Mészárosok és Hentesek Lapja, 1910. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1910-07-01 / 26. szám

XVIII. évfolyam. Budapest, 1910. julius 1. 26. szám. MÉSZÁROSOK ÉS HENTESEK LAPJA HÚSIPARI, ZSIRADÉK- ÉS ÁLLATKERESKEDELMI, ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZAKLAP A HUSIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI MÉSZÁROS-IPARTESTÜLET, A BUDAPESTI HENTES - IPARTESTÜLET, A MÉSZÁROSOK MELLÉKTERMÉNY-ÉRTÉKESÍTŐ EGYESÜLÉSE, A BUDAPESTI HENTESEK MELLÉKTERMÉNY-É­RT­ÉKESÍTŐ SZÖVET­KEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK FAGGYÚ ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, A BUDAPESTI MÉSZÁROSOK BŐRÉRTÉKESÍTŐ SZÖVET­KEZETE, A MAGYAR MÉSZÁROSOK "TÁRSASÁGA, VALAMINT A VIDÉKI MÉSZÁROS ÉS HENTES SZAKIPARTÁRSULATOK ÉS IPAR­­TESTÜLETI SZAKOSZTÁLYOK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ár: az Állatkereskedelmi Újsággal, Az Asszony Lapjával és a Húsipari és Állatforgalmi Évkönyvvel együtt egész évre 18 korona, félévre 8 korona. Alapította: SAS ÁRMIN Felelős szerkesztő : KOMÁROMI SÁNDOR Társszerkesztő : RÓNA LAJOS VII. ker., Dohány­ utca 74. szám Hirdetések milliméterszámítással díjszabás szerint. TELEFON: 635 Bármely közleményünket csak a forrás teljes megnevezésével engedjük meg lenyomatni. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Közélelmezési intézmények. A fővárosnak régen megvan a maga közélelmezési programmja. Nem az a programm, ami kitalálná a nyitját, miképpen kell a drágaságot megszüntetni s az erre szük­séges intézkedések vagy intézmények megteremtésének mars­rutáját írná elő, hanem az, amely arról beszél, mi mindent volna jó építeni, ha arra pénz lenne. Ez a programm, mond­hatni, apáról fiúra száll és programm — anélkül hogy programm volna. Csak leltári tárgy, amit a közélelmezési ügyosztálynak egymást sűrűn váltogató tanácsnokai átvesznek az elődtől, átadnak az utódnak és, bár programm, programírónak *­7.ért nem mondható, mert senki sem tudja, mi következzék előbb, mi következzék utóbb, minek a szükségessége mikor állott be, kielégítése mikor vált halaszthatlanná és hiánya mióta gyakorolja, vagy mikor kezdi gyakorolni hátrányos befolyását a közélelmezésre ? Ez a programm rendszerint csöndes álmát alussza, melyben, mint a közelmúltban láttuk, még akkor sem zavarják, ha tanácsnok­változás van. Nyugalmát csak akkor szakítják meg, ha a főváros nagy kölcsönöket készül fölvenni. Ilyenkor előkeresik a poros leltári aktákat és kiírják belőlük, hogy ez meg ez kellene. Központi vásárcsarnok-kibővítés — legfőképpen ez — kerületi vásárcsarnokok, befektetések a marhaközvágóhídon és befektetések a sertésközvágóhídon Nagy summák röpködnek ilyenkor a papiroson. E summák jók arra, hogy a felveendő kölcsön méreteinek szükséges voltát vagy növelését igazolják. Mikor azonban a fölvett kölcsönökből csak egy pörkölő berendezés kísérletére vagy egy vásártéri mázsára szükséges a fedezet, akkor kisül, hogy ezt a költségvetésbe is elfeledték beállítani, így zengnek-lengnek a főváros közélelmezési intézményei hosszú idők óta, de több mint egy évtizedre. A főváros lakossága megkétszereződhetik, megháromszorozódhatik, emel­kedhetnek a köztisztasági, közegészségügyi igények; fejlőd­hetik a tudomány; tornyosulhatnak a szociális követelmények, mindez ki nem mozdítja helyéből azt a megcsontosodott fővárosi fölfogást, hogy minden előbbre való, mint a fővárosi közélelmezési intézmények fejlesztése, modernné tétele. Vagy ha megmozdítja is, hát a legkevésbbé gyümölcsöző befekte­tések iránt — mint a központi vásárcsarnok kibővítése volna — nagy a lelkesedés. Ebben is nem annyira a nagy fogyasztó közönség általános érdeke, mint inkább egyes városi atyáké a mozgató erő. Hogy a marhaközvágóhídon egymás hegyén-hátán dol­goznak az emberek; hogy berendezései hiányosságainál fogva nyomorékká „emelik“ magukat a munkások; hogy a mesterséges hűtő hiányából nagy húsértékek mennek tönkre és közegész­ségügyi, közélelmezési veszedelmek csüngenek a levegőben; hogy a trágyakezelés primitív volta mellett a „borjúvásár­­csarnok“ elhelyezése a benne megforduló felek egészségét veszélyezteti; hogy a marhavásártér kőistállóinak elégtelensége, a favázas berendezések állategészségügyi bajok okozásával mérheti.gazdasági károk előidézői ’.'hetnek; hogy a vásári felek ügyleteinek lebonyolítására drága pénzen is csak vagy egérlyukak, vagy csúr és köszvény szerezhetők; hogy a hús­­forgalom egy részének lebonyolítását — a vásárra alkalmas helyiségek hiányában — csak mint tilos üzelmet lehet folytatni; hogy a sertésközvágóhídon a köteles ipari munkát a beren­dezések hiányossága miatt gazdaságosan elvégezni nem lehet; hogy az itt előállított áru értéke a pörkölés lehetetlensége és a pincék nélkülözése miatt devalválódik; hogy a szakipari munka a maga méretei és igényei szerint nem folytatható, tehát az iparág régi pozícióit sem tarthatja meg, nem hogy újakat szerezhetne; hogy télen a vágócsarnokokban a szellőz­­tetők beszerelésének késése miatt életveszélyes a munka; hogy a nehezen járó nehéz állatok a szállító-berendezések nélkülözése okából gazdasági károk okozói, hogy a konzum­­vásár új fafölszerelései állategészségügyi bajok előidézői lehet­nek és még sok minden más függő bajra és veszedelemre, amit így egy szuszra szinte el sem lehet mondani, senki sem gondol. Pedig a hasvizsgálat tárgyában kelt 54.300/1908. F. M. rendelet 1. §-a mindjárt avval kezdi a mondani­valóját, hogy „minden kis- és nagyközség köteles közvágó­­hidat építeni és fenntartani, ha a közfogyasztás céljából a levágott állatok után szedhető vágóhídi díjakból be­folyó jövedelem a közvágóhíd felállítására fordítandó összeg törlesztéses fedezésére és a közvágóhíd üzemben tartására elégségesnek mutatkozik­. Tehát még a kis- és nagyközségek is, nemcsak az ország székesfővárosa! Közvágóhídjai, igaz, vannak a fővárosnak, de hát a cél nem egyedül az, hogy közvágóhíd legyen, hanem az, hogy rendeltetésének és hiva­tásának, ha már igénybevétele kényszerű kötelesség, meg is

Next