Gácsi Mihály grafikusművész kiállítása (2008)

1926-ban születtem Budapesten. Szüleim akaratának eleget téve, kik könyvelő­nek szerettek volna nevelni, kereskedelmi iskolát végeztem. Érettségi után voltam katona, kertész, segédmunkás, de a leghosszabb ideig (4 évig) kazánlakó a Goldberger gyárban. Ez idő alatt meglehetősen szorgalmas látogatója voltam a különböző szabad iskoláknak. 1949-ben felvettek a főiskolára, itt leg­inkább a grafikai műhelyben szerettem dolgozni. Különböző okok miatt 1952- ben megváltam a főiskolától. 1956-ban műtermet kaptam a szolnoki művészte­lepen. Munkásságomban egyre inkább uralkodóvá vált az emberábrázolás, technikailag pedig a rézkarc és a linómetszet. Úgy érzem, munkáimnak egyre inkább kialakul egy bizonyos humoros-szatirikus karaktere, ez azonban nem jelenti azt, hogy érzéketlen lennék korunk külön­böző komoly problémáival szemben. 1954 óta rendszeresen részt veszek a különböző kiállításo­kon. Önálló kiállításom volt 1963-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában, 1967-ben Szolnokon, ugyanebben az évben Budapesten a „Dürer" Teremben, 1969. Derkovits Teremben, (TV) 1972. Kisújszállás. Munkáimmal szerepeltem több külföldi kiállításon is: Szófiában, Tallinban, Csehszlo­vákiában, Berlinben, Moszkvában, Stockholmban, Nápolyban, Torinóban és a Firenzei Grafikai Biennálén. MŰVEK JEGYZÉKE 1.A kereszt kihirdetése linó m. 2.A Várak ellen linó m. 3.Temesvár felé linó m. 4.Urak bosszúja linó m. 5.Fizikai kísérlet linó m. 6.Szobrász linó m. 7.Szt. Ferenc prédikál a jószákoknak rézk. 8.Cégem reklámja rézk. 9.Lovag, halál, ördög rézk. 10.„H” bomba után linó m. 11.Hidegháború linó m. 12.Spekulánsok linó m. 29.Ex libris Gácsi Mihály rézkarc 30.Hazafelé tollrajz 31.Obsitos illusztr. (15 db.) színes linó m. 32.Ex libris Gácsi István linó m. 33.Magvető linó m. 34.Mesterséges nap rézkarc 35.Illusztráció I. linó m. hidegtű 36.Húsvéti üdv. rézkarc 37.Ex libris dr. Selmeczi L. linó m. 38.Ex libris dr. Király F. linó m. 39.Ex libris dr. Dobosi linó m. 40.Önarckép linó m. 41.Ínyenc linó m. 42.Kalóz linó m. 43. Lovag linó m. 44.Ex libris Hernádi linó m. 45.Ex libris Bogár I. linó m. 46.Ex libris Könyves K. linó m. 47.Ex libris Jehudi Menuhin rézkarc 48.Harsonás rézkarc 13.Rakéta király 14.Papírsárkány hidegtű 15.Utcán át rézkarc 16.Magyarok bejövetele rézkarc 17.Felszabadulásunk emlékére rézkarc 18.Remete­lak rézkarc 19.Kálvária linó m. 20.Autózás linó m. 21.Könyvégetés linó m. 22.Régi ház rézkarc 23.Tanulmányfej linó m. 24.Noé rézkarc 25.Zenészek linó m. 26.Három királyok I. linó m. 27.Köszörűs rézkarc 28.Ex libris dr. Kertész D. I—III. rézkarc

Next