Tiszatáj kollektív kiállítás (Szinyei Merse Terem, Szekszárd, 1986)
gazdasági, társadalmi szerkezetének kedvező hatása, elősegítette az itteni művészet változatosságának, gazdagságának létrejöttét. Az Alföldi realisták hagyományához a felszabadulás után ipari várossá fejlődött, de még mindig komoly mezőgazdasággal rendelkező Vásárhely képzőművészei a leghűségesebbek. Nem véletlenül minősíti a Művészeti Kislexikon Vásárhelyt tömör, lényeglátó rövidséggel az új realizmus központjának. Ez a realizmus azonban bár kötődik a nagy elődökhöz, nem stílusjegyekben, hanem művészetikában és magatartásban él tovább, szolgálatába állítják. Mai világunk minden korábbinál bonyolultabb és egyben nyugtalansággal és aggodalommal is teljesebb. Egyik legnagyobb gondunk az ember és természet évmilliós kapcsolatának megbomlása és az egészséges emberi környezet tönkretételének veszélye. Az ember és természet, ember és táj kapcsolatát megfogalmazó művek, tehát korunk egyik legidőszerűbb, egyben legsúlyosabb kérdését jelenítik meg. A táj szépségének esztétikai értékének felmutatásával az elveszíthető értékre hívják fel figyelmünket és közvetve természeti környezetünk védelmének ügyét is szolgálják. E mellett a kiállító művészek gondterhes világunkban azért mégis létező hétköznapi kisebb örömeinkre is érzékenyen reagálnak. Szűkebb-tágabb környezetünk, emberi világunk mindennapjainak örömére, szépségére érzékeny művei az élet igénylése által korunk másik súlyos gondjának a béke fennmaradásának lehetőségéről szükségességéről is szólnak. E nagy kérdéseket más megközelítésben az elrettentés, a sokkolás útján dramatizálni is lehet, de a kiállításban szereplő művészeknek létünk értelmét, az élethez ragaszkodás érzését központba helyező megközelítése, válasza szintén lehetséges és reméljük eredményes is. Dömötör János A Tiszatáj megjelölés kiállításunk esetében a Tisza magyarországi alsó szakaszának környékét, közelebbről Békés, Csongrád megyét, az egykori Viharsarkot foglalja magában. Az Alföldnek ez a délkeleti része művészeti hagyományban is gazdag. Elég Albrecht Dürer ajtósfalvi származására, Munkácsy békéscsabai, gyulai, telekgerendási gyermek- és ifjúkorára, illetőleg korunkhoz közelebb Tornyai, Koszta, Endre Béla, Károlyi Lajos munkásságára utalni. Napjaink itteni igen gazdag művészetét Kohán György, Erdélyi Mihály felszabadulás utáni tevékenysége készítette elő. A tál eltérő Szeged iparosodottabb, urbanizáltabb gazdasági-társadalmi alapja többirányú, Európára és a világ művészeti mozgalmaira érzékenyebben odafigyelő művészet kibontakozását tette lehetővé. Bár kétségtelen, hogy a szegedi képzőművészet eszközeiben változatosabb a hagyományt jobban őrző vásárhelyinél, de ténylegesen a mondanivaló középpontjában náluk is az ember és annak szűkebb-tágabb környezete áll. Az azonos táj és történelmi hagyomány a Békés megyében élő és itt kiállító művészeket is a realista örökség továbbfolytatására készteti. A kiállítás egyben jó bizonyítéka annak is, hogy milyen széles ívű a művészi magatartásként értelmezett realizmus. Az azonos élményt több kiállító művésznél is a táj adja. A széles, végtelen horizontú alföldi róna s benne egy-egy elszórt tanya és facsoport, vagy a Tisza árterének tagoltabb, mozgalmasabb képi viága. Mégis az alkotók tehetsége, eltérő egyénisége, életérzése individuális műveket hoz létre. A kiállított művek alkotói között találunk hetvenen túli országosan ismert Kossuth-díjast és pályája kezdetén álló, tehetséges huszonévest is, mint korban és szakmai elismertségben szélső értékeket. A kiállítás gazdagságát a megjelenítési mód változatossága is biztosítja. Egiszen megtalálható a formálásban a művesség, részletgazdagság éppúgy, mint a summázó, tömörítő lényegkiemelés. Felfedezhetjük az alföldi realisták Tornyai, Koszta, Nagy István szenvedélyességét, erőteljességét éppúgy, mint Endre Béla, Károlyi harmonikus, kiegyensúlyozott líraiságát. Az egyetemes művészet forrásai a trecentotól korunk művészetének újításaiig ívelnek, de az utóbbiakat a kiállítók mindig a konkrét tartalmi mondanivaló A Képcsarnok Vállalat a Tiszatáj kiállításban azonos etikai alapállású, de a művészi megformálásban eltérő alkotók változatos tárlatát valósította meg. Ez a szélesívűség, gazdagság lehetővé teszi, hogy Szekszárd művészetszerető, műgyűjtő közönsége közel kerüljön a bemutatott művekhez és, hogy azok többük számára szűkebb környezetük, otthonuk naponta megújuló élmények forrásává váljanak.