Mérleg, 1981 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Iktatják, számolják, stemplizik, nyálazzák Szüntessük meg az ebédjegyeket Ф Sokba kerül, fölösleges Ф Akárcsak a benzinjegyek Ф Megszívlelendő javaslat 1980 egyik nagy jelentőségű rendelete megorozta álmunk valóraváltását: megszűnt a benzinjegy. Ezentúl jó már jegy helyett a magyar forint is. Ezzel az észszerű megoldással kevesebb lett az adminisztráció, és a jegyeknek mintegy 20 millió forint előállítási (fölösleges) költségét megtakarítjuk. A munkahelyek előfizetéses menüit, s a Keletpesti Vendéglátó Vállalat 5 és 10 forintos ebéd-hozzájárulását azonban továbbra is jeggyel „rója le” a sok munkahely. Pedig ez is kár, csak nem a benzinért, hanem a (konyha) gőzért. Szerte az országban, kis- és nagykereskedelmi vállalatoknál, intézményeknél és hivataloknál, szerveknél és ÁFÉSZ-eknél továbbra is érvényben marad — az előfizetéses jegyrendszer. A jegyet elő kell állítani a kecskeméti, békéscsabai, gyomai, szegedi, debreceni, pécsi és budapesti nyomdákban, azokat sorszámozza az adminisztrátor vagy az irodai pénztáros, névsort fektet fel róluk, ki mennyit, heti hány napra igényelt, mennyi személyenként és együtt a vállalati hozzájárulás, a pénztároska az összeget beszedi a dolgozóktól, majd lejelenti az üzemi étkezdének, hány jegy kelt el, hány adagra főzzenek. A kis tégla alakú jegykockák útja még tovább vezet, mert a dolgozó leadja a számára szigorúan kijelölt étteremben, az étteremvezető összegyűjti ezeket és tablóján jóváírja. Az ellenőr esetenként ellenőriz, a számvitel pedig lekönyveli. Mindez megoldásra várna az új esztendőben, mert az amúgy is magas adminisztrációs létszám emiatt is magas marad, akik ráadásul kezüket-lábukat majd „elhányják”, annyi a rájuk szakadt értelmetlen munka, amire csak ráfizet az ország. Megszüntettük a kárt a benzinjegynél, szüntessük meg itt is. Hogyan? Úgy, hogy amit a dolgozók százezrei szerte az országban a vállalati pénztáraknál előfizetéses ebédjegyükért befizetnek, azt az étteremben fizessék a felszolgálónak. Igaz, a dolgozó így többet fizetne, mert a vállalati hozzájárulás még nincs a kezében. Hát legyen a kezében. Fizesse ki nyugodtan a vállalat minden dolgozójának jó magyar forintban. Mi történik, ha a dolgozó nem éhes és nem megy el az étterembe (mondjuk szabadságon, kiküldetésben, iskolán stb. van)? Akkor ott adja le a hozzájárulást forintban, ahol akarja. Nem túróscsuszát ebédel, hanem sóskiflit szódavízzel. (Vagy éppen finomabbat és bőségesebbet, mint az előfizetéses menü.) Ott, ahol akar. Az adminisztrátorok pedig így nem készítenek majd kimutatásokat az igénybe vett étkezésekről, a vállalati étkezési hozzájárulásról; szerepeltessék a hozzájárulást egyszerűen a bérjegyzék egyik üres oszlopában (a ledolgozott munkanapok száma szorozva a hozzájárulás öszszegével, ami bérfizetéskor kerüljön kifizetésre. Előre hallom: a jegyrendszerrel biztosítják, hogy a dolgozó a munkavégzéshez szükséges tápanyagot magához vegye. Node tessék megfigyelni: sokunknak hiába van jegyünk, nem ebédelünk meg, mert a jegyet eladjuk előtte való nap. Kiküldetés esetén még kínálgatjuk is a jegyet, hogy az így, kerülőúton végre zsebünkbe kerülő árut — a hozzájárulással együtt — majd Olaszliszkán vagy Hajdúnánáson ebédünkért odaadjuk a pincérnek. A