Miskolc, 1878 (3. évfolyam, 5-96. szám)
1878-05-05 / 36. szám
MISKOLC, 1878. május 5. 245.-36. szám. HARMADIK ÉVFOLYAM. & Előfizetési dij: ^Negyedévre 1.50 kr.^ WFélévre ... 3 ft. ^JjJBEgész évre 6 „ Megjeleli 3^ 1^minden csütörtökön^ és vasárnapon *1 MISKOLC. Helyi érteteles lép elő, Ipar, tereszek, padászati és ismeretterjesztő Uzlöny. Szerkesztőségi iroda: Széchenyi utca 757. sz., dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám ara 7 Irt. Kiadói iroda: •31S^=‡ „ 75s® :,‘Ttc *" Hirdetési dij: « ,Négyhasábos petit sor 5 kr. Többszöri il hirdetésnél olcsóbb.^! Bélyegdíj 30 kr.«ÍRfÉves hirdetés 70 kt^1 gl ja A±› iJ‡/A ›&•' Síní'lianrrt.fn»* 71. az OIB TC rali fi Vffi fi KftZ. Képviselőtestületünk szabályrendeleti javaslatáról. Mint mindenki csak örömmel s megelégedéssel fogadhatja, ha városi képviselőtestületünket hivatásának megfelelőleg saját hatáskörében a közjó előmozdítására látja működni, és úgy nem fojthatja vissza helytelenítő véleményét, ha a törvény sértetlen fenntartására hivatott testület feladatával ellenkezőleg állítólagos bajok orvoslása végett himaerikus jogszerűtlen terveket forral s azok keresztülvitelében buzgólkodik. Márpedig a képviselőtestület által határozattá emelt s a legközelebbi megyei közgyűlés jóváhagyása alá kerülő „szabályrendeleti javaslat a termények adás-vevésére vonatkozólag“ olyan, mely a mellett, hogy tán egy évszázaddal ezelőtt a viszonyokhoz illő lett volna, törvénytelenség, célszerűtlenség s kivihetetlenség tekintetében ritkítja párját. Külön fejezetben intézkedik az alkuszokról, mintha a termények adás-vevését alkuszi közbenjárás nélkül nem tartaná lehetségesnek, mintha a törvény rendeleteit az alkuszokról hiányosoknak vélné, pedig a városi codificátorok nem tettek egyebet, minthogy a kereskedelmi törvényt szó szerint leírták. Ha a városi bölcsek a törvény keresztülvitelét csak annak városi szabályrendeletbe öltöztetése után tartják lehetségesnek — ezen habár fölösleges s az időt más szükségesebb teendőtől elvonó foglalkozásuk ellen kifogása senkinek sem lehet. De van ezen szabályrendeleti javaslatnak két szakasza, melynek első elolvasása legnagyobb ámulatba ejt, és melynél látérzékeink, felfogási képességünk helyességében kezdünk kételkedni, nem hihetvén, hogy képviselőtestületünk, különben a haladás zászlóvivője gyanánt szeretvén szerepelni, miképen hozhatott határozatot, mely a legmerészebb támadást intézi alkotmányilag biztosított jogok, a törvényes hatályban levő iparszabadság ellen. A szabályrendelet ugyanis nem akarja a termények adás-vevését másutt, mint a búza-vásártéren megengedni, s az ez ellen cselekvőt 5—20 forint pénzbírsággal büntetni szándékozik, a képviselőtestület oly süppedékes talajra lépett, melyen, ha fel nem tartóztatnék, a legrombolóbb pusztításokat vihetné véghez. Kiváncsi, nagyon kiváncsi vagyok, minek képzelte magát Miskolc város képviselőtestülete, midőn feljogosítottnak érezte magát a termények adás-vevését városunkra nézve külön szabályozni. Rendezett tanácsú városnak semmiképen sem, mert ez ép oly kevéssé, mint bármely törvényhatóság is alkothat a törvénynyel ellenkező szabályrendeletet. Hogy az 1872. 