Muzsika, 1980 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám - BORONKAY ANTAL: Tájékoztatást!
Gyula rendezését, az adottságokon belül a maximumot hozza ki a szereplőkből! Kitűnően sikerültek Eck Imre koreográfiái, amelyek nem „lógnak ki" a darabból, sőt stilárisan, átvitt értelemben muzikálisan is segítik az atmoszféra érzékeltetését. Mind a szólistagárda, mind a kórus (karigazgató, Pazár István ritka tisztasággal „mondja" a nemes Závodszkyszövegfordítást. Aidát szenvedéllyel, temperamentummal, mély muzikalitással formálta meg Mohos Nagy Éva. Hangja hatalmas, átütő erejű, a magasságokban azonban néha éles. Szerepépítése minden pillanatában a drámát szolgálja. A vendég Radames, Vadas Kiss László alapjában helyesen ragadja meg a főhős figuráját; magasságai biztosak, s nem hiányzik belőlük a szükséges fény. Amnezist ezúttal Tas Ildikó alakította — különösen az Aidával kibontakozó párjelenetekben ért el dra gotesz TÁJÉKOZTATÁST! Tudathasadásban szenvedek: nem tudom, hogy mi a barokk és mi a reneszánsz. Nem tudom, ugyanis a Caimerata Hungarica december 4-i koncertjének címe, illetve programja tökéletesen összezavarta ebbéli ismereteimet. „Barokk muzsika, XVII—XVIII. századi mesterek kamarazenéje" — olvastam az előzetes hirdetések, a havi műsor és a Filharmóniai Műsorfüzet nyomtatott címében, majd utána a részletezést, amely így kezdődött: „Magyar vonatkozású reneszánsz táncok", továbbá „XVI. századi nyugat-európai táncok ... Spanyol reneszánsz lantzene" ... stb. Teljes volt tanácstalanságom. A címnek higgyek, vagy a — feltehetőleg Czidra László megváltoztatta — műsornak? A közönség tapasztaltabb része — már csak az előzetes műsor-szórólapok alapján is — kuriózumot várt: barokk zenét a Camerata Hungaricától, s ehelyett kapta a megszokott reneszánsz műsort. A zenében kevésbé járatosak bizonyára jópofa zenei fejtörőnek fogták fel az egészet. További fejtörésre adott okot, hogy a második részben melyik lehetett az a darab, amelyik kimaradt, illetve, melyik zene melyik címhez tartozott, mai hőfokot. Amonasto szerepében Börcsök József nyújtott hangilag is jól megoldott alakítást. Ramphis főpap szerepében ismét szuverén módon érvényesültek Tréfás György énekesi és operaszínészi kvalitásai. Bárány Pál László mint Király ábrázolásban is, hangban is sápadtabbnak tűnt, Tibay Kriszta a Főpapnő, Kecskés Sándor a Hírnök szerepében járult kiegészítő színekkel az elődás teljességéhez. „Az előadás teljessége" semmiképpen sem udvariasbók. Az előadás, gátló tényezői ellenére is, teljes volt: élő, forró, Verdi-légkört ébresztő dráma, amely az egész színház munkájának színvonalát minősíti. S azt az ígéretet hordozza magában, hogy a debreceniek ennél tökéletesebb Aida-megszólaltatásra is képesek lesznek, ha majd ismét színházuk falai közt ébreszthetik Verdi szellemét. Raics István Középdöntőbe illő kvíz-kérdést kapott a közönség Csaba Péter,Kocsis Zoltán estjén, ahol Bartók 1. hegedű-zongoraszonátája helyett az 1. rapszódia hangzott el. Az ilyen zenei kérdezz-felelek tiszteletre méltó kezdeményezés, csupán egyetlen hibája van: hogy nincsen felelet. Vagyis: a közönség nem kap választ arra, hogy jól tippelt-e vagy sem. És — most már komolyra fordítva a szót — ez valóban hiba. Mert a koncertszervezés nehézségei közben egészen természetes és néha elkerülhetetlen, hogy a meghirdetett műsor megváltozzék. Sőt, az is érthető, hogy a korábban nyomdába adott Műsorfüzet nem tüntetheti fel a cserét (s még arra is akadhat mentség, ha sajtóhibák csúsznak az ismertetőkbe). Az viszont egyáltalán nem természetes, hogy a közönséget erről nem tájékoztatják. Nem tudom, s nem is érdekel, hogy az említett hangversenyeken mi miért változott, s ezért ki a felelős; a közönség viszont joggal elvárhatja, hogy tudja, mit fog hallani. Megtisztelő volt a közönségre nézve Christoph von Dohnányi és az ÁHZ koncertjén a bejelentés, hogy a zenekar „csak" sötét ruhában játszik, mert a frakkok nem érkeztek meg Japánból. De ha azt is bejelentették volna, hogy a műsorfüzet közlésével ellentétben Mozart K. 183-as g-troll szimfóniája nem három-, hanem négytételes, akkor elkerülhető lett volna a harmadik tétel utáni közbetapsolás. (Vajon mit gondolt a magyar közönségről a karmester?) Saját hibát észrevenni és javítani (még utólag is): erény. De ha a javítás elmarad, jogos a feltételezés, hogy a hibát nem vették észre! Boronkay Antal