Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 11. szám - -RÓL, -RŐL - Vadas József: Keleti udvarház párizsi passzázzsal - A Párizsi Udvar/Mellow Mood Hotels

120 Ez a jövőorientált felfogás elsősor­ban a külsőn érzékelhető. Most már, hogy az épület háromezer négyzet­­méternyi téglaburkolatát az elmúlt években megtisztították, a plaszti­kák hiányait pótolták és a színes fe­lületeket újraalkották, még nyilván­valóbb a ház tömegének zártsága és rajta a tojáshéjszínű falak egysze­rűsége, amelyen közös tőről fakadó árnyalatnak hat a mustársárga, a téglavörös, a fakózöld, a kávébab és a kakaópor koloritjának megany­­nyi halványbarnában oldódó válto­zata. Schmahl nem csupán a horror vacuitól idegenkedett, elvetette a mór stílus másik jellemző vonását is: a vörös-kék-sárga/arany trikolórját; nála éppenséggel az Owen Jones ál­tal „másodlagos színekének nevezett árnyalatok dominálnak. Nem kevés­bé merész húzás volt részéről, hogy a szabálytalan trapéz alakú telken álló ház két utcai homlokzatát átlósan le­metszve kapcsolta össze, és az így ke­letkező keskeny fronton impozáns fő­bejáratot alakított ki a bank számára. Annak idején mögötte helyezkedett el az intézmény lelke, a pénztárterem, amelyet Spiegel Frigyes személyében egy (csak) mostanában újra felfede­zett szecessziós építész és lakberen­dező tervezett. Mögötte volt a trezor, mellette-fölötte az alsó két szinten a pénzintézet irodái kaptak helyet, a két udvar köré szervezett tömbök fel­ső emeletein pedig három-hat szobás nagypolgári lakásokat alakítottak ki. A lépcsőházakban négy lift gondosko­dott kényelmes megközelítésükről. Az épület fő attrakciója mindazon­által a száz évvel korábbi utódaként a hajdaninál lényegesen impozánsabb formában újraformált Párisi udvar, amely — a sok évtizedes kosztól meg­tisztítva és tökéletesen helyreállítva látszik csak igazán - a szó szoros értelmében pazar látványt nyújt. Szerényebb méretű, mint nevezetes analógiái: a budapestihez hasonló saroképületbe rejtett Kaisergalerie (1873) Berlinben, illetve a milánói Galleria Vittorio Emanuele (1878) vagy a nápolyi Umberto (1887- 1901). Ez utóbbiak egész épülettöm­bök között húzódnak, méretükkel arányosan monumentális benyomást keltve, noha művészi igényességben aligha hasonlíthatók a Párisi udvar csokoládébarnára hangolt minuci­ózus architektúrájához és fölötte az üvegezett kétkupolás boltozat va­rázslatos miliőjéhez. Schmahl alko­tásában a plasztikusra préselt luxfer üvegprizmákat a Haas és Somogyi, a hasonlóképp finoman geometrikus mintájú üvegablakokat Róth Miksa műhelye készítette. Mögéjük rejtve száz villanykörte gondoskodott róla, hogy ne csak láthatók legyenek, ha­nem egyszersmind összképükben is gyönyörködhessünk. A Zsolnay-gyár is részt vett az építkezésben (a máso­dik emeleti balkon és alatta a hom­lokzati fríz díszítésével), a színes mintás padlóburkolatot a Villeroy & Boch szállította, a kerámiaelemek nagy része szintén német gyárakból való. Szervesen illeszkedtek ebbe az emelkedett környezetbe profiljukkal az üzletek (a híres Neruda utóda­ként a Molnár és Moser drogéria, a gomb- és paszománykereskedés, a menyasszonyi kelengyét forgalmazó, valamint a művirág- és dísztollbolt). Továbbá itt bérelt irodát és az ötö­dik emeleten műtermet Uher Ödön fényképész is, akinek a Koronaher­ceg (a mai Petőfi Sándor) utca 2. sz. alatt (a Brudern-ház maradékában) készült századfordulós fényképeit ma árveréseken hirdetik. Nagysza­

Next