Mohács és Vidéke, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-11-20 / 47. szám

valamint annak idején megbukott a Dunán­túli közművelődési egyesület megalakulása Pécs székhelylyel, hasonlóképen nem fog létesülni a Budapest székhelylyel megala­kult Dunántúli közművelődési egyesület ba­­ranyavármegyei fiókja sem. Ez nem egyéb, mint bűnös közöny a társadalom részéről, a hazaszeretet, s a közügy iránti lelkesedés hiánya. . . . Üdvösnek véljük a magyarosodás ügyé­nek előmozdítására nézve a gyermekcserét is, t. i. a nem magyar ajkú szülők gyer­mekeiket magyar falukba adnák s viszont onnan is jönnének, mely körülmény na­gyobb lendületet adna az ügynek, mint egész csapat tanítónak megfeszült tanítása. Az ily gyermekek két-három év alatt telje­sen elsajátíthatják a magyar nyelvet, míg a magyar gyermekek semmiképp sem szen­vednének rövidséget anyanyelvük tekinte­tében, és ha rájuk ragad némi más nyelv­­ismeret, az nem válnék kárukra. De hogy ez a gyermekcsere divatba jöjjön, szükséges a szülőket meggyőzni, hogy mily üdvös és szükséges, hogy gyermekeik a hazai nyel­vet elsajátítsák, ezt eszközölni pedig az in­telligensebb társadalmi tényezők, u. m. lel­kész, jegyző, tanító stb hivatása. A magyarosodás ügye vármegyénkben csak úgy haladhat előre, ha minden hiva­tott tényező lelkiismeretesen, buzgóan tel­jesíti kötelességét. Ha a vármegyei törvény­­hatóság — mely állami funkciókat teljesít — a kisdedóvási törvény végrehajtásában az eddiginél nagyobb szigort fejt ki; ha az elemi tanodák vezetői hazafisággal párosult buzgalommal tanítják a magyar nyelvet ; ha a magyar tásadalom is átérzi az e te­kintetben reá várakozó feladatot és a cse­lekvés terére lép, akkor lehet reményünk, hogy Baranya vármegye nemcsak érzület­ben, hanem nyelvben is magyar lesz, s magyar szívvel, magyar szóval kéri a nemzetek Istenét, hogy áldja meg e szép hazát. Különfélék­ székét felfedezni, mikor visszajött 1879-ben a szegedi nagy árvíz alkalmából, a kormány, il­letve bátyja Tisza Kálmán küldte ki az elpusz­tult alföldi város rekonstrálására, a mit a leg­nagyobb sikerrel meg is tett és azóta a szege­diek nagyon hálásak iránta és az országgyűlési választásoknál őt bizzák meg a mandátummal. Tisza Lajos gróf 1832 ben született, tehát ma olyan korban van, hogy a nemzet méltán várhat még sokat az ő politikai működésétől. Az állás, melyet most elfoglal, igen alkalmas a férfiúi erények érvényesítésére. A másik új tagja a ka­binetnek Hyeronimi Károly, kit csak nem rég neveztek ki a főszámvevő­székhez elnökké. Erről az állásról Hyeronimi lemondott, dacára annak, hogy nyugodtabb és biztosabb a minisz­teri állásnál a­nélkül, hogy fizetés dolgában ro­­szabbul volna dotálva. A számvevőszék elnöke miniszteri fizetést húz és állásától el nem moz­dítható. De Hyeronimi meghozta az áldozatot és le­mondott erről a hivatalról, mert nem akarta magát kivonni ama kötelességek alól, melyeket a nemzet minden hazafira kirótt. Az új minisztérium tagjai a következők : Miniszter­elnök és pénzügyminisz­ter Wekerle Sándor. Kereskedelmi miniszter Lu­­kács Béla. Belügyminiszter Hyeronimi Károly. Igazságügyminiszter Szilágyi Dezső. Földmive­­lésügyi miniszter Bethlen András gróf. Honvé­delmi miniszter Fejérváry Géza báró. Vallásügyi miniszter Csáky Albin gróf. Horvát miniszter Jo­­szipovits Imre. Az uj kabinet holnap