Magyar Élet, 1943. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-13 / 182. szám

4 Hová tűnt el Petőfi Sándor? Július 31-én volt 94 éve, hogy Petőfi Sándort utoljára látták a segesvári csatában. Az évforduló alkalmával ismét szárnyra kelt az a sok találgatás, amely eltűnésével kapcsolatban keletkezett. A fehéregyházi Kövesdomb Hová temették Petőfit? — Ez a kérdés foglalkoztatta sokáig a szakköröket és a közvéleményt. — Lengyel József székelykeresztúri orvos látta Petőfi elestét. A csata végén a költő, aki egyszerű polgári ruhában volt, egy kukoricáé felé menekült Lovaskozákok üldözték. Mielőtt elrejtőzhetett volna, megölték. Másnap báró Heydte else íteltette a harctér halottat. Az egyik teremben Petőfit vélte felismerni. A közös katonasír a fejéregyházi határban van. A közelében patak folydogál. A székely nép nagy tiszteletben tartja. Ha elhaladnak mellette, leveszik kalapjukat és néhány göröngyöt, követ vetnek rá emlékezetül. Az így keletkező halom már hatalmas emelkedés lenne, ha időnként el nem egyengetnék. A fejnélküíiholttest A költő tetemét egyik szem fájni sem ismerte fel biztosan. Ennek oka az, hogy a holttest fejét a monda szerint a csata után levágták. , Reichenberg Bernhardt osztrák katonaorvos a harcteret járva, egy magános halottra talált. A lovak, szekerek, ágyuk összetiporták, csak a fej maradt csodálatos épségben. Az orvos Petőfire vélt ismerni. Leoperálta a fejét a szétroncsolt törzsről. — Emlékül magával vitte. Otthon kipreparálta s lakásán rejtegette. Családjának megtiltotta, hogy bárki előtt említsék, mert nem akart politikai bonyodalmakba keveredni. Az 1800-as években a Petőfi felkutatására irányuló mozgalom újabb lendületet vett. Az orvos félt, hogy rájönnek a koponya titkára, ezért a balázsfalvi gimnáziumnak adományozta, de nem mondta meg, hogy kié. 1901. november 16-án Reichenberg unokája nyilvánosságra hozta a koponyáról a családban élő hagyományt. Wlaszics Gyula kultuszminiszter a koponyát azonnal őrizet alá vétette és felhozatta Budapestre. Jókai Mór, mint Petőfi egyik legjobb barátja, továbbá dr. Török Aurél, Semayer Vikibáld és dr. Izsai József tüzetes vizsgálat alá vették. Megállapították, hogy a koponya nem a költőé. Ki tudja, kié volt és milyen körülmények között került az orvosihoz, aki ezt a mesét koholta róla a történet, melyet Boldizsár Dénes kackói tanító írt meg a „Székely-Udvarhely" c. újság 1898. május 1-i számában. Elbeszéli, hogy részt vett a boszniai hadjáratban. A Focsa és Gorázda közötti frontszakaszon meg kellett szállniuk a Vebro-Burdo nevű hegyet. Az erdőségben egy gerendaházra talált. Az ajtó előtt sovány, ősz férfi ült- Kérdéseikre magyarul válaszolt. Elmondotta, hogy Bem apó katonája volt. Súlyosan megsebesült a segesvári csatában. Felgyógyulásáig egy székely családnál rejtőzöt Aztán elbujdosott az osztrákok bosszúja elől. Mikor elváltak, egy imakönyvet adott át Boldizsárnak. — Imádkozz, fiam, a testben és lélekben megtört Petőfi Sándoréi!! — mondotta és könnyek lepték el a szemét. Orosz fogságban A tanító boszniai élményét csak tizenöt, év múlva hozta nyilvánosságra, mert az egészet az öregember képzelődésének gondolta. A szájhagyomány egy másik okozta szerint Petőfi sebesülten Oroszországba került, Szibériába vitték. Aóoribányákton munkás, majd felügyelő lett. Egy alkalommal a cár a szibériai bányavidéken járt. Hallott arról, hogy egy magyar fogoly dolgozik itt, aki nagyon szép költeményeket