Fekete György, Nagy József, Schrammel Imre kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1963)
Olyan kiállítás ez, ahol három utat és kifejezést kereső művész munkájában az anyaggal, formákkal folytatott birkózás mély érzelmi és mesterségi vallomássá válik. A mindent befogadni és alakítani akaró nyíltszívű őszinteség minden külső behatást és belső indítékot feloldó alkotási szenvedéllyé válik. A három művész érzékenyen reagál a jelenségekre, anyagokra, formákra és ezeket mindegyik a maga felfogásának belső rendjébe foglalja. A látszólag szélsőségekkel terhes anyag végletei egy nagyon is tudatos elrendeződési folyamat mozgalmasságába engednek betekinteni. — Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni. — mondja József Attila. A tárgyformáló művész számára ez a „pokoljárás” az anyagok, formák, eljárások és a művészi alakítás lehetőségeinek végigkísérletezését, az alkotó folyamat átélésének és tudásgyarapító hatásának érlelődését jelenti.