Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)
1849-02-20 / 6. szám
22 Pedig ha valakitől e világon, a Habsburgok bizonyosan a magyar prímástól várták volna azt, hogy nagy befolyásával első álljon el a nemzeti párttól. Hám János ezt nem tette addig, mig Windischgräcz Testen nem volt, mig az ellenség hatalmába nem került. És jön e bántása e vén phariseusnak ? Semmi a világon. A reactio csak azokat üldözi, azokat irtja, kínozza, kik a szabadság hű barátai. Csak a gazemberek ugorhatnak biztosan át tőlünk ha bármennyire is ártottak hozzánk tartozásokkal az ostrákoknak; a becsületes hazafit az ellenség akkor is megbünteti, ha szivek vonzalmát követve egyszerűen csak hozzánk szítottak. A Figyelmező, mig mi Pesten voltunk, akárhányszor nevezé Jellasicsot a haza ellenségének, árulónak lázzadónak, — és van e valami bántása? Annyira nincs hogy Vida úr a svarczgelbek kedves és udvari hirlapirósok. Mit is őrnagy, térparancsnok volt a honvédelmi bizottmány alatt, és most is az. Nem büntet tehát az osztrák dynastia, hanem irtó harczot visel a szabadság szenvedélyes barátai ellenében. Azt akarja, hogy pusztítsa el a civilizált egyéneket, s legyen országából egy nagyszerű Galliczia, hol nevemás, mint egy gazdag uralkodó család, zsoldos katonaság és butaságban tartott földmives osztály.jígnapja tan vásárt, hogy nagyítjuk atoiglot. Tessék megolvasni Windisgracz herczeg azon rendeletét, hogy a kibocsátott magyar pénzjegyek beváltása végett minden lázadó magyarnak javai confiscáltassanak. És kérdjük: kell-e ennél világosb tanúság arra, hogy ezen rendelkezéssel nem csekélyebb czél szándékoltatik elévetni, mint az, hogy a magyar középbirtokos osztály, a szabadság ügyének leghívebb barátai megsemmisittessenek ? — Felelőség. Európában tán egyedül Magyarhon azon ország, hol az átalános forradalom tényezőit sem communisticus elemek, sem pedig bármelly más socialis térre tartozó anyagok nem képezték. Magyarország forradalma tisztán politicai visszaélésekből kikelt forradalom, mellyben ha utóbb más elemek találtattak is fel, azok csak az ellenforradalompárt, a dynastia által felélesztett önérdek gyuanyagjainak lenni bizonyultak. A magyar nem akart egyebet, minthogy szabadsága ezeréves biztosítékai: az annyiszor megerősített s mindannyiszor királyi következetességgel megszegett alaptörvények megtartassanak. Ezért küzdött szüntelen a sérelmi országgyűlések meddő terén, ezért szenvedett tömlöczre vetett vagy koronás lelketlenséggel lefejeztetett számtalan lelkes fiainak halálában. S midőn a vitatkozások, nemzeti óvástételek és fejedelmi ígérgetések közt a párizsi — külszinleg politikai, de emberiséget tekintve, sociális irányzatú — forradalomzivatarának menyköszele megérinté; midőn a februári napok váratlan s a trónokat megreszkettető nagyszerűségének hite fülébe hatott; midőn végre látá az átalános megmozdulást, melly — mint egy beledobott kő által megrettent csendes tó vize habgyűrűit a legszélső partokig veté, úgy gondolkodott — és helyesen — hogy most vagy soha van itt az idő, midőn ősi törvényeinknek a trón előtt tiszteltetést és biztosítékot vívhatunk ki. Ez eredeti oka egész forradalmunknak, ez mozgatója minden mozdulatainknak; minden más, mint urbériségek elengedése, közteherviselés, és adómentesség megszüntetése csak mellékes dolog volt, mellyeket ugyan a februári napok, s igy a párisi események hírének eljuthatása előtt pengettünk ugyan, de ekkor is azon legfőbb indokból, mert egy, a politicai jogélvezetekből kizárt s e mellett aránytalan és osztatlan anyagi terheltetésekkel nyomott néptől, egy remény lett — de olly korán nem várt — európai catastrofa által segítendő nemzeti függetlenségünk, politicai önállóságunk ügyének támogatásában nem sokat várhattunk volna. Voltak ugyan tán kevesen, kik a nép emancipatioját az emberiség magasztosaim szempontjából s an s arriére pensée sürgették, de a legtöbbnél — ha magunkat csalni nem akarjuk — a legfensőbb czél valt: nem az emberiség, hanem a haza, s épp ebből folyólag: teljesítettük az emberi méltányos jogok követeléseit, hogy a hazafi jogok védelmezése kivívása esetére annál több karokat szerezhessünk meg, kötelezhessük le. Hoszszas fejtegetésünk rövid értelme csak az, mit eleinte mondtunk, hogy a magyar forradalom részünkről csupáncsak politikai forradalom volt eleitől kezdve, minek legnagyobb bizonyságára szolgál az, hogy a legimposantabb események komoly nagyszerűsége alkalmával, a legnagyobb catastrophák történtekor is, soha a nemzeti gyűlés az úgynevezett törvényes ösvény elkoptatott gyepjéről, soha azon pedáns legális tér döczögős kerékvágásai közöl lelépni nem tudott nem mert. A sors ujjal mutatá ki többször nem egyszer, hogy most ezt tedd, mert erre van idő az események szelleme csakhogy nem füleinkbe kiáltá néhányszor, — hogy: most ide s ide lépjünk, mert most erre van az út, a czél felé! És soha, de soha a sors ujjmutatását, soha de soha a kor geniusának sugallatát meg nem értették! vagy balul fogták fel. És ez így van most is.