Miskolczi Napló, 1912. augusztus (12. évfolyam, 172-196. szám)

1912-08-01 / 172. szám

XII. évfolyam, Miskolcz, 1912 augusztus 1. Csütörtök. 172 (3242.) szám POUTIKHI HHPILHP, ELŐFIZETÉSI ÁÍJAS: Helyben: Egész évre 16 kor. Vidékre Egész évre 20 kor. Fél évre 8 „ Fél évre 10 „ Negyed évre 4 „ Negyed évre 1 „ Egyes szám ára 6 fillér. — Kapható minden hirlapelárusitónál. Felelős szerkesztő: HUBERTH JÁNOS. Szerkesztőség: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 315. Kiadóhivatal: Hunyadi-utca 2-ik szám. Telefon 114. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez ; előfizetések hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalhoz Intézendők. Az adótörvény. Miskolcz, 1912. július 31. A törvénynek egyikontos kelléke, hogy azok, akikről és akiknek szól, tudjanak felőle. Ha nem fogadják el mentségül, hogy valaki nem ismeri a törvényt, akkor a törvények tudását a legszélesebb körben kell terjeszteni. Elvégre nem minden polgár és nem mindig mehet ügyvédhez, referenshez, ha valamit a reávonatkozó, vállaira nehezedő törvényszakaszok felől meg akar tudni. A pénzügyminiszter, mint megírtuk, az új adótörvények végrehajtási utasítása ügyében értekezletre hívja össze csoportonként a pénzügyigazgatóságokat. És az első ilyen értekezleteken, amilyen pl. Kassán is volt, a szakközegek között is kifejezésre jutott, hogy a törvény kiegészítő részét tevő végrehajtási utasítás homályos, zavaros, kiegészítésre és magyarázásra szorul. És ha a szakemberek ennyire vannak az adótörvényekkel: mit szóljon akkor a közönség! A közönségnek legnagyobb része azt se tudja, hogy az új adótörvények mit tartalmaznak. Volt igaz, róla sok szó azokban az időkben, amikor a Wekerle-féle adóreformjavaslatok a képviselőház elé kerültek és azok módosítására a kereskedők és iparosok országszerte mozgalmat indítottak. A Wekerlejavaslatok módosíttattak, azután, mikor Lukács László pénzügyminiszter az adótörvények életbeléptetését elhalasztotta, az érdekeltek lassanként elfelejtkeztek erről az ügyről s végre mikor Teleszky pénzügyminiszter a képviselőház elé vitte azokat, az izgalmas politikai események hatása alatt az érdekeltek nem ellenőrizhették, hogy milyen újabb módosításokon, pótlásokon ment át a régi adóreform. Most már ez a törvény és legnagyobb részében újév napján életbe lép. A beavatottabbak annyit tudnak, hogy például a kereskedőkre, iparosokra a törvény az adó kulcsát leszállítja ugyan, de azáltal, hogy a minimális adótételek kiszabására új mértéket szab, tág teret és alkalmat nyújt az adósrófolásra. Az is hírlik, hogy az új adótörvény bármelyik kereskedőt és iparost kötelezheti, hogy üzleti könyveit fölmutassa és azzal igazolja az adókivető-bizottság előtt tett állításait, de erről már egész biztosat nem tudnak. Az adótörvények életbeléptetésének idején a közönséget ilyen tájékozatlanságban hagyni nem lehet. Még ha valamely szakreform, vagy új büntető eljárásról lenne szó, hagyján, de az adótörvények mindenkit érintenek, azok megismertetése tehát a legnagyobb, legközvetlenebb közérdek. A pénzügyminiszter tehát ne elégedjék meg azzal, hogy szakembereit az új törvények kezelése, végrehajtása felől kioktatja. Gondoskodnia kell arról, hogy az új, az előreláthatólag súlyos terheket jelentő törvények tartalma és intézkedései a köztudatba jussanak. Ha már a polgárok magasabb adót lesznek kénytelenek viselni, kapjanak megnyugtatást arra nézve, hogy igazságosan, a törvény szakaszainak és szellemének megfelelő módon lettek megadóztatva, addig a határig, amelyet