Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 7-8. szám - PÓDIUMBESZÉLGETÉS - Pikó András: Szobrok az emlékezetben - Beszélgetés Bauer Tamással, Mélyi Józseffel és Pótó Jánossal
Pócs Jó, hogy szóba került a nemzeti színűre pingált olimpiai ötkarika. Ez is szemlélteti, hogy itt nem egy pontosan, előre kidolgozott, minden elemében megértett ideológia szerint haladnak. A jóváhagyott építési engedéllyel rendelkező kivitelezési tervben, és így a nyilvánosan megismerhető látványtervben az olimpiai ötkarika az eredeti színkombinációnak megfelelően volt elképzelve. Tehát már kivitelezés közben jött az ötlet, hogy ja, hát akkor ezt inkább pingáljuk piros-fehér-zöldre. Ez egy hirtelen ötlet volt. Ez is mutatja, hogy mindig a pillanatnak megfelelően módosítanak rajta. Szabadság tér: elhangzott, milyen érdekes, hogy a szovjet emlékmű új értelmet nyer azzal, hogy kap egy antitézist a német megszállási emlékművel. Ezt egyébként ikonológiailag hogyan elemezzük, ha közben a túlsó irányból meg Ronald Reagan közelít ugyanehhez az emlékműhöz? Tehát egyszer megpróbálták átértelmezni az emlékművet azzal, hogy odatették Ronald Reagan szobrát, aki ott sétál, majd később úgy döntöttek, hogy ez nem annyira aktuális, ezzel nem foglalkozunk, a tér túlsó végében inkább a német megszállást értelmezzük. De a kettő együtt nem működik. Tehát vagy-vagy. Ha a végeredményt nézzük, azt látjuk, hogy teljes a káosz, nincs egységes értelmezési lehetőség. Csak az látszik, hogy megy előre a dolog, és ami éppen szükséges, azt éppen megcsinálom, de szerintem ebből egységes rendszer, egységes ideológia nem jön ki. Mélyi Megjegyzem, azért nem lett végül olimpiai az ötkarika, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogdíjat kért, és ezt nem voltak hajlandók kifizetni. Ezután váltak nemzetivé a színek. A tények semmibevétele nyilván ugyanígy igaz a Szent Koronára is, hiszen az egyetlen dolog, amit tudunk a Szent Koronáról, az, hogy nem Szent Istváné volt. P. Szűcs Julianna Úgy csinálunk ebben a pillanatban, mintha ez lenne az egyetlen díszlet Budapesten. Hát van nekünk egy Halászbástyánk egy soha nem létező várszakasz megálmodásával. Van egy budai várunk, amelynek fokozataival most ne foglalkozzunk. Van egy Vajdahunyadvárunk, és egyáltalán az egész millenniumi Budapest. Békévé oldotta az emlékezés, de hát ezek a hazugság díszletei voltak, a húszas évek Magyarországában sok publicista írt erről. Mi ezt nagyon szeretjük, a külföldiek még inkább szeretik, hiszen ezért jönnek Budapestre. Meg fog épülni a Kossuth tér úgy-ahogy, „harmonikusan” rekonstruálva egy egykori díszletet. Ha már szóba került az Alkotmány utca tengelyferdülése, azért van egy nagyon vicces nézet, ahogy Andrássy Gyula dél felé lovagol, Rákóczi meg észak felé, ez tökéletesen ki is fejezi körülbelül a magyar stellungot, de harmonikusan. Tehát visszaállítjuk harmonikusan, úgy-ahogy. Mi történjék? Semmi sem fog örökké tartani. Mi most itt vagyunk 2019-ben, hunyjuk le a szemünket, alszunk húsz évet. Nem létezik, hogy húsz év múlva Magyarország ebben az állapotban lesz. Mi történjen? Mi legyen a koncepció? Nekik van egy koncepciójuk, visszaállították a Kossuth teret. Csak a golyónyomokat jelző kis gömböket nem csavarták ki a Földművelésügyi Minisztérium falából, plusz meg fogják építeni a Trianon-göd-