Mohács és Vidéke, 1916 (35. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
■ ■Mi illliivutivum VKi y au 1 • 1. szám. -írj Mohács, 1910 januárius 1 TÁRSADALMI HETILAP KIADÓHIVATAL: Rosenthal Márk és Fia könyvnyomdájában Mohácson. A lapmegrendelések és a hirdetések ide küldendők. Hirdetések díjszabás szerint. Nyilt tér petit sora 60 f. Telefonszám: 59. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAPON ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre 10 K. Fél évre 5 K. Negyed évre 250 K. Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Mohács, Kossuth Lajos utca 82/74. szám alatt. A ló szellemi részét illető közlemények ide küldendők _ Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza. _ Telefonszám: 12. IS * x * • 1916. A megtépett családi körben, ahol hiányzik az apa, a férj vagy a fiú; a nagy feketeségben, mely gyászt tett asszonyokat, gyermekeket anyákat; a ^vészátjakban, előszobáiban, a rettentő nagy bizalytalanságban, melyet a jövő fátyola takar, fogjunk kezet egymással és nézzünk egymás szemébe, ragyogó tetekintettel és boldogan, hála az egek Urának, hogy ezt az időt megélni engedte, hogy a mi generációnkat tartotta méltónak arra, hogy ezt a világraszóló borzalmas megpróbáltatást reánk mérte. Ne legyünk érzelgősek! Ne szörnyüködjünk, visszatekintve, és ne sopánkodjunk, a jövőt kémlelve. Ne bölcselkedjünk. Ma katonavilág van, ma minden jogosult bölcsesség a szuronyok hegyén fityeg. Ma verekedjünk, akarjunk és bizakodjunk, de ne okoskodjunk! Hogy borzalmas időket éljünk át és borzalmasokra fogunk ébredni holnap is, azt elgondolhatjuk azon a holnaputánon is, mely a végcélja. De ma, a küzdelmek közepette, tiltakozunk ellene: nem borzalmas, mert hivatásunk. Nem Isten csapása, mert megváltásunk útja. Ma legyünk büszkék önmagunkra, hogy méltók vagyunk a nagy időkhöz. Ilyen időt a Gondviselés még egyetlen nemzedékre sem szabott. Hogy miránk mérte, jele annak, hogy ekkora minőségű nemzedék sem gondoskodott még soha az utána követezőről. Félre a kicsinyhitűséggel, félre a búskomorsággal, amilyen áthat bennünket szürke békében és szürke nyomorban, amikor az uj esztendőt köszöntve, az elmúlt évek rossz termése, deficitje s egyéb sanyarú viszonyok töltötték el lelkünket s a kérdés illett ajkunkra: jobb lesz-e a jövő esztendő?! De ma? Nem az uj esztendő hoz nekünk uj sorsot, hanem magunk kovácsoljuk magunknak. Oly munka van ránk bízva, mely egyszerire megoldja minden egyes apró és nagy békés problémánkat, ahogy az árviz lemos minden foltot s a földrengés betöm szakadékokat s uj medret szab a folyóknak. Ha rémesnek is tetszik nekünk a háború, ha csapásnak is véljük, hiszen győzelmet jelent nekünk s egyszeribe meghoz mindent, amihez a béke munkáival és akarásaival soha se jutottunk volna . .. Emelt fővel és töretlen lélekkel, méltón az időhöz, lelkesen köszöntjük az újévet, ahogy háborús nemzethez illik, győzelmet várva s az ellenségnek szemébe is nézve. Azzal az erős elhatározással, hogy végig kibírjuk a reánk mért erőpróbát, kérjük a jó Istentől a kiérdemelt becsületes béke áldásait, kérjük sokat szenvedett hazánknak egy, minden eddiginél szebb, dicsőbb boldogabb új esztendőt. TÁRCA. Az ötven kettesek. — Cenzúráit levél a harctérről. — Október 12. Hajnali négy óra. Ordonáncom fut be hozzám . — Kadét urnák alázatosan jelentem, az őrnagy ur álálmot jelez. Kiszaladok és jelentkezem az őrnagy urnál. — Mindent fölszedni, hét órára voltam. — Na, ilyen erős állást itt hagyni igazán kár — mondották a bakák. De mindegy: parance-parancs. Századparancsnokom hét órakor jelenti, hogy minden rendben van. Egy jelzés s az egész front előre megy a kellő biztosítékokkal. Mintegy két órai mars után az »él« ellenséget jelez. — Le (nieder) az egész! Századonként előre — szól az