Muzsika, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8. szám - M. TÍMÁR ÁGNES: Lammermoori Lucia
hatalma és Lucia törékeny líraisága). Alapjaiban szép rendezői elgondolással találkozunk, amely következetesen végig is kíséri a drámai kibontakozás útját. Mégsem tud elég hű maradni a lényeghez: a zenéhez — pontosabban — a zenében rejlő drámaisághoz. Varga Mátyás önmagában korhű és atmoszférateremtően szép díszletei a rendezői elgondolással ugyanúgy nem állnak tökéletes összhangban, mint az autentikus zenei interpretációval. Csak egyetlen példát említve: a Lucia bemutatkozását jelentő vízió-jelenetben (I. felv. 2. jelenet) a romantikus parkba „éppen akkor betolt" konkrét szikla díszlet hivatott vizuálisan kifejezni a szövegben és zenében egyaránt szimbolikusan értelmezett, örök mozgásban levő forrásvizet. A jelenet művészi hitelességét tovább rontja a rendezés a hátraszóló dramaturgiailag jól értelmezett, de rosszul alkalmazott megszólaltatásával. Az Asthon zord kegyetlenségéből Lucia poétikus világába vezető intermezzo-muzsika joggal kaphat dramaturgiailag nagyobb súlyt a színpadi megjelenítéssel, de csak akkor, ha képileg tökéletesen eggyé tud forrni a Luciát bemutató jelenettel. Ez a rendezés a zenében fellelhető drámai kontinuitást nem realizálja sikerrel, s így jórészt hatásossággá süllyedt a nagyszerű dramaturgiai ötlet. Ugyanez vonatkozik arra a megmagyarázhatatlan színpadi beállításra is, ami a második felvonás második jelenetében zavarja meg a nézőt. Az Asthonokat „megmenteni" jövő, pompásan bevonuló Arthurnak úgy kell elénekelnie barátságot hozó, meleg szólamát („Feléd karom kitárom, te tárd ki a tiéd"), hogy a sorsfordulóra váró Asthont nem is láthatja. (Az- Ágay Karola az őrülési jelenetben (Ikládi László felvétele) .