8-ik törvénycikk első szakasza értelmében mindenki bármely iparágat, ideértve a kereskedést is bárhol szabadon űzhet úgy hiszem, habár a megtörténtek után kissé nehezen merem remélteni, képviselőtestületünk sem vonandja kétségbe. Vagy tán az ipar, kereskede- t Heine Romancerojából. A költő Fiiduai. I. Arany ember, ezüst ember! Ha egy lump mondja, hogy tómán, Csak ezüstről lehet a szó, A mit ért, az ezüst tómán. De a fejedelmi szájban, A sakhéban, már a tómán Mindig arany, a sakh nem kap Nem is ad, csak arany tómánt, így gondolák ezt a jobbak, így gondolkodók Firduzi, Költője a világhírű Istenített Sakhnáméhnak. Ezt a nagy hős költeményt A sakh parancsára írta, Aki minden verséért Néki egy tómánt ajánla. A rózsa nyílt tizenhétszer, Tizenhétszer el is hervadt; S a fülmise megéneklés elnémult tizenhétszer. Eközben a költő, üle Eszméinek szövőszékén Éjjel-nappal, s gyorsan szőtte Dalának óriás szőnyegét. Szőnyegét, melybe a költő Csodaszépen beleszőtte Hana mesés krónikáját, és királyit tarszisitánnak. Népe kedvenc hőseit, Hőstetteket, kalandokat, Varázslatot, daemonokat, Befonva dús regelombbal. . _■-----------------------------------Milyeidús és mozgékony, Szinpompája csillog, éget, Égi fénysugárt vet rája Irán régi szent világa. Égi, tiszta, ősvilágot, Melynek ősi tűztemploma Korán és mufti dacára Lángolt a költő szivében. A mint dalát befejezte, Pártfogójához elküldő Iratát, a dalkirály. Kétszázezer volt a verssor. A fürdőszobában volt az, Ghaznának fürdőházában, Hogy a sakk sötét küldötti Firdúzira rátaláltak. — Mindegyiknél volt egy pénzzsák, Melyet a költő lábához Térdepelve tett, mint magas Tiszteletdijt munkájáért. A költő a zsákot gyorsan Felnyitá, hogy gyönyörködjék, Az arany fénylő színében — Megnézé, és megütődék. Mert a zsákban a mi volt az Fehér, halvány, ezüst témán — Kétszázezer darab formán — Felkacagott keserűen. Keserűen felkacagott, Felosztotta három részre Az egészt, s a két követnek Egyenlőképen odadta. Mint követségük jutalmát A harmadot, s az utolsót A fürdőszolgának adta, Odadta, mint borravalót. Kézbe véve vándorbotját, Hátat fordít a városnak; És kiérve még a port is Letisztitá sarujáról. II. „Ha csak mint a legtöbb szokta, Megszegi a mit igére, Ha szavát ő megmásítja, Nem vón’ méltó haragomra“. „De meg nem bocsáthatóra, Hogy igy megcsalt aljas módra, Két értelmű beszédével Hallgatag, rút álnoksága“. „Délceg volt és méltóságos Alakjára, modorára, Néki méltó párja nem volt, Király volt ő mindhiába“. „Mint az égen járó nap, Tűzszemével rám úgy néze Az igazság büszke ura, És mégis megcsalt végtére“. III. Salih Mahomed jól ebédelt, Ebéd után jó kedve lett. Estve a kertben, bársony pamlagán ül az ugrókútnál. Az hűs vizet hány. Ott áll a cselédség alázatosan, Anszari a kedvenc is közte van. Márványvázából búvik elő Virágfűzér, buján tündöklő. Kellemesen, mint odaliszkák Legyezik egymást a karcsú pálmák. A ciprusfák merően állnak önfeledten álmodoznak. Egyszerre mintha furulya szólna, Titokszerűen busong a nóta. Elbűvölten a sakk fölkelt Szólt, kiköltő e szöveget? „A kitől kérdő je Anszari így szól: Azt költő Firduzi!“