Mérleg, 1977 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1977 / 1. szám
nos jellegű (és nem specifikus) reakciója a különböző külső megterhelésekre. Helyét azonban nemcsak a sztressznek a fiziológiája és biokémiája izgatta, hanem megkísérelte természettudományi tapasztalatait filozófiailag is általánosítani. Erről a törekvéséről tanúskodik az interjú következő részlete: Selye: „A legnagyobb tisztelettel viseltetem a molekuláris biológia iránt. De az orvosnak nem szabad sohasem az ember egészéről megfeledkeznie. Az ember ugyanis nem részeinek az összege. Egy vasatom a vörös vérfestékemben nem pontosan ugyanolyan, mint a kalapácsban. Albert Einsteint egyszer megkérdezték: „Ha Beethoven ötödik szimfóniáját matematikai egyenletekben akarja kifejezni, a dobhártyára ható légnyomás függvénygörbéivel, akkor ezt persze meg lehet tenni, de ez már nem Beethoven ötödik szimfóniája. Amikor a szupramolekuláris biológiáról szóló könyvemet írtam, akkor felhívtam Szent- Györgyi Albertet, akit már harminc éve ismerek. Ő a kvantumbiológiáról írt könyvet, tehát a molekuláris biológiánál egy fokkal mélyebb rétegről. Ez csodálatos könyv, de nem az én esetem. Nem mondom, hogy hamis. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindig szükség lesz összegező gondolkodókra is. Könyvemben éppen azt mutattam meg, hogy hova vezet az elektronmikroszkópban vagy kémiai úton történő felbontás, az organizmusnak egyre kisebb részekre való bontása. Nos, telefonon megkérdeztem Szent-Györgyit: ›Albert, ha könyvet írok ellened, hajlandó lennél bevezetést írni hozzá?› Rögtön azt felelte: ›A legnagyobb örömmel.› Így a könyv első része a bevezetés, és ebben írta Szent-Györgyi: ›Ha sokat analizálod az életet, ha eléggé szétvágod és felboncolod, akkor valahol eltűnik az élet.“ Az interjú végén Selye az etikai kérdésekhez is hozzászólt, és többek között így fejtette ki altruista-egoista életfilozófiáját: „Én mindig egoista voltam, és mivel a monarchiában a bencések neveltek, sokat szenvedtem emiatt. Mindig azt mondták nekem a szerzetestanárok, hogy Isten megkívánja tőlünk az altruizmust. És én tényleg elfogadtam, hogy altruistává kell lennem, de erre mégsem voltam képes, így gondolkoztam: Hogyan is lehetséges az, hogy az egész természet egoista? A nagy hal megeszi a kis halat, és ezért nem lehet megfenyíteni, hiszen nem ő tette magát ilyenné, hanem egyszerűen ilyen.