ki, hogy Kelet-Csanád és Makó belvizeinek levezetésére feltétlenül szükség lesz ennek a csatornának kiépítésére. A Szárazeret Tótkomlósnál meg kellene nyitni e tervek szerint s a Csigán át kellene levezetni a Száraz-ér fölös vizét, valamint azokat a vizeket, amelyeknekelvezetésére a sámson —apátfalvi csatorna képtelennek bizonyult. Úgy látszik ,azonban, hogy a további tárgyalások során a pénzügyi nehézségek miatt elejtették ezt a tervet s megelégednek a királyhegyesi és sámson—apátfalvi csatornák kibővítésével. A királyhegyesi csatornába engedik a Száraz-ér fölös Vizét Tótkomlós felett. Mivel azoban a királyhegyesi csatorna a sámsoniapátfalviba torkollik, az eredmény az lesz, hogy minden víz végeredményben Dálra fog ezután is zúdulni ami annál is inkább aggasztó, mert viszont ennek a csatornának az alsó szakaszán, a királyhegyesi csatornának betorkolásától lefelé a Marosig sehol nem látunk munkásokat. Mint értesültünk, Makó városi polgármestere ebben az ügyben feliratot intézett a földművelésügyi miniszterhez, kérve, hogy ezt a Makóra sérelmes megoldástvettesse el, mert így még rosszabb lesz a helyzet, mint a múltban volt, mert minden víz egy helyre fut majd, oda, ahol a királyhegyesi csatorna betorkollik a sámsoniapátfalviba. Semmi jelétsem látjuk annak, hogy a gacsibai rész, Belsőnyomás és a földeáki rét vízmentesítéséért is történne valami. A kereszttöltésnél létesített ideiglenes vízátemelőszivattyú helyét is eltüntették, a töltést betömték, de az idevezető új csatorna kibővítésére se történt eddig semmi intézkedés. Minderre pedig azért hívjuk fel a érdekeltek és az illetékes hatóságok figyelmét, nehogy jövőre is az a vád érje az ármentesítőket, hogy az 1942-es irtózatos mementó sem volt elegendőahhoz, hogy őket kötelességeik teljesítésére serkentse . ■o Bővítik már a királyhegyesi és sámsonapátfalvi csatornákat De mi lesz a nagy tehermentesítő csatornával? A szorgos nyári munkák dandárján túl vagyunk, itt lenne már az ideje, hogy az árvízvédelmi munkákat teljes erővel megkezdjék s lehetőleg még a tél, illetve az esős ősz beállta előtt befejezzék. A györpölési nagy szivattyútelep építésének megindulásáról már hírt adtunk, most pedig azt láttuk, hogy a sámsoni és a királyhegyesi csatornán némi munkák folynak, ha nem is olyan nagy erőkkel, mint amilyenekre szükség lenne a munkálatok idejében való gyors elvégzéséhez. A sámson—apátfalvi csatorna kibővítésén egy munkásszázad dolgozik, amiből azt hisszük, joggal következtetünk arra, hogy mégse építik meg az ezzel a csatornával párhuzamosan tervezett tótkomlós —csigás nagy tehermentesítő csatornát. Pedig jól emlékezünk rá,hogy a téli nagy árvizek tombolása és rombolása idején számtalan vízügyi tárgyaláson, melyeket Tótkomlóson, Szegeden,Makó, és Hódmezővásárhelyen tartottak, az az általános vé rs/' 'rS ÁRA 16 FH' KEDD, SZEPTEMBER 1. VIII. ÉVFOLYAM, 197. SZ. e w gy —---------------------~y Szerkesztőség és kiadóhivatal: Makó, POLITIKAI* NAPILAP Előfizetési árak: Helyben házhoz kí-Szegedi utca 1. szám. Telefonszám: 33. Filmfinkatilis• FószefkeszM■ Felelős szerkeszd• hordva vagy vidékre postán küldve egy Hirdetések felvétele este 5 óráig. Hir- ‘ ^ A „ ^Ftozerkesztö. ^ Felelős szerkesztő: hétre 56 fillér, egy hónapra 2 pengd detések díjszabás szerint kftröhetnek. Dr. vitéz V4PAT V II.SZLG O* vitéz GALAMB s ^ - Dr. GYENGE MIKLÓS 50 fillér, negyedévre 7 pengő 20 fülé' ÚJABB HEGYSZOROSOKAT FOGLALTAK EL A KAUKÁZUSBAN BOCKCSAPATAI Berlin. A német véderőfőparancsnokság közlése szerint német hegyivadászok a kaukázusi arcvonalszakaszon újabb hegyszorosokat foglaltak el. A hadműveleteket a légi haderő is támogatta és támadásai során több szovjet páncélos harckocsit semmisítettek meg. A szovjet csapatokó keskeny hegyi ösvényen páncélos harckocsik harcbavetésével akarták megakadályozni a német csapatok előnyomulását. Ez a kísérletük azonban a légi haderő hatásos közbevetése következtében kudarcot vallott. — Uj tanárnő a polgárinál. A városi iskolaszék ma ülést tartott s ezen a polgári leányiskolához óraadó tanárnak választotta Sebasztián Teréz tanárnőt.