Szabadság, 1903. január-március (1. évfolyam, 1-20. szám)
1903-01-21 / 1. szám
Miskolcz, 1903. I. évfolyam 1. sz. Szerda, január 21. SZABADSÁG A MISKOLCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNTOLCZAS PÁRT KÖZLÖNYE. SZERKHSZ1088 ÉS KIADÓHIVATAL Saéckfigi atm 34-ik szám. SZELÉNYI és TÁRSA nyomdája. A lap megjelelt minden szerdán és szombaton. Felelős szerkesztő: Dr. NEUMANN BERTALAN. Társszerkesztő : BUDAI JÓZSEF. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Negyedévre 2’50 kor Egyes szára ára 14 fill. A Széli kiegyezése. Keserves vajúdások után a hegy megszülte az egeret. Széll Kálmán a múlt pénteken végre beszámolt az évek során át tartott ide-oda való futkározás eredményéről. Soha sem voltunk kiváncsiak az alkudozásaira. Tudtuk, hogy ha a kiegyezés egyáltalában sikerül, lefőznek bennünket. Mintha csak rólunk énekelné Ripp van Winkle: „Ki fog derülni a titok, de nem, leszünk mi boldogok,“ Íme a magyar parlamentet a nagy vívmányok teljesen hidegen hagyták. Ellenben, mikor Körber beszámolt a maga pofozkodó parlamentjének az elért eredményekkel, a nagy arénában, egyszerre megszűnt a fenevadak marakodása s minduntalan felhangzott a tetszés zaj, a „bravó!11. Természetes, hisz ha a magyar nem örvend a kiegyezésnek, az osztráknak kell azon örvendezni. Soha se kérdezzük hát, hogy ki a győző és ki a legyőzött. A rászedettek, a becsapottak ezúttal is csak mi vagyunk. Nem is lehet ez máskép, mert hiszen 67 óta egyetlen kiegyezésben sem voltunk egyenlő alkudozó fél az osztrákkal. Ha érdekeink erélyes megvédésére szántuk el magunkat, akkor rögtön fennakadt az egész egyezkedés. A törvény ugyan rendelkezik arról, hogy ilyen esetben mit kelljen tenni, de ott van a tilalomra az önálló vámterületben. Ha csakis ennek létesítésével lehetséges a magyar érdekek védelme, akkor nekünk vesztett perünk van. Az osztrák császár nem engedi, hogy Magyarország a jogait érvényesítse. Az osztrák szemtelenkedés tehát rögtön a szakítás határára tereli az alkudozásokat, tudva, hogy innen okvetlen meg kell hátrálni a magyar kollegának. Nem is lesz a magyar érdekek komoly védelméből addig semmi, míg a nemzet bábok helyett férfiakat, Stranszky-féle erős nemzeti érzéssel harczba induló embereket nem állít szembe az osztrák császár akaratával s az osztrákok szemtelenségével. Hisszük azonban, hogy idővel a magyar közvélemény erre is megérik. Mi élni, fejlődni akarunk, akár minő sorsot szántak nekünk a Habsburgok. Eddig sem az ők támogatása mellett haladtunk, hanem a saját erőnkből ellenünkre, s úgy látszik, ezt a sorsot jövőre sem kerülhetjük el. A kiegyezés tehát megvan s a mai gyásztöbbség kétségkívül megszavazza, kérdés azonban, hogy mit szól hozzá az osztrák parlament. Ott megvannak ugyan elégedve vele, ámde a nemzetiségi kérdés bonyolulttá teszi odaát még a legegyszerűbb kérdések tárgyalását is. Nincs kizárva tehát, hogy a csehek, a nekik máskülönben tetsző javaslatoknak is gáncsot vetnek. Ebben reménykedünk tehát, nem a magyar parlamentben. Mert a mi parlamentünk többsége alapjában ma is csak a régi elemekből áll, az ellenzéknek pedig olyan ingadozók a lépései, annyira hiányzik belőle az önbizalom, hogy nagyobb, merészebb acióra ezt sem tartjuk képesnek. A vámtarifát autonóm alapon szerkesztették ugyan, de szerződéses jelleggel vagyis, benne vannak a maximális és minimális tételek. Mondanunk sem kell, hogy mikor majd a külállamokkal a szerződések megkötésére rákerül a sor, a mi nyers terményeinket