ANZIX Ádám Zoltán, Gál András, Huszár Andrea, Környei Ágota és Szalai Attila kiállítása (Veszprém, Csikász Galéria, 2000)
ANNIX Ádám Zoltán, Gál András, Huszár Andrea, Környei Ágota és Szalai Attila kiállítása A művészek egymástól nagyon különböző alkotásainak közös nevezője az az attitűd, mely az aktuális művészeti divatokon kívül maradva, mégis releváns művészet létrehozására tesz kísérletet. Mellőzik a gépi technikákat, s a hagyományos manuális tevékenység keretein belül törekednek új lehetőségek felvetésére, így anzixaik, képes levelezőlapjaik, üzenetváltásaik egymásnak s korábbi munkáiknak szólnak. Mivel problémakeresésük történeti gyökerekkel is rendelkezik, ezért a művészettörténeti ősök is a címzettek között vannak, épp azok, akik annak idején radikálisan és lényegileg megváltoztatták a művészetet, addigi hagyományát (pl. nonfiguratív és absztrakt művészet, a monokróm, a kollázs-montázs, az environment). A műveket közös hullámhosszra hozza még a képzőművészet alapelemeit (a szín, a forma, a felület, a rajz, a tér, a portré stb.) és a mű művészeti kihívásait együttesen szem előtt tartó rendületlen kísérletezés. Szintén a „családi hasonlósági elv” része az egy művön belül kevés eszközzel, egy-egy fő motívumra építkezés, a vizuálisan redukált nyelv s a narratíva mellőzése. Ádám Zoltán monokróm objektjeit felváltják a lazúros, freskószerű portrék. Arcképein, különösen a tibeti sorozaton a szellemidézés konkrét formát nyer. Gál Andrást, a monokróm művészet szubkultúrájában jártas, s annak elkötelezett hívét is a szín, a felület és a forma végső kérdései foglalkoztatják. Korábbi barnás-szürkés tónusait a legutóbb sárgává, most vörössé színesítette. A színkontraszt nevében a vörös szenvedélyességét megzabolázni kész szürke festménye viszont lecsapott sarkú, sokszög alakú. Huszár Andrea törékeny, tünékeny, hétköznapi életben használatos anyagokból - most épp cérnából - készíti a mindennapi tapasztalatnak és konvencióknak ellentmondó műveit. Helyspecifikus munkáit, environmentjeit nem esetlegesen helyezi el a térben, hanem bevonja azt a műbe. A főbb csomópontokat kijelölve a térélmény megtapasztalására csalogatja a nézőt. Környei Ágota olajképei után visszanyúl korai kollázsszerű műveihez. E mostani arte poverás, egyszerű anyagú - festett újságpapír - munkáin a festmény- fotó-szöveg triumvirátusa kissé a térbe is kimerészkedik. Szalai Attila alkotásain nagy hangsúlyt kap a felületmegmunkálás, mely által archaikus, márványos, romsos hatású művek születnek. Nonfiguratív munkáin egyszerre sejlik fel a geometrikus szabályosság és az organikus esetlegesség. Visszatérő, finoman karcolt motívumai poétikus világot hoznak létre, így az itt kiállító művészeket az alkotói intenció felől az analitikus, elemző attitűd jellemzi, ugyanakkor tudatosan alkalmat adnak az esetlegességnek, hagyják, hogy a tér, az anyag, a felület, rajzolat stb. megszólítsa őket, azok is alakítsák a művet. A művész és az elemek párbeszédében egyszerre van jelen az analitikus és a hermeneutikus szemlélet. Ennek fényében anzixaik a művészeti teóriák irányába is mutató üzenetváltások. Trendületlenül, de mégis rendületlenül main. Bordács Andrea