Mohács és Vidéke, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-12 / 37. szám

V. évfolyam. 37. szám. Mohács, 1886. szeptember 12-én. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. T­ár­s­a d­a I n 1 i he ti l­ap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők • német-utca 82/ .Kéziratok vissza nem küldetnek. /74 Kiadó hivatal : Hová a lapmegr­endelések és hirdetések küldendők: Blandl János könyvnyomdájában. Előfizetés: Kgész évre,4, félévre 2, negyedévre 1 fit Egyes szám 10 kr. I Egyes példányok Hlandl János könyvnyomdájában kaph­at­ók. Hirdetések ára : Egy 3 hasábos pet.it. sor egyszeri megjelenéséért 10 kr., három­szori 4, t­izszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A n­­yi­­ttér egy petit sora 10 kr. A magánlegeltetés. Városunk képviselőtestületének legutóbbi közgyűlésében szenvedélyes és elkeseredett vita folyt a magánlegeltetés tárgyában; kü­lönösen hevesen kifakadtak a földdel bíró városatyák. És mi teljesen indokoltnak tartjuk a nagymérvű elkeseredést földbirto­kos polgártársaink részéről, mert eltekintve attól, hogy a tulajdonjog szempontjából már önmagában véve jogsérelmet képez azon tény, hogy valaki másnak a földön legeltet, véghetetlenül sok és nagy a kár, melyet a magánlegeltető juhászok és ser­téspásztorok nyájaik­ és csordáikkal veté­seinkben okoznak, kik nemcsak vétkes ha­nyagságból, hanem igen sok esetben szán­dékosan bocsátják barmaikat a vetésekre, melyek aztán sok gazdának majdnem egész évi termését kipusztítják. s­értjük a he­ves kifakadásokat, ha meggondoljuk, hogy míg egyéb vagyonúnkat többé-kevésbé meg­védhetjük a tolvajok ellen, vagy ha vala­mit el is loptak tőlünk, legott segítsé­günkre siet az állam, hogy ellopott hol­minkat visszakerítse és a tolvajt megbün­tesse, addig távolról sincsen kilátás arra, hogy a mezőn vétkes hanyagságból vagy szándékosan okozott káraink megtéríttesse­nek és még kevésbé arra, hogy ezen kártevő gazemberek — kik még a tolva­joknál is roszabbak — valaha megfenyít­­tessenek. Hallottuk ugyan többször hangoztatni, hogy van mezei rendőri törvényünk, van­nak csőszeink, tessék ezeknek a kártevőket megfogni s ellenük a törvényt alkalmazni. Ez elméletben nagyon szép dolog, de nem kell feledni, hogy a mi határunk oly nagy, hogy ha azt a légiót képező magánlegelte­­tők ellen kellőleg megvédeni akarnék, légió csőszt kellene tartanunk s azokat akként fizetnünk, hogy függetlenül megélhetvén, ne kelljen rászorulniok a kártevők által ne­tán nyújtani szándékolt ajándékokra ; már pedig ez akkora pénzbeli áldozatot igényel, mely a mostani mostoha gabonaár-viszo­nyokkal szemben és a földbirtokra nehe­zedő egyéb súlyos terhek mellett nincsen arányban a földbirtok jövedelmezőségével. Radikális módon kell tehát a kártétel lehetőségét megakadályozni — és­pedig a magánlegeltetés megszüntetése vagy korlá­tozása — arányosítása -i által. Ne mondja senki, hogy a legeltetési jog a közös legelőn és ugaron oly régi, hogy annak megszüntetése nem méltányos, de az állattenyésztés szempontjából nem is cél­szerű. Mert a magánlegeltetés abban az idő­ben vette kezdetét, midőn a volt jobbágyok még nem birtak magántulajdonnal, de a legeltetési jogot a földesurakkal közösen él­vezvén, az akkor uralkodó gazdasági rend­szer folytán bővelkedő közlegelőkön és ugarföldeken szabadon legeltethettek tet­szés szerinti számban barmokat. De az ur­­bériség megszűntével teljesen megváltoztak a viszonyok. A volt jobbágy korlátlan tulajdonosa lett földjének; a közlegelők egyénenként felosztatták. &■' a mezei gazda­ságnak újabb időben mindinkább belterje­­sebb és mesterségesebb alakulása folytán az ugarföldek évről évre keresbednek s igy a mint egyrészről a korlátlan tulajdon esz­méjének szempontjából jogtalan, úgy más­részről a közlegelők egyénenkénti felosztása és a mezei gazdasági viszonyok újabb ala­kulása folytán az állattenyésztés szempont­jából is célszerűtlen a más földjén való magánlegeltetés. E szempontokból kii­dulva járásunkban már több község megkísértette a magánle­­geltetés megszüntetését és korlátozását az­által, hogy erre nézve szabályrendeletet al­kotván, azt egyszerűen betiltották. De a­ belügyminisztérium az ily szabályrendelete­ket mindannyiszor megsemmisítette, oly in­dokolással, hogy csak a legeltetés korláto­zása , illetve arányosításáról lehetvén szó, az ez iránti kérdések elbírálása a bíróságok hatáskörébe tartozik. Megkezdte tehát né­hány