Váci Tárlat '84 (Görög templom, Vác, 1984)
A magyar művészet történetében a képzőművészeti csoportok, iskolák, művésztelepek megalakulását, működését az azt létrehozó alkotók közös szándéka, szellemi rokonsága, valamely formai probléma megoldása tette szükségessé. Sohasem volt véletlen, hogy ezek a művészeti csoportok milyen földrajzi területet, várost választottak tevékenységük színhelyéül: akár az Alföldön működő iskoláknak a nemzeti művészet megteremtésére vagy művészetük paraszti meghatározottságára való törekvését tekintjük, akár egy-egy tájegységnek, városképnek valamely, a korban jellemző életérzéssel rokonítható hangulatát. Mint a csoporttá, iskolává szerveződött művészek többsége, a Váci Tárlaton bemutatkozó alkotók is tevékenységük színhelyének nevével jelölik közösségüket. Az idei tárlaton kiállított műveknek csaknem fele tájkép. Ezeken az alkotásokon nyilatkozik meg legközvetlenebbül Vác és vidékének ihlető hatása, ami nem feltétlenül jelent konkrét földrajzi egységekkel való azonosíthatóságot. A tájképek, akár impresszionista, expresszív vagy illúzionisztikus formanyelven fogalmazódtak meg, akár nagymértékű absztrakcióval élnek, az embernek a természethez való viszonyát, a mikrokozmosznak a makrokozmoszhoz való kapcsolódási lehetőségeit tárják fel. Az emberi lényeg megragadásának és értelmezésének tájképi motívumoktól függetlenített kísérlete sem hiányzik a kiállításról. Az emberi szubjektumot nem csupán a természeti törvényszerűségek által meghatározottnak tüntetik fel az alkotások, hanem a kulturális örökségek, hitek, meggyőződések determináló hatását is erőteljesen érzékeltetik. Az emberi lélek és természet törvényszerűségeinek kapcsolatát elemző művek elvont, filozófikus jellegűek, erős expresszivitást, absztrakciót mutatnak. Az e vidéken élő több művész együttes bemutatkozása az itt ható életjelenségek, élmények által motivált reakciónak változatosságát, bonyolult összefüggésrendszerét mutatja különböző motívumok kiválasztásánál, változatos formanyelven megfogalmazva, a festészeti, grafikai műfajok gazdagságát felhasználva, a szobrászati műfajban is megnyilatkozva. A Váci Tárlat eddigi történetéhez képest szokatlanul kevés mű látható a kiállításon, részben több művész távolmaradása miatt. Ezt indokolhatja, hogy a szakmai, illetve befogadói közösség nem volt elég inspiráló hatással az alkotókra. Talán nem évszakot kellene váltania a Váci Tárlatnak, hanem a kiállítás műfaját megújítani, felfrissíteni. Bakonyvári M. Ágnes