Munka, 1957 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1957-07-01 / 1. szám
IGAZ ÜGYÜNK SZOLGÁLATÁBAN Írta: GÁSPÁR SÁNDOR Rövid megszakítás után ismét csatasorba áll folyóiratunk, a Munka, hogy az írott szó erejével szolgálja a magyar szakszervezeti mozgalmat. Ezzel az alkalommal élve, szóváteszek néhány gondolatot, amelyek tisztázása szakszervezeteink helyzetének és munkájának megítélése, fejlesztése szempontjából fontossággal bír, és amelyeknek ezért folyóiratunkban is megfelelő helyet kell kapniuk majd. A magyar szakszervezetek az ellenforradalom egyik céltáblái voltak, noha az ellenük folyó támadás nem bontakozhatott ki teljes egészében. Szakszervezeti mozgalmunk egységét azonban sikerült megőriznünk. Visszautasítottuk az egységes szakszervezeteink megbontására irányuló mesterkedéseket, gyors ütemben rendezzük sorainkat. Jelentős eredményeket értünk el az ellenséges ideológia leleplezésében is. Az utóbbi hetekben nő a dolgozók bizalma szakszervezeteik iránt. Bizonyos vonatkozásokban ez a bizalom máris mélyebb, mint az utolsó esztendőkben bármikor. Tudjuk azonban, hogy tagságunk televan várakozással. Ez érthető, hiszen a szakszervezetek részt vesznek az olyan nagy horderejű események irányításában, mint az ellenforradalom teljes felszámolása, a munkáshatalom megszilárdítása, a gazdasági élet súlyos hibáinak kijavítása, a szocialista demokrácia fejlesztése, a törvényesség tiszteletben tartása, a dolgozók egészére vonatkozó bérrendezés — vagyis, hazánk talpraállításán munkálkodnak. A tagság azt várja szakszervezetétől, hogy az említett feladatok megoldásából kiveszi részét, ott áll mellette, segíti, irányítja őt, és ha kell megvédi érdekeiket. Szakszervezeteink történelmi napokat élnek, amelynek egyik legjellegzetesebb vonása az irántuk táplált bizalomteljes várakozás. Népünk harcának kimenetelére nagy hatással lesz, hogy szakszervezeteink mennyiben felelnek meg ennek a bizalomnak. Meg kell teremtenünk tehát az eredményes munka feltételeit az irányító szervekben és az üzemekben egyaránt. A szakszervezetek sikeres működéséhez elengedhetetlen, hogy helyesen értelmezzék és ítéljék meg hivatásukat és tevékenységüket. Szakszervezeteink eddigi szerepét és tevékenységét elsősorban abból a szempontból kell megvizsgálnunk, hogy miként segítették a munkásosztály céljainak elérését? Erre a kérdésre röviden a következőkben lehet megadni a választ. Az elmúlt több, mint egy évtized a magyar munkásmozgalom történelmének legjelentősebb szakasza. Ez alatt a munkásosztály — maga mögé tömörítve a dolgozó népünk túlnyomó többségét — megtörte a kapitalizmus gazdasági és politikai erejét, megvalósította a munkáshatalmat, a proletariátus diktatúráját. Alapvetően megváltoztatta a népgazdaság szerkezetét, gyors ütemben fejlesztette a szocialista ipart, megszilárdítva ezzel a proletárdiktatúra gazdasági alapjait. Vagyis a szocializmus építésének útjára léptünk. Abban, hogy a munkásosztály lényegében betöltötte történelmi hivatását, jelentős szerepe van a szakszervezeteknek is, amelyek a forradalmi harcban ingadozás nélkül és teljes erejükkel szolgálták a munkásosztályt, annak leghaladottabb elemeit, részt vállaltak a politikai harcból, a gazdasági építőmunkából egyaránt. Ez a magyar szakszervezeti mozgalom történelmi érdeme. Szakszervezeteink a vizsgált időszakban — bár nem ilyen egyértelműen — lényegében teljesítették közvetlen érdekvédelmi feladatukat is. Részt vettek a törvényalkotásban, kezükbe vették a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulására nagy hatással bíró számos ügy — társadalombiztosítás, üdülés, munkavédelem, munkásellátás stb.■ intézését, illetve irányítását, s a magyar nép kulturális és sportéletének egyik legjelentősebb szervezőivé váltak. A magyar szakszervezetek az elmúlt 12 évben a fő kérdésekben tehát helyes álláspontot foglaltak el, lényegében eleget tettek a szocializmus építésében rájuk háruló feladatoknak. Meg kell ezt mondanunk, hogy tagságunk világosan lássa: a szakszervezetek ellen indított ellenforradalmi támadásnak éppen az volt az alapvető indítéka, hogy szakszervezeteink a szocializmusért folyó harcban a haladás erőinek oldalán állottak és állnak. Nem tagadjuk, hogy munkánknak voltak — sőt, vannak— fogyatékosságai, amelyek kórosan hatottak soraink egységére, tápot adtak az ellenséges támadáshoz. A szakszervezetek erejéből korábban túl sokat lekötött társadalmunk átalakításának szól-