Mohács és Vidéke, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1892-11-20 / 47. szám
valamint annak idején megbukott a Dunántúli közművelődési egyesület megalakulása Pécs székhelylyel, hasonlóképen nem fog létesülni a Budapest székhelylyel megalakult Dunántúli közművelődési egyesület baranyavármegyei fiókja sem. Ez nem egyéb, mint bűnös közöny a társadalom részéről, a hazaszeretet, s a közügy iránti lelkesedés hiánya. . . . Üdvösnek véljük a magyarosodás ügyének előmozdítására nézve a gyermekcserét is, t. i. a nem magyar ajkú szülők gyermekeiket magyar falukba adnák s viszont onnan is jönnének, mely körülmény nagyobb lendületet adna az ügynek, mint egész csapat tanítónak megfeszült tanítása. Az ily gyermekek két-három év alatt teljesen elsajátíthatják a magyar nyelvet, míg a magyar gyermekek semmiképp sem szenvednének rövidséget anyanyelvük tekintetében, és ha rájuk ragad némi más nyelvismeret, az nem válnék kárukra. De hogy ez a gyermekcsere divatba jöjjön, szükséges a szülőket meggyőzni, hogy mily üdvös és szükséges, hogy gyermekeik a hazai nyelvet elsajátítsák, ezt eszközölni pedig az intelligensebb társadalmi tényezők, u. m. lelkész, jegyző, tanító stb hivatása. A magyarosodás ügye vármegyénkben csak úgy haladhat előre, ha minden hivatott tényező lelkiismeretesen, buzgóan teljesíti kötelességét. Ha a vármegyei törvényhatóság — mely állami funkciókat teljesít — a kisdedóvási törvény végrehajtásában az eddiginél nagyobb szigort fejt ki; ha az elemi tanodák vezetői hazafisággal párosult buzgalommal tanítják a magyar nyelvet ; ha a magyar tásadalom is átérzi az e tekintetben reá várakozó feladatot és a cselekvés terére lép, akkor lehet reményünk, hogy Baranya vármegye nemcsak érzületben, hanem nyelvben is magyar lesz, s magyar szívvel, magyar szóval kéri a nemzetek Istenét, hogy áldja meg e szép hazát. Különfélék székét felfedezni, mikor visszajött 1879-ben a szegedi nagy árvíz alkalmából, a kormány, illetve bátyja Tisza Kálmán küldte ki az elpusztult alföldi város rekonstrálására, a mit a legnagyobb sikerrel meg is tett és azóta a szegediek nagyon hálásak iránta és az országgyűlési választásoknál őt bizzák meg a mandátummal. Tisza Lajos gróf 1832 ben született, tehát ma olyan korban van, hogy a nemzet méltán várhat még sokat az ő politikai működésétől. Az állás, melyet most elfoglal, igen alkalmas a férfiúi erények érvényesítésére. A másik új tagja a kabinetnek Hyeronimi Károly, kit csak nem rég neveztek ki a főszámvevőszékhez elnökké. Erről az állásról Hyeronimi lemondott, dacára annak, hogy nyugodtabb és biztosabb a miniszteri állásnál anélkül, hogy fizetés dolgában roszabbul volna dotálva. A számvevőszék elnöke miniszteri fizetést húz és állásától el nem mozdítható. De Hyeronimi meghozta az áldozatot és lemondott erről a hivatalról, mert nem akarta magát kivonni ama kötelességek alól, melyeket a nemzet minden hazafira kirótt. Az új minisztérium tagjai a következők : Miniszterelnök és pénzügyminiszter Wekerle Sándor. Kereskedelmi miniszter Lukács Béla. Belügyminiszter Hyeronimi Károly. Igazságügyminiszter Szilágyi Dezső. Földmivelésügyi miniszter Bethlen András gróf. Honvédelmi miniszter Fejérváry Géza báró. Vallásügyi miniszter Csáky Albin gróf. Horvát miniszter Joszipovits Imre. Az uj kabinet