Gábor Áron Mediterráneum (Művészetek Háza, Veszprém, Csikász Galéria, 2004)

ROMA, LISSZABON, BADACSONYTOMAJ GÁBOR ÁRON SAJÁT MEDITERRÁNEUMA Sokféle elvágyódás létezik, van kit az Északi-fok vonz, Jeges hegycsúcsok, végtelen, lapos síkságok, s van akit ennél mele­gebb, dúsabb, párásabb formák, legyenek ezek Pannóniában, Lazióban, vagy az Atlanti-óceán partján. Gábor Áron alapvető­en városi lakos, ugyan ki érti, hogy miért, de tényszerűen az. Valahogy a 20. századra már minden művész városlakóvá vált. Ennek fényében érthető mélységes vonzalma a táj és a termé­szet iránt. Ugyanis számára a Róma vagy Lisszabon városnevek tulajdonképpen tájakat, tájérzeteket jelentenek és kevésbé a ne­vezett helyszínek flaszterját, útpatkáit, házainak köveit. Színeket, ízeket, buja vegetatív formákat. És végtelen rokonságot saját, választott, városon kívüli honával, Badacsonnyal. A művész, amikor teheti, a Balatonnál dolgozik. Műterme végé­ből fantasztikus változatosságú, grandiózus léptékű tájra lehet le­pillantani a Badacsony ormáról: a Káli-medencét övező hegyek, a tó és az ég érintkezése, a lába előtt leiromló völgy, az örsi hegy; a természet rendkívüli erővel van jelen. Bazaltkövekből rakott falakon dús növényzet, a hasadékokban csillogó esővíz, gyönygyház fényű napfelkelte s hasonlók a mindennapos kör­nyezet részei. Mindez megjelenik vásznain is, persze áttétele­sen, szublimálva, hiszen nem tájképeket fest, hanem a termé­szet állandó hatása alatt dolgozik. Ez a csoda átszüremlik a vá­szonra, és a természet egy új, képi minősége születik így meg. Különös, de végig úgy tűnik, mintha valós tájképek jelennének meg a vásznon vagy papíron, miközben egyetlen reális táji elem se jelenik meg egyetlen művén sem. Talán az eredeti helyszínek fényviszonyai olyan meghatározóak, hogy állandóan ez a lenyű­göző érzés keríti hatalmába a szemlélőt. A szinte átlátszó, légies háttér előtti minimális történések terem­tik meg a képi eseményt, a légies látványt. Gomolygó fényfol­tok, átcikázó, sötét vonalak, kalligráfiára emlékeztető jelek, ör­vénylő geometrikus síkok, egymást keresztező átlók, a semmi­be távozó folyondárok, sugárzó felületek, madártollra vagy pil­langószárnyra hasonlító háromszögek, szinte lényegtelen el­mozdulások hullámai töltik ki képfelületeit. "Természetesen felis­merhető Gábor Áron festészetében korábban is alkalmazott néhány alapmotívum, az örvény forma, a titokzatos állat motí­vum, de alaposan átírva és végtelenül redukálva. Néhány kapu­forma ugyan feltűnik, háromszögekkel övezett forgatagok kísé­retében, lehet, hogy mégis városias helyszínen találtuk magun­kat. Meghökkentő tereket képes megjeleníteni képfelületein, az ember alig érti a mikéntet, néhány vonal és szín miért kelti azt az érzést, hogy egy fénytől vibráló, csodálatos helyszínen va­gyunk. A vonalak szabad rendje a középpontban sűrűsödik ösz­­sze, befelé, hátrafelé vonzza a tekintetet, különös mélységet nyit az egyébként egységes képfelületen. Nehezen megfejthe­tő, hogy mitől támad ilyen levegős tér a halovány és erőteljes gesztusvonalak alkotta előtérben, mégis jelen van, napfénytől lüktet, valósággal vonzza a mélybe a tekintetet. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az egyes művek vászonra vagy papírra kerültek, olaj vagy akvarell anyaguk, kicsi vagy nagy a méretük. A képi részletek rendkívül gazdagok, min­den egyes négyzetcentiméteren számtalan apró történés van jelen: egymásba olvadó, egymásra épülő színfoltok vezetik a szemet, s teremtik meg a harmóniát. A másik ilyen csoda számomra, hogy ugyan kétségkívül és tárgy­szerűen is három helyszínhez köthető művek soráról van szó, s ezek bár földrajzilag jókora távolságban vannak egymástól, mégis alig-alig lehetséges közöttük a különbségtétel. Nyilván Gábor Áron maga az oka ennek a hasonlóságnak, művészetének folyamatossá­ga, látványteremtési elveinek és eszközeinek tudatos alkalmazása miatt az eltérések is minimálisak. Természetesen vizsgálhatjuk ezt ellenkező oldalról is: a művész olyan helyszíneket választ művei él­ményforrásául, amelyek saját lényegéből fakadnak, és átszűrődve rajta hasonló látványélmények kerülnek vászonra, papírra. Az én Rómám, az én rómajom, az én Lisszabonom.

Next