a törvény megszab, másfelől pedig legyen neki módja igénybe venni azt a védekezést, amelyre az új törvény az adózóknak alkalmat ad. Természetes, hogy a megismertetésnek sem az nem elegendő módja, hogy a törvények nyomtatásban, hivatalos és félhivatalos kiadásokban, kommentárokkal vagy anélkül, megjelennek, sőt az se, ha a törvények tartalmát falragaszokon foglalják össze. És az adótörvények — és ép ezek az adótörvények — annyi bonyolódott intézkedést tartalmaznak ,és azok, például jövedelmi adó tekintetében, az eddigi rendszertől annyira eltérnek, hogy a közönség csak alapos és ügyes szakemberek által népszerű modorban tartott, közvetlen előadások révén lehet kellően tájékoztatva. Kívánatos tehát, hogy a pénzügyminiszter a fogalmak tisztázására, a fölvilágosításra a kellő lépéseket minél rövidebb idő alatt kezdje meg. I.Suggesció. — A „Miskolczi Napló“ tárcája. — Nem voltam több 22—23 évesnél, midőn feleségemet halálosan megszerettem. Utólag szívesen felpofoznám magamat amiért ily fiatalon házasodtam, de akkor nem tudom, mi történt volna velem, ha Natassa kikosaraz! Szerelmem őszinte volt, egészen olyan, amint regényekben leírják: őrült, szenvedélyes és gyengéd. A boldogság megfosztott nyugalmamtól és a legnagyobb izgatottságban tartott. Márpedg a boldog emberek unalmasok. Ilyen voltam én is. Mindenkit boldogságom, szerelmem elbeszélésével untattam, amit most már igazán szégyellek. Akkor egy fiatal ügyvéd is jó barátaim közé tartozott, aki később Oroszország leghíresebb jogtudósa lett. — Abban az időben hetenként legalább egyszer-kétszer felkerestem és filozofáltunk. Egy ilyen alkalommal azt állítottam, hogy a védőügyvédnél nincs hálátlanabb pálya. Be akartam bizonyítani, hogy a tanuk kihallgatása után, az államügyész, valamint a védőügyvéd is nélkülözhető. Egyikükre sincs szükség, mert csak zavart okoznak. Az én ügyvédem azután azt bizonytotta be, hogy én még fiatal és nagyon ostoba vagyok és nem értem a dolgokat. Az ő véleménye az volt, hogy jogi elméleteket csak úgy lehet kellőleg megérteni, ha lelkiismeretes és szakavatott egyének világítják meg. A tehetség pedig olyan elementáris erő, mely köveket képes porrá morzsolni. Nagy ész ellen küzdeni és úgy lehetetlen, mint pislogás nélkül napba nézni, vagy feltartóztatni a vihart. Egyetlen ember meggyőzhet ezreket. Különben miként volna fölénye az eszesnek az ostobák és tudatlanok felett? De én megmaradtam állításom igazánál, és még inkább igyekeztem bebizonyítani, hogy a meggyőződés erősebb a tehetségnél. — Beszéljünk kissé rólad! — mondta az ügyvéd. — E percben szentül hiszem, hogy menyasszonyod angyal s hogy az egész városban nincs nálad boldogabb halandó! S mégis azt állítom, számomra húsz-harminc perc elég, hogy te ehez az asztalhoz ülj és megírjad a rádnak a lemondó levelet! Felkacagtam. — Ne nevess, mert komolyan beszélek! — jegyezte meg barátom. — Ha akarom, húsz perc múlva boldog leszel arra a gondolatra, hogy nem kell megházasodnod. Én ugyan nem vagyok valami nagy tehetség, de te sem tartozol az erősek közé! — Nos, kisértsd meg! — válaszoltam. — Nem! Minek? . . . Csak úgy, a világba beszéltem! Te jó pajtásom vagy, tehát kegyetlenség volna tőlem, ha kísérleteznék veled! Ezzel leültünk a reggelihez felterített asztal mellé. A bor, Natassánál időző gondolataim, szerelmem, ezek együttvéve egész lényemet boldogsággal töltötték el. — Nos, miért nem kezded meg a kísérletet? — fordultam hozzá. — Most már én kívánom. Az ügyvéd boszos képet vágott. Világosan meglátszott rajta, hogy untatom.