Gábor Áron Mediterráneum (Művészetek Háza, Veszprém, Csikász Galéria, 2004)
ROMA, LISSZABON, BADACSONYTOMAJ GÁBOR ÁRON SAJÁT MEDITERRÁNEUMA Sokféle elvágyódás létezik, van kit az Északi-fok vonz, Jeges hegycsúcsok, végtelen, lapos síkságok, s van akit ennél melegebb, dúsabb, párásabb formák, legyenek ezek Pannóniában, Lazióban, vagy az Atlanti-óceán partján. Gábor Áron alapvetően városi lakos, ugyan ki érti, hogy miért, de tényszerűen az. Valahogy a 20. századra már minden művész városlakóvá vált. Ennek fényében érthető mélységes vonzalma a táj és a természet iránt. Ugyanis számára a Róma vagy Lisszabon városnevek tulajdonképpen tájakat, tájérzeteket jelentenek és kevésbé a nevezett helyszínek flaszterját, útpatkáit, házainak köveit. Színeket, ízeket, buja vegetatív formákat. És végtelen rokonságot saját, választott, városon kívüli honával, Badacsonnyal. A művész, amikor teheti, a Balatonnál dolgozik. Műterme végéből fantasztikus változatosságú, grandiózus léptékű tájra lehet lepillantani a Badacsony ormáról: a Káli-medencét övező hegyek, a tó és az ég érintkezése, a lába előtt leiromló völgy, az örsi hegy; a természet rendkívüli erővel van jelen. Bazaltkövekből rakott falakon dús növényzet, a hasadékokban csillogó esővíz, gyönygyház fényű napfelkelte s hasonlók a mindennapos környezet részei. Mindez megjelenik vásznain is, persze áttételesen, szublimálva, hiszen nem tájképeket fest, hanem a természet állandó hatása alatt dolgozik. Ez a csoda átszüremlik a vászonra, és a természet egy új, képi minősége születik így meg. Különös, de végig úgy tűnik, mintha valós tájképek jelennének meg a vásznon vagy papíron, miközben egyetlen reális táji elem se jelenik meg egyetlen művén sem. Talán az eredeti helyszínek fényviszonyai olyan meghatározóak, hogy állandóan ez a lenyűgöző érzés keríti hatalmába a szemlélőt. A szinte átlátszó, légies háttér előtti minimális történések teremtik meg a képi eseményt, a légies látványt. Gomolygó fényfoltok, átcikázó, sötét vonalak, kalligráfiára emlékeztető jelek, örvénylő geometrikus síkok, egymást keresztező átlók, a semmibe távozó folyondárok, sugárzó felületek, madártollra vagy pillangószárnyra hasonlító háromszögek, szinte lényegtelen elmozdulások hullámai töltik ki képfelületeit. "Természetesen felismerhető Gábor Áron festészetében korábban is alkalmazott néhány alapmotívum, az örvény forma, a titokzatos állat motívum, de alaposan átírva és végtelenül redukálva. Néhány kapuforma ugyan feltűnik, háromszögekkel övezett forgatagok kíséretében, lehet, hogy mégis városias helyszínen találtuk magunkat. Meghökkentő tereket képes megjeleníteni képfelületein, az ember alig érti a mikéntet, néhány vonal és szín miért kelti azt az érzést, hogy egy fénytől vibráló, csodálatos helyszínen vagyunk. A vonalak szabad rendje a középpontban sűrűsödik öszsze, befelé, hátrafelé vonzza a tekintetet, különös mélységet nyit az egyébként egységes képfelületen. Nehezen megfejthető, hogy mitől támad ilyen levegős tér a halovány és erőteljes gesztusvonalak alkotta előtérben, mégis jelen van, napfénytől lüktet, valósággal vonzza a mélybe a tekintetet. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az egyes művek vászonra vagy papírra kerültek, olaj vagy akvarell anyaguk, kicsi vagy nagy a méretük. A képi részletek rendkívül gazdagok, minden egyes négyzetcentiméteren számtalan apró történés van jelen: egymásba olvadó, egymásra épülő színfoltok vezetik a szemet, s teremtik meg a harmóniát. A másik ilyen csoda számomra, hogy ugyan kétségkívül és tárgyszerűen is három helyszínhez köthető művek soráról van szó, s ezek bár földrajzilag jókora távolságban vannak egymástól, mégis alig-alig lehetséges közöttük a különbségtétel. Nyilván Gábor Áron maga az oka ennek a hasonlóságnak, művészetének folyamatossága, látványteremtési elveinek és eszközeinek tudatos alkalmazása miatt az eltérések is minimálisak. Természetesen vizsgálhatjuk ezt ellenkező oldalról is: a művész olyan helyszíneket választ művei élményforrásául, amelyek saját lényegéből fakadnak, és átszűrődve rajta hasonló látványélmények kerülnek vászonra, papírra. Az én Rómám, az én rómajom, az én Lisszabonom.