Múltunk – politikatörténeti folyóirat 54. (Budapest, 2009)

3. szám - Tanulmányok - Kozári Monika: Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjának kialakulása és szabályozása az I. világháború előtt

­t Ellenforradalmi ünnep Szegeden 1939. július 5. (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti fényképtára) KOZÁRI MÓNIKA Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjának kialakulása és szabályozása az első világháború előtt A nyugdíj alapításának gondolata, az elaggott tisztviselőkről állandó illetményekkel való gondoskodás intézménye Franciaországból szárma­zott. IV. Henrik adományozott először ilyen jellegű járandóságokat, sőt a tisztviselők özvegyeiről is gondoskodott. A nagy francia forradalmat megelőzően Európában általánosan elter­jedt volt a hivatalvásárlás. Ebben különösen élen járt Franciaország, ahol minden hivatalnak meghatározott ára volt. A tisztviselői állások után a tisztviselők illetéket fizettek az államkincstárba, amely a kineve­ző uralkodó pénztárának tekintélyes jövedelmi forrása volt. Ennek az illetéknek, a hivatali taxának szerepe, jelentősége volt a nyugdíj létre­jöttekor a jogosultság megállapításában. Az állások jelentős része ugyan csekély jövedelmet biztosított betöl­tőjének, de nagy mellékjövedelmeket hozhatott. Az uralkodói udvar nem foglalkozott azzal, hogy a tisztviselők tisztes vagy tisztességtelen úton szerzik-e jövedelmüket, a lényeg az volt, hogy minél több taxa folyjon be a kincstárba. Az is megesett, hogy csak az eladás érdekében hoztak létre valamilyen hivatalt. A Habsburg-birodalomban nem dívott annyira a hivatalvásárlás, mint Franciaországban, de itt is adományoztak jövedelmező hivatalos funk­ciót privilégiumként, tekintélyes összeg lefizetése ellenében, esetleg sze­mélyes szolgálatok fejében. Ilyen jövedelmező funkció volt például az országos főpostamester állása. A kisebb jelentőségű állásokat kinevezés útján töltötték be. Ezek a tisztviselők kifizették a taxát, amely a hivatal­tól függően különböző összeg lehetett, de nem volt előre megállapított díjszabása, így tág teret engedett az uralkodói és hivatali önkénynek. A kegyeltek esetleg alig fizettek, míg másoktól akár egy évi jövedelem­nek megfelelő összeget is beszedhettek. Ezt a kérdést csak 1675-ben ren­

Next