ír. Magához hivatta. Meghallgatta verseit. Tetszése jeléül visszaadta szabadságát és úti pénzzel látta el. A költő eltávozott, de arról nincs tudomásunk, hogy hazájába visszatért volna. Eltűnt az orosz szteppéken, mint azok a magyar fiúk, akik a most dúló háborúból nem jönnek haza soha sem. Sok év telt el a segesvári csata silán, míg a közvélemény megnyugodott Petőfi elestében. — Olyan halált halt, amilyet költeményeiben mindig kívánt magának. A harcmezőn eselt el. Csillag lett, és helyet foglalt a Hadak Útján... Bánkuti Gábor. A Velro remetéje Sokáig azt hitték, hogy Petőfi nem halt, meg a segesváriikon. Egy verebélyesi székely azt mesélte, hogy a csata után sebesült honvédet talált kertjében, aki magát Petőfinek mondotta. Elrejtették a szénapadláson. Ápolták, míg fel neon gyógyult. Akkor parasztruháiba öltöztették és átvezették a határon. Az esetnek szinte folytatása, wi MAGZAK ÉLET Péntek, 1941. augusztus 18. Goethe és az idegessé. A német költőfejedelemnek egész életén át küzdenie kellett a, idegesség ellen és ez a nagy harc olyan meglátásokat és módszereket alakított ki benne, amelyek a hnd időkben különösen megérdemlik a figyelmet. Amint egyszer valaki azzal a ■kéréssel fordult hozzá, hogy ajánjon neki orvosságot melankolikus hipochondriás lehangoltságára, Goethe azzal válaszolt, hogy mások példájával is megerősített tapasztott faj szerint az ilyen sötét, önkíntó lelkiállapotban csak a természet szemlélete és az emberen kívül álló világ eseményei iránt őszinte érdeklődés sozhatja meg a gyógyulását, mert a lelki erőnek valóságos természetes jelenségekre való irányítása lassankint világosságot és kellemes feszültséget teremt a lélekben. Goethe idegességének egyik legfeltűnőbb jele az időjárási változásokkal szemben való érzékenysége volt. Alacsony légnyomásnál mindig kedvetlen volt és csak ereje teljes megfeszítésével tudta magát munkára kényszeríteni. Strassburgben eltöltött éveiről maga mondja életrajzában: „Az erős hang már kellemetlen érzést okozott, beteges jelenségek utálatot keltettek bennem, különösen pedig a szédülés aggasztott, mely valahányszor csak valamely pontról lepillantottam, mindig erőt vett rajtam.” A hogy érzékenységét valami Roppen legyőzze, Goethe különböző edzési módszerekhez folyamodott, Lipcsei évei alatt megszokta, hogy gyakran fúródjék hideg vízben, kemény derékaljon aludt és csak könnyű takarókat használt. Strassburgban azzal próbálta érzékenységét legyűrni, hogy szándékosan tette ki magát kellemetlen benyomásoknak. Így például egyijedt fáklya smenet alkalmával a dobogók mellett haladt, akik „hatalmas zenebonájukkal szinte az ember szívét is kiugrasztották kebléből”. Hogy a csúnya látványokhoz hozzászoktassa magát, rendszeresen látogatta az anatómiai előadásokat. Szédülését úgy gyógyította, hogy a templomtorony tetejéről korlátnélkül tekintette le. Babonás félénkségéről éjjeli temetőlátogatásokkal igyekezett magát leszoktatni. Friderikától való elválása után gyalogos vándorlásokban, lovaglásban és korcsolyázásban keresett ,izgatottságára és lelkiismeretfurda- lására orvosságot. •Az a kiegyensúlyozott, szinte közmondássá vált „olympiai nyugalom”, mely az érett korú Goethét jellemezte, ezek szerint tehát korántsem volt természetes örökség, hanem kemény munkával, megszerzett lelki kincs, melyet kellő akaraterővel mindenki meg tud szerezni magának. .