Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-07 / 1. szám
minden egyes fiában, mely egy nagy egészszé, egy magasabb tűzoltó egyletté egyesítsen bennünket, a haza megmentésére. Mutassuk meg, hogy nem halt ki belőlünk azon erény, mely szerint — ha a jóllét és derű napjaiban kötődni, czivódni szeretünk is egymással, — a vész perczeiben egyetértő, compact egészszé tudunk forrni. Most vesszük észre, hogy ismét a politikába tévedtünk. Nem volt-e igazunk, amidőn azt mondtuk, hogy bajos a borját megőrizni, hogy bele ne szaladjon a zöld vetésbe. Boldog új évet kívánunk az érdemes olvasónak is, még azon esetben is, ha e rögtönzött czikket egy kis unatkozással lapozta keresztül: —nt— a törvényhozó-testület kifundált és a magas Felség megerősített ?! Nem is volt rosz Ízlése Erdődy Andornak, mert Mágori Piroska egyike volt a főváros legbájosabb növendék leányainak s bárha még nem volt „bálképes“ és nem hordott uszály-mllát, mégis a fiatalság egyik ideálja volt s nevét a farsang ünnepeltjei közé kezdette sorozni Karneval herczeg udvarmestere. Mogoriné már 15 éve, hogy járja a bálokat, mert akit hét leánygyermekkel áldott meg a gondviselés, annak kelletlen is hódolni kell az idény követelményeinek, a farsang pedig a leányos anyáknak a legnagyobb feladatokat szokta kitűzni. Három leányát már férjhez adta, hárommal pedig még mindig járhatja a bálokat, míg a hetedik leány, a kis Pirka — amint háziasan nevezni szokták — még nem volt szerinte „numerus“ a „vőszemlészet“-ben. Az 1872-ik évi farsang igen kedélyes volt a fővárosban. Mogoriné hat nagyobbszerű tánczestélyen vett részt leányaival. Udvarias udvarlók mutatkoztak ugyan, — különösen a jogászok köréből — de parthie kilátáshoz kevés lehetett a remény, pedig Margit kisasszonynak „ultimátumaként volt e saison fennhagyva, mivel jövőre Pirka következett, a mama harmadik bál leányának. Minden remény Mogoriné húshagyói házi estélyében összpontosult. Házi estélyen s éppen otthon hogy ne vehetett volna részt Pirka is, ki a múlt évi novemberi táncziskolában már teljesen letette a tánczból az elméleti és gyakorlati S7ícrml!>tnt.. Nem hiába, hoev uav bolondul tak utánna a gavallérok s köztük Erdődy is, ki a „házi kisasszony“ hazakisérhetéséhez egész privilégiumot formált vetélytársai között. Aztán csudálkozzék valaki, ha táncziskola és egy valóságos földi angyal mellett nem fogja a jogászt az „államtudományok encyclopaediája?!“ (Folyt. kőv.) 3 Báró Apor Károly elnöki megnyitó beszéde, melyet Maróg- Vásárhelytt az 1876-ik év decz. Casinó-egylet közgyűlésén tartott. *) | Tisztelt Casinóegyleti közgyűlési Az időnek feltartóztathatlan és mindig egy sebességű haladásában utolsó egyleti közgyűlésünk óta a mai napon megint egy év fejeződik be egyletünk, valamint mindnyájunk életében. Ezen évnek leforgása után, mint ezt eddig is tettük, újra a múltra kell visszapillantanunk s ellenállhatlanul a jövőre tekintenünk. Hazánk bel- és külviszonyai felett a lefolyt és polgárilag is mindjárt elmúló év sötétebb felhőket gyűjtött egybe, hogy sem a hazafias aggodalmak szorongatásitól egészben mentek, szabadok lehetnénk. Mit rejt magában a jövő: fognak-e a ma összetornyosult felhőkből vészthozó villámok kitörni, vagy szétoszolván, termékenyítő sugarak áldásteljes hatásának fogják e megnyitni a tért? Ki tudná megmondani, vagy jósolni ma ? Ámde azért, hogy aggodalmak szállták meg kebleinket, nem szabad, hogy meglepjen a honfiba is. A legnagyobb magyar gróf Széchenyi István, mint a casinók alapítója, igy szóllott, volt egykor a pesti Casinóról: „Ha csak arra adott vagy fog adni egykor a legtávolabbról is alkalmat, hogy a magyar bízzék magában, több hasznot tett volna vagy teendene, mint amennyit legforróbb vágyakozásaim egykor csak sejtetének is.“ Sohasem volt nagyobb szükségünk ezen önbizodalomra, mint most, sohasem lehetett nagyobb szükségünk tehát arra is, hogy meleg gonddal, hazafias teljes odaadással ápoljuk azon köröket, melyekben ezen önbizalom felkeltésére és megszilárdítására alkalom nyílik. A nagy alapító felemlített szavaiból kisugárzó eszmének megvalósítására irányult Casinó-egyletek feladata lehet most is csaknem egyedül nyugodt érintkezési alkalmat szolgáltatni az egymástól hova tovább mind inkább elzárkózó különböző politikai és társadalmi nézeteknek úgy szólva egy centrális területet képezni, melyen még az egymással szembenálló ellenségek is barátságosan közeledhetnek egymáshoz s a nélkül, hogy azonkívüli álláspontjukat megtámadnák, nyugodt kedélyességgel ismerkedhetnek meg kölcsönösen a különböző nézetek alapjául szolgáló eszméknek a politikai és társadalmi életre ható horderejével, mert csakis itt, hol