Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-05-23 / 59. szám
Nemzetőr.Jöjön elébb, megsúgom. Nem szeretném , ha valaki meghallaná. Barátja. Nos ? Nemzetőr. Meglássa mindenki. A német misztfkálja a magyart. Előbb utóbb ki fog sülni, hogy ez a Mészáros Lázár nem is existál, csak bolonditanak minket. Egy komoly szó a hazához s azokhoz kikre bizva van, hogy tegyenek valamit. Midőn az országgyűlés bevégezte után a ministérium Magyarország szívében megjelent, közöröm, közlelkesedés volt. Mi magunk tréfázkoztunk egy kevéssé, persze mert az országgyűlésből hozott némelly provisorius törvények sehogy sem tetszhettek. De azért csak egy pár mértékletes köhintés után mi is hosannázgattunk. Közel belől egy hét múlva,miután reggelenkint első teendőnk volt rohanva rohanni, megnézni mi van a Pesti Hírlapban, mivel lep meg minket a magyar ministérium , láttuk hogy a ministérium itt mellékes és lényegtelen ügyek elintézéséhez lát, elkezdtük fejünket csóválni. Európa színpadán ez időkben egy pár kisebb nagyobb jelentőségű kormány állott. A ministérium előtt ezek jóravaló minták lehettek volna. Itt azon kell valn a dolgot kezdeni,hogy a magyar nemzet kinyert függetlensége mindörökre biztosítva legyen. A magyar nemzeti ügyet itt a fővárosban mint napot kellett volna felkeltetni. E világosság terjedt volna a szélek felé, ahol a részakaratnak látva az ország helyében a nagy erőt és közlelkességet, terveikkel elő sem mertek volna állni. Az ország déli részeinek veszélyes állapota legalább illy végzetszerű nagyságban semmi esetre sem idéztetett elő. * Mostani helyzetünk a lehető legszorongatottabb. Időgen zavar, éjszakról a pánszláv mozgalmak, financziánk kétségbeesett, s illy helyzetben a késedelmezés miatt az ország csak hogy integritását megtarthassa, kénytelen meghódító harczra készülni. Meghódító harczra készületlenül, és olly elem ellen, melly rokon éjszaki ellenségeinkkel is ! Adja az ég, hogy feketébben lássuk a dolgokat mint vannak. Messze távol maradjon tölünk a legszomorubb dicsőség hogy egykor azt kelljen mondanunk... Mondtuk, de nem hittek nekünk, kinevettek minket. A magyar emberben rettenetes szerencsétlenség az, hogy hamar magára engedi disputáltatni hogy valakiben lehet bízni. Értjük déli ellenségünket, a horvát bánt. Az országgülés még állott. A törvények leendő szentesítésig az idő kevés volt s ekkor neveztetik ki a Jellasich horvát bánnak. Nem szúrt e szemet? — Itt Pesten bár azon urat igen kevesen ismerték, a legroszabbat gyanították. A báni hivatal évek óta üres volt. És ekkor ezen hirtelen kinevezés ! Nem lehetett átlátni azon első pillanatban, hogy ez a magyar ügy ellenében, világos kihívás volt? Mintha csak mérlegbe vetették volna a magyarnak engedett jogokat, s minthogy az, Austriára nézve félsúllyal látszott bírni, a mérleg másik serpenyőjébe oda vetették a horvát bánt. A ministereknek, bármin vigadtak a kineveztetési leveleken, addig le sem kellett volna jönni, míg minden afféle mi itthon bajt okozandhat, jól el nincs intézve. Azon időben a magyar király, mint hallottuk, kizárólag csak a magyarok tanácsával élt. Akkor egy füst alatt haza lehetett volna hozni azon királyi parancsokat is, mellyel a ministérium még csak a napokban nyert ki. Illy eljárás mellett aztán egy hónap múlva a miniszerelnököt nem lepte volna meg az, hogy a katonaság folyvást törvényeinktől el nem ismert hatóságoktól vesz parancsot. Ne gondolja olvasóink közül valaki, hogy csak vicc kedvéül hozzuk fel, de sokak előtt már akkor a mi miniszereink csak olly alakban tűntek fel, mint kik siettek haza élvezhetni a gyönyört, hogy az administrátorokat elcsapják, hivatalokat állítogassanak és osztogathassanak. Ez meglehet kedves dolog s mint újság, miként az évszak új gyümölcse sok érdekkel is bírhat, de azokat, kik egy független nemzeti politika megalapitandását várták, semmi esetre ki nem elégítheti. És ezt bevezetésül azon szóhoz, mellyel intézünk a hazához és azokhoz, kikre bizva van, hogy valamit tegyenek. Ministerek! Magyarország első polgárai. Tettre bátran, nehogy bajunk legyen keleten is. Ministereink közzül, amennyire mi