mutatja be magát a képviselőházban. — Hymen. Huszár Sándor, kir. járásbí­róságunk derék albirája e hó 17-én jegyet vál­tott Pécsett T­a­l­l­i­á­n Eugénia kisasszony­nyal, özv. Tallián Károlyné szeretetre méltó leá­nyával. — G­a­á­l Andor főszolgabírói dijnok e hó 17-én d. u. 3 órakor oltárhoz vezette S­z­i­g­­m­u­n­d Paula kisasszonyt. — Ujjószágkormányzó. Dr. Dulánszky Nándor pécsi megyés püspök, fivérét Dulán­szky Adolfot — ki eddig a püspöki birtoko­kat felügyelői címen kezelte — jószágkormány­zóvá nevezte ki. — Kinevezés: Az igazságügym­iniszter dr. U­b­e­­­k­ó Dezső pécsi kir. törvényszéki joggya­kornokot ugyanezen kir. törvényszékhez aljegy­zővé nevezte ki. — A sóh­ázi telkek és épületek megvétele. Városunk képviselő testülete e hó 15 én délután rövid közgyűlést tartott, melyben, miután ezút­tal a képviselők a törvényben előírt számmal voltak jelen, rövid vita után 26 szavazattal, te­hát a város összes képviselőinek (a szavazattal bíró elüljárókat is ide számítva) általános több­ségével elhatározta, hogy a sóházi épületeket és telkeket megveszi 28.000 frtért, akként, hogy ez az összeg 40, esetleg 30 év alatt, megfelelő évi járadékokban törlesztessék. E határozat jogérvé­nyéhez a vármegyei közgyűlés jóváhagyása szük­séges. — A gör. kel. szerb kongresszus. A gör. kel. szerb egyház szervezeti szabályzatának tár­gyalását, mely 256 §-ból áll, a karlócai kon­gresszus csütörtöki ülésén kellett volna megkez­deni. Az előadói tisztet J­a­n­i­t­s József mohá­csi ügyvédre s a mohácsi esperesi kerület világi képviselőjére ruházták. A kongresszus különféle pártjai több napi előző konferenciázás után nem tudtak megegyezésre jutni. Az általános vita megkezdését a radikálisok az által akadályozták meg, hogy a vaskos tervezet felolvasását kívánták, a­mi két órát vett igénybe, miért is péntekre ha­lasztották az általános vita megkezdését. — A kolera. E héten újabb kolerabetegedés nem lépett fel. A régebben megbetegedettek kö­zül meghalt Steltzhammer Frigyesné 51 éves és Melkai Antal ; meggyógyult Melkai Antalné. F. hó 12. óta újabb kolera betegedés egyáltalába nem lépett fel. A legutolsó haláleset f. hó 17-én történt és így bizton remélhetjük, hogy a mi­nisztérium által meghatározott 10 nap letelte után vagyis f. hó 28 án a pótvásár községünkben meg­tartható lesz, annyival is inkább, mert az alispán pártolólag terjesztette fel a minisztériumhoz vá­rosunk eziránti kérvényét. — Mint halljuk, a né­­met-bólyiak e hó 24-ére folyamodtak pótvásárért. — A difteritisz járvány örvendetesen csök­ken Mohácson. E héten az elhaltak száma már csak 8 volt. E hó folyamán difteritiszben elhal­tak száma 28. Sajnos azonban, hogy a krupban (torokgyik)megbetegedettek és elhaltak száma kezd szaporodni. — Újabban Duna-Szekcsőn nagyon sűrűen szedi áldozatait a difteritisz. — Uj körjegyzők. Vörösmarti körjegyzővé f. hó 16-án J­a­n­­­a­i Józsefet, nagytótfalusi körjegyzővé pedig Petz Ottót választották meg. — Emlékünnepély. A német-bólyi kath. legény-egylet 1892. évi november hó 20-án ala­pítási emlékünnepélyt rendez. Az ünnepély mű­sora : 1. Him­nus, Erkel F.-től. (Férfikar.) Énekli az egyleti dalárda. 2. Előszó, szavalja Schneider Ferencz. 3. „Az elveszett jelszó,“ vigjáték egy fölvonásban. 4. „A kápolna,“ Kreutzertől. Énekli az egyleti dalárda 5. Magyar népdalok. Énekli az egyleti dalárda. 