Keletpesti Vendéglátó Vállalat csak félútig ment el az észszerűtlenséggel. Az éttermeiben szerte Budapesten étkezők á la carte-osan választanak, s amikor a pénztárnál például 23,80-at fizet a dolgozó, akkor bukszájából letesz melléje egy 5 forintos keletpestis ebédhozzájárulás jegyet, amelynek előállítási, adminisztrációs, kinyálazási, lestemplizési, összeszedési, jóváírási, leírási, ellenőrzési stb. költsége nem kevesebb az október 1-e előtti benzin jegyének. Nem megtenné a jegy helyett egy szép, fényesen csillogó 5 forintos, aminek költségét már leróttuk a pénzverdében? Ennek az is előnye lenne, hogy míg a jegyet csak Budapesten lehet beváltani, az 5 forintost szerte az országban elfogadják. S hogy mennyire nem biztosítja a jegyrendszer, hogy a dolgozó az ebédet elfogyassza, annak bizonyítására álljon itt saját vallomásom: nemrég havonta 22 darab 5 forintos hozzájárulásos, jegyet kaptam vállalatomnál, s azt egy összegben 2—3 grillcsirkére költöttem. (Tehettem!?) Természetesen, ha jegy helyett pénzzel fizetjük ki az előfizetéses ebédünket, akkor az éttermek, vendéglátó egységek elszámolási módján is változtatni kell. Mert rendkívüli dolog lesz, hogy az egységvezető nem jegyekkel számol majd el a központnak, hanem pénzzel. Viszont nem annyi előfizetéses menüt főz majd, amennyit a központ neki lejelentett, hanem bőségesebben, az á la carte-ossal egyszintű minőségben, így aztán majd fel is erősödik a „gyengébb” nyersanyagértékű előfizetéses menü. Olvasom, hogy a benzinjegyek eltörlésével évente mintegy 20 millió forintot takarít meg az ország, ráadásul a visszaéléseket is megszüntetik, össze lehet vetni az ebédjegyet a benzinjegygyel. Ez is jegy, az is jegy, s milliókba kerül. Ahogy a forinttal fizetett benzinnel már nem lehet visszaélni, úgy nem lehet a forinttal fizetett előfizetéses menüvel. Duplázzuk meg a 20 millió megtakarítást, töröljük el az előfizetéses jegyrendszert. Dénes Géza Halálozás Lányi László, lapunk alapító tagja, állandó tudósítónk, életének 81. évében elhunyt. Szeretett munkatársunk összekötő volt szakszervezetünk és a belkereskedelmi vállalatok között. Számtalan írásában tudósított az eredményekről, gondokról. Mély emberi és szakmai tapasztalata birtokában nagy következetességgel szolgálta mozgalmunk társadalmi, politikai törekvéseit. Emlékét megőrizzük.• Budai Pál üzletvezető, az Északpesti Vendéglátó Vállalat dolgozója életének 52 évében, 1980. december 21-én elhunyt. Szakmai hozzáértését, szorgalmát, igaz emberségét, példaképül emlékezetünkben megőrizzük. Temetése nagy részvét mellett, 1981. január 9-én volt a rákospalotai temetőben. 3 Az új KV-tag véleménye: Ismét: rangot a szakmának! Beszélgetés a kongresszusi határozatok megvalósításáról Péczeli Piroskával, a központi vezetőség és az elnökség újonnan megválasztott tagjával Szakszervezetünk XXXIII. kongresszusán sok szó esett a kereskedelmi dolgozók munkahelyi közérzetét alapvetően meghatározó munkakörülményekről és szociális ellátottságról, a kereseti lehetőségekről és számos más olyan problémáról, melyekkel szinte naponta szembetalálkozunk az üzletekben. Sokat foglalkozik — ilyen vagy olyan megközelítésben — az országos sajtó, valamint a rádió és a televízió ezekkel a kérdésekkel, hiszen a kereskedelmi dolgozók helyzete nem egy szakma szoros