község az arányosítási pert, de a bí­róságok ismét azt jelentették ki, hogy e kérdésben a közigazgatási hatóságok illeté­kesek, ámbár a mi nézetünk szerint az 1836. XII. t. - 13. §-a s az ebből levon­ható analógia alapján a legeltetési jog ará­nyosítása a bíróságokhoz tartozik. Miután azonban az előadottak szerint a magánlegeltetés elkerülhetlenül szükségessé vált megszüntetése vagy korlátozása tekin­tetében sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságoknál ez idő szerint orvoslás nem található, okvetlenül szükségesnek találjuk oly mozgalom megindítását, mely — mi­után a magánlegeltetés szülte bajok orszá­gosak — erre nézve törvény alkotását cé­lozza. És miután tudomásunk szerint a közgazdasági minisztérium egy új mezei rendőri törvény alkotását tervezi s e tekin­tetben minden községi elöljárósághoz annak idején kérdőpontok is intéztettek, célszerű­nek tartjuk, hogy minden törvényhatóság, esetleg az­­egyes községek feliratilag kérjék a nevezett minisztériumot, hogy az alkotandó új mezei rendőri törvénybe a magánlegel­tetést megtiltó vagy korlátozó, esetleg a legeltetést általában szabályozó intézkedé­seket vegyen fel s e törvény mielőbbi meghozatala és életbeléptetése iránt intéz­kedjék. Addig is azonban nem marad más hátra, mint a határ kellő őrzése iránt — habár áldozattal is, azon jó reményben, hogy ez csak ideiglenes — a szükséges intézkedéseket megtenni. JÁHOR: A szerelem himnusza. Egy a nevünk, egy vér foly ereinkben. Együtt játszottunk már mint kis gyermekek , Nekem is kedves, áldott, drága minden, Mi boldog emlék, szentelt föld neked. Hol könnyű szívvel daloltál, örültél, Ott jártam én is gond nélkül, vígan, S a temetőben, hol zokogva ültél, Anyád sirk­almán, kisírtam magam. Oh szép frigy ez, mely lelkünk összefűzte ! Úgy kezdődött, mint a nagy folyamok: A kicsi forrás a magas fenyüsbe’ Szirtből fakadva cseppekbe ragyog, Elrejti útját mély erdők homálya, A völgy felé fris lejtéssel csörög, S mikor kiér a fönséges lapályra, Hatalmas hullámokban hömpölyög. Az ősi házban titkon, észrevétlen, Virág-nyitáskor kezdődött regénk ; Rokoni csókban, gyermek ölelésben Áradt az első érzelem belénk: Félénk barátság szűz ábrándja volt az, Merengő, néma, boldog áhitat; Te nem vágyódtál rá, hogy átkarolhass, S én nem kívántam féivé ajkadat. Csak álmodoztunk együtt, összebújva, Agyunkat nem pü­zsölte szenvedély. Szép és szelíd v­lt lelkünk üdve, búja. Mint a világos, loldas nyári éj. Alig sejtettük, hgy szeretsz s szeretlek, S talán nem is volt még az szerelem, Csak ködkép t­kre méla képzeletnek, Múltat s jövőt nem ismerő jelen. Egy-egy vági percnyi fölángolása, Egy ellesett okintet, egy sóhaj, — Ez volt szenneink első támadása, Mint esemena az első zsenge gally. Valami monhatatlan előérzet, Valami veretes odaadás, Mint midő tavaszszal a természet Hűbáját kit láthatlan varázs. Sötét, szid, sorsingató viharban Tudtuk rg legelőször, hogy mi az, Mi méz ganánt gyű­lt a szivünkbe halkan, S kitör­ tykunkon, mint közös panasz. Az ég, s árvám, elborult feletted, S élő idők közt árva lettem én; De me az Isten egymásnak teremtett, Egygy forrt lelkünk a bánat tüzén. És jöik a nagy megpróbáltatások . Időnlszeretkezésre nem maradt, Csakirni volt okunk, a rózsa­ álmot, Minedveré egy átkos pillanat. Magyar gazdák jégbiztositási szö­vetkezete. Azon sok teher mellett, melyek a gazdakö­­zönségre nehezednek, a vetéseknek jégkár elleni Csalódás megtört, csábított kisértes, Mindenki vádolt, bántott, elhagyott ; De új erőnk lett mindig az az érzés, Hogy az enyém vagy s a tied vagyok ! S nem csü­ggedünk el, meg nem tántorodtunk, Szerelmünk győzött sorson és időn! Kéjből, reményből nem lehet kifogynunk, Szivünk gazdag lesz tűrve, szenvedőn; Hitünkből: meg nem ingat soha semmi, Üldözhet átok, gond és gyötrelem . Édes szeretni és szeretve lenni S csak egy boldogság van: a szerelem! Rudnyánszky Gyula. A báró. — Kisvárosi arckép. — Rajta, kezdem, mert mindennek kezdemé­nyezése nálunk egyedül az ő elvitázhatlan és kizárólagos joga. Minthogy pedig egy törvény­­hozásnak iránycélja a kezdeményezés, ezen tu­lajdonánál fogva is már méltó tagja volna vala­mely törvényhozásnak, ha ugyan volna olyan törvényhozó testület, mely a mulatságok jogkö­rét szabályozná. S minthogy az iniciatíva a mi­nisztériumnak terhes kötelessége, ő terjedelmes­­sége ezen kezdeményezési tehetségénél fogva nagyon szépen elfoglalhatná a piros bársony­széket.

Next