Reggeli Hirlap, 1922. október (31. évfolyam, 223-248. szám)
1922-10-01 / 223. szám
1922 október hét, vasárnap Miskolcz, XXXI. évfolyam, 223. szám Reggeli Hírlap POLITIKAI NAPILAP maX. * f '-rfisEpítési árak helyben és vidéken s Degyeti Gvác — — — — — — 560"— K Erjy Hónapra — — — — — — 200"— K VUra 15 korona Szerkesztőség i Miskolci, Városháztér Mifr A szerkesztőség telefonszámat ■ 4-88. 8-ig Kiadóhivatalt Sacéchenyi u. 15. Telefonsz. $ I» Lángba borult a Kelet, azt mondják a sürgönyök. Sőt azt mondják a francia jelentések, hogy már eddig is valóságos csodának kell tekinteni, hogy az angolok és a törökök össze nem ütköztek. Nem lehet megegyezést remélni, mert úgy látszik, hogy Kemal pasa az eddigi győzelmek birtokában és a további győzelmek reményében hajthatatlanul ragaszkodik követeléséhez, a török nemzeti függetlenséghez, Konstantinápolyhoz, a tengerszorosokhoz s azokhoz a területekhez, amelyeket török mohamedánok laknak. Kemal pasának ez az elszánt küzdelme érthető, így államférfi és egy katona, aki látja egész világosan, hogy ha tétlenül tűrik nyakukon a görög láncokkal szorított antántigát, akkor menthetetlenül el kell pusztulniuk. Ebben a háborúban sem történhetik rosszabb vélek, de jobb igen, mégpedig az, hogy győznek és megszabadulnak attól a súlyos kölönctől, amely minden emberiességet megcsúfolva, minden wilsoni elveket meghazudtolva, a békét kifosztásra, népek tönkretételére, országok feldarabolására, évezredes kultúrák megsemmisítésére alapozza. A török lelkesültség azonban úgy látszik, lángra fogja lobbantani más országok harcikészségét is egyiknél talán azt a lelkesedést, amely nemzeti aspirációkat és jogosultságokat van hivatva visszavivni az önkénytől, másikánál lángra lobbantja a zsákmányát féltő hiénának és a holttest után ballagó sakálnak vérszomjúságát. Bulgária lesi a pillanatot, hogy szintén a görögre rohanjon, Szerbia teljes fegyverzetbe lép és Románia egére is háborút jósol a Balkán felől felzugó vihar. Közben a török csapatok már az angolok drótsövényei előtt állanak és ha az angolok harcba sodródnak, váljon elképzelhető, hogy balkáni vért ne hívjanak segítségül a maguk vérének takarékosságára ? Nálunk pedig szörnyű torzsalkodással és „fajvédelmi“ offenzívával folyik a társadalmi és politikai háború, mintha mi nem is közvetlenül A Reggeli Hírlap budapesti szerkesztősége jelenti telefonon. A keleti kérdésben a helyzet szombaton teljesen kiélesedett és általánossá vált az a felfogás, hogy a háború Anglia és Törökország között már elkerülhetetlen. A törökök nagy csapatokat vonnak össze Csanaknál és erre való tekintettel az angol kormány utasítást küldött a keleti haderő főparancsnokságának, hogy Musztafa Kemal pasát szólítsa fel, hogy a semleges zónából csapatait rendelje vissza és ha ez haladéktalanul meg nem történnék, akkor fegyveresen akadályozza meg az előnyomulást. Ez tehát ellenállhatatlanul az ellenségeskedés megkezdését jelenti. A britt kormány sorsdöntő üléséről a következőket jelenti a Reuter-ügynökség : Anglia nem tartja szükségesnek a formális hadüzenetet, azonban a török a Balkán szélére helyezett nemzet lennénk és mintha érdekeinkre nem is volna sorsdöntő hatással, ami odalent készül. Parlament szüretel, a kormányelnök pihen, a külügyi bizottság hallgat, ifjúságunk lelkesedése színházi