magánügye, mert a vásárlók közvetlenül érzik és tapasztalják az üzlet hangulatán, a pult mögött állók munkáján, hogy az eladók, pénztárosok és a vezetők, elégedetten, kellő harmóniában és megfelelő adottságok mellett dolgoznak-e. A téma tehát, mondhatni, örökzöld. S ezt tapasztaltam akkor is, amikor felkerestem Péczeli Piroskát a Garay téri Közért üzletben, hogy megkérdezzem, mikor volna alkalmas számára, hogy elbeszélgessünk a szakma jelenlegi helyzetéről és a kongresszusi határozatok megvalósításának lehetőségéről. Péczeli Piroska, amint beléptem az üzletbe, éppen a pult mögött dolgozott — egyébként üzletvezető-helyettes, de munkakörét tekintve inkább nevezhető „fregolinak”, hiszen mindig ott található, ahol éppen a szükség úgy kívánja, a pult mögött, a pénztárban vagy az áruátvételnél — felvágottat szeletelt, kenyeret mért, s mivel a vásárlók minden igyekezete ellenére egyre inkább sokasodtak, mosolyogva válaszolta: — Hát, most sajnos lehetetlen ... — Ezt megértem... (Azt hiszem, ki is vívtam volna a vásárlók méltó haragját, ha beszélgetés ürügyén elhívom a pult mögül.) — Talán holnap tízkor. Tizenegykor kezdek. keresünk egy viszonylag nyugodt zugot, ahol addig beszélgethetünk... — válaszolta végül is mosolyogva, miközben szinte szünet nélkül számolt, kiszolgált, s minden vevőhöz volt egy-egy kedves szava. Másnap kacskaringós lépcsőn vezetett a galériára, ahol ládák, rekeszek és különböző kartontornyok tövében egy-egy újságpapírral leterített hokedlire telepedve kezdtük az ismerkedést. — Szakszervezetünk múlt évi kongresszusán választották a központi vezetőség és az elnökség tagjai közé. Mielőtt azonban azt kérdezném, hogy mit jelent ez egy fiatal kereskedelmi dolgozó számára, menjünk egy kissé vissza az időben, a kiindulóponthoz. Hogyan és miért választotta ezt a szakmát? — Kezdjük talán a tényszerű adatokkal. 1963-ban szabadultam a Csemege Vállalatnál, s ottis dolgoztam aztán nyolc évig. Ezután kerültem a Belvárosi Közért Vállalathoz, s tizenegy éve itt vagyok ebben az üzletben a Garay téren. Hogy miért lettem kereskedő? Mert szeretem az embereket, szeretek velük foglalkozni, szeretem megismerni őket, a magatartásformáikon keresztül az érzelem- és gondolatvilágukat, az indulataikat, szeretem a különcségeiket csakúgy, mint az erényeiket. — Tizenegy év egy üzletben nem kevés idő. S különösen egy ilyen boltban, melynek a közönsége, itt az egykori Csikágónak nevezett városrészben ugyancsak vegyes .. . — Itt valóban sokféle ember megfordul, de mindenkivel meg kell és meg lehet találni a megfelelő hangot. Itt valóban volt alkalmam megismerni az élet sűrűjét különböző sorsokon keresztül. Mi tagadás, volt sok lehangoló élményben is részem, de számtalan kellemes pillanatot is szereztek már a vásárlóim. Sokat, közülük, gyerekeket csakúgy, mint öregeket név szerint ismerek, tudom milyen bánat vagy öröm érte őket a közelmúltban, milyen családi események elé néznek, milyenek az igényeik, mit tudnak vagy mit szeretnének vásárolni... — Mióta szakszervezeti tisztségviselő? — Tizenkét éve vagyok bizalmi és természetesen maradok továbbra is attól függetlenül, hogy központi vezetőségi tag lettem. — Így kettős a felelősség ... — A felelősség nem a különböző tisztségektől vagy megbízatásoktól függ. Nekem akkor is volt felelősségérzetem, amikor