(MN) Újra megállapították a Budapest, augusztus 12 A közellátásügyi miniszter újra szabályozta a tüzelőanyagok fuvardíját. A rendelet értelmében, ha a megbízó legalább egy teljes munkanapra (nyolc órára) veszi igénybe a fuvarozást lebonyolító tehergépkocsit, vagy ha a fuvarozás teljes rakománnyal történik (az úgynevezett osztott fuvar esetén legfeljebb két külön vevőhöz történő szállítással), stb., a* »Vonnál vagy ennél nagyobb teherbírású gépkocsival történő szállításnál 100 kilogram tüzelőanyagok fuvardíját Diónként 1 60, kisebb gépkocsival történő szállításnál 1.80 pengő a fuvardíj. Ha a megbízó a tehergépkocsinak teljes munkanapon át történő foglalkoztatását nem biztosítja, vagy ha a fuvarozás egy címre történik, a fuvardíj 100 kilogrammonként 2.30 pengő. Az itt megállapított fuvardíjakhoz pótdíjak számíthatók fel. Magaslati pótdíj 50 fillér, hegyvidéki pótdíj egy pengő, távolsági pótdíj 30—50 fillér, hópótdíj 50 fillér 100 kilogrammonként. Miskolc is szobakérült a treptaceni nyári egyetemen. Éspedig egészen különös Tormábaft: Miskora igényt tart valaki. Az előadás a londoni emigránsok Magyarország elleni harcáról szólt, többek között Benes lázas diplomáciai tevékenységéről is. Benes ezek szerint a Bécsben Magyarországnak visszaítélt Felvidéken túl újabb igényeket jelentett be és mint a Londonban megjelenő Novo Ceskoslovensko bizonyítja, a cseh köztársaság részére követeli az egész Mátravidéket Miskolccal, a vác-győri vonalat és a Dunaminon egy cseh-jugoszláv korridort Sopronnal és Péccsel. Nem hiába evés közben jön meg az étvágy. Benesnek is alaposan meghatványozódtak a kívánságai az utóbbi időben Magyarországgal szemben. A Mr, bármennyire is megdöbbentő, éppen azért, mert a vágyak fantasztikus mesevilágában született, mint gyakorlati valóság mindaddig elképzelhetetlen, amíg a magyar fegyvert foghat a kezében. A hír annyira a cseh vágyak tündérvilágába tartozik, hogy nem is érdemes megemlíteni, mit kereshetnének a csehek Miskolcon, Sopronban, Pécsett, a Mátrában és a többi vágyott területen, ahol nemcsak egyetlen cseh sem akad, még mutatóban sem, de még tótot sem lehet találni nagyítóval sem. Azért valamit mégis tanulni lehet, valamire jó felemlíteni a benesi vágyakat. Arra, hogy mindazok lehiggadjanak kissé, akik könnyelmű naivitással feltételezik, hogy a bevasi Csehszlovákia tűrné akár csak a trianoni határokat is. Benes vágyait már az első világháborúban is kicsit túlzónak, kicsit álomszerűnek tartottuk. Nem is igen törődtünk vele s amikor a vágy gyakorlati megvalósítására került sor, megdöbbenten álltunk a szörnyű csonkítás fölött a tehetetlen kérdéssel: ki, hitte volna? Ma sem hisszük, hogy az újabb benesi fantazmagória valaha is valóra válik, hogy Benes szerephez jut Középeuró- pában, arra mégis jó tanulság, hogy elhigyjük végre: Benessel mi nem bírjuk a versenyt Londonban. Ha Benes ekkora kívánságokkal jön elő, bár maga is jól tudja, hogy teljes egészében teljesíthetetlen, de azt is jól tudja, hogy a kívánságból még akkor is rózsaszín valóság lenne, ha valamit az angolok lealkudnának belőle. Az sem hagyandó figyelmen kívül, hogy mindezek a benesi kívánságok aligha láthattak volna a londoín sajtóban napvilágot, ha az angol felelős tényezők a bellcül abszurdumot tárgyalási alapul máris el nem fogadták volna. Különösen azoknak érdemes mindezt agyukba vésni, akik könnyelmű optimizmussal ma is hiszik, hogy Angliával esetleg mi meg tudnánk egyezni... Hát igen, de csak így... Hirdessen a Magyar Élet!