Szórakaténusz Játékműhely és Játékmúzeum (Kecskemét, 1982)
SZÓRAKATÉNUSZ Játékműhely és Játékmúzeum Kecskemét tudatosan ápolja a népi hagyományokból kinövő, azokra építő művészeteket. Nagy gonddal őrzi és adja tovább értékeit a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, a Magyar Naiv Művészek Múzeuma. Ezekhez csatlakozik sajátos arculatával a most avatott új intézmény: a Szórakaténusz Játékműhely és Játékmúzeum. Az intézmény társadalmi összefogással jött létre, részben a régi játéktárgyak megőrzésére, s részben — a múzeum újfajta értelmezéseként — nevelési és oktatási gondjaink leküzdésére, kísérletként. Ami ez utóbbit illeti: szülőknek, pedagógusoknak, pszichológusoknak az a közös tapasztalatuk, hogy gyermekeink nagy hányada nem tud mit kezdeni magával a szabad idejében. Unatkozik, mert nemigen tud cselekedni, kezdeményezni, alkotni. Ebben nevelési szokásaink is hibásak: kész, „mindentudó" játékokat ömlesztünk gyermekeink elé. Ezeknek a működtetéséhez nem kell gondolkodni, ezekkel nemigen csinálhatnak valami újszerűt, valami olyasmit, ami magának a játszónak az egyéni elképzelése volna. Főként a szülők számára készülnek ezek a játékok: mutatósak és drágák, s arra hivatottak, hogy pótolják a családi együttlétet és a gyermekekkel való szellemi törődést, egyszóval a felnőttek önmegnyugtatására kiválóan alkalmasak! A gyermekek azonban inkább azokat a játékokat kedvelik, amelyekkel sokféleképpen tevékenykedhetnek, amelyeket átalakíthatnak, amelyekre a játék során új meg új szerepet oszthatnak ki. Amelyek tehát gondolkodásra késztetnek, s így a gondolkodás eredményét élvezheti az ember. A játék tárgya így segít utánozni és átélni játszáskor a különféle életbeli társadalmi szerepeket. A jó, az érdekes, a gondolkodtató és szórakoztató játéktárgy megtalálásához ad segítséget a Szórakaténusz, játéktárgyakat minősítő munkájával. Ezenkívül — mivel a játékokban rendszerint több személynek kell részt vennie — a játék közösségi élményt is ad. Minden korosztályban megvan erre a vágy, csak ritkán vesszük észre, s még ritkábban adunk rá alkalmat. Kevés az olyan szülő, aki eltűri 3—4 éves gyermekének gyurmázási és festési „kísérleteit", vagy aki szívesen látja 10 éves fia barátait gombfocizásra, netán barkácsolásra a másfél szobás panellakásban. Tudjuk, hogy a tevékenységében sorozatosan akadályozott (frusztrált) gyermek személyiségtorzulásokat szenved. A jó játéklehetőségtől elzárt gyermek szintén károsodhat, nem beszélve azokról a következményekről, amelyek az alkotókészség — a kreativitás — kibontakozásának és a motorikus képességek fejlesztésének hátráltatásával járnak. S mivel a mai óvodai és iskolai rendszer a személyiség ilyesfajta kibontására, fejlesztésére nemigen ad módot, a kör bezárul: a legtöbb gyermek sem otthon, sem a nevelési és oktatási intézményben nem „alkothat" a kortársaival együtt töltött idejében. Márpedig a kortársak csoportjában átélt együttes tevékenységek az egyén fejlődésében nagyon fontosak: a gyermek a csoport jelzéseit felfogva „szocializálódik", válik társadalmi lénnyé. A Szórakaténusz remek alkalmakat teremt a gyermekeknek a közös alkotásra, az élményt adó játékra. Képzőművészek és kézművesek mutatják meg a gyermekeknek, hogyan kell bánni a különféle anyagokkal, hogyan készíthetnek játékot, s hogyan játszhatnak örömmel és felszabadultan. A különféle korosztályokból verbuválódott, vagy az iskolákból, óvodákból jött gyermekcsoportok