Famunkák és Faragások (Képzőművészetek Háza, Szentendre, 1976)
láthatunk több, különböző technikával megmunkált pásztorkészítményt. A paraszt és pásztoremberek mellett a falusi kisiparosok, kismesterek, asztalosok, bognárok, kádárok, mézeskalácsosok alkottak remekeket, de szintén a falusi lakosság igénye, ízlése szerint, a szükségletek kívánta mértékben és formában. Kisebb használati tárgyakat: székeket, ládákat, egyéb bútorokat, kapubálványokat, fejfákat készítettek, de kifaragták, díszítették saját szerszámaikat is. Különösen érdekesek az ácsolt ládák, szuszékok, amelyeknél a faanyagot nem fűrészelték, hanem hasogatták. Először félbe, majd negyed-, nyolcad-, tizenhatodrészre hasították a fát, így készült a vékony, ék alakú deszka, amit bárdolás után egymásba csapoltak és évszázadokra visszavezethető díszítőmotívumokkal rakták tele. A paraszti munkák között sok remekmű akad, de ugyanígy megcsodálni valók a mesteremberek munkái és szerszámai is (pl. az 1788-ból származó csinvágó, amely az egyik legrégebbi tárgyunk). A fafaragással készített és díszített tárgyakhoz, eszközökhöz különböző anyagokat használtak. A fatárgyaknál gyakori a gyümölcsfa (körte, cseresznye, meggy, szilva, dió, som), de faragtak fűz, nyír, juhar, hárs és akácfából is. A fa mellett a faragott tárgyak kedvelt anyaga volt a szaru, agancs és csont. A díszítés a mélyített és domború megmunkáláson túl a különböző fémek (álom, cink, réz) és egyéb anyagok (viasz, újabban műanyag) felhasználásával készült. A „berakásos" díszítőművészetnek is a pásztorok voltak az igazi mesterei. Rézszalagok beverésével, ólom, vagy cink öntésével cifrázák ki botjuk, ostoruk, baltájuk nyelét, vagy a duda fejét, szárát stb. Sajátos csoportot alkotnak a szarutárgyak. A pásztoroknál kürtök, tülkök, sótartók, kenőcstartók, tükrösök készültek belőle, míg a paraszti eszközök között a fenőkőtartó tokmányok, esetleg a lőportartók készültek szaruból, illetve agancsból.