a külföldi államok okvetlen a minimális tételekre fogják lealkudni. A 7 korona 50 filléres búzavámból tehát lesz a végén 6 korona 30 fillér stb. A nyerstermények közül a gabnafélék, állatok vámját felemelték. Ámde ezzel szemben az iparvámok is hatalmasan emelkedtek. Amennyivel tehát a nyers terményekből többet kapnánk, mint eddig, azt oda kell adnunk megint a felemelt vám miatt megdrágult iparczikkekért az osztráknak. Szóval: nesze semmi magyar, fogd meg jól. Amit nyersz a vámon, adj túl rajta a réven. De meg se busulj, bizd a lóra, hisz nagyhatalom vagy, a monarchiám része. Nyersanyag vagy mindenütt : a közgazdaságban, a katonaságnál, a műveltségben. Ám ha önmagad ebbe belenyugszol, természetes, hogy az osztráknak csak nem lehet ez ellen kifogása. De folytassuk tovább a vívmányok elősorolását. A vámkezelési költségeket, tekintettel, hogy az osztráknak a maga hosszú határán több vámhivatalt kell fenntartani, felemelték 5 millió koronára. Ez az érem egyik oldala. A másik az lenne, hogy a közös vámbevételekből, melyet tudvalévőleg a hadsereg eltartási költségeire fordítanak, a mi javunkra beszámított hányad ne 25°/o legyen mint volt eddig, de legalább is a mostani kvótánknak 43°/o-ára felemeltessék. Ezt annál inkább elvárhatnánk, mert hiszen hazánk nyerstermelő ország lévén, külföldről is több iparczikket hoz be, mint Ausztria. Ilyenek azonban, nem jutottak eszébe az alkudozó Széll Kálmánnak. De ha éppen eszébe jutna is, tudja, hogy az osztrákkal alkudozni csakis a mi rovásunkra lehetséges. Az osztrák gyárak raktárainak megadóztatását megszüntették. Ezek tehát jövőre, a magyar kereskedők rovására megszaporodnak. Hogy is ne? A mi kereskedőnket agyonnyomja az adó. Ellenben, az osztráknak előnyt adunk, őt fölmentjük az adófizetés alól. Hol hallott valaki a világon még hasonló őrültséget, hogy egy állam az idegen kereskedőknek olyan kedvezményeket adjon, minket a saját kereskedőinek nem adhat meg ! Ha ez az eljárás sem képes arra, hogy a magyar kereskedő önérzetét felkorbácsolja akkor, igazán megérdemlik a sorsukat. Gyenge kárpótlás ezekért, hogy a magyar járadékpapírok és magyar lisztraktárak megadóztatását az osztrákok elejtették. Az új kiegyezés tehát semmi jót, semmi előnyt nem hozott nekünk. A felemelt osztrák ipari vámok miatt a külföld iparos országai magas vámokkal elzárják a mi nyers terményeink elől az utat, tehát ha sok lesz a termésünk, nem vihetjük oda, ahol kevés van és szükség van reá, de kénytelenek leszünk olcsón ötegedni az osztráknak. Ha kevés lesz a termésünk, nem lesz mit eladni, szóval megmaradunk Ausztria haszonállatainak, gyarmatának. Az új kiegyezés éppen úgy nem engedi, mint a régi, hogy hazánk iparát fejleszthesse. Ez az egyetlen ok is elégséges, hogy az egész kiegyezést kárhoztassuk. Marad tehát minden a régiben, leszünk továbbra is nyers termelő koldusok. Fedezzük ameddig tudjuk a katonaság és az óriási állami költségek összes terheit, mai fogyatékos anyagi erőforrásainkból. A nyers terményekkel együtt aztán kivándorol a nép is, hogy a züllés teljes legyen. Mert igaza van egyik angol nemzetgazdának, amely nemzet nyers termények kivitelével kezdi, okvetlen kivándorlással végzi. De hiszen éppen ezt czélozzák a mi jóakaróink is odaát a Lajthán túl. A magyar páriámén a mai szervezetében nem a nemzeti erő, de a gyengeség forrása ; ennek isszuk meg a levét a mostani nyomorúságos kiegyezésben is. Míg a nemzeti öntudat és erő a kiterjesztett választói joggal és a község