itt demokratikusan vezetett foglalkozásokon vehetnek részt. A gyermekeket elkísérő szülők a jelenlevő szakemberektől nevelési tanácsokat kérhetnek, az oktatási intézményekből érkező pedagógusok pedig ötleteket kaphatnak arra, hogyan kelthetik föl a gyermekek alkotókedvét, miként fejleszthetik azok kreativitását. Egyes csoportok egy, vagy több tanéven keresztül vesznek részt neveléslélektani jellegű foglalkozásainkon, ahol önismereti, pszicho- és szociodramatikai játékokban fejlődik a gyermekek önismerete, emberismerete. Más csoportok családi életre nevelés témában vesznek részt érdekes foglalkozásokon. Az épület fölszintjén a gyermekfoglalkozások, az emeleti termekben és a belső udvar körgalériáján játékkiállítás várja a látogatókat. A kiállítás jelzésszerű keresztmetszetet ad a hazánk területén játszott játékokról, az őskortól a második világháborúig. Az első teremben a régi korok gyermekjátékai és az úgynevezett polgári játékok láthatók, a második teremben a népi gyermekjátékokat, játékeszközöket, játékszereket és játékos ábrázolásokat mutatják be. A legrégebbiek azok a bronzkori agyagjátékok, amelyek a Kecskemét környéki ásatások során kerültek felszínre. Az ókor gyermekeinek játékos kedvét képes játékábrázolások, karikázó görög fiú, görög fajátékok, római agyag- és üvegedénykék elevenítik meg. Egy rekonstruált csontíj a népvándorlás korát idézi. A középkor játékaiba egy XVI. századi főúri lovagjáték egyik figurájának a másolata enged betekinteni — a háttérben Burgmair 1516-ból való metszetén lovagi játékot vívó fiúk láthatók. Hogy mennyire fontos volt a harci élet, azt egy XVII. századbeli gyermekvért és gyermeki számszeríj jelzi. A XVIII. században a nemes ifjak fegyvereit még céhekben készítették. Megtekinthetjük II. József császár gyermekkori játékpuskáját. A főúri leányok ebben a korban berakásos bababútorokkal játszottak. Az akkori Németországban az egész főúri háztartást bemutató babaházak is készültek. Magyarországon az első világháború előtt nem volt játékgyártás, csupán egy-egy fazekas, fafaragó cigány készített játékokat, s külföldről, főképp az egykori Németországból kerültek a gyermekszobákba a polgári játékok, amelyeknek a tömeges gyártása a XIX. században indult meg — tulajdonképpen ettől az időtől kezdve beszélhetünk polgári, vagyis viszonylag olcsón készülő sorozatjátékokról. Ott kezdték iparszerűen készíteni a leányok kedvelt játékát, a babát, az esztergályozott, úgynevezett dock babák is legrégibbek. (A kiállított babák hagyományos minta alapján, de a XX. század elején készültek.) A „hölgybabák " az 1880-as évekből származnak. A múlt század közepén jelentek meg a gyermek formájú és arányú öltöztethető francia babák. Nagy tömegben Németországban kezdték gyártani őket, a kiállított babák is ott készültek. A fiúk játékai között talán az ólomkatonák voltak a legkedveltebbek. A XVIII. században a neves nürnbergi Hilpert család többféle modellt készített, s 1800 táján Nürnbergben és környékén már nyolc öntődében készítették a „seregeket". A századfordulón főként Németországból kerültek hozzánk az ón- és ólomkatonák — várral, erődítménnyel együtt —, s onnan származik a kiállított gazdasági udvar is. A kiállításnak egyik érdekessége az a játékos tűzoltófelszerelés, amelyet az 1890-es évek végén Zsigmondy Hugó készíttetett az unokájának. Egy helyre kerültek az építő-, kirakó- és összerakójátékok. Az építőelemek konstruktív