Muskátli - Magyar Kézimunkaujság. A Magyar Iparművészet háziipari melléklete, 1941 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 1. szám

is panaszkodtak a művészi magyaros divat hívei, hogy a kanászkalap nem városi asszonyságok fejére való, meg hogy a csíra­szűr sem városi, asszonyi viselet. Az akkoriban elterjedt magyaros ruhák mind a régi díszmagyarnak, ennek a barokk dísz­ruhának voltak biedermeyer-ízlésű utánzatai. Nem is csoda, hogy ezt az egyhangú divatot megunták az asszonyok és amint hazaszeretetükről, lelkes magyar­ságukról más formában is bizonyságot tehettek, sietve tették félre a magyar ruhát, hogy párizsi divat szerint öltözködhessenek. A mai, a háború utáni magyaros öltözködés moz­galma nem kizárólag a történelmi magyar ruhához tér vissza, hanem egy hatalmas kincsesbányából, a népművészet, népviselet formáiból merít. Az elgon­dolás kitűnő, de hogy azért ma is sok hiba csúszik a legszebb elképzelésbe is,azt múlt nyáron szomorúan tapasztalta a magyaros öltözködésnek sok lelkes híve. Mindenki örömmel üdvözölte a jelszót, hogy a dirndlit magyar parasztruhával kell helyettesíteni. A nőipariskolák egyenruhái, az Egyesült Női Tábor ruhabemutatóján látott székely, tardi rokolya, meg a többi, szebbnél szebb parasztruha bizonyította, hogy a terv meg is valósítható. Szerencsére nagy áruházak is belekapcsolódtak a magyar divat terjesztésének áradatába s lehetővé tették annak jutányos áron való beszerzését. Sajnos, nem minden magyaros könnyű, nyári mosóruha lett kifogástalan, hanem rengeteg rokolyát varrtak silány, rossz anyagból, úgy utánozva a leg­festőibb népviseleteket, a kalocsait, mezőkövesdit, meg boldogít. A torockói, a díszes matyó, meg a többi festői népviselet ünneplő ruha, megfelel az aranybrokát szoknyás díszmagyarnak. Temp­lomba, esküvőre, körmenetre, esetleg bálba viseli ezt így a leány, menyecske, ezért nem sajnálják a pénzt a finom, drága anyagra, nem a munkát, ami­kor hímzéssel, csipkével dúsan feldíszítik. Évszá­zadok óta viselik ezeket a ruhákat változatlan for­mában a nők, nem bánják, ha kényes, azt sem, ha kényelmetlen. Fő, hogy díszes, szép legyen, mert hiszen ez hirdeti az apa, a férj jómódját, ez a leány szorgalmát, ügyességét. De a nyári ruhát vásárló városi ember mást akar. Célszerű ruhát, olcsót, könnyen moshatót, kényelmeset. Az persze termé­szetes, hogy azért csinos is legyen. A cél más, az igények mások, tehát a ruhatervezők ne a legszebb, legdíszesebb, legdrágább népvisele­teket vegyék mintaképül, amikor magyaros nyári ruhához keresnek ötleteket. Ne utánozzák műselyem­ből, ami kézimunkával borítva szép és ne vegyenek példát olyan ruhákról, amiknek jellegét a hozzá viselt tíz alsószoknya adja meg. Ne tervezzenek túlságos bő ruhát már azért sem, mert nem akad manapság városi leány, aki ilyent szívesen viselne, mert gondoljunk arra, hogy ezekben a nyári ruhák­ban akarunk kirándulni, tenniszezni, sőt ezt a ruhát akarjuk az uszoda szekrényébe belegyömöszölni. Aki valaha a Hortobágyon járt, vagy vásáron a Kis-Kunság valamelyik városában, falujában, soha nem felejti el a cifraszűrt, Ázsia méltóságának, pompaszeretetének ezt a nagyszerű, elevenen élő emlékét. Estélyi kabátnak felhasználható a szűr anyaga, díszítő motívumait is nagyszerűen tudja ilyenkor az iparművész-tervező alkalmazni. Legyünk azonban következetesek a minta, sza­bás és díszítés összhangja tekintetében. Különböző vidék szűrdíszeit ne keverjük egymással, mert a hozzáértők felszisszennek és az ilyen ruha többet ront mint használ.­­ Magyar szívvel, lélekkel merítsen a ruhatervező a múlt, a népművészet kincsestárából, de ha silány anyagból utánozza a maguk helyén és formájában szép ruhákat, ellensége lesz a művészi úton járó magyaros divatnak. BENEDEK RÓZSI * Szálán varrott „tarajos" minta. Kalotaszegen és a Székelyföldön ismert minta.— Szövési mintának is felhasználható.

Next