újabb parancs. Előrementünk, természetesen kölcsönös ágyú és fegyver, no meg az elmaradhatatlan géppuska tűzben. Már jó messzire jártunk, mikor a megfigyelő kapitány óriási kozák hadat jelez. Látcsővel figyeljük. Láttam, hogy rohamra fejlődik föl az irtózatos kozák sereg. Rettenetes ágyutüzünk azonban szétugrasztotta. Estig maradtunk. Ekkor minden század egy-egy szakaszt tábori Örsnek küldött ki az 1500 lépésnyire levő dombra. Századomtól én mentem ki szakaszommal. Dermesztő hidegben esti hét órától hajnalig voltam helyemen, midőn kocsizörgést hallottam és halk suttogást. Ezek csak oroszok lehetnek. Figyeltem. Egyszerre a tőlem jobbra levő honvédezred erős tüzelésbe kezd. Alig félórára rá elleptek bennünket a tagunk s az oroszok golyói. Viszszaküldöttem ordonáncomat, jelentse századparancsnokomnak, H. baranyai hadnagynak, hogy itt nem maradhatunk tovább. Vissza jő azzal az üzenettel, hogy itt kell maradni, mig ellenkező parancs nem jön. Kiadtam a parancsot: — Takarásban figyelni ! Midőn kivilágosodott — 6 óra volt — jelenti egy küldönc, hogy mehetünk vissza. Alig hogy visszaértünk, látjuk a tegnapi kozákok fölfejlődését. — Gépfegyvert beigazítani, mindenki a legnagyobb erővel tüzeljen — ez a parancs röpült szájról-szájra. Gyors lépésben közeledik a kozákság. Mindenki feszülten vár. Már csak 300 lépés választ el bennünket az ellenségtől. Elszörnyedve látjuk, hogy tőlünk jobbra 400 lépésnyire 52 es bakák fölállanak és leteszik Mig egyéb harctereken viszonylagos csönd uralkodott s a Balkánról sem kaptunk frissebb keletű harctéri híreket, az oroszok a besszarábiai határon egyszerre, tujcon előkészített nagy offenzívával lepték meg a világot és legközvetlenebbül minket. Már hetek óta suttogtak nagy orosz készülődésekről vagy bukovinai, vagy keletgaliciai állásaink ellen. De az érdekelt vidékekről megnyugtató értesítések érkeztek. A kiadott táviratok csak őrjáratok harcáról, lövöldözéseiről hoztak jelentéseket, míg aztán kipattant az oroszok nagy offenzívája a beszszarábiai fronton. Példátlan hevességgel támadtak az orosz fronton levő hadseregünkre. Az oroszok az öt kilométer hosszú fronton 200-nál több ágyút és három divízió gyalogságot összpontosítottak. Nagy tüzérségi előkészületek után tömött tizenötöstizenhatos sorokban támadtak a mieinkre. Tizennégyszer ismételték támadásukat, de mindannyiszor véres fővel kellett hátrálniuk. Drótakadályaink előtt nagy halmokban hevernek az elesett ellenségek hullái. A mi tüzérségünk biztos lövéseivel csodálatra méltó eredményeket ért el. Az oroszok , akik sem embert, sem muníciót nem kímélő fegyvert. Rettenetes! Végünk van, ezek bekerítenek bennünket! Leírhatatlan érzés fogott el bennünket. A híres magyar baka, a fickós 52-es baranyai legénység leteszi a fegyvert! Már csak 80—100 lépés. A vad horda látva a megadást, rohanni kezd. No most! Egy pillanat s a fiúk újra levetik magukat és szédületes tüzelést kezdenek. Sirtunk és nevettünk egyszere. A megadás csak csel volt (amit az ellenségtől tanult el az egyenes lelkű magyar baka), hogy bátran közeledjenek a muszkák. S a kozák beugrott. Tíz perc múlva vége volt az ütközetnek. Legalább 1200 kozák hulla feküdt ott. Aki hátrafelé menekült, távolabb esett el. Százegynéhány ló futott át hozzánk — teljes fölszereléssel — a többi követte gazdáját a meszes gödörbe. Nekünk allig volt veszteségünk. Megmutatták a baranyai fiúk, hogy méltók kitűnő hírnevükhöz. De hogy teljes legyen ezen, a nagy háborúból kiszakított kis epizód, szükségesnek tartom annak fölemlítését is, hogy dr. Schmidt Miklós barátom, a volt mohácsi ügyvédjelölt és most karánsebesi kir. törvényszéki jegyző, aki a megadást színlelő századnál volt, ekkor kapta a jól megérdemelt ezüst vitézségi érmet. Kardos Ottó, hadapród. A háború fejleményei.