nem voltam tisztségviselő. Ez egyéni alkat kérdése. — Mit ért felelősség alatt? — Hogy szüntelenül ellenőrizzem a magam munkáját és segítsem a többiekét A felelősséghez egyébként szorosan hozzátartozik az önállóság kérdése is, mert csak felelősséget vállaló ember tud önállóan dolgozni. Az önállóság pedig rendkívül fontos, hiszen csak önállóan gondolkodó és cselekvő ember tud mindig és gyorsan alkalmazkodni egy-egy bolt változó forgalmához, s lehetőségeihez és adottságaihoz ... Tovább folytatva azonban ezt a gondolatsort, csak olyan üzletekben lehetnek ilyen önállóan cselekvő és gondolkozó dolgozók, ahol ezt lehetővé teszi a munkahelyi demokrácia. Sőt, nemcsak lehetővé teszi, hanem a vezetők el is várják a beosztottjaiktól. — Ezt a bizonyos felelősségérzetet és önállóságot nem befolyásolja a differenciált bérezés? — Feltétlenül, hiszen mindenkit ösztönöz, ha a szorgalmasabb munkája eredményeként többet talál a borítékban, s a visszatartott jutalék igazságos, differenciált elosztása jelentős mértékben segíti a jó munkahelyi légkör kialakulását is. — Milyennek ítéli meg a nők és a fiatalok helyzetét, megbecsülését a kereskedelemben? — Ha csak a saját vállalatunkat veszem például, óriási előnynek tartom, hogy van óvodánk, s a női dolgozók beosztásánál figyelembe veszik az üzletekben, hogy mikor zár az óvoda. A szabadságok kiadásánál, az üdülőjegyek szétosztásánál is előnyben vannak a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelő anyák. S minden segítséget és támogatást megkapnak a fiatalok is, hogy módjuk legyen továbbtanulásra és családalapításra. Mégis vannak, akik eléggé borúsan ítélik meg az utánpótlás kérdését és elmarasztalják a fiatalokat. Szerintem ez nem helyes, mert a fiatalok általában mindig olyanok, amilyennek neveljük őket. — Az általános és leggyakrabban felvetett problémák közé tartozik a munkakörülmények kérdése. Ez az üzlet is például a forgalmához viszonyítva aránytalanul szűk és zsúfolt, kényelmetlen a vásárlóknak és eladóknak egyaránt. — Egyelőre tudomásul kell venni, hogy ilyen üzletek is vannak, mert szükségesek az ellátás szempontjából. Szűkös és zsúfolt, az igaz, mert már régen kinőtte magát. De ilyen üzletben is lehet jó munkahelyi közérzete az embernek, ha szereti a munkáját és jó közösséget alakít ki maga körül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell feltétlenül javítani a kereskedelmi dolgozók munkakörülményein, sőt feltétlenül szükséges. — A véleménye szerint melyek a legsarkalatosabb feltételei a kongreszszusi határozatok megvalósításának? — Elsősorban a munkahelyi demokrácia kiszélesítése, a dolgozók véleményének meghallgatása, a rendszeres információáramlás, a tájékoztatás, a munkaköri kötelességeken túli vállalások teljesítése, az iparral való jobb kapcsolat kialakítása és mindezekből adódóan, ismét rangot szerezni ennek az egykor valóban tisztelt és megbecsült szakmának. Ágh Tihamér Két kép a KPVDSZ XXXIII. kongresszusáról Benke Valéria, az MSZMP PB tagja beszélget dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszterrel, Adam Ghertinisannal, a Nemzetközi Szövetség főtitkárával és dr. Szirmai Jenővel (háttal), az OTP vezérigazgatójával Dr. Szlamenicky István, a SZOVOSZ elnöke és dr. Kovács Gyula, a Budapesti Tanács V. B. kereskedelmi főosztályának vezetője