előadás megzavarásában, néhány jogrendi pofon lekenésében, gazdáink közérdeklődése a búza árának fölemelésében merül ki. Nem gondolják az urak, hogy veszedelmesen közeledik a tizenkettedik óra , előnyomulással fegyveresen száll szembe. A kormány tegnap kétórás ülést tartott, amelyen meghallgatták a léghajózási , tengerészeti szakértőket. A szakértők meghallgatása után a kormány arra az elhatározásra jutott, hogy semmiféle engedményt nem tesz. A minisztertanácsról szóló hivatalos jelentés szerint teljes lehetetlenség az, hogy Megengedjék a törököknek, hogy az angol drótsövények előtt maradjanak és az angol állásokat fényes nappal kikémleljék. Izmid kerületén és környékén a török csapatok nagyban gyülekeznek. A törökök magatartása egyenesen kihívó. A kormány éppen ezekre való tekintettel intézte Harrington tábornokhoz, angol főparancsnokhoz azt a táviratot, hogy eszközölje ki a törököknél szépszerével vagy más módon a keleti zóna kiürítését. A távirat hozzáfűzte, hogy Harringtont a kormány teljes mértékben felhatalmazta és a határozat végrehajtásának biztosítására az eszközöket rendelkezésére bocsájtotta. A kormány valójában nem intézett ultimátumot, de az a kívánság, amely Harrington előterjeszti Kemalnak egyértelmű az ultimátummal. Egyébként a minisztertanács arrólis tárgyalt, hogy csak Gallipoli védelmére szorítkoznak. Az angol hadikészülődés teljes erővel folyik. Állandóan érkeznek a megerősítések. Máltában is naponta újabb és újabb csapatokat hajóznak be, melyeknek rendeltetési helyük Csanak. A csanaki területre indított flottát tíz torpedórombolóval erősítették meg. A György páncélos hajó elindult a Levante felé és rövid időn belül Bezon páncélos hajó is fogja követni. Minden jel arra vall, hogy a Hamilton tábornok által továbbított angol kívánság teljesen süket fülekre talált, holott kecsegtetésül az antant legmesszebbmenő támogatását is kilátásba helyezték a törököknek. Erre vall az is, hogy Hamilton utasította a Gallipoli félsziget lakosságát a lakóhelyek kiürítésére, mert az a terület valószínűleg harcszíntér lesz. Hogy a béke megőrzésére semmi remény, bizonyítja egy Berlinen keresztül érkezett athéni jelentés is, amely arról számol be, hogy a keleti kérdésben Anglia kimondotta a döntő szót. Szmirna körül csoportosuló hajóraj a hírek szerint ugyanis azt a parancsot kapta, hogy a Szmirna környékén levő török csapatokat támadják meg és vegyék fel velük a harcot. Az angol hajóraj parancsot kapott a támadásra Anglia hadüzenet nélkül megkezdi az ellenségeskedést a törökökkel — Kemal pasa nem enged feltételeiből Déryné naplója Akit nem várnak — Látogatás odahaza Ekkor rettenetes fájdalom fogott el. Igen, igen megsajnáltam s mondám : — Ez nem fog megtörténni. Azonnal felöltöztem s felkerestem a komitét. Ott rimánkodtam, ne küldjék el Déryt. Nekem úgyis mindenesetre el kell mennem, más társasághoz ígérkeztem Komáromba. De erről szót sem akartak hallani s megnyugtattak, hogy jól van, Déryt se fogják elküldni, de mivel úgy se nagy kedve van a színészethez, majd keresnek számára valami jó állást. Ezt tudatták vele s ő belenyugodott. Mi többé nem szóltunk egymáshoz, szétmentünk s elváltunk, hitünk szerint, örökre. Szegény Déry, ő nagyon becsületes ember volt. Ő senkit meg nem csalt, nem volt korhely, nem volt iszákos, nem volt kártyás, még nem is dohányzott, — csak a nevelés volt nála elhibázva. Egy délben éppen’ebédelünk, — nyílik csikorogva a nagykapu, lódobogás, kocsizörej, harsány férfihang. „Szent Isten, ez — Déry!