felhasználása Fröbelnek (XIX. század első fele), német pedagógusának nevéhez fűződik. A ma újra kedvelt puzzle játék egy évszázaddal ezelőtt terjedt el Angliából. A műszaki eredmények azonnal átkerültek a gyermekjátékokba, a század elején divatba jöttek a játékgőzgépek, s a Merklin cég összeállítható elemeket hozott forgalomba. A századfordulón jelent meg az Anker kőépítő. A XVIII. századtól kezdve kerültek forgalomba a papírjátékok. A XIX. század második felében — a színes litográfia elterjedésével — már teljesen kész, jó minőségű, több nyomásos táblás játék, forgatható papírszínház, öltöztethető babák sokasága jelent meg. A kiállítás másik termében népi játékok, azaz a parasztember gyermekeinek játékai láthatók. Ezek merőben másfajta életformáról beszélnek. A földművelő ember munkája szorosan összefügg a természettel, az évszakokkal, az időjárás változásaival, így ez a gyermekek világában is fontos helyet foglal el. Maga készíti játékait vesszőből, nádból, puhafából, kukoricacsutkából, egyszóval az útjába kerülő, természet adta anyagokból. Játéktárgyaik olyan egyéni gonddal elkészített darabok, amelyek közül mindegyik magán hordozza készítője kezének nyomát, magát az embert tükrözve ezáltal. A lányok játékai főképp a különféle anyagokból való babák. Az első darabokat a család idősebb tagjai készítették számukra, de később már maguk csinálták őket rongyból, fából, csuhéból vagy papírból. Sokszor különféle termésekből fűzött „ékszerekkel" díszítették őket. A babákkal való játékokat egészítették ki a felnőttek készítette fabútorok és cseréptárgyak: ezek a mindennapi életben használt megfelelőjüknek kicsinyített másai. Lányok és fiúk egyaránt összeügyeskedtek apróbb tárgyakat, ezeket külön vitrinben láthatjuk. Háncsból és vesszőből font dobozokat, gyékényből való szakajtókosarakat, cérnagurigából készült csúszót-mászót. Itt vannak a zajkeltő játékok is, mint a diópergettyűs búgócsiga és a kukoricaszár hegedű. Az állatoknak a parasztember környezetében betöltött szerepe természetes, így játékai között is gyakori az állat. Kukoricaszikből ökröket csináltak, az ügyesebb fiúk gyakran szán elé fogták őket, a szárnyasok mellcsontjából teheneket fabrikáltak. A modern technika vívmányai a faluba is eljutottak. Ennek hatására kezdték készíteni a fiúk játékai között látható fa cséplőgépet, szekeret, kukoricaszár repülőt. Kizárólag a fiúk játékai közé tartoznak a fegyverek. Fából barkácsolták az ipszilon alakú jó csúzlit, parittyát és az egyszerű krumplipuskát is. A parasztember nagy leleményességének, az anyag ismeretének termékei a különféle közlekedési eszközök. Csináltak korcsolyát fából (ennek élére vaspántot erősítettek, hogy jobban csússzon a jégen), de ló és szarvasmarha csontjából is. Régi hagyománya van a falábnak vagy gólyalábnak. Ennek segítségével a föld fölött 30—40 cm-rel közlekedhet a gyermek, vagy az ügyesebb fiúk kisebb kacsaúsztatókon kelhetnek át. A kiállítás záróterme a körbejárható galéria. A Bács-Kiskun megyei Múzeumigazgatóság 1978-ban meghirdetett, népi hagyományokra alapozó játékpályázatának itt látható legszebb darabjai arra utalnak, hogy az intézmény múzeumi és műhelymunkája szépen összefonódik. A játékmúzeum nyitva tartása: hétfő kivételével naponta 9—17 óra között. A játékműhely csütörtökön és szombaton 9—17 óra között, vasárnap pedig 9—12 óra között várja programmal a játszani vágyókat. Fk.: Bánazky Pál Bkkm Mozi Rota Kecskemét, 4536/82