holnap mutatja be magát a képviselőházban. — Hymen. Huszár Sándor, kir. járásbíróságunk derék albirája e hó 17-én jegyet váltott Pécsett Tallián Eugénia kisasszonynyal, özv. Tallián Károlyné szeretetre méltó leányával. — Gaál Andor főszolgabírói dijnok e hó 17-én d. u. 3 órakor oltárhoz vezette Szigmund Paula kisasszonyt. — Ujjószágkormányzó. Dr. Dulánszky Nándor pécsi megyés püspök, fivérét Dulánszky Adolfot — ki eddig a püspöki birtokokat felügyelői címen kezelte — jószágkormányzóvá nevezte ki. — Kinevezés: Az igazságügyminiszter dr. Ubekó Dezső pécsi kir. törvényszéki joggyakornokot ugyanezen kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. — A sóházi telkek és épületek megvétele. Városunk képviselő testülete e hó 15 én délután rövid közgyűlést tartott, melyben, miután ezúttal a képviselők a törvényben előírt számmal voltak jelen, rövid vita után 26 szavazattal, tehát a város összes képviselőinek (a szavazattal bíró elüljárókat is ide számítva) általános többségével elhatározta, hogy a sóházi épületeket és telkeket megveszi 28.000 frtért, akként, hogy ez az összeg 40, esetleg 30 év alatt, megfelelő évi járadékokban törlesztessék. E határozat jogérvényéhez a vármegyei közgyűlés jóváhagyása szükséges. — A gör. kel. szerb kongresszus. A gör. kel. szerb egyház szervezeti szabályzatának tárgyalását, mely 256 §-ból áll, a karlócai kongresszus csütörtöki ülésén kellett volna megkezdeni. Az előadói tisztet Janits József mohácsi ügyvédre s a mohácsi esperesi kerület világi képviselőjére ruházták. A kongresszus különféle pártjai több napi előző konferenciázás után nem tudtak megegyezésre jutni. Az általános vita megkezdését a radikálisok az által akadályozták meg, hogy a vaskos tervezet felolvasását kívánták, ami két órát vett igénybe, miért is péntekre halasztották az általános vita megkezdését. — A kolera. E héten újabb kolerabetegedés nem lépett fel. A régebben megbetegedettek közül meghalt Steltzhammer Frigyesné 51 éves és Melkai Antal ; meggyógyult Melkai Antalné. F. hó 12. óta újabb kolera betegedés egyáltalába nem lépett fel. A legutolsó haláleset f. hó 17-én történt és így bizton remélhetjük, hogy a minisztérium által meghatározott 10 nap letelte után vagyis f. hó 28 án a pótvásár községünkben megtartható lesz, annyival is inkább, mert az alispán pártolólag terjesztette fel a minisztériumhoz városunk eziránti kérvényét. — Mint halljuk, a német-bólyiak e hó 24-ére folyamodtak pótvásárért. — A difteritisz járvány örvendetesen csökken Mohácson. E héten az elhaltak száma már csak 8 volt. E hó folyamán difteritiszben elhaltak száma 28. Sajnos azonban, hogy a krupban (torokgyik)megbetegedettek és elhaltak száma kezd szaporodni. — Újabban Duna-Szekcsőn nagyon sűrűen szedi áldozatait a difteritisz. — Uj körjegyzők. Vörösmarti körjegyzővé f. hó 16-án Janai Józsefet, nagytótfalusi körjegyzővé pedig Petz Ottót választották meg. — Emlékünnepély. A német-bólyi kath. legény-egylet 1892. évi november hó 20-án alapítási emlékünnepélyt rendez. Az ünnepély műsora : 1. Himnus, Erkel F.-től. (Férfikar.) Énekli az egyleti dalárda. 2. Előszó, szavalja Schneider Ferencz. 3. „Az elveszett jelszó,“ vigjáték egy fölvonásban. 4. „A kápolna,“ Kreutzertől. Énekli az egyleti dalárda 5. Magyar népdalok. Énekli az egyleti dalárda. 