“ Rokonaim egészen ki voltak kelve színekből, én magam se tudtam, mi lesz ebből, de mondom: „legyetek nyugodtak !“ Egyszerre nyílik az ajtó s belép Déry. Ea ülvén az ajtóval szemben, először is rajtam akad meg a szeme. Megáll, rám néz, egyszerre örömelragadtatással kitárja karjait s engem, ki bele találva magam helyzetembe, eléje siettem, magához szorít, ezerszer össze-vissza csókol és csak azt mondja: — Oh, tizennyolc hosszú év után! Tudod-e, Rózám, hogy ennyi? Öröm lett az ijedtségből az én rokonaim házánál. Déry alig akarta észrevenni, hogy más is van kívülem a szobában. Enni se akart, kell is neki most, nem ér ő arra rá, hagyjanak neki békét. Ott tartotta a kezemet s el nem eresztette estig, pedig én még bizony ettem volna. Ezután, hogy mennyire megnőttem, hogy neki gömbölyödtem. „Olyan lettél, mint egy töltött galamb, te kis penészes feleségem. Hát a szeplő, meg a véres hajad? De most már nem is eresztelek el többé, ugye haza jösz?“ A rokonok is körülvettek, hogy milyen életünk lesz, örökké együtt leszünk és öleltek, csókoltak és sírtunk mind a négyen. Egész lelki erőmre volt szükség, hogy mindent feledve, meg ne adjam magamat. De végre összeszedtem magam. — Fáj a lelkem, ha úgy ostromoltok és én nem teljesíthettem kérelmeteket. Gondoljátok meg, mit kívántok tőlem. Én most állok dicsőségem fénypontján, mely életemnek legfőbb törekvése volt. Én rám még nagy feladatok várnak és én ezt mind elhagyjam s egyszerre leszálljak a pusztára? Hisz én ott kedvetlen lennék, mindig eszembe jutna az áldozat nagysága, amit neked hoztam, édes Dérem, téged is elhagyna türelmed s mi lenne belőlünk ? Jobb igy nekünk a távolból, igy semmi sem zavarja barátságunkat. — Hát még mindig meg van ez a te bolond szenvedélyed ? — kiáltá Déry elkeseredve. — Még mindig, barátom — viszonzom — s nem hiszem, hogy elhagyjon, mig egy tagomat birom. — Hiszen már elég dicsőséget arattál, beérhetnéd vele s éppen most kellene visszavonulnod, mikor mindenki sajnálja, nem lassan lehanyatlanod és bevárnod, mikor mindenki elfeled s elevenen eltemet. Uj dicsőséget találhatnál abban, hogy jó feleség, jó háziasszony lennél. De ők csak ostromoltak, Déry egész poéta lett a pusztai élet festésében s azt is megigérte, hogy jó, hát ő nem bánja, városban fogunk lakni. Én mély gondolatokba merültem, most jutott először gondolnom a jövőre is, hogy ők eszembe jutatták. Végre mondá: — Látod, itt a hiba. Én nem értek a gazdasszonykodáshoz, csak tudatlan ingyenevő lennék a házadnál, ki neked igen sok kárt tenne, amiért te csak bosszankodnál. Nem, barátom, én nem megyek a pusztára, ne zaklassatok. Oly lépés ez, melyet könnyű megtenni, de nem helyrehozni, ha ballépésnek bizonyult. — Én minden lépésemet Isten jóvoltára bizom. Ha ő azt határozza felőlem, hogy haza menjek, haza megyek. Az ő szent akarata ellen küzdeni nem fogok. De afelől őszintén nyilatkozom és pályámról most még le nem mondhatok. — így hát vége az én újból felt csillant reményemnek, mondá Déry nyomban, de, folytatá vidámabban, meglátogatni csak meglátogatsz ? No, néhány napra csak kijössz Muhira ? Lapunk mai száma 12 oldal