Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-06-11 / 45. szám

Gaal Dánielről n­­m hallunk semmit. Berde Mosesről pedig tudjuk, hogy a mai sz. napig is kormánybiztos, sőt halljuk, hogy ezen gyönyörű gyermek a közlekedési tárcza mellett ministeri tanácsosnak van kinevezve. Oh forradalmi republicánus és demokrata kormány, de szép három atributumod volna, ha volna. Rosnyó, junius 6-án 1849. Böjt van. — A független honnak, a szabad népnek engesztelő böjtje, a vész perczeiben. — Böjt, mellyet Amerika szabadságharczában a nagy Washington is megtartott. — S illy alka­lommal akaratlanul is kérdések merülnek a ke­belben, visgálók;. valljon mit tevénk vallásilag a haza megmentéséért, — bocsátánk-e esik egy ima fohászt a mindenek urához, — telljesítettük-e kormányunk rendeleteit, állásunk és hivatalunk­hoz méltólag? — és hány lesz közöttünk kit meg fog szégyeniteni a rádió kis bird „nem“ szózatai Titeket értelek leginkább ti egyháziak amon­­nat a magasb régiókból, kik közt tűtszetenként találtatnak ollyanok, kiknek rituáléjok halálos bűnnek tartaná a függetlenség, és népszabadság szilárdításáért, isten trónjához imával járulni, mert abban eddig csak a királyokért foglaltatnak könyörgő fohászok ! Titeket, kiknek rendeltetése a népet oktatni, ön példátokkal buzdítani, lelkesíteni, s kik a nép szivéből gyűlölt, de általatok annál inkább iste­nített hitszegő dynastia iránti átkos ragaszkodás­tól lelánczolva, a segélyért sóvárgó szeretett honért, minden erőfeszitéstek mellett csak annyit vagytok képesek kebletükből kisajtolni, mennyit folyó év május 24-én a haza függetlenségét ün­neplő Gömör megyei közönség előtt a püspöki székesegyházban szónokló hú tolmátsotok kisaj­tolt, a­kinek Rodinféle beszédje sallangjaiból, — valamint a Bécset hússzor megjárta tapasztalt ökör sem tudta volna legnagyobb erőfeszítéssel kisillabizálni,ha cselőre-e vagy hajszra? — úgym. hallgatók sem tudtak a minden oldalról akarat­lanul is rémesen kikukucsoló habsburg-lotharingi-­­ schwarz-gelbismus miatt kivenni, „mi hát az igaz.“ S ezeket azért kellett, hogy felhozzam , hogy lássa a világ, hogy ha isten keze sújt, hanyagsá­­­­gának leendünk áldozásai. A Közlöny május 23-diki számában közzé tett, s az orosz berohanás elleni keresztes háború hirdetését meghagyó vallás és közoktatási mini­ster rendelet városunkban az ágostai evangeli­­cusok, valamint tudtomra a vidéken is, minden vallás felekezetnek papjaiban, pontos teljesítőkre talált, ezek megmutatták , hogy midőn hivatalos kötelességükben szigorral eljárnak, egyszersmind mind az urnák, mind a honnak fáradhatatlan munkásai. De vannak körünkben ollyanok is, kiknek a fent érintettem rendelet végrehajtása talán lélek leverő bűnként tűnik fel, s azért azt vagy csak hanyagul, vagy részben, vagy épen nem teljesitik, így történik ez városunkban, a r. cath. püspöki székes­egyházban, hol a néppel nem hogy külön ájtatosságok tartatnának, de még a ministerium által kiadott könyörgés sem olvastatott fel soha. Kihirdettetett ugyan az érintett rendelet a szószékről pünkösd 1-ső napján, amúgy hogy kénytelen nem örömest, de minden buzdító szó, vagy kellő magyarázat nélkül, szóval olly modor­ban , hogy a nép az orosz hadak jövetelének hírére elrémült ugyan, de ön és hona védelmére annál kevésbbé lelkesült. — Illy rendeleti hanyag teljesítésre rá illik a közmondás : adál uram előt, de nincs köszönet benne. Nincs egy pontja azon rendeletnek, melly e helyen szívből betöltetett volna, s mig a környék­­beni plébániákon könyörgések s processiók tar­tatnak, addig Rosnyón a város gyűléséből a mai­­ napon egy küldöttségnek kell megtudni a helyben­­ lakó s már hosszasabb időn át itthon lévő megyés­­ püspöktől, ha a rendeletben kiszabott egyházi me­­­­neteket megtartani szán­dékozik-e, és mikor ? — Urak szántak benneteket, mert a régi teketóriák­ból ki nem vergődhettek, s oda is tukmáljátok jó szívszülte emlékeztetéseiteket, hol azt egy fa garasra sem méltatják. De most az egyszer meg­jártátok a diószegi vásárt, mert a felszólított méltóság azt méltóztatott kegyessen válaszolni, hogy igenis ő meg fogja tartani a megrendelt egyházi meneteket, és pedig folyó hó 7-én és 10-én—figyeljünk uram!