Műszaki Hetilap, 1881. március-szeptember (1. évfolyam, 1-28. szám)

1881-09-11 / 26. szám

MŰSZAKI HETILAP (1881. szeptember 11.) .■ J 1­ í . a pápaság világi hatalmának megszilárdításával és a pártharczok által feldúlt köztársaságok romjain keletkezett egyeduralmak alakulásával, melyek élén a tudományt és művészetet ked­velő fejedelmi családok álltak — bámulatos fejlődésnek indult s kulturális tekintetben csakhamar messze elhagyja éj­szaki szom­szédait. Külső körülmények is hozzájárulnak ezen nagy szellemi mozgalom élesztéséhez, így Bi­­záncz elbukása és bevétele a törökök által 1453-ban számos görög tudóst és művészt kényszerített új hazát keresni, kiknek leg­többje ezt az ő enyhe éghajlatuknak legin­kább megfelelő szép Itália földjén találták, hol fogékony talajra akadva, buzgalommal hozzáfogtak az antik hellén irodalom terjesz­téséhez, melynek elsajátásában a pápák és egyháznagyok udvarai a kis fejedelmek és gazdag patricziusokkal vetélkedtek. A XV. század közepe táján Németor­szágban feltalált könyvnyomtatás ismerete csak­hamar ide is eljutott és a búvárkodás, tanul­mány, tudás és alapos ismeret utáni vágy kielégítésére a szellem termékeit mindinkább közkincsévé tette és nagyban előmozdította a humanizmus győzelmét, a felizgatott ke­délyeket már ki nem elégitő hit és a közép­kor elavult hagyományai felett. Végre Amerika felfedezése a XV-ik szá­zad végével az emberiség honának ismeretét csodálatos módon tágította s nem csak a búvárkodó szellemnek, hanem a legmerészebb képzeletnek is tág teret nyitott. Ha tehát ezen nagy események s szellemi mozgalmak összehatása eléggé magyarázzák a középkori általános világnéz­et gyökeres megváltoztatását és egy új szabadabb irány keletkezését, úgy az építészet terén a klasszi­kus irányzat újra­ébredésére döntő befolyással volt azon körülmény, hogy már a XV. század elején az olasz művészek, kik mint már említeni szerencsém volt, csak kedvetlenül fogadták el a mindig idegennek tartott, s a miatt általuk először „barbár“ vagy „goth“­­nak elnevezett stylust — műalkotásaikban, öntudatosan kezdték a klasszikus maidomokat és arányokat alkalmazni. Brunelesco építész és Donatello szobrász —­ jeles florenczi mesterekről tudjuk, hogy már 1407-ben Rómába és Dél-Olaszországba mentek, s ott az akkor még jelentékeny számban és kiterjedésben levő római műem­lékeket felásták, megmérték és lerajzolták. Brunelesco különösen a római boltozatok szer­kezetét tanulmányozta azoknak legnagy­szerűbb példányán az Agrippa által épített Pantheonon, mely szép arányai és rendkívüli magasztos űrhatásával, mai napig csodálattal tölti el a szemlélőt — tanulmányait az 1420- ban foganatba vett Horenczi dóm nagyszerű kupolájának szerkesztésénél legelőször értéke­sítette, úgy, hogy e csodálatos építményt bátran a „renaissance“­építészeti styl kiindu­lási pontjának tekinthetjük. Brunelesco e remekműve bámulatra ra­gadta kortársait, kik vetélkedve és lelkese­déssel igyekeztek a kijelölt után haladni. Mű történelmi múltúnk szerencsés moz­zanatának, a magyar nemzeti genius különös kedvezésének kell tekintenünk, hogy e korral — az olasz renaissance fejlődésének fénykorával esik össze dicső emlékezetű Corvin Mátyás nagy királyunk uralkodása, kiről tudjuk, hogy családi összeköttetéseinél, valamint a tudományt és művészetet kedvelő voltánál fogva — kivált olasz tudósokat és művésze­ket tartott álladóan fényes udvarán. Egyébiránt még Corvin Mátyás ideje előtt is már sűrűn érintkeztek magyar ki­rályaink és országnagyaink olasz művészekkel, így Róbert Károlyról tudjuk, hogy Szé­nás Péter aranyművesnek a királyi pecsét művészi véséséért, valamint a háborúban kitűnt vitézségéért 1331-ben a Szepességben fekvő Jamnik helységet adományozta. A híres bécsi képes krónikát Nagy Lajos ideje alatt Florenczben készítették, végre Zsigmond alatt az olasz születésű Pipo Scolar temesi főispán Marolino festészt Olaszországból hazánkba hívta, hol az a XV. század elején több ideig tartózkodott. Mindezekből bátran következtethetjük, hogy a renaissance-stylt közvetlenül olasz művészek, még­pedig a styl fejlődés hajnal­korában hozták be hazánkba. Sajnos, hogy ezen dicső korszak „renais­sance “-emlékei ép állapotban nem maradtak mi ránk, csak egyes rendkívüli érdekes épí­tészeti műrészletekből meríthetünk biztos meg­győződést azok