6. „Mátyás diák.“ Vigjáték 1 fölvonásban Kisfaludy Károlytól. 7. Schumann „Phantasie“ (op. 17.) Zongorán előadja Amber­­ger Márton úr. 8. Magyar népdalok, énekli Klug Aona k. a. 9. „Te viszed haza a serpenyőt.“ Bohózat 1 fölvonásban. 10. „Isten áldja meg a tisztes ipart,“ egyleti jelszó élőképben. 11. „Is­ten áldja a tisztes ipart,“ férfikar, előadja az egyleti dalárda. — Napi­lap Pécsett. Folyó évi december hó 1-én „Pécsi Napló“ cím alatt Várady Ferenc szerkesztésében s Engel Lajos kiadásában Pécsett napi­lap indul meg, melynek mutatványszámát e hó 16-án küldötték szét. A mutatványszám eléggé érdekesen van összeállítva és tartalma változa­tos. A lap, mint ezt a szerkesztő a programai­ban kijelenti, egyik pártnak sem áll szolgálatá­ban, hanem véleményét minden irányban szaba­don, függetlenül nyilvánítja. Előfizetési ára negyed évre 3 frt (6 korona). — Csalás és zsarolás „bankóprés"­sel. A múlt héten egy nem mindennapi csalási és zsa­rolási bűneset derült ki, m­ely nagyon jellemzi egyfelől egyesek gyorsan való gazdagodási vá­gyát, másfelől népünk könnyenhivőségét. Az eset a következő: Vukovits Jovo lancsuki lakos felszólította Dietrich Ferenc kisnyárádi lakost, hogy vegye meg Kovácska István kölkedi lakos „bankóprés“ ét, melylyel egy nap alatt ötven fo­rintos bankjegyekben 30,000 irtot lehet nyomni, s a melyet méltányos áron meg lehet szerezni. Hosszas rábeszélés után Dietrich elment Vuko­­vicscsal Kölkedre s megvette a „bankóprést“ 500 írtért. Midőn Dietrich útbaigazítást kért arra nézve, hogy mily módon kell a prést kezelni, azt a felvilágosítást nyerte, hogy a legközelebbi napokon el fog jönni egy bajai úri­ember, a­ki — Az új kormány. Néhány napi keresés után Wekerle Sáándor miniszterelnök megtalálta azo­kat a férfiakat, kikkel kormányt alakított. Igaz, hogy nem kellett messzire mennie, mert hisz ott voltak a régiek, kiknek társaságában eddig is működött, a­kik ugyanazoktól az eszméktől van­nak áthatva, mint ő. Ezek a régiek az új kabi­netben is megmaradnak és csak két tárcát he­lyeztek új kezekbe : a belügyi­ és a király sze­mélye körüli miniszteri tárcát. Az utóbbit Tisza Lajos grófra bízták, egy férfiúra, ki egyszer már megmutatta, hogy mint miniszter, meg tudja állani a helyet. Tisza Lajos ugyanis 1871-ben már volt miniszter, mely állásától azonban 1875-ben megvált és utazni ment távoli világra­Fogtam magam a következő évben és az írókat szidtam össze, hogy a novelláik gyengék és nem is újak. Is­­me olyan pompás újdonatúj novellák termettek erre az Almanachban, hogy a kritika is megnyalta a száját utánuk. A kiadó dühbe jött: — De kérem, hiszen ön úgy tesz, mintha a korcsmáros leszidná a vendégei előtt az éte­leit és a borát. Mintha azt mondaná : „Milyen hitvány csiger ez!“ , a csiger fölsi­ges szegzardi lenne. — No, majd vigyázok esztendőre. IS ki is gondoltam angol észszel, hogy a novellák jók és újak voltak, de az már csak ta­gadhatatlan, hogy az írók mind a régiek. Nosza lefestettem borongó lélekkel az anyaföld meddő emlőit, melyeken új elbeszélő tálentumok már nem növekednek. Csimos kis előszó volt, de mi történt ? Épen ebben az évfolyamban csillamlott m­eg az Alma­nachban a Herczeg Vilmos és a Kozma Andor neve, mintha egy leszólt bányában egyszerre két nagy darab termés­arany hasad ki a szürkés fa­lazatból. A kiadó kétségbe volt