Mozgó Világ, 2002. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
2002 / 8. szám - -RÓL, -RŐL - Takács Ferenc: Mesebeszéd - Salamon Pál: A Sorel ház
Takács Ferenc Mesebeszéd „A magas égről Teréz sírjára, azután a maga tépett ruháira és felsebzett kezére esett a tekintete. És akkor a frissen hantolt sír mellett állva örömében elmosolyodott. Mert megsejtette az itt valaha megkötött szövetség titkát. Ami nem más, mint hogy aki a Kinyilatkoztatás Tisztásán tíz körmével temeti el a nagyanyját, annak nem kell üres szívvel, gyötrelmesen keresni az értelmetlen létezés értelmét.” Így fejeződik be Salamon Pál regénye, A Soros ház, amelyet most második kiadásban olvashatunk, mégpedig egy regényfolyam nyitóműveként, ugyanis már folytatása is megjelent, Sorsolvasó címmel. A Kinyilatkoztatás Tisztásán - a hely egyébként valahol Kárpát-Ukrajnában található, fent a hegyekben - Seros János áll, időben valahol a hatvanas évek táján vagyunk, így nem csoda, hogy regényhősünknek egy Ukrajnát járó IBUSZ-csoport nyersen földközeli prózaiságából kell ideszöknie, a legendásmisztikus magasba. Földközeli prózaiság és legendásmisztikus magas, tényszerűség és mese: Salamon regénye, ha módszerére vagyunk kíváncsiak, ennek a kettőnek az egybejátszatásával próbálkozik. Továbbá - megcélzott hatását tekintve - a kétféle minőség megkívánta kétféle - és egymással amúgy nem szívesen közösködő - olvasói-értelmezői beállítódás valamiféle pozitív értelmű „rövidzárlatát”, a közöttük gerjeszthető feszültség kisütését célozza meg: a mindennapi valószínűségi várakozásokkal dolgozó, „realisztikus” befogadás és a köznapinál markánsan kisebb valószínűségű, „csodás-fantasztikus” valóságmodellre beálló olvasás folyamatos és együttes jelenlétére számít. Azaz az angol-amerikai regényelméletben használatos fogalmi megkülönböztetéssel élve - egyszerre igyekszik otthon lenni a voltaképpeni regényszerűségben és a romance-jellegben (a mesés-fantasztikus regényességben). A Soros ház ezek szerint - legalábbis egyfelől - regény. Mégpedig olyan regény, amelyik a kézenfekvő műfaji azonosításokra is készségesen felkínálkozik. Történelmi családregényt olvasunk, a Sorelek három nemzedékéről, pontosabban a Sorel család három férfi tagjáról, nagyapáról, apáról és unokáról (a női szereplők, szerelmek, feleségek és lánygyermekek - már ha adódnak - jóval kisebb súllyal szerepelnek). József, Mihály és János élete a modern magyar történelem úgy hetven-nyolcvan évével esik egybe (szándékosan használom ezt a kifejezést, hogy miért, kiderül később), s ebben a hetven-nyolcvan évben benne van a huszadik század eleje, az első világháború, a forradalmak, Trianon, a Horthy-korszak, a második világháború, a magyar zsidóság elpusztítása, a nyilas terror, a Rákosi-korszak, 1956, a megtorlás, majd a Kádár-konszolidáció. A Sorelek sorsa mindezzel hol mindennapi, hol nagy történelmi szinten érintkezik. Családi szinten és legkellemetlenebb módon egyébként abban, hogy az első nemzedék, Serés József és felesége, Teréz szülőföldje és lakóhelye a tárgyalt időszakban többször cserél országot: Kárpátalja osztrák-magyarból csehszlovák lesz, majd rövid időre magyar, végül a Szovjetunió kebelezte be. Teréz mindezt végigéli, egészen addig, amíg hosszú évtizedek után unokájának sikerül vele találkozni, először, s mind kiderül, utoljára. Személyes szinten és a legkegyetlenebbül viszont a középső Soros életébe avatkozik bele a történelem. Zsidóbújtatásért Buchenwaldba hurcolják, itthon maradt feleségével pedig, miután többször megerőszakolták, részeg orosz katona eltévedt golyója végez: evvel a 113