Tiszatáj kollektív kiállítás (Szinyei Merse Terem, Szekszárd, 1986)

gazdasági, társadalmi szerkezetének kedvező hatása, elősegítette az itteni művészet változatosságának, gazdagságának létrejöttét. Az Alföldi realisták hagyományához a felszabadulás után ipari várossá fejlődött, de még mindig komoly mezőgazdasággal rendelkező Vásárhely képzőművészei a leghűségesebbek. Nem véletlenül minősíti a Művészeti Kislexikon Vásárhelyt tömör, lényeglátó rövidséggel az új realizmus központ­jának. Ez a realizmus azonban bár kötődik a nagy elődökhöz, nem stílusjegyekben, hanem művészetikában és magatartásban él tovább, szolgálatába állítják. Mai világunk minden korábbinál bonyolultabb és egyben nyugtalansággal és aggodalom­mal is teljesebb. Egyik legnagyobb gondunk az ember és természet évmilliós kapcsolatá­nak megbomlása és az egészséges emberi környezet tönkretételének veszélye. Az ember és természet, ember és táj kapcsolatát megfogalmazó művek, tehát korunk egyik legidőszerűbb, egyben legsúlyosabb kérdését jelenítik meg. A táj szépségének esztétikai értékének felmutatásával az elveszíthető értékre hívják fel figyelmünket és közvetve természeti környezetünk védelmének ügyét is szolgálják. E mellett a kiállító művészek gondterhes világunkban azért mégis létező hétköznapi kisebb örömeinkre is érzékenyen reagálnak. Szűkebb-tágabb környezetünk, emberi világunk mindennapjainak örömére, szépségére érzékeny művei az élet igénylése által korunk másik súlyos gondjának a béke fennmaradásának lehetőségéről szükségességéről is szólnak. E nagy kérdéseket más megközelítésben az elrettentés, a sokkolás útján dramatizálni is lehet, de a kiállításban szereplő művészeknek létünk értelmét, az élethez ragaszkodás érzését központba helyező megközelítése, válasza szintén lehetséges és reméljük eredményes is. Dömötör János A Tiszatáj megjelölés kiállításunk esetében a Tisza magyarországi alsó szakaszának környékét, közelebbről Békés, Csongrád megyét, az egykori Viharsarkot foglalja magában. Az Alföldnek ez a délkeleti része művészeti hagyományban is gazdag. Elég Albrecht Dürer ajtósfalvi származására, Munkácsy békéscsabai, gyulai, telekgerendási gyermek- és ifjúkorára, illetőleg korunkhoz közelebb Tornyai, Koszta, Endre Béla, Károlyi Lajos munkásságára utalni. Napjaink itteni igen gazdag művészetét Kohán György, Erdélyi Mihály felszabadulás utáni tevékenysége készítette elő. A tál eltérő Szeged iparosodottabb, urbanizáltabb gazdasági-társadalmi alapja többirányú, Európára és a világ művészeti mozgalmaira érzékenyebben odafigyelő művészet kibontakozását tette lehetővé. Bár kétségtelen, hogy a szegedi képzőművészet eszközeiben változatosabb a hagyományt jobban őrző vásárhelyinél, de ténylegesen a mondanivaló középpontjában náluk is az ember és annak szűkebb-tágabb környezete áll. Az azonos táj és történelmi hagyomány a Békés megyében élő és itt kiállító művészeket is a realista örökség továbbfolytatására készteti. A kiállítás egyben jó bizonyítéka annak is, hogy milyen széles ívű a művészi magatartásként értelmezett realizmus. Az azonos élményt több kiállító művésznél is a táj adja. A széles, végtelen horizontú alföldi róna s benne egy-egy elszórt tanya és facsoport, vagy a Tisza árterének tagoltabb, mozgalmasabb képi viága. Mégis az alkotók tehetsége, eltérő egyénisége, életérzése individuális műveket hoz létre. A kiállított művek alkotói között találunk hetvenen túli országosan ismert Kossuth-díjast és pályája kezdetén álló, tehetséges huszon­évest is, mint korban és szakmai elismertségben szélső értékeket. A kiállítás gazdagságát a megjelenítési mód változatossága is biztosítja. Egiszen megtalál­ható a formálásban a művesség, részletgazdagság éppúgy, mint a summázó, tömörítő lényegkiemelés. Felfedezhetjük az alföldi realisták Tornyai, Koszta, Nagy István szenvedélyességét, erőteljességét éppúgy, mint Endre Béla, Károlyi harmonikus, kiegyen­súlyozott líraiságát. Az egyetemes művészet forrásai a trecentotól korunk művészetének újításaiig ívelnek, de az utóbbiakat a kiállítók mindig a konkrét tartalmi mondanivaló A Képcsarnok Vállalat a Tiszatáj kiállításban azonos etikai alapállású, de a művészi megformálásban eltérő alkotók változatos tárlatát valósította meg. Ez a szélesívűség, gazdagság lehetővé teszi, hogy Szekszárd művészetszerető, műgyűjtő közönsége közel kerüljön a bemutatott művekhez és, hogy azok többük számára szűkebb környezetük, otthonuk naponta megújuló élmények forrásává váljanak.

Next