tudjuk, egyik sincs, ki közelebbről,egész a családi tűzhelyeikről ismerné népségünk egyik hatalmas tényezőit, az oláhokat. Ministerek, önöknek most keletre kell tekinteni. Ott még olly mozgalmat, melly a magyar ügyre nézve veszélyes volna, még most nem vehetni észre. — Ha van, csak még lappangósén létezik. Mi, kik az oláhokat jól ismerjük, a haza nevében kérjük önöket, ne engedjék ott is magukat másoktól megelőztetni. Az oláh nép jó és hiú nép, csendes, szelid, türelmes és daczára az elnyomatásnak becsületes és romlatlan kedélyű. A magyar az itt lakó nemzetek közzül egyre sem támaszkodhatik biztosabban mint épen ő reájuk. Az oláhokat az oroszokhoz csak a keleti szertartás vonza, de vérük nyugoti faj, ők rómaiak. Az oláhnak nem kell egyéb, minthogy a magyarok megmagyarázzák nekik, mit akarunk mi. Mire való az a nyolczvanezer példányban nyomtatott, s világos nép nyelven szerkezten proclamatio? — E tárgyat holnap ismét felvesszük. Ma reggel kilencz órakor a Hercules gőzösön,s két vontatott lakhajón egy század canonier, a szükséges tüzérségi gépekkel és szerekkel ellátva, leindult az ország déli részeibe. Pest május 23. Ha körültekintünk, s az események kapcsolatára csak egy pár pillantást vetünk, lehetetlen hogy azon cselszövényeknek , mellyek honunk sorsa felett fonatnak, legalább külső és látható munkálodását észbe ne vegyük. Alig oszlott szét fiággyülésünk, alig hatott be a bizalom honunk leendő felvirágozása iránt régi reménnyel telt sziveinkbe; egy eszme pendittetett meg Bécsben , melly a köztünki erősödést óhajtó viszony szilárdságát első rengeté meg. Ez volt a statusadósság egy részének elvállalása. — Előbb csak hírlapi jövendölgetések, számitgatások tárgya volt a kérdés, melly egy mélyebben rejlő czél mellett a bécsi börze állását is erősitő pillanatra. Később azonban egy császári levél adatott át a nyilvánosságnak, mellyre már a magyar sajtó is felelt.És jön harcz és háború, ingerlés és uszítás mindkét félről, s mindkettőnknek láthatlan kezekkel dolgozó ellene : „a panslav bécsi camarillal" kárörvendve, s kezeit bizalmas vidámsággal dörzsölve nézé, mint fenjük egymás ellen fogainkat, mint köszörültetjük fegyvereinket. Ezalatt Slavonia és Horváthországban, az erdélyi szász földön s a két magyar hazabeli oláhok közt missionáriusok fújták a lázzadás lappangó tüzét, a prágai mozgalmaknak pedig olly irány adatott, hogy az nem — mint eredeti becsületes izgatni akarák — csak Csehország függetlenségére, hanem egy roppant szláv császárság fellásítására legyen intézve. Az austriai monarchia egyik legközelebbi trónörökösek, helytartó Csehországban: ezen körülményt terveik kivitelére felhasználni a legelső lépés mellynek siikerülésétöl mindent várnak. A bécsi nép azonban látni kezdé, hogy a kormányon ülök legtöbbjei idegen befolyás alatt dolgoznak; látni kezdé, hogy mig legszentebb érdeke — az élet kérdésévé vált Németországhozi csatlakozás — általuk kijátszatik , mindenkép megsemmisítetni terveztetik, addig másfelől saját kebelében anarchia idéztetik elő, nehogy valami után politikai megállapodásra és józan elhatározottságra juthasson. Figuelmont s a több szláv bérlettek a hatalomról letaszítottak, a szláv sajtó erre boszankodott, a camarilla pedig készült megtenni az első coup d’ etat- t. — Slavonia nyílt zendülésben, Prága a legelhatározottabb és fenyegetőbb követelésekkel, Bécs 1200 millió adósságnak terhe alatt, s az olasz szerencsétlen eszméjü háborútól embereiben mint vagyonában naponként kisebbedést szenvedve, Magyarország új alkotmányos életének rendezésével , a bukott párt reactionarius szellemével, a felszabadult jobbágyság vérszemre kapott követeléseinek s balhiedelmeinek rendre utasításával, vallásos fanalismus és nyárspolgári kenyéririgység szülte harczok lecsillapításával elfoglaltan — állanak. A szláv ezt jól látja s azért mitől sem tart csak reményt. De hogy reményeit annál jogosabbnak tarthassa főtörekvése : egy austriai herczegnek a Csehországi trónra ültetése, Ferdinánd császár és király lemondásának elközöltetése,s igy a törvényes eljárás színének is az európai diplomatia előtti megmentése. 236