Muzsika, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-08-01 / 8. szám - BÓNIS FERENC: Különvélemény kortársakról

zenekar­a (ilyen néven is szerepelt), de ez a kamarazenekar az Opera tizenki­lenc tagjából verbuválódott. 1928 ja­nuárjában már kétszázötvenedszer ját­szottak a mikrofon előtt. Bor Dezső hegedűsnek készült, a Nemzeti Zenedében tanult, de ő is vá­rosházi tisztviselőként dolgozott. Kép­zett zenész volt és fáradhatatlan szer­vező. Három év múltán sikerült elérnie, hogy elismerték: az amatőr­ társaság ki­érdemelte a Vigadót! E keretben nem írhatjuk meg Bor De­zső életrajzát, minthogy pályafutása azonos a Székesfővárosi Zenekar külön kötetet érdemlő történetével. Röviden annyit: úgyszólván mindent vezényelt — egyik nap Bartókot, a másik nap operett-estet! 1930/31-ben már ott tartottak a „ze­nekedvelő városházi amatőrök", hogy Mahler Negyedik Szimfóniáját szólal­tatták meg, néhány évtizeddel meg­előzvén a közép-európai Mahler-kul­tuszt. Szólistájuk ezidőben már Dohá­nyi Ernő, aki Mozart d-moll zongora­versenyét játszotta (1931). Különvélemény kortársakról Molnár Antal: Magamról, másokról. Gondolat, 1974. 1961-ben, amikor Molnár Antal írá­sok a zenéről című kötete a Magyar Ze­netudomány-sorozatban napvilágot lá­tott, a háromrészes függeléknek két ré­szét a szerző kiadatlan írásainak jegyzé­ke, illetve Gyakorlati zeneesztétika cí­mű alapvető, akkor már két évtizede befejezett, de akkor még kéziratos mű­vének tartalmi vázlata töltötte meg. Azóta sok víz folyt le a Dunán s a kéz­iratban maradt Molnár-művek jegyzé­ke, szerencsére, jócskán elavult, további tíz esztendei várakozás után megjelent a Gyakorlati zeneesztétika (1971), vele Mutatóba egy Bor Dezső-féle műsor. 1937. január 7-én „Fiatal magyar mű­vészek bemutatkozó hangversenye": a szereplők sorában Gyurkovics Mária, Lengyel Gabriella, Littassy György, Sol­ti György. A bemutatkozókat nem is­merte senki, legfeljebb Solti György volt ismerős az Operaház berkeiben, minthogy 1932 óta korrepetitorként mű­ködött. (Solti György Schubert Ötödik Szimfóniáját vezényelte.) 1939-ben a Székesfővárosi Zenekar hivatásos zenekarrá alakult át. Ez az együttes mutatta be a Felszállott a pá­vát Mengelberg vezényletével. A szólis­ták közül itt kezdte muzsikus-pályáját Végh Sándor, Anda Géza, Böszörményi Nagy Béla, Károlyi Gyula. A negyve­nes évek elején a koncertmester: Szer­vánszky Péter, második koncertmester: Tátrai Vilmos. Bor Dezső 1939-ig igazgató-karnagy volt. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nevelő-népművelő munkája országos je­lentőségű és felejthetetlen. Somogyi Vilmos egy évben, A halállátó címen, egy Boethius-életrajznak álcázott kulcsre­gény Bartók és Kodály koráról, ezeket megelőzve A zeneszerző világa (1968), majd a Magyar Zene hasábjain Az új magyar zene kibontakozása. A Gondolat kiadó most újra törlesz­tett valamelyest a még fennálló adós­ságból: megjelentetett 15 ívet a szerző emlékezéseiből és kisebb reflexióiból. A reflexiók újabb keletűek, az emlékezés­jellegű arckép- és önarcképsorozat meg­írása és megjelenése között azonban „emberöltő telt el". S hogy tovább idéz­zük a szerző előszavát: „Ma már sok mindent másképpen látok, mint a vala­hai énem . . . túlzásai, helyenkénti gú­nyolódása, mértéktelen szigorúsága ide­genné lett a mai lényemtől. Mindaz nem is állja a higgadt bírálatot. Arról azon­ban kezeskedem, hogy szándéka mindig tiszta igazságkeresés volt." Őszinte meggyőződésünk, hogy mind­ez igaz. S csak helyeselhetjük, hogy egy olyan jelentős személyiség, mint Molnár Antal, „nagy idők tanúja és harcosa", közreadja e nagy idők emlékeit. Azt is elismeréssel nyugtázzuk, hogy a Gondo­lat kiadó teret adott e dokumentum­értékű közleményeknek. E könyv — legalábbis első részében — kétségkívül

Next