Műhely, 2000 (23. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETI BIENNÁLÉ – GYŐR - Goór Judit: Magunkra is gondolva : A nő hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből, 1777-1865
ideti versezet alkotójáról: „az elfogultság és a pártatlanság sajátos keveréke” ez a mű költőről, hazájáról, koráról. „ ...a Hunra / lesújtó balszerencse mivel egykor / elnyomott ő is másokat”, ez okozta Petőfi végzetét, mondja számunkra teljesen szélsőséges elfogultsággal Armando Lucifero. Nem kevésbé elfogult, amikor feleslegesen túlhevített indulattal Bemről ezt írja Petőfi nevében: „Mind, mind bizalommal / tekintünk Rád ki békében kegyes vagy / s háborúban viharzó. Válj dicső Bem / az őrangyalunkká, az istenünkké.” Ne feledjük, ennek a könyvnek nem az a küldetése, hogy sarkaiból kiforgassa azt a világot, amelyben a mi Petőfink élt és máig él. Inkább olyan kordokumentum, amely azt mutatja, hogy Európában nem hunyt ki az egymást gerjesztő szellem országok közt. Igazából nem felfedezésre várt ez a könyv, mert szűk körben ismert volt, legfeljebb haza kellett hozni, hogy a magyarok is megismerhessék. A közvetítő Hubay Miklós volt, akinek 1989-ben adta át az olasz canticát Lucifero gróf Falcone nevezetű fia, aki akkor már túl volt a kilencvenedik esztendején. Eleven bizonyítékát adta annak, hogy a világszabadság eszméjét generációk egymásnak adva hordozzák. Élnek és halnak érte. Armando Lucifero magyarul is felbukkant könyve segédkönyv lesz ahhoz, hogy jól értsük: Petőfinek Segesvár óta nem kell várnia a feltámadást. (Eötvös József Könyvkiadó, 1999) Varga Lajos Dániel Magunkra is gondolva (A nő hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1777-1865 Szerkesztette: Fábri Anna) I I. „Szemelvénygyűjtemény - voltaképpen történeti olvasókönyv” — írja az Előszó a kiadványról. Egyszerre szánják szakmai és nagyközönségnek. Magamat az utóbbiba sorolva elmondhatom, mint a legjobb regényt, úgy „kellett” egyhuzamban végigolvasnom az első betűtől az utolsóig, beleértve a névmagyarázatokat és a jegyzetapparátust. Talán mert a szerkesztő, Fábri Anna a regényműfaj nagy szakértője? Formailag semmi sem emlékeztet itt a regényre: a könyv öt fejezetből áll, öt korszak témához tartozó szemelvényeit tartalmazza, főleg korabeli sajtótermékek anyagából válogatva. A fejezetek élén az áttekintést megkönnyítő rövid bevezetők állnak, az egyes szövegek előtt pedig néhány soros összefoglalás közli a rájuk vonatkozó legfontosabb tudnivalókat, háttérismeretet. A szerkesztő nem von le következtetéseket, magatartása inkább iránymutató, figyelemfelkeltő, kérdező, problémafelvető. A mesterien összeállított anyagból mégis egy „sztori” bontakozik ki: a mindenkit érdeklő és érintő gondolatkör, a nőkérdés születése, felnövekedése és kiterebélyesedése. A háttér: a rendiségből a polgárosodás felé haladó magyarországi társadalom, forrongásával, drámai összeütközéseivel. Maga a nőkérdés nem új keletű a korszakban — a könyv felvillantja a hazai előzményeket —, ám a nő saját hangja ekkor születik meg, ekkor szólal meg először a nagyközönség előtt. Az igazi újdonság itt az írónő (nem feltétlenül írónő) kezdetben megbotránkoztató, később is, akaratlanul is provokatív alakja. A szép kiállítású kötet borítólapján egy asztalnál ülő nőalakot látunk (Barabás Miklós festménye), háttal a nézőnek, talán azért, hogy felvetődjön bennünk a fő kérdés: „mi a nő dolga?”