6. „Mátyás diák.“ Vigjáték 1 fölvonásban Kisfaludy Károlytól. 7. Schumann „Phantasie“ (op. 17.) Zongorán előadja Amberger Márton úr. 8. Magyar népdalok, énekli Klug Aona k. a. 9. „Te viszed haza a serpenyőt.“ Bohózat 1 fölvonásban. 10. „Isten áldja meg a tisztes ipart,“ egyleti jelszó élőképben. 11. „Isten áldja a tisztes ipart,“ férfikar, előadja az egyleti dalárda. — Napilap Pécsett. Folyó évi december hó 1-én „Pécsi Napló“ cím alatt Várady Ferenc szerkesztésében s Engel Lajos kiadásában Pécsett napilap indul meg, melynek mutatványszámát e hó 16-án küldötték szét. A mutatványszám eléggé érdekesen van összeállítva és tartalma változatos. A lap, mint ezt a szerkesztő a programaiban kijelenti, egyik pártnak sem áll szolgálatában, hanem véleményét minden irányban szabadon, függetlenül nyilvánítja. Előfizetési ára negyed évre 3 frt (6 korona). — Csalás és zsarolás „bankóprés"sel. A múlt héten egy nem mindennapi csalási és zsarolási bűneset derült ki, mely nagyon jellemzi egyfelől egyesek gyorsan való gazdagodási vágyát, másfelől népünk könnyenhivőségét. Az eset a következő: Vukovits Jovo lancsuki lakos felszólította Dietrich Ferenc kisnyárádi lakost, hogy vegye meg Kovácska István kölkedi lakos „bankóprés“ ét, melylyel egy nap alatt ötven forintos bankjegyekben 30,000 irtot lehet nyomni, s a melyet méltányos áron meg lehet szerezni. Hosszas rábeszélés után Dietrich elment Vukovicscsal Kölkedre s megvette a „bankóprést“ 500 írtért. Midőn Dietrich útbaigazítást kért arra nézve, hogy mily módon kell a prést kezelni, azt a felvilágosítást nyerte, hogy a legközelebbi napokon el fog jönni egy bajai úriember, aki — Az új kormány. Néhány napi keresés után Wekerle Sáándor miniszterelnök megtalálta azokat a férfiakat, kikkel kormányt alakított. Igaz, hogy nem kellett messzire mennie, mert hisz ott voltak a régiek, kiknek társaságában eddig is működött, akik ugyanazoktól az eszméktől vannak áthatva, mint ő. Ezek a régiek az új kabinetben is megmaradnak és csak két tárcát helyeztek új kezekbe : a belügyi és a király személye körüli miniszteri tárcát. Az utóbbit Tisza Lajos grófra bízták, egy férfiúra, ki egyszer már megmutatta, hogy mint miniszter, meg tudja állani a helyet. Tisza Lajos ugyanis 1871-ben már volt miniszter, mely állásától azonban 1875-ben megvált és utazni ment távoli világraFogtam magam a következő évben és az írókat szidtam össze, hogy a novelláik gyengék és nem is újak. Isme olyan pompás újdonatúj novellák termettek erre az Almanachban, hogy a kritika is megnyalta a száját utánuk. A kiadó dühbe jött: — De kérem, hiszen ön úgy tesz, mintha a korcsmáros leszidná a vendégei előtt az ételeit és a borát. Mintha azt mondaná : „Milyen hitvány csiger ez!“ , a csiger fölsiges szegzardi lenne. — No, majd vigyázok esztendőre. IS ki is gondoltam angol észszel, hogy a novellák jók és újak voltak, de az már csak tagadhatatlan, hogy az írók mind a régiek. Nosza lefestettem borongó lélekkel az anyaföld meddő emlőit, melyeken új elbeszélő tálentumok már nem növekednek. Csimos kis előszó volt, de mi történt ? Épen ebben az évfolyamban csillamlott meg az Almanachban a Herczeg Vilmos és a Kozma Andor neve, mintha egy leszólt bányában egyszerre két nagy darab termésarany hasad ki a szürkés falazatból. A kiadó kétségbe volt