létezéséről. Ilyenek: a visegrádi vár úgynevezett Mátyás pavillonában lévő nagy ablaknyilások, melyek már határozottan renaissance-stylüek. Továbbá a vajdahunyadi várnak Mátyás-féle Arany háza, melyen szintén remek renais­­sance-stylű műrészletek fordulnak elő. Úgy szintén a budai királyi várnak Mátyás által épült részei, kora renaisance­­stylben épültek, mint ezt nemcsak az egykorú feljegyzések és történeti adatok, hanem azon felette becses és művészi kivitelű műrészletek is bizonyítják, melyek nemzeti múzeumunk­ban őriztetnek. Mátyás királynak szép példája a művé­szet pártolásában utánzásra serkentette nem­csak főpapjainkat, de országnagyjainkat is. Vitéz János esztergomi érsek és az ország prímása nagyszerű renaissance-stylű palotát építtetett, melynek azonban, sajnos, még nyoma sem maradt miránk. Annál örvende­­tesebb, hogy az esztergomi Bakács-féle ká­polnában egy minden részében ép és tökéle­tes kora renaissance-beli műremeket bírunk. Ezen kápolnát Bakács Tamás esztergomi érsek és prímás 1506-ban Olaszországból visszatérve, a magával hozott Andrea di Pi­etro Ferucci tierolei mester által építtette. Végre ezen kora­ renaissance stilü irányra utalnak azon érdekes díszrészletek, melyeket dr. Henszlmann Imre a bácsi erődben ásatott ki. Igen­­, egyetemes szakülés! Mig a csúcsíves styl, a­mint már emlí­teni szerencsém volt, égbe törő alakításával legjobban felel meg az egyházi építészetnek és hitem szerint ez irányban minden időkre ki is vívta és biztosította magának felsőbbségét minden más stílus felett — addig a renais­sance stil játszi diszitése, kellemes arányai és üde tér­ hatásával a gyakorlati czélu profán építészetben, különösen ott, hol az aeszthetika is követeli jogait, bámulatos gyorsasággal lett uralkodóvá. A profán építészet nemesebb értelemben hazánkban is ott fejlődött ki leginkább, hol a városi felvilágosodott polgárság a történelmi nemességgel vetélkedve törekszik nem csak mindennapi szükségleteit, hanem előrehaladot­tabb műigényét is kielégíteni. Ezen nemes törekvést leginkább hazánk­­ szép felvidékén látjuk, hol Bártfán, Kassán, Lőcsén, Eperjesen és Késmárkon nem csak az az időben épült nyilvános profán épületei­ken, különösen városházain, hanem számtalan magán­házain is fellelhetjük a renaissance­styl virágzását. Mennyire volt képes itt egy spec­iális ma­gyar renaissance kifejlődni ezen érdekes kérdés eldöntését csak a legutóbbi időben megindult búvárkodások és összehasonlítások elégtelen voltánál fogva csak a jövőtől várhatjuk ! És most igen tisztelt egyetemes szakülés, fogadja hálás köszönetemet a szíves figyelem­ért, a­melylyel kissé hosszúra nyúlt felolva­sásomat meghallgatni kegyeskedett. New-York ipara. Hogy New-York ép oly fontos kézmű­ipari központ, mint a­milyen kereskedői fő­város, azzal keveset gondolnak, hanem azért mégis ez a „termelő ipar“ fő oka annak a megdöbbentő szaporodásnak, melyet New-York népessége felmutat, s fentartója az itt lakók életének. A nagy kereskedelem sok munkás kezet követel s óriás oly osztályt tart fenn, mely alig, vagy csak keveset dolgozik, csu­pán előbbi gyűjtéseinek kamatjaiból élvén. De a termelő ipar, a mások munkájának gyü­mölcsével való puszta kereskedés mellett, az élet fentartásának tényezőit nyújtja, belenyúl a családba és az egyén életébe és előidézője annak a sok közlekedési eszközöknek, melyek New-York­ utczáit, közúti vasutak, hidak, függő utak stb. képében ellepik. Az utolsó naptári évben New-York városának összes ki- és beviteli forgalma 896.198.814 dollár volt — az északamerikai egyesült államok ki- és bevitelének felénél valamivel több — de a műhelyek s kézműipartelepek termelésével, az oda feldolgozás végett behozott nyers, vagy félig kész anyagokkal való kereskedés a ki­vitel és behozatal összegének felére rúg. A kézműipar terjedtségéről szóló statisti­­kai adatokat a washingtoni Census Bureau (statistikai hivatal) meghagyásából Hill E. Károly az iparosztály főnöke gyűjtötte össze legközelebb. Műve 1879. júniustól 1880. jú­niusig hozza az adatokat és nem veszi fel azokat az iparágakat, melyeket New-Yorkban csak külföldi ágensek képviselnek. A specifi­kált 189 különböző kereskedelmi ág alaptő­kéje 157.581,749 dollár volt, a telepek száma 11,068, ezekben 262,459 ember működött, 1312 kazán, 1124 darab, összesen 41,951 198 I. ÉVFOLYAM.

Next