. Ám oldalt egy nagy nyitott könyv egyértelművé teszi a képen látható bútor funkcióját. Az írás az első eszköz, amivel a nő a társadalom elé lép; a nők írásai még otthon születtek, de egyre több került belőlük a nyilvánosság elé. A nőkérdés mindkét nem ügye — az idézett szemelvények többségének szerzője férfi. A probléma fontosságát a férfiak - a közélet irányítói — ismerik fel a felvilágosodás korában. Először a nőnevelés igénye jelenik meg a hazai köztudatban, s évtizedekig folyik a vita ennek tartalmáról, céljairól, intézményeiről. (A sorok közt olvasó akaratlanul is mérlegre teszi a szavakat és a tetteket, vagyis a szándékot és az ügy érdekében hozott áldozatot.) Igen korán megfogalmazódnak vélemények a nők irodalmi közszereplésével kapcsolatban; ebből nőnek ki később a többi hivatás és a hagyományos női szerep összeegyeztetésének máig eleven kérdései. A nők politikai részvétele, jogai, valamint hazafias kötelességei fontos tényezői a nemzeti egység kialakulásának. A házasság intézményének válságáról a feldolgozott száz évben még nem beszélnek, de a házasság működését elégedetlenség övezi, s az okok keresése közben fogalmazódnak meg a férfiak, illetve nők „hibái”. Ennek kapcsán a házasság felbonthatósága is napirendre kerül. II. Érdekes a részproblémák szerepe és aránya az egyes korszakokban. Az 1777-1824 közötti írásokban a nőnevelés, a házasság, a nők közéleti részvétele egyaránt megjelenik, ám erősen érzékelhető, hogy a nők érdekérvényesítése szinte tabuból vált beszédtémává, s létjogosultságáért küzdeni kell. Azért az ügy jelentősége és az „asszonyállat” lekicsinylése már e korszakban is csak tréfás hangnemben fordul elő. (Kár, hogy az „asszonyállat” szó akár tréfás, akár komoly használatára nem tér ki az egyébként rendkívül alapos jegyzetapparátus. A mai átlagolvasó nem feltétlenül ismeri az „állat” szó történetét, jelentésváltozását, a „lélek, élőlény” fogalmával való azonosságát például a Biblia-fordításokban. Enélkül pedig a felvilágosodás-kori szöveg stílusárnyalatai sem érzékelhetők.) Az 1820-as évek nagy nővitáját is nyomon követhetjük a gyűjteményben. Lehetséges-e, szükséges-e a nőket tudományosan nevelni? Mely diszciplínák, nyelvek a legfontosabbak számukra? Az igényesebb nevelést a hagyományos női — feleség, anya, háziasszony — szerepek jobb betöltése érdekében szorgalmazzák, de megjelenik az érvelésben a hazafias, anyanyelvi szempont is. A konzervatív ellenérvek azonban szintén magyar, ősi hagyományokra támaszkodnak, egy másfajta magyarságkép jegyében. Az 1840-es évek gazdag anyagát négy témakörbe osztotta a szerkesztői munka. A nevelés terén a cikkekben az anyanyelv és a nemzeti szellem áll a középpontban, különösen az arisztokrácia lányainak, jövendő anyáinak vonatkozásában. A házasság témájában vita kerekedik a válás megengedhetőségéről. Az 1843-44. évi országgyűlés idején napirendre kerülnek a nők politikai jogai, többek között a szavazati jog, s ennél erőteljesebben a nők mozgósítása közügyekben. Ütköznek a nézetek a tekintetben is, hogy meddig is terjedjen az emancipáció, megfogalmazódnak a félelmek a nemek szerepcseréjéről. „Az irodalom és a nő viszonya” téma új színekkel gazdagodik: vita folyik a kritikusnők, prózaírónők, költőnők tevékenységéről, munkájuk nemükből adódó sajátosságairól. 1848-49 viharaiban a nők rendkívüli helyzetben való közéleti aktivitása játssza a főszerepet. Ennek szellemében fordulnak nőtársaikhoz a szerzőasszonyok is, köztük Kossuth Zsuzsa és Szendrey Júlia. Egyebekben Teleki Blanka álláspontja a jellemző: előbb önmagunk reformálása, aztán az emancipáció. 90