esve. — De hisz ön mindig az ellenkezőjét írja annak, ami történik. — Ne higgye, kedves barátom, — feleltem. — Megfordítva áll a dolog. Minthogy mindég annak az ellenkezője bánt, a mit óhajtok, s minthogy mindég arról írok a mi bánt, következéskép mindég az történik, amit szeretnék. Wolfner hihetetlenül csóválta a fejeit. (Azért többes számban, mert az ő fejcsóválásában benne értetődik a Singer fejrázása is). — Szép, szép, de csak keressen jövőre más témát ! Keressek ? De hiszen már minden kimerült. A kellékes kosár fenékig üres, írók, termékeik, közönségük már mind meg volt itt beszélve. Uram én teremtőm, ugyan mihez nyúljak ? Nem derengett előttem e rettenetes homályban egyéb fény, mint egy közönséges tarokkregula : „Ha az ember nem tud mit hiút, hívjon tarokkot“. Ebbe fogaztam meg görcsösen, áttravesztálva a praktikus életre : „Ha az ember nem tud kit ütni, hát üsse a kormányt“. Hiszen a mi tulajdon kormányunk. S azért a mienk, hogy azt tehessük vele, amit akarunk. Lön hát most három éve, a kormányt támadtam meg az előszóban, amelyik az alkotmányos nera óta mindent emelt, mindent gyarapított, mindenre volt pénze, csak a literatúrára nem költött el egy forintot sem. S inkább vesz írókat, mint könyvet. Mondjam-e, ne mondjam-e, hisz úgy is kitalálják : az előszó megjelent, a kormány megbukott. Babonának babona, de mikor oly nyilvánvaló. A szerencsétlen előszó felfordította a hatalmas piros székeket. Oh, jaj nekünk ! Hiszen előre tudhattam volna ! . . . A kiadók (most már mindketten), hozzám szaladtak megdöbbenve : — Önnek igaza volt. Minden úgy történik, amint ön dirigálja. Az Almanach első két-három lapja valami varázslat alatt áll. Vagy talán az ördög is ön helyett. — Bár ima. Elhiheti, hogy többet dolgoztatnék vele! Véletlen az egész, merő véletlen. Most már én kezdtem tagadni, megijedve, hogy árendát fognak tőlem kérni azért a papiros területért, ahol a „terülj asztalkám“ van. Vagy még rosszabb történik, hogy eladják az előszó írásának jogát valami nagy hatalomnak — hogy például megveszi Szapáry Gyula gróf s ha az egyik évben összeszidja a gyarló közigazgatást, az egyszerre mintaszerű lesz, hogy még a burkusok is ide járnak tanulni, vagy ha a másik évben rápörköl rakoncátlanságáért az ellenzékre, a fogvicsorgató tigrisek iziben átváltoznak, szelíd kezes bárányokká, selyemgyapjút eresztenek, sót nyalnak a miniszterek tenyereiről ; Károlyi Gábor gróf még tán kis csengetyűt is kap a nyakára. De az én kiadóm nem kapzsi; továbbra is kezeim közt hagyta az előszót s igy szólott: — Csakhogy ezentúl én fogom adni a témákat.* Hát persze ! Beláttam, hiszen én mindent belátok s tegnap is mikor megjelent, mint a hogy az óramutató bizonyos időben bizonyos pontra megérkezik kérlelhetetlenül, hogy az 1893-i előszavat üssem nyélbe, az volt hozzá az első szavam : — Hát mire terüljön az asztalka ? Mit akar az idén leölni ? — A kolerát. — Ah, a fekete asszonyt ? Ön fél tőle ? — Csak haragszom rá, mert rontja az üzletet. — Hogyan ? — Az emberek félnek a könyvektől azon hitben, hogy kolerás városból érkezve, azok is terjesztik a bacillusokat. — Bolondság! — felelem. Ezt a tévhitet rég megcáfolták az orvosok. — Mindegy. — Meglássa majd, hogy az Almanach még úgy sem fog fogyni, mint máskor. — Ellenkezőleg ! Éppen csak az Almanach