Váci Tárlat '84 (Görög templom, Vác, 1984)

A magyar művészet történetében a képzőművészeti csoportok, iskolák, művész­­telepek megalakulását, működését az azt létrehozó alkotók közös szándéka, szelle­mi rokonsága, valamely formai probléma megoldása tette szükségessé. Sohasem volt véletlen, hogy ezek a művészeti csoportok milyen földrajzi területet, várost válasz­tottak tevékenységük színhelyéül: akár az Alföldön működő iskoláknak a nemzeti művészet megteremtésére vagy művészetük paraszti meghatározottságára való tö­rekvését tekintjük, akár egy-egy tájegységnek, városképnek valamely, a korban jel­lemző életérzéssel rokonítható hangulatát. Mint a csoporttá, iskolává szerveződött művészek többsége, a Váci Tárlaton be­mutatkozó alkotók is tevékenységük színhelyének nevével jelölik közösségüket. Az idei tárlaton kiállított műveknek csaknem fele tájkép. Ezeken az alkotásokon nyilatkozik meg legközvetlenebbül Vác és vidékének ihlető hatása, ami nem feltét­lenül jelent konkrét földrajzi egységekkel való azonosíthatóságot. A tájképek, akár impresszionista, expresszív vagy illúzionisztikus formanyelven fogalmazódtak meg, akár nagymértékű absztrakcióval élnek, az embernek a természethez való viszonyát, a mikrokozmosznak a makrokozmoszhoz való kapcsolódási lehetőségeit tárják fel. Az emberi lényeg megragadásának és értelmezésének tájképi motívumoktól függet­lenített kísérlete sem hiányzik a kiállításról. Az emberi szubjektumot nem csupán a természeti törvényszerűségek által meghatározottnak tüntetik fel az alkotások, ha­nem a kulturális örökségek, hitek, meggyőződések determináló hatását is erőteljesen érzékeltetik. Az emberi lélek és természet törvényszerűségeinek kapcsolatát elemző művek elvont, filozófikus jellegűek, erős expresszivitást, absztrakciót mutatnak. Az e vidéken élő több művész együttes bemutatkozása az itt ható életjelenségek, élmények által motivált reakciónak változatosságát, bonyolult összefüggésrendsze­rét mutatja különböző motívumok kiválasztásánál, változatos formanyelven meg­fogalmazva, a festészeti, grafikai műfajok gazdagságát felhasználva, a szobrászati műfajban is megnyilatkozva. A Váci Tárlat eddigi történetéhez képest szokatlanul kevés mű látható a kiállítá­son, részben több művész távolmaradása miatt. Ezt indokolhatja, hogy a szakmai, illetve befogadói közösség nem volt elég inspiráló hatással az alkotókra. Talán nem évszakot kellene váltania a Váci Tárlatnak, hanem a kiállítás műfaját megújítani, felfrissíteni. Bakonyvári M. Ágnes

Next