Famunkák és Faragások (Képzőművészetek Háza, Szentendre, 1976)

láthatunk több, különböző technikával megmunkált pásztorkészítményt. A paraszt és pásztoremberek mellett a falusi kis­iparosok, kismesterek, asztalosok, bognárok, kádárok, mézeskalácsosok alkottak remekeket, de szintén a fa­lusi lakosság igénye, ízlése szerint, a szükségletek kí­vánta mértékben és formában. Kisebb használati tár­gyakat: székeket, ládákat, egyéb bútorokat, kapubál­ványokat, fejfákat készítettek, de kifaragták, díszítet­ték saját szerszámaikat is. Különösen érdekesek az ácsolt ládák, szuszékok, amelyeknél a faanyagot nem fűrészelték, hanem hasogatták. Először félbe, majd negyed-, nyolcad-, tizenhatodrészre hasították a fát, így készült a vékony, ék alakú deszka, amit bárdo­­lás után egymásba csapoltak és évszázadokra vissza­vezethető díszítőmotívumokkal rakták tele. A paraszti munkák között sok remekmű akad, de ugyanígy meg­csodálni valók a mesteremberek munkái és szerszá­mai is (pl. az 1788-ból származó csinvágó, amely az egyik legrégebbi tárgyunk). A fafaragással készített és díszített tárgyakhoz, esz­közökhöz különböző anyagokat használtak. A fatár­gyaknál gyakori a gyümölcsfa (körte, cseresznye, meggy, szilva, dió, som), de faragtak fűz, nyír, juhar, hárs és akácfából is. A fa mellett a faragott tárgyak kedvelt anyaga volt a szaru, agancs és csont. A dí­szítés a mélyített és domború megmunkáláson túl a különböző fémek (álom, cink, réz) és egyéb anyagok (viasz, újabban műanyag) felhasználásával készült. A „berakásos" díszítőművészetnek is a pásztorok vol­tak az igazi mesterei. Rézszalagok beverésével, ólom, vagy cink öntésével cifráz­ák ki botjuk, ostoruk, bal­tájuk nyelét, vagy a duda fejét, szárát stb. Sajátos csoportot alkotnak a szarutárgyak. A pász­toroknál kürtök, tülkök, sótartók, kenőcstartók, tükrö­sök készültek belőle, míg a paraszti eszközök kö­zött a fenőkőtartó tokmányok, esetleg a lőportartók készültek szaruból, illetve agancsból.

Next