Muzsika, 1962 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám - ABODY BÉLA-PÁNDY MARIANNE: Gaszparjan és művésztársai
GASZPARJAN ÉS MŰVÉSZTÁRSAI Világhírességet ünnepelhettünk újból, hoszszú és egyre türelmetlenebb várakozás után, Goar Gaszparjan személyében. Jól ismertük már a szovjet-örmény művésznő lemezeit, ezúttal annak is örülhettünk tehát, hogy nem gramofon sugározta hangja ,,égi mását", hanem a nagynevű koloratúrszoprán, valóságos képességeit foglalta össze. S ezzel megmondtank már mindent, a további jelzők csak ezt a felismerést variálnák. Olyan művészi teljesítményt hallottunk, amelynek legjava a tökéletes technika lemez-produkcióival egyenértékű! Természetes sajátja Gaszparjannak a bravúr-koloratúr-regiszter hiánytalan és hibátlan birtoklása. Nem a ,,keverés", hanem a képességek számlájára írható a megvesztegetően szép hangszín, nem egyszeri buzgalom, nehezen elért koncentráció, hanem énekesi alaptulajdonsága a művészi alázat, az átélési készség, a belső ábrázolás varázslatos ösztöne és tudománya. A Traviata még nem nyújtott hiánytalan operaélményt. Violetta életrekeltése leginkább az első s az utolsó felvonásban igazolta nagy vendégünk hírnevét és ismételte meg hangverseny-sikereit. Előbb a korlátlan magasság kápráztató bravúrja, a tökéletes koloraturtechnika — mondhatni. ..koloratur-akrobatika" —, utóbb a halál-jelenet átszellemült, költői, sugallatos formálása. A második felvonás dinamikus igényeit nem tudta kielégíteni, a nagy munkára fogott középregiszter nem győzhette, amit Verdi rárótt. A terem-méretek (Erkel Színház!) között természetesebbnek tűnő mélyebb hangok itt nem kaptak szárnyra, vagy csak mesterségesnek ható ráénekléssel. Gilda szerepében viszont valóban regisztere legtartalmasabb, színben-volumenben, hajlékonyságban és technikában hibátlan részét halhattuk mindvégig, s a színpadi passzivitás hiánytalanul találkozott a figura körvonalaival, a költői lányalak esendő bájával, önfeledt érzelmességével. A Caro nome nagy sikere mellett ne hallgassunk a részletek pompás kidolgozottságáról, az együttes éneklés mértéktartó erényeiről sem. Ez volt az igazi nagy siker estje, itt szárnyalt égre a teljesítmény, a legmagasabb nemzetközi színvonal, az igazi, bensőséges művészet arany szárnyán. Honfitársai közül Dmitrij Gnatjuk, a kiváló kijevi bariton Rigólét jóját éreztük leginkább méltónak nagy alakításaihoz. Már a figura is hódít, mert fontos felismerést hordoz s ezt mindjárt művészi megjelenítésbe oldja. Nem tréfáskedvű, gonoszkodó, ugrabugró, majd megrettent intrikus ez a Rigoletto, hanem púpjával természetadta sorsterhet hordoz. Sérült, aki — mint oly sokan — sértéssel kompenzál, ami csak tovább rontja helyzetét az egészséges testű beteg lelkek környezetében. A hang igen nagy ereje, koncentrált színe megvalósította a művész elképzelését; ez a Rigoletto logikusan, pontról-pontra közelítette meg végzetét. Ám a nagy erő s a nagyvonalú elképzelés sohasem válik faragatlansággá, és ritkán csap elnagyoltságba; pianotechnikája is dicséretesen állta a próbát. A harmadik szovjet művész, Nar Ovaniszjan a koncertteremben hatásosabban kamatoztatta jó képességeit. Don Basiliója szellemes alakítás. Légköre, súlya van a mulattató buffofigurának, de a hanggal való jellemzésben néha Bartolo útjára tér és lemond arról, amire itt a hagyományok s a mindennapos gyakorlat szerint is nagy lehetősége van: a ..szabályos" szép dallamformálásról. A kifejező hangmatériát is inkább a középhangok táján éreztük a feladatra alkalmasnak. A játék céltudatosságában. ..tervszerű önfeledtségében" azonban ő sem marad jeles honfitársai mögött. Hazai művészeink közreműködése általában kielégítő volt: a Traviatából Vasfalvy Róbert egyre szárnyalóbb, férfiasabb zengésű tenorjára és Erdélyi Miklós jó alkalmazkodóképességére, a Rigolettóból Komlóssy Erzsébet napról napra jelentősebb művészetére, Bódy József igen kidolgozott alakítására, szép hangjára, a Sevillai borbélyból Melis György ötletes Figarójára emlékezünk sok örömmel és büszkeséggel. Kár, hogy az ,,egyenleg" másik oldala sem maradhat üresen: a Traviatában néhány kisebb szólam „túlkarakterizált" hangszíne okozott némi hallgatási nehézséget, továbbá a sleppelgető kórus. Még nagyobb baj volt Mátray Ferenc indiszpozíciója a herceg szerepében. Megesik, hiszen emberek vagyunk, s az egyéni helytállás, a reménytelennel való küzdés mindig rokonszenvet ébresztő, de talán mégiscsak akadt volna jobb megoldás. S ha nem, ez még szigorúbb bírálata a szerepgazdálkodás hivatott irányítóinak. Abody Béla 2 *