a társalkodási illem nemcsak eltűrést, de tiszteletet is parancsol kölcsönösen egymás irányába, lehető az érintkezésre oly alkalmat találni, mely egyfelől a tartózkodás nélküli nyíltságot biztosítva, másfelől a gyanúsítást és sérülékenységet eltávolítva, egymásnak kölcsönösen megértésére s talán sokoldalróli elfogultságnak eloszlatására vezethet. Valameddig ez nem történik társadalmi életünknek vérforgása sem változik rendszeressé, hogy és fejlődést és ebben a nemzeti önbizalomnak kiemelkedését biztosíthassa. Semmi sem válhatott károsabbá Casinóegyleteinkre s azokkal együtt társadalmi életünkre nézve is, mint az, hogy politikai életünk ujjabb korszakában a Casinó-egyletek nagy részben politikai pártszínezetet öltöttek magukra, úgy szólva elkülönült eszmék körül csoportosult politikai és társadalmi klubokká alakultak. Megoszlott és elkülönült ezzel a társadalom is és elvesztette azon tért, amelyen a különböző és gyakran egészen ellentétes nézetek is komoly, de mégis a kedélyt nem zavaró és az önérzetet nem sértő nyugodtsággal érintkezhettek és tárgyaltathattak. Meg van bizonyára a pártköröknek s fejlettebb társadalmi viszonyok között az egyes kluboknak is értelme, de a Casinóegyletek létezésük czélját tévesztették, mihelyt azokká váltak. A migamazok természetüknél fogva különvált eszmék és törekvések körül különítik el az egyeseket, ezeknek annyival mellőzhetlenebb feladata a hazafiéig és nemzeti érzület közös tűzhelyénél egyesíteni a társadalmat, kellemetes érintkezésbe hozni az egymástól elvált nézeteket sőt érintkezésbe hozni a társadalom különböző rétegeiben uralkodó vágyakat és reményeket is, megakadályozni különösen azon máris érezhető károkat okozott elzárkózást, melyet az elkülönült pártkörök eredményeztek. Nyomorúságainknak egyik kútforrása a helyzetünkkel, viszonyainkkal és állapotainkkal helyesen számot vető szabad közvélemény fejlődhetésének hiánya. Ma az egyes *) A politikai vonatkozások kihagyásával, mintegy kivonatban, közöljük e kitűnő elnöki beszédet. Szerk. Regék, Erdély múltjából. Közli: Harmath Lujza. Kútfő: Orbán Balázs Székelyföld leírása. Szent Anna-tava. A ki valaha látta, vagy hallott a Szent Anna-taváról, mely a természeti és történelmi kincsekkel bővelkedő székelyföld egyik legszeb éke, azt bizonyára érdekelni fogja e rege, mit a néphagyomány e helyhez fűzött. Élt e vidéken két gőgös, elbizakodott, részlelkü testvér, kik nem csak a közel és távol környék lakóinak, hanem legfőképpen egymásnak voltak halálos ellenségeik. Minden alkalmat felhasználtak, hogy vérig boszantsák egymást, sőt legédesebb álmaik voltak, ha a másiknak a bosszú könyeit sajtolhatták kőszeméből. Valóságos díszpéldányai voltak a testvéri szeretetnek, mintha csak a tizenkilenczedik század szülöttei lettek volna. Természetesen nem férhettek meg egy várban, hanem mindkettő külön építtetett magának szebbet, fényesebbet, büszkébbet, mint a más. Ha egyik bevégezte a homlokzaton kiszökellő tornyot, a másik okvetlen kettőt rakatott helyébe. Ha az egyik négy szögletbástyát épített, a másik már nyolcat, ha erős védfalakkal kerítette várát, a másik már olyan magasra huzatta, hogy nyakfájást kapott, ha udvaráról az ég titokzatos fényében akart gyönyörködni, s mindez csupa őszinte testvéri szeretetből ! Egyszer aztán arra ébredtek, hogy fogyatékán van a kimeríthetlennek hitt anyag. Már bevégezték az építést, elrabolták egymás kedvesét, elvagdalták egymás lovainak lábikráit, elhajtották jobbágyaikat, felégették erdeiket, s összerombolták egymásnak a várba vezető utakat stb. Midőn a legkívánatosabb időben egy idegen úr vetődött e tájra, kinek oly hatalmas négyes fogata volt, milyenről e kedves testvérek még álmodni sem mertek volna. Az idegen az ifjabbikhoz, a „Büdös“ béreztetőjén épített várba szállott meg. A házi ur szemet vetett az ezüst és aranynyal gazdagon felezsezomázott fogatra, s mesés árakat ígért érette, mert ördögi lelkében megfogamzott az eszme, hogy ezzel bátyjának talán örökre elűzi nyugalmát. De az idegen mit sem akart tudni a vásárról. Végre borozás közben koczkázni kezdettek, az idegen folyton vesztett, s végre a fogat is a „koczká“-ra került, s onnan a házigazda ördögi kezébe. Alig is várta felvirradni a másnapot, amikoron nagy csengésen, szemkápráztató fénynyel behajtatott a bátyja udvarába- Az majd megpukkant mérgében. „Azért is különb lesz nekem !“ — kiáltott fel magán kívül. „Különb ? — kötekedők az ifjabb — azt nem találsz a föld kerekén.“ „De találok, fogadjunk !“ — „Áll az alku, összes birtokomat reá.“ „Jól van összes birtokomat — ordított az öregebb — vagy különb fogattal jövök, vagy meg ne lássam a napvilágot!“ (Vege kov.)