­épen azon napon, midőn kü­lönben is az úrnapi egyházi mene­teket szokta tartani évenként ró­mai cath. egyház. Csakhogy ezen ünnepély­nek dísze,mint ő méltósága a bizottmánynak meg­ígérni kegyeskedett, nemzeti szalagok által fog emeltetni. Mennyire lesz ezzel elég téve a ministeri rende­letnek, mellynek czélja ezen vallásos szertartások által a népet hazafiságra és ön­feláldozásra buzdí­tani? az már más kérdés,részemről a hivő vagyok, hogy bár egekig burkolja is bár­ki ezen meneteket nemzeti színekbe, azok a nép által nem fognak másnak nézetni, szokott évenkénti úrnapi mene­teknél, mellyek semmi ellenség ellen buzdító ty­­pussal nem bírván, mint rég megszokott szertar­tások nyom nélkül fognak elenyészni, s a minis­teri magas tendentiáju rendelet csupán a szokott ünnepély felsallangozására fog elhasználtatni. Böjt van a függetlenség és nép­szabadság en­gesztelő böjtje a vész perczeiben. Ti egyháziak, kik a nép szivének kulcsát hordjátok a szószékről zengő ajkaitokon, kivált ti főbbek, kiknek hatalom adatott rendelkezni a népek felvilágosításának eszközei felett, ti tudjátok legjobban a mai nap czélját és hasznát, mert ezt magatok hirdetitek, lelkesüljetek fel e napon s tegyetek meg mindent, mit a szegény s minden oldalról zaklatott haza hivatalos hatáskörötöktől méltán igényel, vagy ha ezt tennetek nehezen esik, adjatok helyet más lelkesebbeknek, kik hazájuk javára szakadatla­nul munkálni képesek is, de akarnak is, s a meg­szabadított hon áldása követendi lépteiteket. Sajóberki. Ezen mindennek, a mi hazánk javát, függet­lenségét, s szabadságát illeti, egész a fanatism­us­­ig dühös ellenségét; kinek tán mindennapi imája ez: „oh hatalmas az isten, buktasd meg a magyart, ki a magyarok vesztén örülni, az osztrák zsoldo­sok megveretésén sírni tud; ki azon gazoktól ko­holt hírre, hogy „Szeged városa be van véve“ a­­zonnal örülni, s ezen ál győzelmét a vadráczok­­nak tele torokkal hirdetni nem késett, ki már rég Henczy előtt buta agyvelej­ében Pest democrati­­cus városát halomra lövette volna, mert szerinte addig békesség nem lesz, mig ezen lázadó fészek fenn áll. Ezen kis Henczy Ferkónak bezzeg voltak ö­­römnapjai, midőn a német zsoldos sereg váro­sunkba besétálván, csupa atyai kegyelemből szí­veskedett húsz ezer pengő forintot a békés pol­gárokra sarczal kivetni, csupa kegyelemből ma­gokkal egy jó papot elhurczolni, csupa kegyelem­ből másokat főbelövetéssel fenyegetni. Ekkor tudom az Aloysius oltárnál Te Deu­­mot tartottál legalább két óra hosszáig. Pedig hasztalan sétáltál annyiszor ki­s de ama hires vezérnek Petricsevich Ilorvánnak szo­bájába, mert bizon a püspöki insula nemigen perdül a fejedre oh Ferkő ! Ez a Henczy Ferkó volt az, a ki fülem halla­tára, midőn a németek Kalocsából kisompolyog­tak, nehány tanuló ifjú előtt igy nyíltan kimondá: „hogy csak ezek a mi jó embereink, ezek hozták nekünk a szabadságot, nem pedig a rabló magya­rok.“ — Ő volt, a ki a „Magyar Őrt“ ezen ostobasá­gok, gazságok és hazugság­ok tárházát többre be­csülte, mint tán a breviáriumot, ki ezen gaz új­ságnak minden sorait, mellyek a magyarok vesz­tét s bukását gazul hirdeték, vörös ónnal húzta át, és úgy küldötte szét a vá­rosba, hozzá hasonlókhoz olvasni. Ilivebb szolgája nem volt a csúfosan megbu­kott, i­gazsággal teljes habsburg-lothringi ház­nak, mint ő, jó lett volna Z­ó.i komornyikjának. De bezzeg eleredt az orra vére s a kis po­­czakja is megapadt, midőn meghalta, hogy hős korú katonáink Budát verőkkel visszaszereztek. Nagyon sok volna ezen ember bűneit, mellye­­ket a magyar kormány ellen elkövetett, elősorolni; azért csak arra kérem mélyen tisztelt s függet­len magyar kormányunkat, miszerint az illyen embert hivatalától fossza meg, annál is inkább, minthogy nagy befolyással bir az egész megyei kormányba. Fehér János s. k. Piarista tanár. 179 Kalocsa jun. 6. Egy hazaárulóról. Az egész Sárközben, még a porban játszó gyermekek által is annyira ismert a hazaáruló kolompost, Tary Ferencz szentszéki titoknokot mutatom be önnek tisztelt szerkesztő! Bars megye. Folyó évi januárhóben egy osztrák vezér ál­tal Lévára hivatott az állandó bizottmány. Éber figyelemmel kisértük bizottmányunk lép­teit, s hittük, hogy ő e megye fényes múltjához híven, tántoríthatlan az igaz ügy mellett küzdve megvetendi az ellenség parancsát, vagy legalább nem aljasítandja le magát annak végrehajtó esz­közéül. De fájdalom csalódtunk!­ó minden phisicai kényszerítés nélkül hódolt a parancsnak. Néhány nap múlva nagy bizottmányba jöttek össze tanácskozandók a decemb­e. manifestumok felett. E napon észrevehető volt, mennyire nagy kü­lönbség van a száj­hős és a valódi hazafi közt. Egykettőt kivéve, senki sem mert nyíltan föllépni. Örültek azonban a sárga fekete lelknek, hogy immár kedvek szerint egy nagy hochlebe-t ordít­hatnak.

Next