Muzsika, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1974-08-01 / 8. szám - BÓNIS FERENC: Különvélemény kortársakról
zenekara (ilyen néven is szerepelt), de ez a kamarazenekar az Opera tizenkilenc tagjából verbuválódott. 1928 januárjában már kétszázötvenedszer játszottak a mikrofon előtt. Bor Dezső hegedűsnek készült, a Nemzeti Zenedében tanult, de ő is városházi tisztviselőként dolgozott. Képzett zenész volt és fáradhatatlan szervező. Három év múltán sikerült elérnie, hogy elismerték: az amatőr társaság kiérdemelte a Vigadót! E keretben nem írhatjuk meg Bor Dezső életrajzát, minthogy pályafutása azonos a Székesfővárosi Zenekar külön kötetet érdemlő történetével. Röviden annyit: úgyszólván mindent vezényelt — egyik nap Bartókot, a másik nap operett-estet! 1930/31-ben már ott tartottak a „zenekedvelő városházi amatőrök", hogy Mahler Negyedik Szimfóniáját szólaltatták meg, néhány évtizeddel megelőzvén a közép-európai Mahler-kultuszt. Szólistájuk ezidőben már Dohányi Ernő, aki Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta (1931). Különvélemény kortársakról Molnár Antal: Magamról, másokról. Gondolat, 1974. 1961-ben, amikor Molnár Antal írások a zenéről című kötete a Magyar Zenetudomány-sorozatban napvilágot látott, a háromrészes függeléknek két részét a szerző kiadatlan írásainak jegyzéke, illetve Gyakorlati zeneesztétika című alapvető, akkor már két évtizede befejezett, de akkor még kéziratos művének tartalmi vázlata töltötte meg. Azóta sok víz folyt le a Dunán s a kéziratban maradt Molnár-művek jegyzéke, szerencsére, jócskán elavult, további tíz esztendei várakozás után megjelent a Gyakorlati zeneesztétika (1971), vele Mutatóba egy Bor Dezső-féle műsor. 1937. január 7-én „Fiatal magyar művészek bemutatkozó hangversenye": a szereplők sorában Gyurkovics Mária, Lengyel Gabriella, Littassy György, Solti György. A bemutatkozókat nem ismerte senki, legfeljebb Solti György volt ismerős az Operaház berkeiben, minthogy 1932 óta korrepetitorként működött. (Solti György Schubert Ötödik Szimfóniáját vezényelte.) 1939-ben a Székesfővárosi Zenekar hivatásos zenekarrá alakult át. Ez az együttes mutatta be a Felszállott a pávát Mengelberg vezényletével. A szólisták közül itt kezdte muzsikus-pályáját Végh Sándor, Anda Géza, Böszörményi Nagy Béla, Károlyi Gyula. A negyvenes évek elején a koncertmester: Szervánszky Péter, második koncertmester: Tátrai Vilmos. Bor Dezső 1939-ig igazgató-karnagy volt. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nevelő-népművelő munkája országos jelentőségű és felejthetetlen. Somogyi Vilmos egy évben, A halállátó címen, egy Boethius-életrajznak álcázott kulcsregény Bartók és Kodály koráról, ezeket megelőzve A zeneszerző világa (1968), majd a Magyar Zene hasábjain Az új magyar zene kibontakozása. A Gondolat kiadó most újra törlesztett valamelyest a még fennálló adósságból: megjelentetett 15 ívet a szerző emlékezéseiből és kisebb reflexióiból. A reflexiók újabb keletűek, az emlékezésjellegű arckép- és önarcképsorozat megírása és megjelenése között azonban „emberöltő telt el". S hogy tovább idézzük a szerző előszavát: „Ma már sok mindent másképpen látok, mint a valahai énem . . . túlzásai, helyenkénti gúnyolódása, mértéktelen szigorúsága idegenné lett a mai lényemtől. Mindaz nem is állja a higgadt bírálatot. Arról azonban kezeskedem, hogy szándéka mindig tiszta igazságkeresés volt." Őszinte meggyőződésünk, hogy mindez igaz. S csak helyeselhetjük, hogy egy olyan jelentős személyiség, mint Molnár Antal, „nagy idők tanúja és harcosa", közreadja e nagy idők emlékeit. Azt is elismeréssel nyugtázzuk, hogy a Gondolat kiadó teret adott e dokumentumértékű közleményeknek. E könyv — legalábbis első részében — kétségkívül