esve. — De hisz ön mindig az ellenkezőjét írja annak, a­mi történik. — Ne higgye, kedves barátom, — feleltem. — Megfordítva áll a dolog. Minthogy mindég annak az ellenkezője bánt, a mit óhajtok, s minthogy mindég arról írok a mi bánt, követ­kezéskép mindég az történik, a­mit szeretnék. W­olfner hihetetlenül csóválta a fejeit. (Azért többes számban, mert az ő fejcsóválásá­­ban benne értetődik a Singer fejrázása is). — Szép, szép, de csak keressen jövőre más témát ! Keressek ? De hiszen már minden kimerült. A kellékes kosár fenékig üres, írók, termékeik, közönségük már mind meg volt itt beszélve. Uram én teremtőm, ugyan mihez nyúljak ? Nem derengett előttem e rettenetes homály­ban egyéb fény, mint egy közönséges tarokk­regula : „Ha az ember nem tud mit hiút, hívjon tarokkot“. Ebbe fogaztam meg görcsösen, áttra­­vesztálva a praktikus életre : „Ha az ember nem tud kit ütni, hát üsse a kormányt“. Hiszen a mi tulajdon kormányunk. S azért a mienk, hogy azt tehessük vele, a­mit akarunk. Lön hát most három éve, a kormányt tá­madtam meg az előszóban, a­melyik az alkot­mányos nera óta mindent emelt, mindent gyara­pított, mindenre volt pénze, csak a literatúrára nem költött el egy forintot sem. S inkább vesz írókat, mint könyvet. Mondjam-e, ne mondjam-e,­­ hisz úgy is kitalálják : az előszó megjelent, a kormány meg­bukott. Babonának babona, de mikor oly nyil­vánvaló. A szerencsétlen előszó felfordította a hatalmas piros székeket. Oh, jaj nekünk ! Hiszen előre tudhattam volna ! . . . A kiadók (most már mindketten), hozzám szaladtak megdöbbenve : — Önnek igaza volt. Minden úgy történik, a­mint ön dirigálja. Az Almanach első két-há­rom lapja valami varázslat alatt áll. Vagy talán az ördög is ön helyett. — Bár im­a. Elhiheti, hogy többet dolgoz­tatnék vele! Véletlen az egész, merő véletlen. Most már én kezdtem tagadni, megijedve, hogy árendát fognak tőlem kérni azért a papi­ros területért, a­hol a „terülj asztalkám“ van. Vagy még rosszabb történik, hogy eladják az előszó írásának jogát valami nagy hatalomnak — hogy például megveszi Szapáry Gyula gróf s ha az egyik évben összeszidja a gyarló közigaz­gatást, az egyszerre mintaszerű lesz, hogy még a burkusok is ide járnak tanulni,­­ vagy ha a másik évben rápörköl rakoncátlanságáért az el­lenzékre, a fogvicsorgató tigrisek iziben átvál­toznak, szelíd kezes bárányokká, selyemgyapjút eresztenek, sót nyalnak a miniszterek tenyerei­ről ; Károlyi Gábor gróf még tán kis csengetyűt is kap a nyakára. De az én kiadóm nem kapzsi; továbbra is kezeim közt hagyta az előszót s igy szólott: — Csakhogy ezentúl én fogom adni a té­mákat.* Hát persze ! Beláttam, hiszen én mindent belátok s tegnap is mikor megjelent, mint a hogy az óramutató bizonyos időben bizonyos pontra megérkezik kérlelhetetlenül, hogy az 1893-i előszavat üssem nyélbe, az volt hozzá az első szavam : — Hát mire terüljön az asztalka ? Mit akar az idén leölni ? — A kolerát. — Ah, a fekete asszonyt ? Ön fél tőle ? — Csak haragszom rá, mert rontja az üz­letet. — Hogyan ? — Az emberek félnek a könyvektől azon hitben, hogy kolerás városból érkezve, azok is terjesztik a bacillusokat. — Bolondság! — felelem. Ezt a tévhitet rég megcáfolták az orvosok. — Mindegy. —­ Meglássa majd, hogy az Almanach még úgy sem fog fogyni, mint máskor. — Ellenkezőleg ! Éppen csak az Almanach

Next