Múltunk – politikatörténeti folyóirat 54. (Budapest, 2009)

4. szám - Fórum - Jelenkortörténet-írás és a történeti folyóiratok (Takács Róbert)

Bemutató a budapesti állatkert területén. 1910-es évek (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára) Jelenkortörténet-írás és a történeti folyóiratok. Kerekasztal-beszélgetés a Múltunk című folyóirat 20. évfordulóján A Múltunk című történelmi folyóirat alapításának 20. évfordulója al­kalmából kerekasztal-beszélgetésre került sor a Politikatörténeti Inté­zetben. A beszélgetésen, amelyet Pók Attila, az MTA Történettudomá­nyi Intézetének igazgatóhelyettese vezetett, a Múltunk három eddigi felelős szerkesztője, Sipos Levente, Sipos Balázs és Egry Gábor mellett Sipos Péter, a História szerkesztőségének tagja, Pál Lajos, a Századok felelős szerkesztője, illetve Pótó János, a Történelmi Szemle rovatveze­tője vett részt. Pók Attila a Múltunk húsz évfolyamának tanulmányaiból vett idéze­tekkel fordult beszélgetőtársaihoz. Az általa vitára ingerlően felvetett problémák a jelenkortörténet-írás és a folyóirat-szerkesztés szinte min­den vonatkozását érintették, így a szaktörténészek és a történeti tudat kapcsolatát, az egyes történeti irányzatok, iskolák és műhelyek közti párbeszéd hiányát, a kutatások és a források minősége közti kapcsola­tot, a rendszerváltás nyomán ránk zúduló történeti információ-mennyi­séget, illetve a történész és a politika viszonyát. Pótó János elsőként arra reagált, hogy a rendszerváltás utáni évtized­ben egy hatalmas forrásközlési hullám söpört végig a folyóiratokon, amelyekben persze nem csak valóban jelentős, közlésre érdemes doku­mentumok fértek meg. Pál Lajos az elmúlt 20 év egyik fontos tanulságaként említette, hogy az elmúlt időszakban a politika érdekeltsége nagyon károsan jutott év- fórum

Next